2008. július 19. szombat

júl. 19
12:29
Ismét Litkey nyerte a Kékszalag vitorlásversenyt (HírTV)
Ismét Litkey Farkas nyerte a Kékszalag vitorlásversenyt - nyolcadszor ért elsőként a célba. 13 óra 14 perc alatt teljesítette a tókerülő-túrát, hajója péntek este negyed tizenegykor ért Balatonfüredre.
júl. 19
12:45
Orbán: Helyre kell állítani a nemzet egységét (+videó) (HírTV)
A magyar nemzet egységének, és a szociális egyensúly helyreállításának fontosságát hangsúlyozta Tusnádfürdőn Orbán Viktor. A Fidesz elnöke kijelentette: a kormány az elmúlt hat évben lerombolta Magyarország versenyképességét.
júl. 19
12:51
Afganisztánba utazott Obama és a francia védelmi miniszter (Infostart)
Előre be nem jelentett két napos látogatásra Kabulba érkezett szombaton Hervé Morin francia védelmi miniszter. Ugyancsak Afganisztánba utazott Barack Obama, az amerikai Demokrata Párt várható elnökjelöltje.
júl. 19
13:03
Erős földrengés rázta meg Japánt (HírTV)
Erős földrengés rázta meg Japán északi részét. A Richter-skála szerinti 6,6-es erősségű földmozgás után szökőárriadót rendeltek el. Az első hírek szerint nincsenek áldozatok és károkról sem érkezett hír.
júl. 19
13:03
Kamion ütközött össze autóbusszal az M1-esen (Blikk)
júl. 19
13:03
Sarkozy meg akarja érteni az EU-szerződésre mondott ír nemet (Kripto Akadémia)
Nicolas Sarkozy francia államfő, egyben az Európai Unió soros elnöke saját elmondása szerint azért látogat hétfőn Írországba, hogy "meghallgassa és megértse", miért utasították el az ír választók a népszavazáson az unió korszerűsítésére hivatott Lisszaboni Szerződést.
júl. 19
13:05
XVI. Benedek megkövette a pedofil papok áldozatait (HírTV)
Félezer papnak, apácának és ördögnek öltözött aktivista tüntetett a pápa ellen Sydney városába. A XVI. Benedek pénteken bocsánatot kért Ausztráliában a gyermek-zaklató papok áldozataitól. Katolikus püspökök előtt a bűnösök igazságszolgáltatás elé állítását sürgette.
júl. 19
13:09
Teljesen megváltozott Péter Szabó Szilvi (Blikk)
Új frizura, új produkció?
júl. 19
13:09
Két keréken hódították meg Amerikát a hetvenes taták (Infostart)
Hetvenévesen is lehet az ember kalandvágyó: ezt bizonyította be két amerikai jóbarát, kismotoron szelve át az Egyesült Államokat. Nem kevesebb mint 5500 kilométert tettek meg San Franciscótól New Yorkig.
júl. 19
13:09
Fokozott rendőri ellenőrzés a Dunán (Infostart)
Fokozott ellenőrzést kezdett a rendőrség szombaton a Dunán, az akció a jövő hét végéig tart - közölte Tóth Zoltán, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője.
júl. 19
13:18
Nincs menetrend, de egyre kevesebb lesz a brit katona Irakban (Infostart)
Nagy-Britannia nem állít fel "mesterséges menetrendet" Irakba vezényelt haderőinek kivonására - jelentette ki bagdadi sajtókonferenciáján Gordon Brown brit kormányfő.
júl. 19
13:21
Ötven defibrillátort kaptak a sportszövetségek (HírTV)
A kormány ötven életmentő készüléket, defibrillátort biztosít a sportszövetségek számára, hogy elkerülhetők legyenek a Kolonics Györgyéhez hasonló tragédiák - közölte a kormányszóvivő.
