2009. november 11. szerda

nov. 11
14:03
Sodexo - kevesebb cafeteria juttatásra számíthatunk (ProfitLine)
A munkáltatók kétharmada jövőre is ugyanakkora cafeteria költségkeretet tervez, mint ebben az évben, így a kedvezményes adózású elemek esetén a dolgozók többsége ötödével kevesebb juttatásban részesül majd az új évben - mondta, a Sodexo Pass ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
nov. 11
14:04
Délelötti kommentár-www.globalfx.hu (HírTV)
A részvénypiaci nyereségek, melyek hátterében a kedvező kínai és japán adatok álltak, megviselték a dollárt. Az amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner ismét elmondta, hogy az erös dollár az USA érdekében áll. Az EUR/USD emiatt 1,50 fölé, 1,5048-ra emelkedett. Az arany új történelmi csúcsot ért el 1.117,30-nál. A font nyomás alá került a BoE inflációs jelentése miatt, és a GBP/USD 1,68 alól…
nov. 11
14:05
Rekord alacsony infláció Szlovákiában (ProfitLine)
Szlovákiában minden korábbinál kisebb mértékben, 0,4 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak októberben az előző évihez képest, szeptemberben pedig tovább növekedett a külkereskedelmi mérleg többlete - közölte szerdán a pozsonyi statisztikai hivatal.
nov. 11
14:06
Idén fekete lesz a karácsony a közigazgatásban (Portfolio)
Az idei karácsonyt nagyon visszafogottan fogja megünnepelni a közigazgatás - jelentette be a kormányülést követő tájékoztatón Szollár Domokos. A kormány utasítása értelmében idén közpénzből nem...
nov. 11
14:06
Krízisalap Dubaiban: akik ferde szemmel néznek a csodavárosra (Pénzcentrum)
A Bloomberg információi szerint több dubai vállalat - köztük a neves Nakheel is - dollár milliárdokkal tartozik olyan japán alvállalkozóknak, melyek a metróépítés és a Pálmasziget megalkotásából vették ki a részüket. Az emirátusok egy 20 milliárd dolláros "krízisalapot" hozott létre az ilyen vállalkozások támogatására, amit a hírek szerint még ebben a hónapban megtoldanak további 10 milliárd…
nov. 11
14:07
Aggódik az OPEC a magas olajár miatt? (ProfitLine)
Az OPEC szerint az olaj iránti kereslet csökkenni fog az iparosodott országokban abban az esetben, ha az olaj ára tovább emelkedik, illetve ha a jelenlegi árszint felett marad.
nov. 11
14:08
10% fölé ment az Aberdeen a Richterben (Portfolio)
A Richter bejelentette, hogy az Aberdeen Asset Management befektetési alapja 2009. október 26-án a részvénytársaságban 10.05%-ra növelte befolyását. Mint ismert, az Aberdeen idén február elején...
nov. 11
14:09
Richter - 10% felett az Aberdeen Asset Management (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint, az Aberdeen Asset Management Fund Management Operating Subsidiaries (UK) befektetési alapja 2009. október 26. napján a részvénytársaságban 10,05%-ra növelte befolyását - olvasható a BÉT honlapján.
nov. 11
14:15
Gyengül a nyomtatott sajtó (Privátbankár)
Az idei első kilenc hónapban csökkent a jelentős magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező Axel Springer nyeresége, és a német kiadóvállalat az év egészére is a bevétel és az üzemi eredmény gyengül...
nov. 11
14:18
Globális dohányzás-ellenőrzési megállapodást sürgetnek (HírTV)
Miközben az Európai Unióban a dohányzás ellen lépnek fel, Ázsiában terjeszkednének a dohánygyárak. Bangkokban tüntetők fogadták a dohányipari kongresszus résztvevőit. Az aktivisták azt követelték, hogy a thaiföldi kormány bojkottálja az összejövetelt. Kérésüket ötvenezer aláírás kíséretében adták át a miniszterelnöki hivatal helyettes vezetőjének.
nov. 11
14:18
A zsidó telepek bővítésének teljes leállítását követelte a palesztin elnök (Gondola)
A ciszjordániai zsidó telepek bővítésének teljes leállítását követelte a palesztin elnök szerdán Rámalláhban. "A telepépítések teljes leállítását akarjuk, a természetes növekedést (vagyis a...
