A Magyar Demokrata Fórum szerint a civil és szakmai szervezetek jó szándékának és munkájának semmibevételét tükrözi, hogy a Fidesz a ígérete ellenére sem fogalmazta meg írásban a véleményét a...
A német bíróság elutasította a buddhista bankrabló kérelmét, hogy látogassa meg a börtönben a macskája, mert állítása szerint a háziállat az anyja reinkarnációja.
Világszerte mintegy 700 millió ember települne át másik országba, ha tehetné - derül ki a Gallup felméréséből. A Gallup 2007 és 2009 között a világ 135 országában közel 260 ezer, 15 év feletti...
Bajba került szerdán a dán királynőt szállító repülőgép Vietnam fölött egy viharban, ezért II. Margit különgépének kapitánya kénytelen volt útirányt változtatni. Ezt szerdán közölte a dán média.
Ezúttal sem változtatott irányadó rátáján az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. A fed funds rate így már közel egy éve (tavaly december óta) a 0 és 0.25 százalék közötti tartományban mozog és...
Bolyki Balázs november 17-én Kirk Franklin koncertje előtt szólóban lép fel. A zenésszel a Bolyki Brotherszről, persze Kirk Franklinről és a szólókarrierről beszélgettünk.
Hét éve már, hogy megismerhettük Kéki Katát, vagy ismertebb nevén Terézanyut. Rácz Zsuzsa szingli hősnője - aki még jóval a szó divatossá válása előtt csetlett-botlott végig néhány száz oldalt - nemcsak szeretni, de megmenteni is akarta a férfiakat az Állítsátok meg Terézanyut! címet viselő regényben.
A Barcelona a hazai vereséget követően idegenben is csak döntetlent ért el a Rubin Kazannyal szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában.
Szélsőségesen gyermekvállalás-ellenes állapotok uralkodnak ma Magyarországon - jelentette ki szerdán szolnoki sajtótájékoztatóján a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke. Semjén Zsolt a párt helyi...
Bombariadó miatt kiürítik Budapesten az egyik Váci úti bevásárlóközpontot szerda este - mondta Csillag Melinda, a BRFK sajtóügyeletese az MTI-nek. A kiürítést követően a tűzszerészek átvizsgálják...
Feljelentést tett a BKV szerdán, mert szerintük tisztázni kell a Fővinform BKV-n belüli működését. A közlekedési társaság szerint a fővárosi közlekedési információkat pénzért értékesítő Fővinformnál felmerült, hogy a BKV adatbázisaiból származó adatokat jogosulatlanul értékesítenek.
Rövid idő alatt négy gyalogost gázoltak el szerdán, kora este Fejér megyében; egy ember súlyos, életveszélyes, egy másik súlyos, kettő pedig könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség....
Leszámol párton belüli szövetségeseivel és riválisaival Jacques Chirac volt francia államfő a visszaemlékezéseinek csütörtökön megjelenő első kötetében. A két évvel ezelőtt leköszönt elnök utódjáról, Nicolas Sarkozyről keserűséggel, elődjéről, Francois Mitterrand-ról viszont elragadtatással ír.
Magyarország szerencsésnek tekinthető, mert fokozatosan rendelkezésre áll a vakcina szükséges hányada az új influenza komoly kitörése előtt - mondta el szerdán az MTI-nek adott exkluzív interjúban...
Az új típusú influenza vírusával megfertőződött macskát találtak az Egyesült Államokban - közölte az Amerikai Állatorvosi Szövetség szerdán. Ez az első eset, hogy macskánál mutatták ki az új vírust.
A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a november 4-én megtartott 45. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták: Első számsorsolás: 6, 15, 20, 24, 29, 32, 33. Második...
Az amerikai jegybank (Fed) szerdán nem változtatott alapkamatán, a várakozásoknak megfelelően. Az egynapos kamat célsávja rekord alacsony szinten, 0,0 és 0,25 százalék között maradt.
A Ferencváros hazai pályán egygólos győzelmet aratott a Győr felett a labdarúgó NB I 11. fordulójából elhalasztott, s szerdán pótolt mérkőzésen, ezzel elmozdult a kiesést jelentő 15. helyről.
Katonai tiszteletadás mellett tartottak megemlékezést az 1956-os forradalom leverésének 53. évfordulóján a Hősök terén. A tervezett 32 helyett 29 vasútvonalat zárnak be; a Fidesz szerint politikai döntés született. Jövő héten folytatja az egyeztetést az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökeit jelölő országgyűlési bizottság. A nap legfontosabb hírei.
Egyetlen nap alatt két ember köszönhette életét az Ózdon működő térfigyelő kameráknak, illetve annak a rendőrnek, aki a szerkezetet kezelte - jelenti a HavariaPress.
Több mint kétszáz megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató cég dőlt be idén, a jövőre tervezett elvonások miatt a vállalkozások még nagyobb csődhullámtól tartanak. A kormány szeptembertől már befagyasztotta a cégek támogatását, jövőre pedig 15 milliárd forinttal csökkentené a finanszírozást.
