Mommo Sales House néven értékesítési hálózatot indított a Blogter, Mommo nevű mikroblog-szolgáltatására és más webkettes tartalmakra alapozva. A sales house értékesítési vezetője augusztustól Bordás Mónika, az Index korábbi senior értékesítője lesz.
Pénteki bejelentése szerint a Sony Ericsson hozzávetőlegesen 2,000 fős létszámcsökkentést tervez, annak érdekében, hogy éves szinten 300 millió eurós megtakarítást érhessen el. (ProfitLine.hu)
Építőmunkásokat toborzó fantomcég fantomképviselői után folytat nyomozást a rendőrség Budapesten. A csalók külföldi munka ígéretével csábították a jelentkezőket, akikkel fiktív tartalmú szerződéseket kötöttek, majd beszedték tőlük az ügyintézési díjat. Az ügynek eddig 24 sértettje van, de a nyomozók még várják az esetleges további kárvallottak jelentkezéseit is.
Egy számban vállalta az indulást a pekingi olimpián Kozmann György, a kedden elhunyt kétszeres olimpiai bajnok kenus, Kolonics György társa - mondta az InfoRádiónak a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. A világbajnok sportoló a 21 éves Kiss Tamással párosban 1000 méteren indul, míg 500 méteren a Sáfrán Mihály, Sáfrán Mátyás kettős vesz részt az augusztusi játékokon - tette hozzá…
Egy kis bánáti faluban, Diószegpusztán kap először Európában szobrot Bob Marley, a reggaezene legendája. A kezdeményezés a szerb-román határ közelében fekvő kis településen rendezett fesztiváltól,...
Egy időszámításunk szerint 3. századi kőépületet találtak a régészek az M6-os autópálya nyomvonalán folyó ásatásokon Baracsnál. A munkák során előkerült egy sebkaparó is, amely bizonyíték a római kor fejlett orvosi eljárásaira, mivel ilyet legközelebb csak a 19. században használtak az orvosok - mondta Kovács Loránd Olivér, az ásatások vezetője.
Egy amerikai űrszonda a Földtől 50 millió kilométernyi távolságból küldött haza páratlan videófelvételt bolygónkról, és az előtte elhaladó orbitális pályán keringő Holdról - úgy, ahogy egy földön...
Elvesztett rendszámának köszönhetően kerülhet rendőrkézre az az autós, aki balesetet okozott tegnap Kaposvárott, majd elhajtott a helyszínről - értesült a HavariaPress.
Szimpátiatüntetést szerveznek jövő keddre az FC Fehérvár szurkolói a csapatot működtető gazdasági társaság többségi tulajdonosa, Garancsi István mellett. Pénteken este sajtótájékoztatón jelentik ezt be - értesült a Független Hírügynökség. A szurkolók aggódnak a fehérvári labdarúgócsapat sorsáért, mert csütörtökön a Fehérvár FC Kft. pert vesztett két, korábban kizárt kisebbségi tulajdonossal…
Havonta körülbelül félszáz magyar munkavállaló "dől be" hamis álláshirdetéseknek vagy lesz csaló állásközvetítők áldozata az uniós tagállamokban. Legtöbbször saját honfitársaik csapják be a más országban munkát kereső magyarokat - mondta Oláh Lajos, a Külügyminisztérium osztályvezetője. A tárca tájékoztató akciót indít, hogy figyelmeztessék a külföldi álláskeresőket.
Pár órával azután, hogy Ronaldinho aláírta szerződését az AC Milanhoz, és 40 ezer őrjöngő rossoneri előtt hivatalosan is bemutatták, a brazil csillag exkluzív interjút adott új klubja hivatalos honlapjának.
Összesen mintegy 1.700, a vasúti átjáróban szabálytalankodót derítettek fel a június végén indult országos akcióban. A rendőrök és vasútőrök a KRESZ vasúti átjáróra vonatkozó rendelkezéseinek...
