Egy vatikáni kutató szerint a torinói leplen lévő, alig olvasható felirat bebizonyítja, hogy a lelet valóban Jézus halotti leple volt. A Barbara Frale történész új könyvében kifejtett állításra több tudós azonnal szkeptikusan reagált, kitartva amellett, hogy a lepel középkori hamisítvány.
Több ezren tüntettek Hollandia négy városában szombaton a kormány döntése ellen, amely szerint 65-ről 67-re emelnék a nyugdíjkorhatárt 2025-re. Hollandia legnagyobb szakszervezete, az FNV szervezete a demonstrációkat, az érdekképviseletnél 30 ezerre becsülték a tüntetők számát, a legtöbben Rotterdamban tiltakoztak. A rendőrség szerint összesen alig több mint ötezren demonstráltak szombaton.
Szirénázó rendőrautó elé kanyarodott egy kocsi Székesfehérváron szombat délután. Az autót vezető nőhöz mentőt hívtak, de kiderült, hogy nem esett komoly baja. A járőrkocsi az egyik székesfehérvári áruház parkolójába tartott, mert arról kaptak bejelentést, hogy ott gyanús alakok vannak - őket végül rövid üldözés után egy másik rendőrautó járőrei fogták el.
A Gyurcsány-Bajnai korszak elveheti a jövőt a fiataloktól - mondta Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője szombaton Veszprémben, a Fidelitas kibővített elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón.
Egy húszéves fiatalember halt meg abban a balesetben, amely szombaton történt Balatonfőkajár és Lepsény közötti útszakaszon - tájékoztatta a rendőrség szóvivője az MTI-t. Egy balatonkenesei család...
XXI. századi alapokra kell helyezni a magyar-orosz kapcsolatokat – hangzott el Vlagyimir Putyin orosz kormányfő és Orbán Viktor megbeszélésén Szentpétervárott. A Fidesz elnöke az Európai Néppárt alelnökeként kapott meghívást a kormányzó Egységes Oroszország Párt XI. kongresszusára, ahol négyszemközt tárgyalt a volt orosz elnökkel, jelenlegi miniszterelnökkel.
Eger-Vasas döntő lesz a férfi vízilabda Theodora Magyar Kupában. A címvédő Eger a Honvédot, míg a Vasas a Szegedet győzte le a mai elődöntőkben, mindkét együttes négy góllal győzött.
Vezető halálokká lépett elő hazánkban a csecsemők között a bölcsőhalál. Az egyik hazai Rotary klub országos hálózatot alakít ki a betegséget megelőző eszközök ingyenes kölcsönzésére, ezzel is segítve azokat a családokat, ahol veszélyeztetett a csecsemő.
Borzasztóan kezdett, de végül tízgólos különbséggel győzött a világbajnokságra készülő magyar női kézilabda-válogatott a lengyel csapat ellen a Pannon Kupa döntőjében, így százszázalékos teljesítménnyel nyerte a tornát.
Az Egységes Oroszország Párt kongresszusán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel Szentpéterváron szombaton - közölte a Fidesz elnöki stábjának...
A gyűlölet tudományos szintű meghatározását tűzte ki kutatásai céljául egy amerikai egyetem tudósa, hogy végre választ kaphassunk a kérdésekre: miért gyűlöl az ember, és hogy lehet a gyűlöletnek megálljt parancsolni.
Hugo Chávez venezuelai elnök védelmébe vette Carlost, azaz a Sakál néven ismert terroristát, mondván, hogy a Franciaországban raboskodó venezuelai nagy "forradalmi harcos", aki a...
Orrüregen keresztül hirtelen lehűtve a koponyát az agyszövet tovább bírja az oxigénhiányt, így a hirtelen szívhalál miatt végzett újraélesztés eredményei jelentősen javíthatók. Az Európai Unió öt országában végzett vizsgálat igen kedvező adatait svéd kutatók ismertették az Amerikai Szív Társaság kongresszusán.
"Szívélyes megbeszélést" folytatott egymással XVI. Benedek pápa és Rowan Williams canterburyi érsek, az anglikán egyház feje - közölte szombaton a Vatikán a két egyház közötti feszült viszony közepette tartott találkozó után.