júl. 19
13:21
Focimeccsen énekel Keresztes Ildikó (Blikk)
Az énekesnőn is úrrá lett a futballláz
júl. 19
13:21
Focimecs- csen énekel Keresztes Ildikó (Blikk)
Az énekesnőn is úrrá lett a futballláz
júl. 19
13:33
Dinnyések-kereskedők: 2-0 (Piac és Profit)
Medgyesegyházán, a Mediszöv telepe előtt szombat délelőtt feloldják a gazdák a blokádot, miután ígéretet kaptak arra, hogy bruttó 30 forintot kapnak kilogrammonként a dinnyéért - közölte a demonstrációt szervező Karsai József szocialista országgyűlési képviselő az MTI-vel.
júl. 19
13:36
Orbán: Azt kaptuk jutalmul, amivel fenyegettek (Infostart)
Orbán Viktor szerint csak úgy lehet versenyképessé tenni a gazdaságot, ha előbb a helyreállítják a felborult szociális egyensúlyt, és a társadalmat, a nemzetet teszik versenyképessé. A Fidesz elnöke Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában beszélt erről.
júl. 19
13:39
Halálos baleset a 6-os főúton (Gondola)
Halálos közlekedési baleset történt szombaton a 6-os főút Szigetvár felé vezető szakaszán, a bicsérdi elágazásnál két személyautó frontálisan ütközött - közölte a Baranya Megyei...
júl. 19
13:39
Termálvízzel spórolnak a fűtésen Bólyban (HírTV)
Az eddigiekhez képest negyed áron fűtik a jövőben a közintézményeket a Baranya megyei Bólyban. A kisváros mellett 83 Celsius fokos termálvizet találtak, ezt a hőenergiát használják ősztől fűtésre. Számítások szerint a gáz jelenlegi árát figyelembe véve a váltás négy év alatt megtérül.
júl. 19
13:39
Halálos baleset a 6-os főúton (Blikk)
júl. 19
13:54
Sokkoló mogyoró: pocakos asztmaveszély (Privátbankár)
Azoknak a kismamáknak, akik minden nap esznek mogyoróféléket, ötven százalékkal nagyobb eséllyel lesz asztmás a gyerekük, mint azoké, akik nem, vagy csak ritkán fogyasztanak ilyesmit
júl. 19
13:54
Kolonicsra emlékeztek az ünnepélyes csapatgyűlésen (Infostart)
Tatán a kedden elhunyt Kolonics György, kétszeres olimpiai bajnok kenusra emlékeztek a pekingi olimpiára utazó magyar csapat ünnepélyes búcsúztatójának kezdetén. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke felolvasta Jacques Rogge-nak, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének levelét, amelyben részvétét fejezte a sportoló halála miatt.
júl. 19
13:56
Vége a trükközésnek: elkapják a buszsávban surranókat (Privátbankár)
Sikeres a rendőrség és a BKV buszsávok ellenőrzésére irányuló együttműködése; a hatóság egy hónap alatt több százezer forintos helyszíni bírságot szabott ki a tömegközlekedési járművek haladását akadályozókkal szemben - közölte a közlekedési társaság
júl. 19
13:57
Szávay elődöntős Ausztriában (HírTV)
Szávay Ágnes bejutott a Bad Gastein-i női tenisztorna elődöntőjébe szombaton. Az első helyen kiemelt magyar teniszező a negyeddöntőben a cseh Iveta Benesovát verte 6:2, 6:2-re.
júl. 19
13:57
Sarkozy meg akarja érteni az EU-szerződésre mondott ír nemet (Gondola)
Nicolas Sarkozy francia államfő, egyben az Európai Unió soros elnöke saját elmondása szerint azért látogat hétfőn Írországba, hogy "meghallgassa és megértse", miért utasították el az ír...
júl. 19
13:57
MSZP: Orbán Viktor legalább saját receptjét tartsa be (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde után elvárható, hogy legalább ő maga tartsa be saját receptjét; ha valóban szociális egyensúlyt akar, ne tervezzen ezermilliárdos szociális kiadáscsökkentést és szociális megszorításokat - közölte Lendvai Ildikó szocialista frakcióvezető az MTI-vel szombaton.