nov. 11
14:18
MSZP: ha nem alakítják át, akkor februárra ellehetetlenülne a MÁV (Alternatív Energia)
Ha a kormány nem fog neki a MÁV átalakításának, akkor az államvasutak februárra ellehetetlenülnének, és a választások előtt egy újabb "BKV-ügyről" szólna a sajtó - közölte szerdán Gazda László szocialista politikus az MTI-vel.
nov. 11
14:20
Néhány észrevétel a katolikus püspöki karnak az ősmagyar ezotériával szembeni fellépésével kapcsolatban (Gondola)
A katolikus püspöki karnak igaza van abban, hogy ebben a formában egy tudományosan minden alapot nélkülöző felületes és színpadias divathóbort, amely azonban veszélyezteti a katolicizmust, mert tévhitet terjeszt. Ugyanakkor azonban fel kell tenni a kérdést, hogy miért éppen a „Jobbik” áll ki mellette és miért csak a Katolikus Egyházat veszélyezteti ez a nemzeti irányzat ilyen mértékben.
nov. 11
14:24
MOL: decembertől duplázódik a gáztermelés Pakisztánban (Portfolio)
A Tal blokkból nyert gázmennyiség decemberre megduplázódhat, így már 250 millió köbméterre nőhet a MOL által kutatott terület termelése Pakisztánban. Mosonyi György egy új gázfeldolgozó üzem...
nov. 11
14:24
Adócsökkentés, munkahelyek: Az MSZP szerint Orbán csak ígérget + videó (ATV)
A kormány a 2010-re tervezett adócsökkentésekkel megalapozza a jövő fejlődését - állítja Török Zsolt.
nov. 11
14:26
H1N1: a középiskolások is kapnak ingyenes védőoltást (Portfolio)
A kormány kibővítette azoknak a körét, akik ingyenesen kaphatják meg a H1N1 elleni védőoltást: mostantól minden középiskolást is ingyen beoltanak. Székely Tamás egészségügyi miniszter a szerdai...
nov. 11
14:33
A galambokat is érdekelte az új bevásárlóközpont - képekkel (Privátbankár)
Ünnepélyes keretek között Újbudán, a XI. kerületben XI. hónap 11-én 11 óra 11 perckor átadásra került az Allee bevásárló- és szórakoztató központ. Tekintse meg a nyitás pillanatait
nov. 11
14:35
EU: Almunia osztogatja a mentességeket (Privátbankár)
Három év alatt, 2013-ra kell az uniós küszöb, a bruttó össztermék 3 százaléka alá szorítania államháztartási hiányát Németországnak, Franciaországnak, Spanyolországnak és további hat uniós tagállamnak...
nov. 11
14:36
FTC–DVTK-balhé: eljárás indult hét személy ellen (HírTV)
Hét Fradi-szurkoló ellen indult eljárás az október 31-i Ferencváros–Diósgyőr (FTC–DVTK) mérkőzésen történt rendbontás miatt. Hat ellen garázdaság, illetve lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés bűncselekményének gyanúja miatt, egy ellen pedig pirotechnikai termékekkel kapcsolatos szabálysértés miatt.
nov. 11
14:36
2014-től lehet az emelt szintű érettségi a felsőoktatási felvétel feltétele (Gondola)
Várhatóan 2014-től lehet a felsőoktatási intézményekbe való belépés feltétele egy vagy két tantárgyból az emelt szintű érettségi - az erről szóló módosító indítványt szerdai ülésén hagyta jóvá az...
nov. 11
14:36
Richter - 10% felett az Aberdeen Asset Management (ProfitLine)
A Richter Gedeon Nyrt. tájékoztatása szerint, az Aberdeen Asset Management Fund Management Operating Subsidiaries (UK) befektetési alapja 2009. október 26. napján a részvénytársaságban 10,05%-ra növelte befolyását - olvasható a BÉT honlapján.
nov. 11
14:38
Milliós drogfogás Mezőkeresztesen (Gondola)
Módszeres nyomozás eredményeként kisebbfajta droghálózatot buktattak le a rendőrök Mezőkeresztesen; a lefoglalt kábítószer piaci értéke eléri a hárommillió forintot - közölte a rendőrség. Dobi...
nov. 11
14:38
Bekeményített az EU a túlzott deficit ügyében (ProfitLine)
Három év alatt, 2013-ra kell az uniós küszöb, a bruttó össztermék 3 százaléka alá szorítania államháztartási hiányát Németországnak, Franciaországnak, Spanyolországnak és további hat uniós tagállamnak az Európai Bizottság szerdán kiadott ajánlásai szerint.
