Szerződésenként esetleg tízezer forintot is ki kell fizetniük a MÁV Biztosító Egyesület ügyfeleinek, ha a társaság közgyűlése ezt jóváhagyja - írta a szerdai Népszabadság. A lap beszámolója szerint, felfokozott indulatokra lehet számítani a MÁV Biztosító péntekre összehívott tatai közgyűlésén, a rendezvény meghívója szerint ugyanis az épp sikkasztás és pénzmosás gyanújával letartóztatásban lévő…
Kedden meghalt Szántó János országgyűlési képviselő, Bicske polgármestere - tudatta az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja. A politikus hősiesen viselt, súlyos betegség következtében hunyt el....
Barack Obama lesz az amerikai demokraták elnökjelöltje - ugyanis elegendő küldöttet tudhat maga mögött az utolsó két előválasztás után. Az Egyesült Államok történetében ő az első színes bőrű elnökjelölt.
Majdnem egymilliárd dollár kártérítés megfizetésére kötelezték a Boeing és a Dow Chemicals amerikai vállalatokat környezetszennyezés miatt. A keddi bejelentés szerint a két cég összesen 926 millió...
Barack Obama illinois-i szenátor előre megírt győzelmi beszédében kedden kijelentette: "Én leszek a demokrata jelölt". Az afro-amerikai politikus a minnesotai St. Paulban tartandó beszédének szövege szerint - amelyet előzetesen a sajtó rendelkezésére bocsátottak - Obama méltatta, hogy vetélytársa, Hillary Clinton választók millióit lelkesítette föl. Hozzátette, hogy saját kampányán javítani tudott…
Elvégezte mostani küldetésének első külső űrszerelési munkáját a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) közép-európai idő szerint szerdára virradóra az amerikai Discovery űrrepülőgép legénységének két tagja....
Legenda, hogy az egykori miniszterelnök, Horn Gyula 1989-ben külügyminiszterként egymaga döntött az osztrák-magyar határ megnyitásáról - mondta az InfoRádiónak Oplatka András történész-újságíró, aki szerint ez az ország közös politikai teljesítménye volt.
Tagadta a tömeges repülőgép-robbantási terveket annak a monstre terrorpernek az elsőrendű vádlottja, amely Londonban folyik nyolc gyanúsított ellen. A fővádlott szerint csak "feltűnést"...
A Magyar Nemzet információi szerint a kormány tervei szerint a Volánra már régóta áhítozó Wáberer György cége lehet a befutó, ha eladják a személyszállító társaságokat. Az üzletember nem titkolja, hogy érdeklik a Volán-társaságok, de vajon milyen biztosítékot kaphat a magánvállalkozó az államtól a közszolgáltatás finanszírozására?
Ebben az évben a tavalyi kétszeresével, 2,6 százalékkal nő a GDP, 6 százalék körüli lesz az éves infláció, jövőre pedig 3 százalék feletti GDP növekedésre lehet számítani . Ez derül ki az Ecostat Kormányzati Gazdaság-Társadalom-Stratégiai Kutató Intézet májusi éves előrejelzéséből.
Csökkentett munkabérért építette, vagy újította fel több magyar katonai vezető házát, nyaralóját az elmúlt 10 évben a Honvédelmi Minisztériummal szerződésben álló Toma-Bau Zrt. a Magyar Nemzet szerint.
Ha Magyarország nem képes rövid időn belül bevezetni az eurót, akkor tovább folytatódik az ország gazdasági kisiklása - derül ki az ICEG European Center elemzéséből, amit a szerdai Magyar Hírlap...
Olcsóbb lehet az sms-roaming, ha az Európai Bizottság és az Európai Parlament elfogadja az európai hírközlési szabályozó testület javaslatát, miszerint a szöveges üzeneteknél is állapítsanak meg árplafont, ahogy tavaly tették a telefonbeszélgetéseknél - mondta el a Nemzeti Hírközlési Hatóság szóvivője.