Az USD/MXN ma új éves mélypontot ért el 10,1980-nál. Erősödött a töretlen csökkenő trend momentuma. A mexikói Jegybank a várt szerint 25 bázisponttal 8,005-ra emelte irányadó kamatát. Amíg nem könyvelnek el jelentős veszteségeket a globális részvénypiacok, tovább eshet a kurzus. a cél a 10,1500-ös és a 10,1000-es érték. in-GFX
2011-re évi 400-500 millió dollárral akarja csökkenteni költségeit a Coca-Cola, és ennek elsődleges eszközéül a marketingbüdzsé visszafogását tartja – írja az Advertising Age.
Az SZDSZ ötpárti egyeztetést kezdeményez a miniszteri hatáskörben alapítványoknak adható támogatások keretösszegének megemelése miatt - tudatta Gulyás József, az SZDSZ ügyvivője.
Megtelt a kemping, s pénteken már a pótkempingben fogadták a hétvégi programokra érkezőket az EFOTT színhelyén, a dunaújvárosi Szalki-szigeten. Mint Pazaurek Piroska, a fesztivál sajtófőnöke elmondta, a nulladik napon ötezernél többen, csütörtökön pedig több mint kilencezren váltottak belépőt, táboroztak, buliztak a szigeten. A péntek esti, szombati programokra pedig látogatócsúcsra számítanak.
Az Európai Bizottság egymilliárd eurót (231 milliárd forintot) adna a fejlődő országoknak, hogy meg tudjanak birkózni az élelmiszer rohamosan növekvő világpiaci árával - derült ki a bizottság pénteki közleményéből.
Az MSZP azt kéri és várja Orbán Viktortól, hogy Tusnádfürdőn hozza helyre, amit elrontott, és kérjen elnézést az erdélyi magyaroktól egységbontó politikájáért - közölte Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető.
A 2001 óta mindig győztes Litkey Farkas kormányozta Brokernet Uniqa fordult elsőként a keszthelyi bójánál, ezzel vezeti a 40. Kékszalag Balaton-kerülő vitorlásverseny mezőnyét. Gyenge szélben rajtolt el egyébként Balatonfüreden a vitorlásverseny rekordmezőnye: 578 hajó vágott neki a légvonalban 160 km-es távnak.
Meredeken rontotta a jövő évi euróövezeti növekedésre szóló jóslatát az egyik vezető londoni gazdaságelemző központ, amely szerint 2009-ben a magas infláció ellenére jegybanki kamatcsökkentés kezdődhet a valutaunióban.
A szabályokat megszegő buszvezetőket fogják ellenőrizni jövő hétfőtől három napon keresztül a rendőrök országszerte. Ismét országos razziát tartanak ugyanis az egyenruhások itthon és az unió több más tagállamában párhuzamosan.
Szombaton a sok napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a felhőzet, északkeleten és északnyugaton néhol zápor, zivatar kialakulhat. Az északnyugati, szombaton a nyugati, délnyugati szél...
A Genesis Energy Nyrt. tájékoztatja a részvényeseket, hogy a 100%-os tulajdonában lévő Genesis Solar Espana S.L. a Cadizban építendő 100 Mwp éves gyártási kapacitású napelem gyárának építési engedélyét a mai napon megkapta - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az orosz elnök elbocsátaná azokat a közhivatalnokokat, akik nem tudják használni a számítógépeket. Dmitrij Medvegyev azt mondta, hogy nem alkalmaznak senkit, aki nem tud írni vagy olvasni, a számítógép-ismeret hiánya pedig írástudatlanságot jelent.
A polgármester állításával ellentétben nem magánterületen, hanem a Városi Sportcsarnok önkormányzati területén zajlott le a Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) múlt heti rendezvénye, ezért az MSZP...
Már folynak az előkészületek a BKV új összmenetrendjének augusztus 21-i bevezetésével kapcsolatban - közölte a közlekedési cég. A közlemény szerint a 2008-as paraméterkönyvet két ütemben vezetik...