nov. 11
14:40
Elképzelhető, hogy elfogták a Tiszába fulladt albánok csempészőit Szerbiában (Gondola)
A hét elején Szabadkán (Subotica) letartóztattak egy bűnbandát, amelyről elképzelhető, hogy köze volt a múlt hónapban a szerb-magyar határ térségében a Tiszába fulladt, illegálisan Nyugat-Európába...
nov. 11
14:40
Semmi akadálya a további MNB kamatcsökkentésnek - londoni elemzők (ProfitLine)
Nincs akadálya a magyar jegybank további ütemes kamatcsökkentésének a várakozásoktól ismét elmaradó inflációs számsor után - mondták londoni felzárkózó piaci elemzők az októberi inflációs adatok szerdai ismertetése után.
nov. 11
14:42
Milliárdos pazarlók az EU-ban - kik lehetnek azok? (Pénzcentrum)
Spanyolország, Olaszország és Portugália felelős a legnagyobbrészt az Unió regionális támogatásainak szabálytalanságai miatt. A három országban mintegy 2,7 milliárd euró került szabálytalanul kifizetésre....
nov. 11
14:42
Újabb szerencsétlenség! Mentő vitte el, most kórházban ápolják a magyar énekest! (ATV)
Minden utasítást szigorúan betart, nehogy szövődmények alakuljanak ki nála.
nov. 11
14:42
Sütőtök - az őszi-téli vitaminforrás - nemcsak riogatni, megenni! (Gondola)
Kétségtelenül elérkezett a sütőtökszezon! A sütőtök akkor ízletes igazán, ha megcsípte az őszi, hajnali dér. Hangzatos nevű finomságokat lehet készíteni belőle.
nov. 11
14:44
Poirot nyomozó visszatér (ATV)
Az új krimit a The Strand magazin fogja publikálni.
nov. 11
14:44
Tények és tévhitek az amalgám fogtömésről (Gondola)
Nincs még egy, a fogászatban használatos anyag, mely az amalgámhoz hasonló vitákat váltott volna ki. Az amalgámot megjelenése óta számos kutató támadta, sokak szerint azonban, azóta sem készült még hozzá hasonlóan tartós anyag, mely különösen rágófogak esetében jelent hosszútávú megoldást a szuvas fogak kezelésére.
nov. 11
14:51
Szabályosan látták el a H1N1-el elhunyt Gyurit (Blikk)
Szabályosan látták el a kórházak azt a 15 éves szentlőrinckátai fiút, aki H1N1 fertőzéssel hunyt el – derül ki a Szent Erzsébet kórház belső vizsgálatából. Rácz Gyuri (†15) súlyos asztmában szenvedett, és tüdőgyulladása is volt, amikor november elsején meghalt a szolnoki intézményben.
nov. 11
14:54
Veszélyben a magyar élelmiszer-ellátás is (HírTV)
Elég volt az asztalfióknak készülő tervekből, most már határozott országgyűlési intézkedésekre van szükség annak megakadályozására, hogy Magyarországon víz- és élelmiszerhiány alakuljon ki – jelentették ki az Aszály és szárazodás Magyarországon című konferencia sajtótájékoztatóján.
nov. 11
14:54
3 évet adna az EU Németországnak és Franciaországnak deficitkiigazításra (Gondola)
Három év alatt, 2013-ra kell az uniós küszöb, a bruttó össztermék 3 százaléka alá szorítania államháztartási hiányát Németországnak, Franciaországnak, Spanyolországnak és további hat uniós...
nov. 11
14:54
Nyílt levél Novák Péterhez (Kreatív Online)
A Medián Novák Péterhez címzett nyílt levélben reagál az online közönségmérési tender hátterét bemutató cikkünkben szereplő állításokra.
nov. 11
14:54
Nem vették észre a föld mellett elsuhanó aszteroidát (Blikk)
Kisbolygó húzott el a föld közvetlen közelében múlt pénteken, csak kicsin múlott, hogy nem csapódott be
nov. 11
14:54
Magyar katonák előtt tisztelegnek Litvániában (Kripto Akadémia)
Koszorúzással tisztelegtek szerdán a litván fővárosban a balti állam területén az I. világháborúban elesett magyar katonák emléke előtt - tájékoztatta a vilniusi magyar nagykövet az MTI-t.