A huszadik születésnapját zártkörű bulin ünnepli a füzesabonyi MSZP. Az eseményre meghívást kapott a megyei internetes oldal munkatársa is, akit kiküldtek a teremből, amikor Gyurcsány megkezdte beszédét.
"Egy kisebb aranyér, melynek tünete csak a nyomásra való érzékenység kezelés után tünetmentes lett. Tünetmentes állapotban szabad análisan közösülni? A szexuális együttlét után újra lehetnek panaszaim?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az első félidő végén, 1-1-es állásnál nyugodtan lefújhatta volna a Fiorentina-Debrecen mérkőzést a bíró, mert utána jött a feketeleves. A második játékrészben a DVSC egy időre a pofozógép szerepét töltötte be, így nem sikerült a bravúr és a pontszerzés. Rudolf ígéretéhez híven Budapest után is betalált az olaszoknak, akik végül 5-2-re győzték le a magyar bajnokot.
Radek Stepanek után az elsőként rangsorolt svájci Roger Federer jutott be a negyeddöntőbe az 1,75 millió euró összdíjazású bázeli fedettpályás férfi tenisztornán.
A Debrecen a negyedik mérkőzésén is kikapott a labdarúgó Bajnokok Ligájában: szerdán a csoportkör 4. fordulójában a Fiorentina vendégeként 5-2-re maradt alul.
Az első félidő végén, 1-1-es állásnál nyugodtan lefújhatta volna a Fiorentina-Debrecen mérkőzést a bíró, mert utána jött a feketeleves. A második játékrészben a DVSC egy időre a pofozógép szerepét töltötte be, így nem sikerült a bravúr és a pontszerzés. Rudolf ígéretéhez híven Budapest után Firenzében is betalált az olaszoknak, akik végül 5-2-re győzték le a magyar bajnokot.
Bár hamar gólhátrányba került a Debrecen Firenzében, az összes középhátvédjét elveszítő magyar bajnok így is 1-1-re hozta az első félidőt a Bajnokok Ligája negyedik csoportfordulójában. De a Fiorentina akárcsak Budapesten, ezúttal is csak egy rövid ideig hagyta hinni a hősiesen küzdő Lokit. A két csapat találkozóin összesen 14 gólt láthattunk.
Ha azt mondja nekem valaki, hogy ricotta, és aztán azt, hogy édesség, akkor rögtön a fülemben csengenek Pete Clemenza szavai: ''Leave the gun, take the cannoli!'' és rögtön megjelenik egy másik kép is a fejemben.
A foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter rendeletben határozná meg a Magyarországon foglalkoztatható harmadik országbeli állampolgárok legmagasabb számát. Az Országgyűlés foglalkoztatási és...
A magyar bankrendszer első féléves profitja a jelentős hitelezési veszteség ellenére messze a várakozások felett alakult - olvasható a jegybank pénzügyi stabilitási jelentésében. A jelentés szerint...
Az 50 év felettieknél a halálozási ráta 19 százalék körül volt, a 18 év alattiaknál 7 százalék. A gyerekeknél tehát jóval alacsonyabb a halálozási arány, pedig Kaliforniában a megbetegedettek egyharmadát ők tették ki.
Ukrajnában 14 betegnél mutatták ki a H1N1 vírust, közülük hárman meghaltak - közölte szerdán Olekszandr Bilovol, Ukrajna közegészségügyi és járványügyi főorvosa (tiszti főorvos). Bilovol azon a...
Érdekes összeállítást közölt a francia hírügynökség Claude Lévi-Strauss világhírű francia szociológus, antropológus keddi halála ürügyén: számba vette azokat a neves embereket, akik megérték...
Mintegy kétszáz millió eurót veszített eddig a holland királyi család a nemzetközi pénzügyi válságon, és így az ország leggazdagabbjainak listáján a 23. helyről kettővel lejjebb csúszott. A 71 éves...
Radikális mértékben lefaragná a brit parlamenti képviselők juttatásait és pénzügyi kedvezményeit az a szerdán nyilvánosságra hozott terjedelmes intézkedési terv, amelyet a képviselői...
Nem hívták meg a kolozsvári magyar közösséget a Főtér szerdán tartandó átadási ünnepségére - állítják azok a személyek, akik az interneten szerdán 14 órára villámcsődületre (flashmob) invitálják a...
Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke szerint szükség van az erkölcsi megújulásra, a gyógyulásra, Bábel Balázs Kalocsa-Kecskeméti érsek pedig a lélek gyógyító orvosa. A politikus a Mindszenty...
Agresszív mértékben, egyszerre két fokozattal rontotta Írország szuverén adóskockázati besorolását szerdán a Fitch Ratings. A legnagyobb európai hitelminősítő londoni közleményében az euróövezeti...
Az osztrák fővárosban ülésezett a Duna Menti Városok és Régiók Tanácsa - közölte szerdán a bécsi városháza. Az együttműködésben részt vevő városok vezetőit, köztük Demszky Gábor budapesti...