A most lezajlott romániai helyhatósági választások után a megfigyelő bízvást megállapíthatja: alaposan megnőtt a távolság Székelyföld és Magyarország között. De nem földrajzi értelemben.
Az SZDSZ jelenleg új úton jár. Olyan szerepben van, amilyenben idehaza még egyetlen párt sem volt. A liberális párt jelenleg konstruktív ellenzékben van a parlamentben, ami Euróban, sőt a régióban is bevet gyakorlat, ugyanakkor idehaza ilyen még nem fordult elő - mondta Horn Gábor a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában.
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok szerdán, folytatva az utóbbi napok hullámvasúti forgalmát, lefelé indulnak a keddi nyereségek után. Az értékforgalmazók becslése sz...
Folytatódik ma az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezet sztrájkköveteléséről. A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többlet béremelés volt a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, továbbá a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutas számára.
Visszaadta igazságügyi szakértői jogosítványát Bagdy Emőke, az első magyar Klinikai Pszichológiai Tanszék alapítója, aki az E. Zsanett-ügyben készített szakvéleményt a lány megerőszakolásának...
Szerződésenként 10 ezer forintot is fizettetne a pénzügyi felügyelet a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) ügyfeleivel, hogy feltöltsék a biztosító tartalékállományát - tudta meg egy kormányközeli napilap.
Csütörtökön megkezdődnek a szóbeli érettségi vizsgák, a diákok június 5. és június 11. között emelt szinten adnak számot tudásukról, a középszintű szóbelik június 16. és június 27. között lesznek....
Riadókészültségbe helyezték szerdán a rendőrséget Tibet fővárosában, Lhászában egy buddhista vallási ünnep első napján, amelyre zarándokok tömegei érkeztek.
Míg az európai labdarúgás a szombaton kezdődő Európa-bajnokságra koncentrál, az élet az óriáskluboknál sem állt meg. Az angol bajnokság ezüstérmese, miután elvesztette a Bajnokok Ligája döntőjét, edzőt keres. A szigetországi sajtó már eddig is számtalan nevet "dobott be", kedden azonban a megbízható forrásként ismert Sky Sports jelentkezett egy meglepő hírrel.
Vetkőző póznatáncosnő szórakoztatja a metró utasait Bukarestben, de nem a közlekedési vállalat legújabb szolgáltatásaként, hanem saját "szakállára". Az ifjú hölgy magnót is visz magával,...
Meredeken drágul a lakásfelújítás Nagy-Britanniában, az alapanyag-drágulás mellett elsősorban azért, mert most már tömegével mennek haza az EU-bővítés után százezrével beözönlött, magas szakképesítésű kelet-európai mesteremberek, áll egy vezető londoni ingatlanpiaci elemző cég jelentésében.
A szombaton kezdődő labdarúgó Európa-bajnokság végéig felfüggesztették a csendrendeletet Németországban. Sigmar Gabriel környezetvédelmi miniszter szerint erre a döntésre azért volt szükség, mert...
Folytatódik ma az egyeztetés a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok között a szakszervezet sztrájkköveteléséről. A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többlet...
Miközben a kormány azt mondja, bővíteni kell a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását, indokolatlanul szigorú szabályok miatt kénytelen elbocsátania több mint ezer dolgozóját egy megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató cég - mondta Czomba Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő.
Óceánban "pincéztet" pezsgőt az egyik legősibb francia pezsgőgyártó családi cég, a Roederer. Az ötletet az adta, hogy a normandiai Mont Saint-Michel öbölben 15 méter mélyen mindig 10...
A vagyonőr az ellenőrzött személy ruházatához nem érhet hozzá, csomagját nem vizsgálhatja át, csupán felszólíthatja tartalmának bemutatására. A munkahelyi öltözőszekrények átvizsgálása csak akkor jogszerű, ha az érintett ahhoz előzetesen és önkéntesen hozzájárult, közölte az ombudsman.
