Inzultálta, majd kétszer is megütötte Szigetmonostor alpolgármesterét pénteken este egy helyi étteremben Pörzse Sándor, az Echo tv munkatársa - értesült az MTI Tóth Imrétől, az MSZP XV. kerületi szervezetének elnökétől, aki szemtanúja volt az esetnek, egy asztaltársaságban ült az alpolgármesterrel.
Egy nemrég közzétett brit kutatás szerint a közhiedelemmel ellentétben nem a nők, hanem a férfiak azok, akik hamarabb mondják ki partnerüknek azt a bizonyos bűvös szót. Igaz, szakértők szerint a nők részéről egyfajta önvédelmi reakció lehet, hogy megvárják, amíg a férfi nyilatkozik érzelmeiről.
Jelentősebb állami szerepvállalásra van szükség az oktatás terén – mondja Hiller István. Az oktatási és kulturális miniszter szerint a rendszerváltás óta annyira felerősödött a szegregáció és a társadalmi polarizáció, hogy ennek mérséklését csak az állam fogja tudni megoldani. Szerinte, sem az oktatás, sem a kultúra területén nem várható jelentős költségvetési megszorítás; a Nemzeti Kulturális…
Aligha választ újabb főpolgármester-helyettest a fővárosi közgyűlés, így a ciklus végéig várhatóan csak az SZDSZ-es helyettes dolgozik a főpolgármester mellett. Tegnap óta hatályos ugyanis a két MSZP-s helyettes lemondása, és információnk szerint a szocialisták és a Fidesz nemcsak nem delegálnak új személyt, de nem szavaznak meg SZDSZ-es jelöltet sem. A témában kedden tartanak ötpárti egyeztetést,…
Kolompár Orbán megtagadta a vallomástételt az ellene és öt társa ellen, a Kecskeméti Városi Bíróságon folyó per pénteki tárgyalási napján. Az OCÖ elnökének ügyvédje az MTI-nek azt mondta, védence a bíróság minden kérésére válaszolt, és további kérdésekre azért nem adott választ, mert más gyanúsítottat még nem hallgattak meg, és szakértői jelentésekre is várnak.
Szakmai tévedések sora szerepel az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának nyilvános dokumentumában – állította a Népszavának Laborc Sándor. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) leköszönt főigazgatója furcsállotta, hogy az őt állítólag elmarasztaló titkos jelentést el sem olvashatta. A dandártábornok szerint az általa vezetett NBH időben és a törvényi lehetőségek keretei között tájékoztatta a…
Három embert állítottak elő a rendőrök Csepelen, a feloszlatott Magyar Gárda tagtoborzóján – közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Köztük van az új gárda főkapitánya, Kiss Róbert is. A toborzást szervező két emberrel szemben egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt indul eljárás. A harmadikat a jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt állították elő. A XXI.…
A kormányszóvivő szerint Szijjártó Péter és a Fidesz olyan, mint az az autós, aki szembemegy a forgalommal az autópályán, hiszen minden mértékadó külföldi befektető és elemző cég, az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap is kedvező elemzéseket közölt a magyar gazdaság állapotáról és annak kilátásairól.
Szegedi Csanád, a Jobbik alelnöke a csornai időközi országgyűlési választás elé időzített kampánybeszédében pénteken arra szólította fel a Jobbik tagságát, hogy az Új Magyar Gárda tagjaival a gárda egyenruháját hordva vállaljanak szolidaritást.
A december az édességpiac meghatározó időszaka: idén például 2 milliárd forint értékben vásárolunk csokimikulásokat, szaloncukorból pedig több mint 5 ezer tonna kerül a magyar családok karácsonyfáira. A szaloncukor átlagos kilónkénti ára idén 1200 forint alatt van....
Három embert állítottak elő a rendőrök pénteken este Csepelen, a feloszlatott Magyar Gárda tagtoborzóján megjelentek közül - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Olyan ez az egész ősz eddig, olyan semmilyen. Mintha mindenki már csak a kivárásra játszana, mintha senki sem bízna abban, hogy tavaszig bármiféle említésre méltó történhetne még. Egy győztes/vesztes meccs, ahol a második félidő közepén mindenki tudja már az eredményt. Az egyik csapat hat góllal vezet, de nincs kedve már újabbakat lőni, s látványosan, alibi passzok tömegével tartalékolja az…
Csupán az elnökválasztás három legesélyesebb jelöltjének a vitáját láthatták és hallhatták péntek este élő televíziós adásban a román nézők, amelyben Traian Basescu államfő, Mircea Geoana szociáldemokrata és Crin Antonescu liberális pártvezér legalább annyit foglalkozott ellenfeleinek múltbeli tetteivel, mint amennyit saját elképzeléseikkel.
