A leépülő város. Jó mondat, használni kellene – kitalálta-e már más e szókapcsolást? Nyilván. Megnézem a világhálón. Tizenegy szöveg érkezik. Szombathely, Miskolc, Názáret, Pécs, Szeged, Corumba, Dunakeszi kapta meg a jelzőt a buborékköpő kereső szerint. Az egyik megtalált szöveg egy város lakóinak lelkében leli fel a pusztulás rákgubóit. A benső leépülését.
Korábban az oroszok rendkívül büszkék voltak arra, hogy országukon belül 11 időzóna található, hiszen ez is nagyságukat tükrözte. Medvegyev azonban inkább már hátrányként értékeli ezt a fajta nagyságot....
Felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott Belgiumban vendégszerepelt. Erwin Koeman csapata még csak megnehezíteni sem tudta az európai középmezőnyhöz tartozó hazaiak dolgát.
Megtarthatja a több tíz milliós végkielégítéseket a BKV-tól távozott vezetők egy része. A közlekedési vállalat ugyanis az őt ért kár mindössze egy nyolcadát, 100 millió forintot tud visszaperelni az érintettektől.
A belarusz ellenzék képviselői még korábban a Legfőbb Állami Ügyészségtől követelték, indítsanak eljárást a belarusz elnök, Alexander Lukasenko ellen, az általa elkövetett bűntettek miatt. Most még fogást is találtak Európa utolsó diktátorán - ugyanis úgy tűnik, többször is elismerte, meghamisították a 2006-os választást.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv Nyugat-dunántúli Operatív Programjának keretében Zalaegerszeg Megyei Jogú Város 900 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az történelmi belváros...
A magyar mobilpiac az idén értékben 6-8 százalékkal csökken 2008-hoz képest, s várhatóan hasonlóan alakul a helyzet jövőre is - mondta az MTI-nek Beck György, a Vodafone vezérigazgatója, aki szerint...
Bevándorlók verték szét Marseille belvárosát, mert Algéria kikapott Egyiptomtól a focivébé selejtezőjén. Az algériai bevándorló fiatalok több üzlet kirakatát betörték és felgyújtottak néhány hajót, ami a kikötőben horgonyzott. Két hajó el is süllyedt. A rendőrség több, mint húsz embert tartóztatott le.
Jelentős késésben van a kiemelt beruházási státuszt kapott Álomsziget. A Hajógyári-szigeten jórészt izraeli befektetők által a magyar államtól megvásárolt területen a fogadkozások ellenére „még egy kapavágás” sem történt, holott 2012-re ígérte a beruházó azt a vigalmi negyedet, amely a napvilágot látott tervek szerint egyedülálló lesz a maga nemében. Ha elkészül egyszer...
A Hévízgyógyfürdő és Szent András Reumakórház Nonprofit Kft. nyílt közbeszerzést írt ki a meglévő épület átalakítására, valamint új fürdő és terápiás centrum kialakítására, amelyek becsült költsége 4 milliárd forint - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Lapértesülések szerint nem engedelmeskednek az országos vezetésnek a VII. kerületi szocialisták, nem akarják megvonni az előzetesben ülő erzsébetvárosi polgármester bérét.
Egyéni szükségletre személyenként és naponta legfeljebb 2-2 kilogramm gomba, vadgyümölcs és gyógynövény szedhető az erdőben - egyebek mellett ezt tartalmazza az erdőtörvény végrehajtási rendelete, amelyet a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter tett közzé a legutóbbi Magyar Közlönyben.
Több mint hárommillió forint értékű valutát rabolt egy fegyveres elkövető a hegyeshalmi határátkelőhely közelében lévő pénzváltóban vasárnap. A bűncselekmény során senki nem sérült meg. A símaszkot...
Javítani kell Magyarország versenyképességét, ennek során az államnak az üzleti környezetre, az adózásra, az infrastruktúrára, az oktatásra, a kutatás-fejlesztésre és az emberi erőforrásokra kell összpontosítania a figyelmét - derül ki az Állami Számvevőszék Kutató Intézetének (ÁSZKut) friss tanulmányából.
Meggyőződésem, hogy a Lisszaboni Szerződés életbe lépésével jelentősen javul az Európai Unió cselekvőképessége - nyilatkozta az MTI-nek az Európai Parlament külügyi bizottságának korábbi elnöke,...
Nicolas Sarkozy francia elnök a héten kezdeményezte Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőnél, hogy vegyen részt azon a közel-keleti békekonferencián, amelyet Párizsban tartanának meg - jelentette a...
