Év végére megtelnek a fővárosi szállodák. A vendégek 90 százaléka külföldi, a belföldi vendégek elsősorban vidéken foglaltak szállást. Sokan – az idén még – az adómentesen adható üdülési csekkeket váltják be. Az ágazatban dolgozók jövőre drasztikus visszaesésre számítanak a turizmus minden területén.
Ismét lehet közlekedni a 26-os számú főútról Sajóvelezdre vezető bekötőúton, amelyet korábban a Sajó áradása miatt zártak le - tájékoztatta a Magyar Közút Kht. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei...
A GfK Hungária egyik felméréséből kiderült, hogy Magyarországon a lakosságnak csak kis aránya figyel a kiegyensúlyozott táplálkozásra, s választja meg gondosan ételeit.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,55 pontos csökkenéssel, 21.400,78 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,79 százalékkal gyengült.
Magyarországon a közbiztonságra legveszélyesebb csoport – a család. Egyértelmű, hogy Magyarországon a „családok” terrorizálják a társadalmat. Hazánkban az állam nem tudja megvédeni a jogkövető, adófizető állampolgárokat a „családok” terrorjával szemben. A nyelvi terror ellen is védtelen a társadalom.
Arra keressük a választ, hogy mit jelentene ma Magyarországon a konzervatív liberalizmus, és ezzel összefüggésben megvizsgáljuk, hogy az SZDSZ új programja nyújt-e új távlatokat, innovációt a magyar politikának.
USA: MEGTÖRT A HAT NAPJA TARTÓ EMELKEDÉS • megtört a 6 napja tartó emelkedő trend az amerikai részvénypiacokon, miután csökkenéssel zárták a tegnapi kereskedést a főbb részvényindexek -...
Erdei Tamás szerint nem lesznek drágábbak a hitelek, sőt mivel folyamatosan csökken a jegybanki alapkamat, ezt a hitelkamatok is követik. Azt ugyanakkor a bankszövetség elnöke is elismerte, hogy a héten elfogadott kormányrendelet nyomán szigorúbb feltételekkel adnak majd hiteleket a bankok....
Tízen meghaltak és negyvenen megsebesültek két öngyilkos merényletben Irak nyugati részén - közölte a rendőrség. Dzsabbár Adzsadzs rendőrezredes elmondta: az egyik támadás al-Anbár tartomány...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,55 pontos csökkenéssel, 21.400,78 ponton nyitott szerdán, 0,79 százalékkal alacsonyabban a tegnapi záróárnál. Az elemzői várakozások szerint unalmas kereskedés várható, de nincs kizárva, hogy a zárásban lesznek az előző napihoz hasonló árbeállítások.
Kétszer is változtak idén az adótörvények: a módosítások egy része uniós kötelezettség, nagy része azonban a kormány adóátalakítási koncepciójának része. A változásokat a Napi Gazdaság foglalta össze.
Csaknem húsz lakóház égett le és három tűzoltó sérült meg az Ausztrália nyugati részén pusztító bozóttüzekben - közölték helyi illetékesek szerdán. Több száz tűzoltó küzd a lángokkal Toodyay környékén, 80 kilométerre észak-keletre Perth városától: munkájukat nehezíti az erős szél és a kánikula. Helyi illetékesek szerint még minimum húsz házat nem tudnak megmenteni a pusztulástól.
A japán feldolgozóipari aktivitás decemberben emelkedni tudott két havi csökkenést követve, mely leginkább az ázsiai régióban emelkedő igényekkel magyarázható.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) közbenjárására adott karácsonyi prémiumot az adóhivatal és a vámhatóság dolgozóinak a pénzügyminiszter - írja a Magyar Nemzet.
Kaliforniai kutatók a San Franciscó-i öböl algával borított köveiről származó feketekagylókkal tervezik megállapítani, hogy mennyi gyógyszer és vegyszer szennyezi az amerikai vizeket.
A statisztikai adatok rögzítésének megkezdése óta sohasem volt annyira alacsony a betegség miatt távolmaradó alkalmazottak száma Németországban, mint idén. A dolgozók a kötelező munkaidő alig 3 százalékát töltötték táppénzen.
A kutatók számításai szerint minden, naponta elfogyasztott kávé vagy tea átlag hét százalékkal csökkentette a cukorbetegség kockázatát, és azoknak volt a legjobb esélye, akik naponta négyszer kávéztak.
2009 III. negyedévében a külfölddel szemben fennálló finanszírozási képesség (a folyó fizetési mérleg és a tőkemérleg együttes egyenlege) 1052 millió euro volt. A szezonális hatások kiszűrésével a...
A meglévő importforrások szűkössége és az infrastrukturális egyoldalúság Közép-Európa két legnagyobb problémája az energiaellátás területén. Ez ügyben nincs elmozdulás: a térség nem kapta meg az ehhez szükséges forrásokat. Szemerkényi Réka az InfoRádió Aréna című műsorában.
Az újesztendő első napján kezdődik Buenos Airesben a Dakar-rali, a világ legnehezebb autós terepversenye, amelyet már második alkalommal rendeznek meg dél-amerikai helyszíneken.
A japán feldolgozóipari aktivitás decemberben emelkedni tudott két havi csökkenést követve, mely leginkább az ázsiai régióban emelkedő igényekkel magyarázható.
Több mint 50 százalékkal nőtt az éves halfogyasztás az elmúlt tizenkét évben Magyarországon, de még így is jelentősen elmarad az Európai Uniós átlagtól. A legkedveltebb hal továbbra is a ponty, de az egzotikusabb fajták is felzárkózóban vannak....
