A háziorvosok csak akkor mondanak le a H1N1 elleni oltásért járó, csaknem kétezer forintról, ha a gyártó is lemond a térítési díjakból befolyó bevéteiről. A WEBBeteg által készített rögtönzött felmérésben résztvevő doktorok felháborodva fogadták az MSZP ez irányú javaslatát.
A világ egyik legismertebb üzleti napilapja, a Financial Times írt ma cikket arról, hogy micsoda cirkusz alakult ki Magyarországon a Danubius Rádió és a Sláger Rádió bukása körül. Lemondott az...
A legszínvonalasabb és leginkább ügyfélbarát-kiszolgálást nyújtó vállalatokat díjazták azon a tegnapi ünnepélyes gálán, ahol Magyarországon először versenyeztek egymással a különböző szektorokban tevékenykedő vállalatok. A szakmai versenyen két kategóriában az első három helyezettet díjazták az elért pontszámok alapján; az Otthon Centrum a nagyvállalati kategóriában a harmadik legjobb…
Elrendelték a személyi védelmét annak a nőnek, akit volt élettársa támadott meg egy erzsébetvárosi óvodában szerdán. A súlyosan megsebesített nő családtagjaira is rendőrök vigyáznak - értesült a HavariaPress.
Mind a lett, mind a litván jegybank javított a gazdaság teljesítményének idei és jövő évi előrejelzésén. Ugyanakkor tegnapi döntésével változatlanul hagyta az irányadó rátát a lett jegybank, az...
Közel egy éve mindennap arról kapunk hírt, hogy a gazdasági válság következtében elbocsátásokra kényszerülnek a cégek. Több esetben a munkahely elvesztése olyan súlyos gazdasági tényezőre vezethető vissza, hogy akármilyen jól dolgozik valaki, mégsem kerülheti el a leépítést. Hogyan viselkedjen ilyen helyzetben egy munkavállaló, változtasson-e az addigi munkához való hozzáállásán? Mit tegyen, vagy…
A gazdasági válság miatt többnyire csökkent a tényleges munkaórák száma az Európai Unióban, Magyarországon viszont változatlan maradt - tette közzé csütörtökön az Eurostat.
A Foglalkoztatási és Szociális Hivatal és az Ipartestületek Országos Szövetsége a kézműipari hiányszakmákkal kapcsolatos problémák enyhítésén, a szakmák népszerűsítésén fog együttdolgozni. .
Javul a befektetői hangulat, erősödőben a forint: az eurót péntek délelőtt tízkor 274,17 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 275,53 forinttal.
Húsz évvel ezelőtt, 1989 november 9-én kezdődött a berlini fal ledöntése. A brit Daily Telegraph ez alkalomból egy olyan fotó-összeállítást közöl az azóta újra Németország fővárosává váló Berlinről, amelyen azt nézhetjük meg, mennyit változott két évtized alatt.
A Fidesz-KDNP visszavonta a magyar állampolgárság könnyített megadására vonatkozó törvényjavaslatát - mondta Simicskó István, a KDNP parlamenti frakcióvezető-helyettese. A politikus az...
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azokat a tolvajokat, akik kiszakítottak a helyéről és elvittek egy bankautomatát Dunaújvárosban - értesült a HavariaPress.
Tovább romlott a jelentős magyarországi érdekeltségekkel rendelkező osztrák Wienerberger anyagi helyzete a harmadik negyedévben, elsősorban a lakásépítések pangása miatt. Bár július-szeptember között némiképp lassult a bevételek csökkenése, összességében az első kilenc hónapban jelentősen romlott a világ legnagyobb téglaipari vállalatának jövedelmezősége.
Roberto Micheletti ideiglenes hondurasi elnök bejelentette televíziós beszédében, hogy a válságmegoldó megállapodás alapján megalakult a "nemzeti egységkormány", de abban nem vesznek...
Erősödőben van a forint: az eurót péntek délelőtt háromnegyed tízkor 274 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a csütörtök délutáni 275,53 forinttal. A csütörtökön nyilvánosságra hoz...