júl. 19
14:15
Kevesebben használják a buszsávokat (HírTV)
Egyre kevesebb autós használja a buszsávokat, mióta a rendőrség különösen figyel erre - ez a BKV tapasztalata. A legtöbb szabálytalan sofőrt az Árpád fejedelem útján fülelték le az elmúlt hónapban, ott 135 felvételt készített róluk a kamera az elmúlt időszakban.
júl. 19
14:15
Hat órát kell várni a kilépésre Röszkén (Gondola)
Aki most beáll a sorba, este hét órakor léphet ki az országból Röszkénél, szombaton ugyanis a déli órákban hat órásra nőtt a kilépő forgalom várakozási ideje a röszkei autópálya-határátkelőhelyen -...
júl. 19
14:15
Villámcsapás robbantott porrá egy konyhaasztallapot Litvániában (Blikk)
júl. 19
14:33
Gyurcsány hátrányos helyzetű gyerekkel Siófokon (videó) (HírTV)
Tekintse meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár nélkül.
júl. 19
14:35
Roma színház Szlovákiában (videó) (HírTV)
Tekintse meg a közelmúlt legérdekesebb felvételeit kommentár néklül.
júl. 19
14:48
Kiesett Szávay Bad Gasteinben (Infostart)
Az első helyen kiemelt Szávay Ágnes 1 óra 18 perc alatt, két játszmában kikapott a negyedikként rangsorolt francia Pauline Parmentier-től a 175 ezer dollár összdíjazású Bad Gastein-i női tenisztorna elődöntőjében.
júl. 19
14:51
Több pénz a mentőszolgálat fejlesztésére? (HírTV)
Nagy eredménynek tartja a kormányszóvivő, hogy három év alatt már csak az ország negyedén nem ér a helyszínre tizenöt perc alatt a mentő. Daróczi Dávid a Gyurcsány Ferenc által 2005-ben meghirdetett 100 lépés programra utalt, amelyben szerepel a mentőszolgálat átszervezése.
júl. 19
14:51
Órák óta tart a műszaki mentés az M0-áson, útzár van (Gondola)
Órák óta tart a műszaki mentés az M0-ás autóút 26-os kilométerénél, ahol szombaton reggel felborult egy kamion; az útzár ideje alatt az M5-ös autópálya felé ezen a szakaszon nem közlekedhetnek...
júl. 19
15:09
Egész hétvégén sok lesz a napsütés, 27-32 fok várható (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szombaton a sok napsütés mellett csak időnként növekszik meg a gomolyfelhőzet, legfeljebb északkeleten, illetve északnyugaton lehet egy-egy...
júl. 19
15:09
A dopping miatt eltűnhet a kerékpársport (Blikk)
júl. 19
15:09
Elfogtak egy pedofíl brit férfit Prágában (Blikk)
PRÁGA (MTI/AFP) - A cseh rendőrség elfogott egy pedofíliával gyanúsított 21 éves brit férfit Prága egyik külvárosában, ahol két éven át rejtőzött a felelősségre vonás elől - jelentette be szombaton a hatóság. A gyanúsított 2003 és 2006 között Nagy-Britanniában követte el gyerekek sérelmére szexuális bűncselekményeit.
júl. 19
15:24
Elegük van a befektetőknek a magyar valóságból (Privátbankár)
Csaba László szerint elfogyott Magyarországon a befektetők türelme, a politikusoknak dönteniük kell a népszerűséghajhászás és a valódi kormányzás között
júl. 19
15:24
Hamilton nyerte az időmérőt (Infostart)
Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes pilótája győzött a Német Nagydíj időmérő edzését, így ő indulhat az első helyről a vasárnap két órakor kezdődő futamon.
júl. 19
15:27
Vége a dinnyeblokádnak Medgyesegyházán (HírTV)
Feloldják a blokádot a medgyesegyházi felvásárlótelepen a gazdák, miután magasabb, bruttó 30 forintot ígértek nekik egy kiló dinnyéért. A többi, összesen hat kereskedés bejáratát addig torlaszolják el, amíg nem ígérnek többet ők is a gyümölcsért.