Muszáj föltennünk ezt a kérdést, miután az osztrák Standardnak is adott interjút a nyolcvanéves Nobel-díjas. Érdekes, mennyire másképpen fest a világ Bécsben, mint Berlinben. Az interjú egészen más miliőt sugároz. Hát még Budapestről nézvést! Közzétesszük a kereszténydemokrata Magyar-Hon-Lap reflexióját.
A Fidesz 1.300 milliárd forintos megszorítással kezdheti a kormányzást, ha hatalomra kerül jövőre; a megszorítások már az ellenzék által vezetett önkormányzatoknál is látszanak - jelentette ki Szabó Zoltán szocialista országgyűlési képviselő vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.
A Fidesz feltételezése szerint azért nem nevezte meg eddig az MSZP Mesterházy Attilát a párt miniszterelnök-jelöltjének, mert megvárják jövő heti, tanúkénti kihallgatását a Zuschlag-ügyben. Répássy Róbert Fidesz-frakcióigazgató vasárnap Budapesten úgy fogalmazott: az MSZP jelenlegi frakcióvezetőjének van miről beszélnie a Zuschlag-perben.
A Fidesz 1.300 milliárd forintos megszorítással kezdheti a kormányzást, ha hatalomra kerül jövőre; a megszorítások már az ellenzék által vezetett önkormányzatoknál is látszanak - jelentette ki...
Hazánkban az egyik legmagasabb a rezsi az Európai Uniós országok közül. A Vasárnapi Hírek egy 2005-ös KSH-adatra hivatkozva írja, hogy míg a magyarországi háztartások átlagjövedelméből 16 és fél százalékot visz el a lakásrezsi, addig Ausztriában ez csupán 4 és fél százalék.
Csökkent a magyar képviselők aránya a szlovákiai megyei törvényhozásokban, a tegnapi választások után. A Magyar Koalíció Pártja az eddigi 58 helyett csak 40 képviselőt küldhet a nyolc szlovákiai megye törvényhozói testületébe.
Túlértékeltnek tartja a jelzáloghitel és a magas hozamokkal bíró (kockázatosabb) vállalati kötvényeket a világ legnagyobb kötvényalapját kezelő Bill Gross. A kötvényguru a befektetési fokozatú...
A Fidesz feltételezése szerint azért nem nevezte meg eddig az MSZP Mesterházy Attilát a párt miniszterelnök-jelöltjének, mert megvárják jövő heti, tanúkénti kihallgatását a Zuschlag-ügyben. Répássy Róbert Fidesz-frakcióigazgató azt mondta, az MSZP jelenlegi frakcióvezetőjének van miről beszélnie a Zuschlag-perben.
Az amerikai és az orosz elnök optimistán nyilatkozott arról vasárnapi találkozójukon a szingapúri APEC-csúcstalálkozón, hogy decemberre elkészül az atomfegyverek számának csökkentéséről szóló és december 5-én lejáró START 1 szerződést felváltó új megállapodás. Az orosz és az amerikai tárgyalóküldöttségek feszített tempóban dolgoznak az új szerződés megszerkesztésén.
A Fidesz 1.300 milliárd forintos megszorítással kezdheti a kormányzást, ha hatalomra kerül jövőre; a megszorítások már az ellenzék által vezetett önkormányzatoknál is látszanak - jelentette ki Szabó Zoltán szocialista országgyűlési képviselő.
Fegyveres támadó rabolt ki egy pénzváltót Hegyeshalomban. A rablás során lövés nem dördült, a pénzváltó alkalmazottja nem sérült meg. A rendőrség keresi a banditát.
A Fidesz szerint Mesterházy Attila esetleges miniszterelnök-jelölésével újjáéled a Gyurcsány-Bajnai korszak. A párt frakcióigazgatója, Répássy Róbert úgy véli: az MSZP frakcióvezetőjének lesz miről beszélnie a Zuschlag-per jövő heti tárgyalásán, ahol tanúként hallgatják meg.
Itthon ma lehet utoljára papír kétszázassal fizetni, holnap ugyanis bevonják a bankjegyet. Azért cserélik le érmére, hogy az MNB megkönnyítse a lakosság majdani átállását az euróra.
Az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés országai szerint két ütemben kell kidolgozni a kiotói egyezményt felváltó nemzetközi klímavédelmi megállapodást. Ezt az amerikai elnök gazdasági tanácsadója jelentette be.
Zsúfolásig megtelt a hannoveri stadion, Robert Enke búcsúztatásán. A német labdarúgó válogatott hét elején elhunyt kapusának ravatala előtt 45 ezren róják le kegyeletüket, de az aréna előtt tízezrek nézik óriáskivetítőkön a 11 órakor kezdődött gyászszertartást.