Az idei első negyedben a bruttó fizetés átlagosan havi 20 443 korona (163 455 forint) volt Szlovákiában, 10,4 százalékkal magasabb, mint a tavalyi első negyedben. A reálértékben a bérek 6,2 százalékkal nőttek, jelentették a szlovák statisztikai hivatalban kedden.
A Blikk megtalálta Móni volt tanárát és iskolai barátnőjét. – A kislány nem buta, de nagyon lusta, sokat aludt az iskolában, mert éjjel buliztak, tévéztek – emlékezett vissza a tanár.
Barack Obama illinois-i szenátor előre megírt győzelmi beszédében kedden kijelentette: „Én leszek a demokrata jelölt”. A számítások szerint a fekete elnökjelölt már 2119 delegátus támogatását tudhatja maga mögött, a Demokrata Párt augusztusi denveri jelöltállító konvencióján 2118 szavazatra lesz szükség a jelöltséghez. A továbbra is versenyben levő Hillary Clinton szenátor a korábban kiszivárgott…
A fokozódó igények kielégítése érdekében 2030-ig ötven százalékkal növelni kell a világ élelmiszertermelését - hangoztatta kedden Rómában az ENSZ főtitkára.
Sikerült kifejleszteni egy olyan vakcinát, ami akár meg is kétszerezheti a leggyakoribb agytumorban szenvedő betegek túlélési esélyeit - de nem helyettesíti a kemoterápiás kezeléseket.
Hatalmas eredményeket lehet elérni az idős, ápolásra szoruló demens betegeknél, ha az otthonok személyzete beszélget velük - állapította meg egy brit felmérés.
Az EUR/USD árfolyama ma reggel 27 pipes sávban mozgott, 1,5434 és 1,5461 között. Ellenállás 1,5585-nél, míg támogatás 1,5366-nál található. A mai ázsiai kereskedésben erösödést mutatott a CAD/JPY, és 103,96-ról 35 pippel 104,31-re emelkedett. Erős ellenállásnak bizonyult a kerek 105-ös érték, mivel már előtte is tesztelték, de nem sikerült átlépni. Ellenállás még 106-néál található. Támogatások…
"A színészet a munkám, az építészet a szenvedélyem" - jelentette ki Brad Pitt, aki ingatlanfejlesztők megbízásából egy német tervezőiroda segítségével ötcsillagos ökohotelt tervez...
A Fed-elnök kommentárjai után bekövetkezett keddi visszaesés óta az EUR/USD keskeny sávban konszolidál 1,54 körül. Bernanke világossá tette, hogy nemkívánatos a dollár gyengesége, főleg a vele kapcsolatos inflációs veszélyek miatt. A kommentárok arra utalnak, hogy az EUR/USD 1,60-nál valószínűleg elérte csúcsát. Támogatás 1,5412-nél, míg ellenállás 1,5456-nál található. In-GFX
Nos, Tisztelt Miniszter Úr, ha a mai divatos kifejezéssel a humán erőforrás is része a vagyonkezelői jognak, akkor adódik a kérdés: megengedhető-e, hogy megkérdezésük nélkül a szerződés tárgyai legyenek? Szándékosan szóltam tárgyakról Miniszter Úr! - Úgy ahogy, a rabszolgákról beszél a római jog!
Erős, a Richter-skála szerinti 6,1 erősségű földrengés és megannyi utórezgés rázta meg az indonéziai Flores szigetét helyi idő szerint szerda hajnalban - közölte az amerikai földtani intézet, hozzátéve: a földmozgás epicentruma 10 kilométer mélyen volt az óceánban.
Nyizsnyij Novgorodban szégyentáblát állítottak fel, amelyen a tartásdíjjal elmaradó szülőket pellengérezik ki: a pályaudvarról kilépők egyből az adósok arcát és tartozásuk összegét látják meg egy...
Halálra rémített egy idős ausztrál házaspárt egy UFO: az azonosítatlan repülő tárgy eget rengető zajjal zúgott el felettük, amikor éppen hazafelé tartottak az autópályán.