Reviczky Gábor kapta idén a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt. Az elismerést huszonharmadik alkalommal adták át szerdán a Vígszínházban, Budapesten. Tavaly Epres Attila vehette át a színművésznő lánya, Gábor Júlia által alapított díjat.
Az ötven új rendőrségi mobil sebességmérő készülék a jogszabályi előírásoknak megfelelően a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által hitelesített, azok mérési pontosságuk ellenőrzött - közölte honlapján a rendőrség szerdán.
Tinédzser fiától kapott CD-t hallgat Dimitrij Medvegyev orosz elnök - többek között erről mesélt, szokatlan őszinteséggel maga a politikus. A magánéletére kínosan ügyelő elnök azt is elárulta, mit csinál szabadidejében
A huzamosabb időn keresztül fennálló, rendszeres alkoholfogyasztás súlyos károsodásokat okoz az egyén fizikai, pszichés állapotában, a közösségi életében, a tágabb környezet szociális-társadalmi jellemzőiben.
Rövid időre kiürítették szerdán a New York-i Times Square környékét egy parkoló zárt kisteherautóban hagyott gyanús csomag miatt, de a riadó vaklármának bizonyult.
Belső vizsgálatot indított a BKV a buszvezető ügyében, akit múlt csütörtökön kórházba szállítottak, miután a kormányra borulva találtak rá. A sofőr olyan részeg volt, hogy mentőt kellett hozzá hívni. A buszvezetőt felfüggesztették, a vizsgálat valószínűleg január elején zárul majd le.
Az amerikai hatóságok rövid időre kiürítették szerdán a New York-i Times Square-t, egy ott parkoló gyanús jármű miatt. Bombát végül nem találtak, így újranyitották a teret, ahol rendkívüli biztonsági intézkedések mellett készülnek a csütörtöki szilveszteri ünnepségre.
Nyolc amerikai vesztette életét a hírek szerint Délkelet-Afganisztánban szerdán egy robbanásban. "Megerősíthetjük, hogy Hoszt tartományban egy robbanásban meghalt nyolc amerikai" - közölte a hivatalos amerikai forrás.
Január 12-étől határozatlan idejű BKV-sztrájk lehet. Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatalról szóló törvényt az államfő. Elemzők szerint jövőre éves átlagban mintegy 15 százalékkal kerül többe a kőolaj hordónként az ideinél.
Felesége miatt tér vissza Jevgenyij Pljusenko. Az orosz olimpiai bajnok műkorcsolyázó jelenleg az EB-re készül, de mint mondta, számára a legfontosabb az olimpia.
Sokkolóval akart kirabolni egy győri ékszerüzletet egy férfi szerda délután. Az eladóval dulakodni kezdett, a kirakat előtt sétálók ezt észrevették, és a nő segítségére siettek. A 30 éves fiatalembert sarokba szorították és értesítették a rendőrséget.
Lengyelország Svédország segítségét kérte az auschwitzi koncentrációs tábor feliratának ellopása ügyében - jelentette be szerdán a lengyel igazságügyi minisztérium. A táblát december 18-án vitték el, két nappal később találták meg. Öt embert letartóztattak az ügyben, de a megbízót nem sikerült elfogni.
Carla Bruni, Nicolas Sarkozy államfő neje egyik közeli rokonának szerzett zsíros állami állást. A poszt komoly pénzzel és befolyással jár. A francia sajtó szerint Bruni sajátos módon manipulálja a férjét, Franciaország elnökét.
A tíz évig tartó követéses felmérésben 44 072 fekete nő vett részt. A kutatókat nem lepte meg, hogy azok között, akik rendszeresen gyorséttermi menüt ettek - a hamburgertől a kínai kosztig -, sokkal nagyobb volt a túlsúlyosak aránya.
Napi két pohárnyi pezsgő jótékonyan lendületbe hozza vérkeringésünket, s ennek érrendszerünk és szívünk is hasznát látja. Brit kutatók a közelgő szilveszteri pezsgődurrogtatás előtt nem is időzíthettek volna jobban bejelentésükkel.