Bővülhet az ENSZ feladatköre Cipruson, ha megállapodás születik a görög és a török ciprióták között, s megszűnik a szigetet kettéválasztó demilitarizált övezet; a magyar katonák, ha kell, tovább is maradhatnak - mondta Tömböl László vezérkari főnök pénteken, ciprusi látogatása első napján Nicosiában az MTI-nek.
Volt SZDSZ-es "húzóembereket" venne a jövő évi parlamenti választások képviselőjelölti listájára a Magyar Demokrata Fórum (MDF); az ezzel kapcsolatos alkuról az MDF vezetői a legmagasabb szinten határoztak - írja a Magyar Nemzet a szombati számában saját értesüléseire hivatkozva.
Amerikai elnökké választása óta első ízben csúszott 50% alá Barack Obama népszerűsége a tekintélyes Gallup intézet felmérése szerint. Obama támogatottsága az utóbbi hónapokban - a független és az...
Inzultálta, majd kétszer is megütötte Szigetmonostor alpolgármesterét pénteken este egy helyi étteremben Pörzse Sándor, az Echo tv munkatársa - értesült az MTI Tóth Imrétől, az MSZP XV. kerületi...
Üdvözölte Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár az Európai Unió (EU) első elnökének és "külügyminiszterének" megválasztását, és reményét fejezte ki, hogy az unió reformszerződésének életbe lépése...
Tizenhárom és fél éves börtönbüntetésre ítélte egy amerikai szövetségi bíró annak a csoportnak a vezetőjét, amelyet a chicagói Sears-torony és kormányhivatalok elleni merényletek kitervelésével...
Overdose péntek este megérkezett a Nemzeti Lóverseny Kft. alagi telephelyére, ahol a lószállítóból kiszállva azonnal besétált a számára felújított hatboxos istállóba - írja a telivér gondozásával...
Szerződésben állt a Political Capital a Nemzetbiztonsági Hivatallal (NBH) - írja saját információra hivatkozva a Magyar Hírlap a szombati számában. Gyulai Attila, a Political Capital ügyvezető...
A betegeken keresni? Kidobott hulladékpénzek! Mi írja felül a minőséget? Osztogatott pénzek. Miért nem hagyják békén végre az állami vagyont? Van-e hasonlóság a BKV és a közútkezelők között? Határtalan falurombolás? Ellehetetlenült finanszírozás! „Lázár, kelj fel!" Védtelenül?
Az uniós vezetőknek sikerült egy kompromisszumokat kereső és találó politikust választaniuk az unió első állandó elnökének - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Balázs Péter. A magyar külügyminiszter az uniós biztos jelölésével kapcsolatban elmondta: José Manuel Barroso, a Bizottság elnökének hatáskörébe tartozik, hogy eldöntse, milyen tárcát kapjon Andor László.
Két sérültje van annak a balesetnek, amelyet egy személygépkocsi okozott szombat hajnalban Budapesten a XIII. kerület Róbert Károly körút-Lehel út találkozásánál - közölte a rendőrség. A...
31 bányász életét vesztette, 82-en pedig a föld mélyén rekedtek egy gázrobbanás miatt szombaton az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartomány Hokang városához tartozó szénbányájában - jelentette a...
Mindhárom kórházától megválik a Medisyst Kft., és kiszáll az egészségügyi intézmények privatizációjából is. A HospInvest Zrt.-ből három éve kivált társaság néhány hete értesítette Mezőtúr, Körmend és Tapolca polgármesterét, hogy visszaadja a városi kórházak üzemeltetési jogát. A HospInvest csődje után az egészségügyi szektor legnagyobb hazai befektetőjévé előlépett Medisyst Kft. vezetősége azzal…
A tévében látta meg egy biztosítási ügynök igen virgoncan mozogni mozgássérült ügyfelét, aki így szereplése miatt lebukott. Az eset az Egyesült Államokban történt. Az 56 éves Los Angeles-i férfi...