2008. július 1. kedd

júl. 1
16:05
Több mint tízmillióba került a két kormánytanácskozás (HírTV)
Több mint 10 millió forintba került a szocialisták két dobogókői tanácskozása. Ebből 8,1 milliót költöttek a szálloda és a környék biztosítására - tudta meg a hírTV az ORFK sajtóosztályától. A rendezvényt a rendőrség és a Köztársasági Őrezred biztosította, az egyeztetések idejére a Pilis Hotel környékét teljesen lehallgathatatlanná tették.
júl. 1
16:07
Lezuhant egy katonai helikopter Olaszországban (Index)
Egy katona meghalt, két társa könnyebb sérüléseket szenvedett.
júl. 1
16:09
Otthonról is dolgoznánk - ha hagynák (Privátbankár)
Az európaiak 78 százaléka belevágna a rugalmas munkavégzésbe, ha a körülmények biztosítva lennének. A vállalatoknak csak 17 százaléka jár el így, pedig igény van rá.
júl. 1
16:09
Meglepően szőrös Britney feneke - leleplező fotóval (BorsOnline)
Úgy tűnik az énekesnő jobban van, ugyanis ismét felbukkant az éjszakában barátaival, és mint rehabilitációja előtt ismét kiszállt egy kocsiból, ismét miniszoknyában és ismét nem volt rajta bugyi, viszont most is ott állt résen egy lesifotós, aki Britney lába közé lőtt, ezúttal hátulról.
júl. 1
16:11
Sarkozy aláássa az EU pozícióit (Privátbankár)
Peter Mandelson, az Európai Unió kereskedelmi biztosa - szóvivője útján - visszautasította kedden Nicolas Sarkozy francia köztársasági elnök vádját, miszerint a világkereskedelem liberalizálását célzó...
júl. 1
16:12
Vasutassztrájk terve: a minisztérium hat hete nem ül le tárgyalni a VDSZSZ-el (Infostart)
Két héten belül újra vasutassztrájk lehet - jelentette be Gaskó István, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezetének elnöke. A munkabeszüntetés pontos időpontját még nem közölte a szakszervezeti vezető.
júl. 1
16:21
A mérnökhiány is hajtja az olajárat (Index)
Nehéz szakembert találni az új mezõkre, az olajóriásoknak ma ez a legnagyobb félelme.
júl. 1
16:21
Amerikai ISM Index: 50,2 pont- előrejelzés. 48,6 pont (HírTV)
Júniusi amerikai ISM Index: 50,2 pont- előrejelzés. 48,6 pont- előző havi érték. 49,6 pont. Részletek következnek…. In-GFX
júl. 1
16:21
Károly herceg fehérbort tankol (Gondola)
Fehérborból párolt bioüzemanyagot tankol Károly brit trónörökös, aki a "zöld" energia térhódításának nagy híve. A herceg londoni rezidenciája, a Clarence House most tette közzé a...
júl. 1
16:21
Orbán: a jelenlegi kormány képtelen hatékony lépéseket tenni (Alternatív Energia)
A magyarországi befektetések, és így a munkahelyteremtés egyik legfőbb gátja továbbra is a korrupció, az ez ellen foganatosított intézkedéseknek pedig a nyilvánosság teljes bevonásával kell megtörténniük - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, amikor a Magyarországon legnagyobb befektetésekkel rendelkező országok nagyköveteivel találkozott kedden.
júl. 1
16:21
Klónoznák az életmentő kutyát (hirado.hu)
Trakr a németjuhász 2001. szeptember 11-én megtalálta a New York-i romokban a terrortámadás utolsó túlélőjét
júl. 1
16:23
Rekordáron kelt el Cicciolina volt férjének a szobra (Index)
12.
