A hajtóműben történt robbanást követően gyulladt ki a kartúmi repülőtéren a leszállást követően egy utasszállító repülőgép - közölték illetékesek. A szerda hajnali órákig 123 túlélőt és 28 holttestet találtak, további 66 ember sorsa ismeretlen.
Büntetés volna a kubai lakosságra nézve és még több emberi jogi jogsértéshez vezetne, ha végleg megszüntetné a szigetország elleni szankcióit az Európai Unió (EU) - véli egy új kubai ellenzéki csoport.
Szellemi szabadfoglalkozásúként hogyan válthatom ki az adószámot, illetve milyen az szja, tb., egésszégügyi járulék és nyugdíj fizetési kötelezettségem van így? Németországból szeretnék árut behozni, milyen adófizetési kötelezettségünk keletkezik és melyik országban? Az ingófoglalás során lefoglalhatja-e a hatóság az én ingóságaimat, ha édesapámnak van tartozása és jelenleg egy házban élek vele?
Hat százalékkal drágul a távfűtés Budapesten augusztustól - írja a Napi Gazdaság. Balog Róbert, a Főtáv szóvivője a lapnak elmondta, hogy a díjnövekedés augusztus elsejétől léphet életbe, így a szepte...
Újabb gazdasági ösztönző csomagot sürgetett az amerikai Demokrata Párt valószínű elnökjelöltje, Barack Obama és két kongresszusi vezetője. Obama szenátor azt mondta, hogy egy második, 30 milliárd doll...
Minden eddiginél többen, nyolcvanezren vonultak az utcára kedden Szöulban az amerikai marhahús-import tilalmának feloldása és az államfő politikája elleni legújabb tüntetésen a rendőrség becslése szerint.
A japán nők negyede külön mossa férje szennyesét, mert túl visszataszítónak találja ahhoz, hogy összekeveredjen a családéval - derült ki egy mosóporgyár felméréséből.
Simor András szerint a magyar és külföldi befektetők felé egyértelmű jelzéseket kell tenni annak érzékeltetésére, hogy az ország versenyképessége változhat
Fizetésének megemelése ellen harcol egy város polgármestere az Egyesült Államokban, a városatyák viszont hajthatatlanok: ha akarja, ha nem, növelni fogják a főnökük bérét.
Szakemberek szerint a kedvezőtlen gazdasági körülmények miatt a fiatalok a külföldi utazás helyett a hazai könnyűzenei- és sportrendezvényeket keresik fel
Három hónapot adott Bencze József országos rendőrfőkapitány a megyei főkapitányságoknak és a Nemzeti Nyomozó Irodának (NNI) a hatáskörükbe tartozó, még el nem évült gyilkosságok "áttekintésére" - értesült a Népszabadság.
Rekordösszeget, több mint 330 ezer dollárt fizetett egy amerikai tulajdonban lévő turistahajó a Panama-csatornán való áthaladásért - közölték a panamai hatóságok. A Floridából Los Angelesbe tartó, köz...
Hat százalékkal drágul a távfűtés Budapesten augusztustól - írja a Napi szerdai számában. Balog Róbert, a Főtáv szóvivője a lapnak elmondta, hogy a díjnövekedés augusztus elsejétől léphet életbe,...
Munkajogi viták miatt gyakorlatilag megszűnt az intenzív ellátásra szoruló betegek szakszerű szállítása, az erre a célra használt speciális rohamkocsi szakembergárdája jórészt elhagyta a mentőszolgálatot.
Kriminológiai különlegességnek minősül idehaza az a rejtélyes bűncselekmény-sorozat, amelyben hamarosan lezárul a nyomozás. A hatóság gyanúja szerint egy 28 éves bajai lakos két férfit és egy nőt megölt, egy fiatal lány életét pedig közvetlen veszélynek tette ki. Célja az volt, hogy megszerezze a sértettek életbiztosítási járandóságát. Az áldozatok halálát méreg okozta.
Úgy tűnik, a Labdarúgó Európa-bajnokság meghozta azok fogadási kedvét is, akik egyébként nem szoktak a sporteseményekkel kapcsolatban pénzt kockáztatni
A fasorok pótlása egyre nehezebb feladat, részben területhiány, részben a szándékos károkozás miatt. 118 millió forintot költöttek a közutak menti növényzet gondozására és új telepítésekre.