júl. 19
15:29
A magyar népzene hétvégéje Debrecenben (HírTV)
Ezen a hétvégén a népzene a főszereplő a hagyományos debreceni Cívis Korzón. Az ingyenes, utcai fesztiválon magyar fellépőktől hallhatja a közönség például a dunántúli és a moldvai muzsikát, de feltűnnek kínai, indiai, közép-ázsiai motívumok is.
júl. 19
15:39
Gémesi: "A települések kivérzett állapotban vannak" (Piac és Profit)
Az adósságspirál veszélyeinek a megelőzésére drasztikus eszközt ajánl a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Gémesi György szerint az önkormányzati autonómiának egyáltalán nem kell sérülnie, a racionalizálásnak is az lehet csak az értelme, hogy a helyhatóságok mozgásterét nem szűkíti le ismét a feladatok, hatáskörök, finanszírozás jogszabályokban testet öltő rendszere.
júl. 19
15:45
Letartóztatták a Guns n' Roses volt dobosát (HírTV)
Letartóztatták pénteken Steven Adlert, a Guns n' Roses nevű rockcsapat egykori dobosát. A rendőröket egy hollywoodi címre hívták ki szomszédok, miután az egyik házban dulakodás hangjait hallották. A házban ott volt Adler is, ráadásul kábítószert is tartott magánál.
júl. 19
15:45
Kismotoron szelte át Amerikát két hetvenéves férfi (Blikk)
NEW YORK (MTI/AFP) - Hetvenévesen is lehet az ember kalandvágyó: ezt bizonyította be két amerikai jóbarát, kismotoron szelve át az Egyesült Államokat. Nem kevesebb mint 5500 kilométert tettek meg San Franciscótól New Yorkig.
júl. 19
15:47
Ikodinovics emlékszik a balesetére (HírTV)
A június végén súlyos motorbalesetet szenvedett szerb vízilabdázó, Danilo Ikodinovics emlékszik a szerencsétlenségre - közölte szombaton a belgrádi Blic című napilap. A lap információi szerint a klasszis orvosai egyre gyakrabban ébresztik föl a sportolót a mesterséges kómából, és ilyenkor kérdéseket tesznek föl neki.
júl. 19
15:49
Tőkés az autonómia kivívását sürgeti (HírTV)
A Romániától való elszakadásnak nincs realitása, az autonómia kivívásának viszont igen - jelentette ki Tőkés László királyhágómelléki református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a Tusnádfürdői Szabadegyetemen megtartott előadásában.
júl. 19
16:03
Hamilton indul az élről (HírTV)
Lewis Hamilton szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1 Német Nagydíjának szombati időmérő edzésén. Mellőle a Ferrari brazil pilótája, Felipe Massa, mögüle pedig csapattársa, Heikki Kovalainen indulhat a vasárnap 14 órakor kezdődő futamon.
júl. 19
16:03
Gázrobbanás Gyöngyösön egy négyemeletes házban (Blikk)
júl. 19
16:21
Magyar és cseh szélsőjobboldaliak találkoznak hétfőn Pozsonyban (Gondola)
Biztossá vált szombaton a cseh Nemzeti Párt (NS) és a magyarországi Jobbik vezetőinek hétfőre tervezett pozsonyi találkozójáról szóló előzetes értesülés - adta hírül szombaton a szlovák...
júl. 19
16:23
Reklámszolgáltatásra írt ki közbeszerzést a MeH (Gondola)
A Miniszterelnöki Hivatal (MeH) bruttó 300 millió forint keretösszeg erejéig írt ki közbeszerzést reklámügynökségi szolgáltatásokra, a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A...
júl. 19
16:39
Szávay az elődöntőben búcsúzott (HírTV)
Szávay Ágnes vereséget szenvedett a Bad Gastein-i női tenisztorna elődöntőjében, szombaton délután. Az első helyen kiemelt magyar teniszezőt, a verseny negyedik kiemeltje, a francia Paulina Pamentier győzte le 6:4, 6:2-re.

Keresés