nov. 11
14:56
EUR/CHF Keskeny sáv (HírTV)
Az EUR/CHF a hét közepén novemberi sávjában mozog, 1,5082 és 1,5127 között mozog. Az SNB-tag, Thomas Jordan közölte: nincs okuk véget vetni az expanzív politikának. Ha erősödik a frank, továbbra is fennállhat az intervenció veszélye, ezért tarthatja magát az 1,5080-00-as támogatás. Az EUR/CHF-et 1,5101-en jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 11
14:56
A kormány szerint a Fidesz úgy utasítja el Andort, hogy meg sem hallgatta (Gondola)
A kormányszóvivő bízik abban, hogy a Fidesz megváltoztatja álláspontját Andor Lászlóval kapcsolatban, hiszen Szájer József úgy fogalmazott meg véleményt, hogy előtte meg sem hallgatták a magyar...
nov. 11
14:58
„Legalább Európa véleményére hallgasson a kormány” (HírTV)
A Fidesz szerint már csak az MSZP-s és SZDSZ-es képviselők nem látják be, hogy tarthatatlan a 2010-es költségvetési törvényjavaslat - mondta az ellenzéki párt kommunikációs vezetője szerdán Budapesten. Szijjártó Péter hozzátette: az Európai Bizottság magyar költségvetésre vonatkozó prognózisa is ezt állapította meg.
nov. 11
14:58
MSZP: ha nem alakítják át, akkor februárra ellehetetlenül a MÁV (Gondola)
Ha a kormány nem fog neki a MÁV átalakításának, akkor az államvasutak februárra ellehetetlenülnének, és a választások előtt egy újabb "BKV-ügyről" szólna a sajtó - közölte Gazda László...
nov. 11
15:00
Idén nem kapnak ajándékutalványt (HírTV)
A kormányszóvivő szavai szerint fekete karácsony vár az államigazgatási dolgozókra. A kabinet megtiltotta a minisztereknek és az országos hatáskörű szervek vezetőinek a karácsonyi jutalmazást.
nov. 11
15:00
Járóka: Erőteljesebb szerepvállalást a romáknak (Gondola)
romák politikai részvételének erősítéséről tartott konferenciát az Európai Roma Információs Iroda Brüsszelben. Járóka Lívia fideszes Európai Parlamenti Képviselő vitaindító beszédében a romák választási hajlandóságának növeléséről és a civilszervezetek megerősítéséről beszélt, valamint a roma vezetők generációváltását és a roma értelmiség erőteljesebb szerepvállalását sürgette.
nov. 11
15:00
Megvan az alaphangulat, de mire lesz elég? (Portfolio)
A tegnapi pihenő után ma ismét felfelé mehet Amerika, a határidős indexek közül a Dow futures 60 pontos pluszban tartózkodik. Makroadatok ma sem lesznek, bár az elmúlt napokban igazán nem is kellett...
nov. 11
15:00
Németh Krisztiánt is méltatják a görög lapok (ATV)
Hetes osztályzatot kapott a magyar labdarúgó.
nov. 11
15:06
Narancsházak (Édenkert)
A 18. század elején még a távoli országokból származó, melegkedvelő, érzékeny növények otthonát nevezték narancsháznak, azaz oranzsériának (sőt akkoriban orangerie-nek)
nov. 11
15:09
Javultak magyar vállalkozások várakozásai (Infostart)
Javultak magyar vállalkozások várakozásai, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézetének konjunktúra mutatója a második félévben mínusz 9 százalékra változott az előző félévi mínusz 18 százalékról.
nov. 11
15:09
Kapcsolják be készülékeiket! A rezsit is fizethetjük mobillal (Privátbankár)
Újabb korszerű számlafizetési lehetőséget vezetett be a Díjbeszedő: a Díjnet ügyfelei ezentúl mobiltelefonjukon keresztül is kiegyenlíthetik közüzemi számláikat
nov. 11
15:09
Egészségesebbé tehetik a jégkrémeket (Infostart)
Megtalálták annak a módját, hogyan lehet nemcsak finomabbá, de egészségesebbé is tenni a jégkrémeket - jelentették be a Missouri Egyetem kutatói.
nov. 11
15:09
Felújítják Békéscsaba belvárosát (Infostart)
Kiemelt projektté nyilvánította Békéscsaba belvárosának felújítását a kabinet, és biztosítja a beruházás 1,9 milliárd forint összköltségének mintegy 60 százalékát.
nov. 11
15:09
Egyre feljebb kúszik a BUX (ProfitLine)
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 60,85 pontos nyitás után tovább erősödött szerdán kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 21.327,81 ponton állt, ami a keddi záró értékéhez képest 298,74 pontos, 1,42 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 237,89 ponttal magasabb.

Keresés