júl. 1
16:23
Amerikai építési kiadások: -0,4%- előrejelzés: -0,5% (HírTV)
Májusi amerikai építési kiadások: -0,4%- előrejelzés: -0,5%- előző havi érték: -0,4%. Részletek következnek…. In-GFX
júl. 1
16:23
Az európaiak többsége rugalmas munkaidőben dolgozna (Gondola)
Az európai munkavállalók 78 százaléka fontolóra venné a munkahelyváltást, ha biztosítanák számukra a rugalmas munkavégzést és az ahhoz szükséges technikai eszközöket - derül ki a kommunikációs...
júl. 1
16:23
A Gój Motorosok "meglepetés bulit " tartanak Olaszliszkán! (Alternatív Energia)
A helyszínen, Olaszliszkán folytatódik szerdán az a bírósági per, amelyben az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével részben társtettesként, részben felbujtóként nyolc embert vádol.
júl. 1
16:25
EUR/CHF 2 kamatemelést várnak (HírTV)
A Német Gazdasági Kutatóintézet ma közölte: azzal számol, hogy az EKB 2009 végéig két lépésben 25-25 bázispontos 4,50%-ra emeli alapkamatát. a magas EU-s inflációra való tekintettel szükség van az emelésekre, véli az Intézet. Az EUR/CHF veszteségeket könyvelt el, és 1,6033-on jegyzik. In-GFX
júl. 1
16:25
Tüntetés a fókák védelmében Brüsszelben (Gondola)
A fókavadászat és a fókákból készült termékek kereskedelme ellen tiltakoztak kedden az Európai Bizottság brüsszeli székháza előtt különböző állatvédő szervezetek hívására Európa számos országából...
júl. 1
16:27
Az év első felében több mint 25 ezer új társas vállalkozást jegyeztek be (Infostart)
A cégalapítási eljárás könnyítésének köszönhetően megugrott 2008 első felében az újonnan alapított vállalkozások száma, annak ellenére, hogy a szakemberek szerint már eddig is túl sok mikrovállalkozás működött az országban. Emellett ezerszámra szűnnek meg a cégek, törölt vállalkozások száma azonban lényegesen kevesebb, mint az újonnan alapítottaké.
júl. 1
16:27
Nyilvánossággal a korrupció ellen (Privátbankár)
A magyarországi befektetések, és így a munkahelyteremtés egyik legfőbb gátja továbbra is a korrupció, az ez ellen foganatosított intézkedéseknek pedig a nyilvánosság teljes bevonásával kell megtörténniük - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke
júl. 1
16:27
Hetvenezer látogatót vár a Volt Fesztivál (HírTV)
Hetvenezer látogatót várnak a szervezők a szerdán kezdődő Soproni Volt Fesztiválra. A csaknem félmilliárd forintból megvalósuló zenei rendezvényen 250 külföldi és hazai csapat lép fel. Ebben az évben színházi előadásokkal is várják a fesztivál közönségét július 2-5. között.
júl. 1
16:29
EUR/GBP Emelkedő brit inflációs elvárások (HírTV)
Egy nagy brit befektetési bank tanulmánya szerint júniusban tovább emelkedtek a brit fogyasztók inflációs elvárásai. A megkérdezettek azzal számolnak, hogy az elkövetkező 12 hónapban éves szinten 4,6%-kal emelkedtek a brit fogyasztói árak. Egy hónapja még 4,1%-os inflációs elvárásokról számoltak be. Az EUR/GBP ma átlépte a 0,79-es értéket, és hamarosan tesztelheti a 0,7920-as értéket. in-GFX
júl. 1
16:39
Jön a Lego Nyíregyházára (Index)
A dánok átveszik a gyártást az eddig nekik bedolgozó Flextronicstól.
júl. 1
16:39
Orbán: a befektetések és a munkahelyteremtés legfőbb gátja a korrupció (Gondola)
A magyarországi befektetések, és így a munkahelyteremtés egyik legfőbb gátja továbbra is a korrupció, az ez ellen foganatosított intézkedéseknek pedig a nyilvánosság teljes bevonásával kell...
