Los Angeles - Újra nagy a szerelem Paris Hilton (28) és régi-új kedvese, Doug Reinhardt (24) között, legalábbis a róluk készült legújabb fotók szerint.
BUDAPEST - A Szabadság, szerelem után szerelem és gyermekgondozási szabadság következett a film rendezőnője, Goda Krisztina (39) számára: két és fél hónapja boldog édesanya.
BUDAPEST ‒ Mindössze négy hónapig tartott a gyönyörű színésznő, Szorcsik Viktória és a különc zenész, Mester Tamás kapcsolata, ám a Blikk megtudta: már nem alkotnak egy párt.
Pálma a kertben, pálma a lakásban. Egyértelmű, hogy a trópusok hangulatát varázsolhatjuk környezetünkbe a pálmákkal. De melyiket hová érdemes ültetnünk? És mibe?
Estig 14 embert állítottak elő a Jobbik és a Magyar Gárda tegnapi rendezvényén, amelyet Horthy Miklós bevonulásának 90. évfordulója alkalmából tartottak Budapesten. A demonstrálók a Kosztolányi téren gyülekeztek, és a Bartók Béla úton vonultak át a Szent Gellért térre. A menetet lovasok vezették, közöttük – Horthyra emlékezve – egy fehér ló is volt. A rendőrség már a menet megindulása előtt…
Bár a fővárosban ismét érvényben van a kilakoltatási moratórium, Demszky Gábor ajánlása a kerületekre nem kötelező. A főpolgármester célja, hogy egyetlen ember se fagyjon meg az utcán, ehhez azonban több úgynevezett fűtött utcára, azaz átalakított szerelőcsarnokokra, gyárépületekre lenne szükség. A krízisszállók férőhelye korlátozott, sokan a szigorú szabályok miatt kerülik el az intézményeket. A…
Hetek óta zajlik a harc a biztosítók között a gépjárművek kötelező felelősségbiztosításának piacán az utolsó olyan évben, amikor még minden autó számára január elseje a lehetséges biztosítóváltás időpontja. Jákfalvi Zoltán, a Generali-Providencia Biztosító Zrt. gépjármű-biztosítási osztályvezetője szerint a jövőben tovább csökkennek a díjak és az e-alkuszok előretörésével sem veszíti el…
Hiába hatalmas a MÁV ingatlanvagyona – földjei értéke 30-40, százezernyi kisebb-nagyobb épületének ára mintegy 80 milliárd forint –, ezek többsége forgalomképtelen. Ami eladható volt, annak nagy részétől a MÁV már megvált, értékesíthető ingatlanvagyona alig maradt. A hasznosítást a 16 éve rendezetlen tulajdonjogi viszonyok nehezítik. Más a helyzet a harmadszorra meghirdetett Andrássy úti…
Traian Basescu jelenlegi államfő, a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje mérkőzik meg egymással a romániai elnökválasztások második fordulójában, miután a vasárnapi első fordulóban az exit-poll eredmények szerint ők kapták a legtöbb szavazatot, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltje pedig 3,3 és 4,9 százalék közötti…
Régen sokkal több férfi került szívinfarktus miatt kórházba, mint nő, de ez az arány megfordulóban van, a gyengébb nem tagjai azonban jobban gyógyulnak szívroham után, mint a férfiak. Az elgondolkoztató adatokat az Archives of Internal Medicine szakfolyóirat két tanulmánya ismerteti.
Majd féléves emelkedés után megtorpant a GKI konjunktúra-indexének emelkedése novemberben, az üzleti szektor és a fogyasztók várakozása is romlott kissé - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. által, az Európai Unió támogatásával készített felmérésben.
Romániában a jobboldali Traian Bãsescu jelenlegi államfő és Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt jelöltje mérkőzik meg az államelnök-választás második fordulójában.
Az OTP Bank 2009. november 2-án elindította új, OTPdirekt Bróker szolgáltatását, mely kapcsán az OTP Bank Befektetési Szolgáltatási Igazgatóságának ügyvezető igazgatóját, Takács Andrást kérdeztük (x)
Terrortámadások megkísérlésének, illetve terrorszervezethez tartozásnak a gyanújával letartóztattak négy férfit Nagy-Britanniában, és hétfőn vizsgálóbíró elé állítják őket - jelentette be vasárnap este a brit rendőrség.
Kocsis Mátét, a Fidesz és a KDNP jelöltjét választották a VIII. kerületi választópolgárok Józsefváros polgármesterének a vasárnapi időközi választáson. Kocsis Mátéra a választópolgárok 67 százaléka...
Ellenséges viszony alakult Irakban a háború elején a magas rangú amerikai és brit parancsnokok között - derül ki titkos londoni kormányzati dokumentumokból, amelyeket kiszivárogtattak a Daily Telegraphnak a napilap hétfői száma szerint.
Majd féléves emelkedés után megtorpant a GKI konjunktúra-indexének emelkedése novemberben, az üzleti szektor és a fogyasztók várakozása is romlott kissé - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. által, az Európai Unió támogatásával készített felmérésben.