Az SZDSZ ötpárti egyeztetést kezdeményez a miniszteri hatáskörben alapítványoknak adható támogatások keretösszegének megemelése miatt - tájékoztatta Gulyás József, az SZDSZ ügyvivője pénteken az...
Minden valószínűség szerint elbuknak a nettó élelmiszerexportőrök, és a gyenge kormányokkal rendelkező országok. Az éhező haiti lakosságnak az élelmiszerárak drasztikus emelkedése miatt bekövetkezett áprilisi éhséglázadása egy példája annak, amit a jövő hozni fog.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 108,81 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 20.931,70 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 1,86 százalékkal 19.150 forintra erősödött, az OTP részvény...
A Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Karának hallgatója, Radasics Vilmos indul az augusztus 8. és 24. között Pekingben megrendezett ötkarikás játékokon. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) a BMX sportágban indulók névsorát felülvizsgálva, arról tájékoztatta a magyar szövetséget, hogy egy férfi versenyzőjük számára szabadkártyát ad.
Urán jutott ki a környező vizekbe a francia Areva atomipari konszern egyik délkelet-franciaországi létesítményéből egy sérült föld alatti szennyvízvezetéken át - közölte Párizsban a francia...
Az EKB-tag, Mario Draghi ma felhívta a figyelmet az árakból eredő, fokozódó veszélyekre. Draghi hangsúlyozta: az emelkedő olajár miatt fokozódtak az inflációs veszélyek. Több jel is a termelői ár-emelkedés gyorsulására utal. És mind a közép-, mind pedig a hosszú távú inflációs elvárások felfelé mutatnak. Az EKB legutóbbi kamatemelésével az árstabilitás melletti elkötelezettségét kívánta…
Boldogan, de azért egy kis szorongással hagyta el a Lichtenberg kórházat Berlinben a 35 éves Florence Gerth, aki a napokban egészséges, csak épp eltérő bőrszínű ikreknek adott életet, a fehér bőrű...
Egy amerikai űrszonda a Földtől 50 millió kilométernyi távolságból küldött haza páratlan videófelvételt bolygónkról, és az előtte elhaladó orbitális pályán keringő Holdról - vagyis abból a szemszögből, ahogy egy földönkívüli civilizáció láthat minket.
A kanadai dollár ma erősödött a zöldhasúval szemben. A deviza profitált a vártnál kedvezőbb nagykereskedelmi forgalmakból. Az USD/CAD kurzusa 1,0018-ra csökkent, és konszolidációra kerülhet sor 1,0030 környékén. A cél a 0,9980-as és a 0,9920-as érték. 1,0080 fölött kedvezőbbek a kilátások. in-GFX
Két zenebohóc küzdelme a hangokkal, hogy bebizonyítsák a zeneszerzőnek csak a keze volt nagyobb. Igazi kultúrák közötti interakció: egy kis éji rémálomzene.
Hivatalos közlés szerint Ukrajnában július elejére elérte a 10 milliót a világhálót használók száma. Az Ukrán Állami Távközlési Főhatóság féléves jelentése szerint a távközlési hálózat átalakításának,...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 108,81 pontos, 0,52 százalékos emelkedéssel, 20.931,70 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 1,86 százalékkal 19.150 forintra erősödött, az OTP...
Rekordmezőnnyel rajtolt a 40. Kékszalag vitorlásverseny: csaknem háromezer versenyző 578 hajóval vágott neki a 160 kilométeres távnak. Az első napon a gyenge szél nehezítette a haladást.
Hét éve nem látott mértékű eséssel kezdte a napot a LOreal SA, a világ legnagyobb kozmetikai gyártójának részvényei Párizsban, miután lassuló nyereségnövekedést és csökkenő értékesítési számokat közölt a következő három évre vonatkozóan. (ProfitLine.hu)