Csökkenéssel kezdték a mai kereskedést a régiós börzék, a BUX index ennek megfelelően 1.1%-os mínuszban tartózkodik. A hazai tőzsde alulteljesít, bár ez talán nem is csoda. Tegnap hír nélkül...
Emlékezetes év lesz a forint történetében 2009, az immár korszakosnak tekinthető világgazdasági válság közepette elért negatív történelmi, az euróval szembeni 317,59 forintos árfolyamrekord után az év végére sikerült a forintot visszatornázni az év eleji szint közelébe.
Beszakadt egy csőzsilip a megáradt Tarna mentén, Tarnazsadánynál. A Tarnán korábban megszüntették az árvízvédelmi készültséget, de a baleset miatt most harmadfokú készültséget rendeltek el. Az előzetes várakozásokkal ellentétben viszont feltehetően nem fog komolyabb gondot okozni a Bodrog és a Tisza árhullámának tokaji találkozása, mert mindkettő alatta marad a korábban várt mértéknek. A…
Afgán egyetemisták százai tüntettek szerdán a kelet-afganisztáni Dzsalalábádban a külföldi csapatok ellen, azzal vádolva őket, hogy több iskolást megöltek egy hét végi hadműveletükben. A diákok -...
A kezdeti csökkenés után ledolgoztak valamennyit veszteségükből a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók a nyitás után fél órával. A csökkenést elsősorban az váltotta ki, hogy a befektetők profitot realizáltak a kőolajipari cégek részvényeinek korábbi emelkedéséből. Főként a nagy olajcégek papírjainak az árfolyama gyengült az olaj árának csökkenése miatt.
Összeütközött egy távolsági autóbusz és egy teherautó Kína keleti részében, tizenhatan meghaltak, tizenegyen megsebesültek. A Hszinhua kínai hírügynökség szerdai jelentése szerint az előző napi...
“A szertartás során a Szövetség elnöke és alelnöke – utóbbi a Magyar Demokrata Fórum politikusa – kitüntetést nyújtott át az MDF elnökének.” – a Mátyás templom közleménye.
Szerencsesüti készítése nem európai hagyomány, de nagyon jó szórakozás. Feldobhatod vele az ünnepi vacsorát, vagy egy partit! Receptet és 90 jóslatot kínálunk.
Mégis kaptak jutalmat az adóellenőrök. Karácsony előtt az adóhivatal dolgozói között bruttó 3,6 milliárd forint, a vámhatóság alkalmazottai között pedig 1,5 milliárd forint jutalmat osztottak ki a...
A Kreml konyháján nagy változások mentek végbe idén: a kombinát élére Igor Buharov neves vendéglős, az Orosz Vendéglősök és Szállodások Szövetségének elnöke került, aki nagy hangsúlyt fektet az...
5909 képviselői felszólalás hangzott el a Tisztelt Házban. 353 honatya, honanya, honifjú és honleány hallatta a hangját. 46 se szó, se beszéd! Elgondolkodtató statisztika képviselőink beszélőkéjéről.
A GMAC pénzügyi szolgáltató közel áll ahhoz, hogy 3,5 milliárd dolláros segítséget kapjon az amerikai kormányzattól, azon a 12,5 milliárd dolláron felül, amelyet 2008. decembere óta már kapott, melynek hatására 35 százalékban kormányzati tulajdonba került - írta a Wall Street Journal.
Érdemes kártérítést kérnie annak az autósnak, akinek járművét egy kátyú rongálta meg - mondta az InfoRádiónak a Magyar Autóklub Jogi- és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke. Kovács Kázmér hozzátette: a károkozást fényképpel és tanúkkal kell igazolni. Gyakran azonban gondot jelenthet kideríteni, hogy ki az adott út kezelője.
Karácsony előtt az adóhivatal dolgozói között bruttó 3,6 milliárd forint, a vámhatóság alkalmazottai között pedig 1,5 milliárd forint jutalmat osztottak ki Oszkó Péter döntésére - írja a Magyar Nemzet a szerdai számában "Az IMF adott jutalmat az APEH-osoknak" címmel.
Egy újabb év kezdetén itt az ideje a fogadalomtételnek is. Számos szakértő véleménye szerint bőven elegendő egy teherrel nekifutni az újesztendőnek, s nem több dolgot megfogadni egyszerre. Egy aktuális amerikai tanulmány megállapítása szerint azonban bizonyos szempontból a nők (végre) előnnyel indulnak.
Augusztusban zárták le, de nem sokkal később már a beruházás csúszásáról lehetett hallani - a Margit híd felújításának kivitelezője még mindig tárgyal a fővárossal a négy hónapos késésről. Az áfa nélkül 20,8 milliárd forintos rekonstrukció legrosszabb esetben 2011 nyarán fejeződhet be....
Januártól a megnyirbált életbiztosítási adókedvezmény is kikerül az szja-törvényből, ez elsősorban az alsó-középosztály öngondoskodását nehezíti, az állam pedig megfosztja magát attól a lehetőségtől, hogy a költségvetési hiányt nagyobb arányban fedezze belső forrásból - mondta az MTI-nek Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) főtitkára.
Eldőlhet szerdán, hogy lesz-e sztrájk a BKV-nál. A közlekedési vállalat vezetői kedden hat órán át tárgyaltak a szakszervezetekkel, de nem tudtak megállapodni a kollektív szerződésről.