júl. 1
16:39
Büntetőfeljelentést tett a Posta a biciklik miatt (Blikk)
júl. 1
16:39
Az online zsebtolvajlás a nyerő (Metropol)
Az „online zsebtolvajlásra” szakosodott trójai programok felelnek a legtöbb számítógépes fertőzésért. Egyre több a banki tranzakciók után leselkedő programocska is. A Panda Security jelentése szerint a 2008 második negyedévében felbukkanó rosszindulatú kódok 63%-át tették ki a trójai programok.
júl. 1
16:39
Holnap indul a VOLT Fesztivál (hirado.hu)
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Sopronban a VOLT Fesztivált
júl. 1
16:41
A tudás nem demokratikus (Index)
Az evolúció tény, csak nehéz oktatni. A vallás mellett a tudatlanság táplálja a kreacionistákat. Kampis György tudományfilozófus szerint hiba volt velük egy asztalhoz ülni.
júl. 1
16:41
Helyszíni tárgyalás lesz az olaszliszkai ügyben (Gondola)
A helyszínen, Olaszliszkán folytatódik szerdán az a bírósági per, amelyben az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettével részben társtettesként, részben felbujtóként nyolc...
júl. 1
16:41
Naomi Campbell megmutatta új pasiját! (hirado.hu)
A szupermodell és orosz multimilliomos párja együtt jelentek meg Nelson Mandela születésnapi partiján
júl. 1
16:43
„Közel van az Isten országa” – görög katolikus püspökszentelés Hajdúdorogon (Gondola)
Június 30-án, a tizenkét apostol ünnepén Keresztes Szilárd püspök Ján Babjak és Milan Šašik püspökökkel felszentelte Kocsis Péter Fülöpöt, a Hajdúdorogi Egyházmegye új főpásztorát. Az ünnepi liturgián részt vett Leonardo Sandri bíboros, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa, Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius, Erdő Péter bíboros vezetésével a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia…
júl. 1
16:43
Burkolatjavítások több forgalmas úton (hirado.hu)
Forgalmi akadályokra, útépítő gépekre kell számítani
júl. 1
16:45
Egyesül a UPC és a Monortel (Piac és Profit)
Július 1-jétől egy közös cégbe egyesül a Monor Telefon Társaság Kft., a 29-es távközlési körzet telekommunikációs szolgáltatója, és a UPC Magyarország Kft., a legnagyobb hazai kábelkommunikációs vállalat.
júl. 1
16:45
Ártalmas munkakörben többet kell dolgozni (Privátbankár)
Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége (ASZSZ) szerint a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot (SZMM) terheli a felelősség, amiért július 1-jétől megszűnt a 36 órás munkahét az egészségre ártalmas és v...
júl. 1
16:45
Bankkártyát postáznak 11 éveseknek (BorsOnline)
A Lloyds TSB Bank gyerekek kezébe ad bankkártyát, amellyel akár cigarettát, alkoholt és pornófilmeket vásárolhatnak az iontarneten. A High Street-I pénzintézet 11 éves gyerekeknek névre szólaóan küldi el postán a vásárlásra jogosító kártyát, anélkül, hogy a szüleik tudomást szereznének erről.
júl. 1
16:45
Kötelező volt a bajusz a retróesküvőn (Blikk)
Retróesküvőt tartott Vadkerti Attila és Lódi Eszter
júl. 1
16:45
Olvasnivaló: TV, alias tölteni való paprika (Mindmegette)
Mai témánk a gyönyörű, illatos, sárga paprika, mely a piacokon az alábbi álneveken található meg: étkezési, fehér, lecsó, magyar, közönséges, TV.
júl. 1
16:47
Olvasnivaló: A tinik és az étrendkiegészítők (Mindmegette)
Egy friss New York-i kutatás szerint az amerikai tinédzserek esetében a multivitaminok és a C-vitamin a legnépszerűbb étrendkiegészítők, ami nagy szerencse, hiszen ezek egészségügyi kockázata rendkívül alacsony.