A Magyar Posta elfogadja, és figyelembe veszi, hogy a postaládák nemcsak a postai szolgáltatás eszközei, hanem a városképnek is részei - számolt be a társaság közleménye a cég vezérigazgatója és a Fővárosi Közgyűlés városfejlesztési és városképvédelmi bizottságának elnöke között megállapodásról, ami az után született, hogy a postaládák cseréje komoly tiltakozást eredményezett.
Évről évre bővül a kínálat a hazai fesztivál piacon, a szakemberek szerint divat a fesztiválozás miközben e piac két nagy szereplő között oszlik meg - írja a Világgazdaság. A lap szerint nagy a...
A tanárokat és az igazgatókat teszi felelőssé a terjedő iskolai erőszak miatt a Hiller István által létrehozott szakértői bizottság, és nem hajlandó végrehajtani a tanárok által kért szigorításokat.
Magyarországon még mindig 150-170 olyan hulladéklerakó van, amely nem felel meg az uniós előírásoknak. A szaktárca szerint Magyarország határidőre bezárja majd a nem megfelelő szemétlerakókat. Az...
Japánban bocsánatot kértek a szülei szerdán annak a fiúnak, aki a hétvégén hét embert szúrt halálra, és 17-et megsebesített Tokióban. A késelő édesapja a földre borulva kért elnézést az áldozatok és sérültek hozzátartozóitól. A szülők azt mondták, hogy „rettenetesen sajnálják” azt, amit a fiú tett.
Két közbeszerzési eljárással közel másfél milliárd forintért vásárolt villanyáramot az év második felére a MÁV Zrt., az eredményről szóló tájékoztatók a Közbeszerzési Értesítőben jelentek meg. Az...
Nyolcvanöt éves korában elhunyt szerdán Szingapúrban Vo Van Kiet volt vietnami kormányfő, aki az ázsiai kommunista ország gazdasági reformjainak kidolgozója volt a 90-es években - közölték a hozzá közel állók, illetve egy vietnami kormányzati forrás.
Horn Gábor szabad demokrata ügyvivő szerint az ország érdeke, hogy ne legyenek előrehozott választások. Az ellenzéki politikus az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: az sem érdeke az országnak, hogy alapvető kérdésekben nem történnek változások, pedig az MSZP most erre készül Gyurcsány Ferenc vezetésével.
Szerdán különösebb irányzat nélküli kereskedés várható a forint piacán, lanyha forgalom mellett, az euró/forint árfolyam aligha emelkedhet a 250/forint szint fölé - írta elemzők véleményét idézve a Do...
Horvátországnak egymillió külföldi munkavállalóra lenne szüksége, hogy ellensúlyozni tudja az aktív dolgozók és a nyugdíjasok közötti demográfiai aránytalanságot - jelentette ki a horvát gazdasági kamara (HGK) elnöke egy nemzetközi bevándorlási konferencia alkalmából.
Három-öt éven belül nem lesz szakorvos és ápoló, aki ellássa a betegeket; a témában rendezett keddi háttérbeszélgetésen a szakemberek kritikusnak, katasztrofálisnak és tragikusnak jellemezték az egészségügyben kialakult szakemberhiányt.
Szabálytalanul bontották Budapesten a IX. kerületi Tűzoltó utcában az épületet, ez okozta a halálos áldozatot követelő falomlást - közölte Gedeon András, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) szóvivője kedden este az MTI-vel.
Fizetése emelése ellen harcol egy város polgármestere az Egyesült Államokban, a városatyák viszont hajthatatlanok. David Felinton polgármester jelenleg évi 62 ezer dollárt - 9,9 millió forintot -...
Legalább 28 halottja van a kedd esti szudáni repülőgép-katasztrófának. A mentőalakulatok még több mint 50 utast keresnek a roncsok között. Időközben a hatóságok közölték, hogy 123-an túlélték a szerencsétlenséget.
Őrizetbe vett a nepáli rendőrség kétszáz tibeti tüntetőt szerdán Katmanduban egy kínai követségi épület előtt - közölte egy rendőrtiszt. Féltucat, a kínai hadseregéhez hasonló egyenruhába öltözött...
Kriminológiai különlegességnek nevezi a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent cikk szerzője azt a mérgezéses ügyet, amelyben egy 28 éves bajai ember ellen nyomoz a rendőrség, mert a feltételezés...