Az Újpest 2-1-re legyőzte idegenben a Vasast a labdarúgó NB I 15. fordulójának szombat esti mérkőzésén, ezzel négy pontra csökkentette hátrányát az éllovas és ezúttal pontokat hullajtó Videotonnal szemben.
A Gázai övezetben működő fegyveres palesztin szervezetek megegyeztek a körzetben uralkodó Hamász iszlám fundamentalista mozgalommal, hogy megfékezik a dél-izraeli településeket célba vevő rakéták...
Az Egységes Oroszor szág Párt kongresszusán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke megbeszélést folytatott Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel Szentpéterváron szombaton - közölte a Fidesz elnöki stábjának vezetője az MTI-vel.
Már csaknem 20 kórházban van látogatási tilalom az influenzás megbetegedések miatt. Kedden megnevezi miniszterelnök-jelöltjét az MSZP. Főként gazdasági kérdésekről beszélt az Egységes Oroszország Párt kongresszusán a tömörülés elnöke.
Hurkafesztivállal ért véget a Különleges asztali örömök rendezvénysorozata Somogyban. Az ez idáig sokaknak az Európa-díjas szabadtéri múzeumáról ismert Kaposvárhoz közeli településen szombaton...
Soltész Miklós (KDNP) figyelmét bizonyára elkerülte az a jogszabályváltozás, amely a dolgozói létszám arányában írja elő a megváltozott munkaképességűek, fogyatékossággal élők kötelező...
A Fidesznek esze ágában sincs elhatárolósdit játszani az MSZP-vel - reagált Ágh Péter ellenzéki országgyűlési képviselő, a Fidelitas elnöke Varga László MSZP-s országgyűlési képviselő szombati sajtótájékoztatójára.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 47. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták: Nyerőszámok: 60, 73, 75, 82, 86, Joker: 328452. A 2 darab...
Hugo Chávez venezuelai elnök védelmébe vette Carlost, azaz a Sakál néven ismert terroristát, mondván, hogy a Franciaországban raboskodó venezuelai nagy "forradalmi harcos", aki a palesztinok ügyét támogatta.
Bajnai Gordon szerint a Sajóbábonyban történtek azt a veszélyt mutatták meg, hogy a gyűlöletkeltés és a provokáció egyre nagyobb veszélybe sodorja a hétköznapok biztonságát.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 47. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők: E hétre érvényes határszám: 37. A nyerőszámok húzási sorrendben: 44, 64, 22, 26, 33, 36, 8, 57,...
Különleges koncertet rendeznek december 19-én a budai Várban: a Zenetudományi Intézetben (ZTI) a komoly- és a könnyűzene határán egyensúlyozó The Unbending Trees, az Angliában is elismert magyar akusztikus downtempo csapat lép fel.
Soltész Miklós (KDNP) figyelmét bizonyára elkerülte az a jogszabályváltozás, amely a dolgozói létszám arányában írja elő a megváltozott munkaképességűek, fogyatékossággal élők kötelező foglalkoztatását - reagált Török Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője az ellenzéki képviselő szombati sajtótájékoztatójára, ahol Soltész Miklós elfogadhatatlannak nevezte, hogy a fogyatékkal élők…
A Fidesz szerint a hétköznapok biztonságára Bajnai Gordon jelenti a legnagyobb veszélyt. Ezt Szijjártó Péter közölte szombaton, aki szerint a kormány képtelen kézben tartani a folyamatokat, legyen...
Kedden megnevezi miniszterelnök-jelöltjét az MSZP - erősítette meg Kiss Péter a Népszabadság szombati információját a Baloldali Tömörülés rendezvénye előtt. A szocialista alelnök kérdésre...
Megkéselték egy vegyesbolt alkalmazottját egy rablás során Budapesten, a VIII. kerületben, a sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett - közölte a rendőrség szombaton. Két, arcát...
Béres Alexandra élete gyökeresen megváltozott: megszületett csodaszép kislánya, Panna. E nagy eseményhez igazodva a Vasárnapi Blikknek csupa olyan tanácsot ad várandós kismamáknak, amelyeket saját tapasztalatából kiindulva is fontosnak tart.
BUDAPEST - Kiss Róbertet, a magát főkapitánynak nevező férfit is előállították a rendőrök péntek este a Magyar Gárda Mozgalom tagtoborzóján tartott razzia után.