Német kutatók hatvan újszülött sírását elemezve arra a meglepő eredményre jutottak, hogy a német babák másképp sírnak, mint a franciák - mégpedig mindegyikőjük a saját anyanyelvén. Az újszülöttek...
A porcelániparban semmi jele a válság enyhülésének, sőt a megrendelésállomány tovább csökkent és a kilátások is rendkívül bizonytalanok - nyilatkozta a Napinak a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra...
3.3 milliárd font céltartalék mellett 1.8 milliárd font nettó veszteséget szenvedett el a harmadik negyedévben a Royal Bank of Scotland, az állami tőkeemelésre és jelentős eszközeladásokra készülő...
Nagy valószínűséggel az igazi lendület a délutáni amerikai munkaerőpiaci adatok előtt hiányozni fog a forint piacán - véli Márvány Zsolt, a Commerzbank treasury sales vezetője, aki megemlíti, hogy az...
Még mindig tart a műszaki mentés a 74-es főúton Zala megyében, Magyarszerdahely közelében, ahol péntekre virradó éjjel felborult egy szarvasmarhákat szállító kamion.
Meghalt egy 35 éves rendőr egy közúti balesetben péntek hajnalban a 4-es főúton Abonynál - közölte a rendőrség. A személyautóval közlekedő, szolgálaton kívüli rendőr Abony felől Újszilvás irányába...
A cseh korona a többi kelet-európai devizához hasonlóan nyereségeket könyvelt el az euróval szemben. A cseh külkermérleg többlete szeptemberben 10,6 milliárdról 17,8 milliárdra emelkedett (előrejelzés. 16,3 Mrd). Az EUR/CZK-t 25,708-on jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Pisztollyal próbálta meg kirabolni a kálmánházi pénzintézetet egy bukósisakos férfi péntek reggel. Az ismeretlen elkövető egyszer a levegőbe lőtt, majd zsákmány nélkül elmenekült - közölte a...
Egy német-brit kutatócsoport felfedezte a Tyrannosaurus rex legősibb rokonát a londoni Természettudományi Múzeum gyűjteményében. A koponyakövületet több mint száz éve ásták ki a brit...
Az ideiglenes hondurasi elnök közölte, hogy a "nemzeti egységkormányban" nem vesznek részt olyan miniszterek, akikeket a hatalomból száműzött elnök, Manuel Zelaya jelölt volna
A gazdasági válság miatt többnyire csökkent a tényleges munkaórák száma az Európai Unióban, Magyarországon viszont változatlan maradt - tette közzé csütörtökön az Eurostat.
A lassú külpiaci fellendülés jeleit mutatják a szeptemberi külkereskedelmi mérleg előzetes exportadatai, bár az elemzők különböző várakozásaihoz képest eltérő lett a KSH által közölt adat.
Nouriel Roubini, a New York University közgazdász professzora szerint az amerikai bankrendszerben végbement konszolidáció veszélyt jelent a szektor jövőjére nézve, és felerősíti a "túl nagy ahhoz,...
Mivel a magyar és a japán vállalati kultúra között meglehetősen nagy a különbség, feltételezhető, hogy egy japán multinacionális cég magyarországi leányvállalatában elég sok a kulturális konfliktus.
Egy átlagos Facebook használó egy év alatt három teljes napot tölt el a közösségi portál böngészésével, a függők azonban egy teljes munkahetet - derül ki egy friss felmérésből.
Mit tehet a kismama, akit nem akarnak visszavenni korábbi munkakörébe? Hogy számoljon szabadságával a veszélyeztetett terhes? Elbocsátás után milyen teendői, bejelentési kötelezettsége van az egykori alkalmazottnak? Olvasóink kérdéseire Horváth Linda, az Adózóna munkajogásza válaszol.
Pénzbüntetéssel sújtotta a hódmezővásárhelyi kórház egyik orvosát foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, egy 67 éves mindszenti férfi ellátásával kapcsolatban pénteken az ügyben első fokon eljáró Szegedi Városi Bíróság.
A médiatörvény megsértése mellett a jó erkölcs sérelmének megállapítását is kéri a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriumi elnöksége a köztévé azon három szerződése kapcsán, amelyek miatt...