Novemberben - mintegy fél éven át tartó zuhanás majd fél éves emelkedés után - megtorpant a GKI konjunktúra-indexének szezonális hatásoktól megtisztított értékének emelkedése. A GKI Gazdaságkutató Zrt. (www.gki.hu) által - az Európai Unió támogatásával - készített felmérés szerint novemberben az üzleti szektor és a fogyasztók várakozása is kissé - a statisztikai hibahatáron belüli mértékben -…
Traian Basescu jelenlegi államfő, a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje mérkőzik meg egymással a romániai elnökválasztások második fordulójában, mi...
A Magyar Nemzet szerint többet fizet a kormány az idén a szezonális influenza elleni oltóanyagért az Omninvest Kft.-nek, mint amennyiért az a nagykereskedőknek adja a készítményt. Ez azt jelenti, hogy a H1N1 elleni vakcinát is az indokoltnál drágábban vették közpénzből, a gyártót ugyanis szerződés köti, hogy a két készítményt azonos áron szállítsa az államnak. Az árkülönbség összesen meghaladhatja…
Demonstrációt kezdtek hétfőn hajnalban Pölöskén a szörpüzem egykori dolgozói közel hat hónapi elmaradt bérükért; a 30-40 ember a felszámolás alatt lévő cég telephelye előtt gyülekezett -...
Többet fizet a kormány az idén a szezonális influenza elleni oltóanyagért az Omninvest Kft.-nek, mint amennyiért az a nagykereskedőknek adja a készítményt. Ez azt jelenti, hogy a H1N1 elleni vakcinát is az indokoltnál drágábban vették közpénzből, a gyártót ugyanis szerződés köti, hogy a két készítményt azonos áron szállítsa az államnak. Az árkülönbség összesen meghaladhatja a félmilliárd forintot…
Kilenc-tíz százalékpontos előnyre tett szert Sólyom László és Orbán Viktor a politikusok népszerűségi listáján a harmadik helyen álló Szili Katalinnal szemben, aki egyébként a legnépszerűbb kormánypárti politikus - derül ki a Szonda-Ipsos novemberében készült közvélemény-kutatásából.
A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) és a Political Capital évek óta szerződéses viszonyban áll egymással. Az elemzőcég tízmillió forintos nagyságrendű megrendeléseket teljesített a hírszerzésnek.
Ellenséges viszony alakult Irakban a háború elején a magas rangú amerikai és brit parancsnokok között - derül ki titkos londoni kormányzati dokumentumokból, amelyeket kiszivárogtattak a Daily...
Felemás teljesítményt mutatnak az ázsiai részvénypiacok hétfőn, miután az amerikai piacok csökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedési napot. A piacok közül a japán zárva tartott nemzeti ünnep miatt.
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa, a piac túlnyomó része azt várja, hogy a tanács legalább 50 bázisponttal csökkenti a jegybanki alapkamatot a jelenlegi 7,0 százalékos szintről.
Egyre több spanyol nő adja el a haját, hogy a hó végéig kihúzza valahogy. A legalább 40 centis, festetlen tincseket lehet eladni; 150 euró is bejöhet egy hajkoronáért
Ma délután találkozik Bajnai Gordon miniszterelnök azzal a kilenc nagykövettel, akik szerdán közös nyilatkozatban hívták fel a figyelmet a magyarországi befektetői klímát negatívan befolyásoló...
Már akkor szolgálati autó járt Molnár Csaba kancelláriaminiszternek, amikor még csupán a győri polgármester tanácsadója volt 2005–2006-ban – tudta meg a Magyar Nemzet.
Bár Sajóbábonyban nem folyt vér, egyesek mintha várnák ezt, s polgárháborút vizionálnak. Mit tehet a politika, s mit a rendőrség a cigány-magyar konfliktus tovább mélyülése ellen? Vizsgálják-e a rendőrök, hogy kik szítják az ellentétet
A romániai elnökválasztáson a szavazóhelyiségek csaknem felében leadott voksok összesítése alapján Traian Basescu hivatalban lévő román elnök vezet csekély előnnyel Mircea Geoana baloldali jelölt előtt - közölte hétfő reggel a román központi választási bizottság.
Húsz évvel ezelőtt, 1989. november 23-án választották meg az Alkotmánybíróság első öt tagját, ez alkalomból a testület ma délután ünnepi ülést tart a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében.
Utolsó hetébe lépett a novemberi kötelező biztosítási kampány – decemberben még lehet új szerződéseket kötni, ám csak azoknak, akik e hónap végéig felmondják meglévő kötelezőjüket
A környezetükre vagy az alakjukra jobban ügyelő nők állítólag kevésbé szennyezik a környezetet, mint a férfiak - derült ki "a nőkről, a népességről és az éghajlatról" a héten közzétett ENSZ-jelentésből.
Az Újhold 13,2 milliárd forintnak megfelelő nyitó bevételével minden idők legjobban startoló filmje lett a tengerentúlon. A rajongók pedig úgy szomjazzák a szereplők közelségét, mint vámpír a vért!
Kusza kül- és belpolitikai, főleg pedig birodalmi szempontok szerint napról napra hektikusan változnak az orosz—ukrán földgáz kereskedelem és az attól elválaszthatatlan európai tranzit...