júl. 1
16:49
Olvasnivaló: 2008. július 1. Viharra hangolva (Mindmegette)
Szeretem a nyári viharokat, különösen akkor, ha a tikkasztó hőség után több napos lehűlést hoznak maguk után. (Gondolom, ezzel a rajongással egyedül vagyok. :-)) Most, kismamaként, pedig különösen jól esik az ablakon beáradó, esőillatú, friss levegő.
júl. 1
16:51
Recept: Fetával töltött csrkemell bacon-köntösben (Mindmegette)
Hozzávalók: csirkemell feta bacon só bors olaj víz
júl. 1
16:53
Recept: Babos kukorica burgonyával (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 konzerv bab 1 konzerv kukorica 3-4 burgonya 2 csipet majoránna 4 kávéskanál ételízesítő 1 nagy fej hagyma 1 paradicsom 1 tv paprika zsír pirospaprika só
júl. 1
16:55
Recept: Zöldséges-citromos tészta (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg tészta 3 kicsi cukkini 2-3 kaliforniai paprika (piros, sárga) 4 paradicsom 1 fej hagyma 2 gerezd fokhagyma 1 citrom só bors pepperoncino (vagy más csípős paprika, őrölt is lehet) zöldfűszerek: bazsalikom, oregánó és tetszés szerint bármi olívaolaj
júl. 1
16:57
A vidám Dombovári Vanda olvas a felhőkből (Index)
Dombovári Vanda műsorvezető indul az idei Kékszalag vitorlásversenyen, és ebből az alkalomból életigenlő nyilatkozatával szórakoztatta sajtóközleményíróját.
júl. 1
16:57
Hatszáz új rendőr Budapesten (HírTV)
Hatszáz frissen végzett rendőrrel erősödött a Budapesti Rendőr-főkapitányság állománya - tudta meg a HavariaPress.
júl. 1
16:57
A Magyar Posta büntetőfeljelentést tesz a kerékpár tender ügyében (Gondola)
Ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesz a Magyar Posta a közbeszerzési szabályok megsértése miatt a kerékpár tender ügyében - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője kedden az...
júl. 1
16:57
13 gyilkosság írható Nagy László számlájára! (Blikk)
Megdöbbentő részletek Nagy László naplójából, 3. rész
júl. 1
16:57
400 ezerrel kevesebb dohányos Angilában (Metropol)
Több mint 400 ezer brit szokott le a dohányzásról, amióta egy évvel ezelőtt Angliában betiltották a füstölést a nyilvános helyeken. Az intézkedés feltehetően mintegy 40 ezer, a dohányzással összefüggő haláleset megelőzését is lehetővé teszi a következő tíz évben.
júl. 1
16:57
Fidesz: újabb brutális gázáremelés (Alternatív Energia)
Tizedik alkalommal, brutálisan emelte a gáz árát a kormány azóta, hogy 2002-ben hatalomra lépett - mondta Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
júl. 1
16:57
Izzasztó szerda jön (hirado.hu)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 33 fok között alakul
júl. 1
16:57
Recept: Rakott tökös galuska (Mindmegette)
Hozzávalók: kb. 1-1,5 kg-os tök megtisztítva, nagyobb laskákra vágva, lesózva 30 dkg lisztből, 1 tojással készült, kifőzött galuska 10 dkg húsos szalonna kockákra vágva kb. 5 dl tej 2 dl tejszín kb. 10 dkg sajt 3 evőkanál liszt 1 gerezd fokhagyma ételízesítő bors 2 evőkanál olaj zsemlemorzsa
júl. 1
16:59
Mínuszban zárt a tőzsde (Index)
A BUX 276,11 pontos, 1,35 százalékos csökkenéssel, 20 111,41 ponton zárt kedden.

Keresés