A hajnali zuhanás után nagy rángatózás, utána pedig intenzív forinterősödés bontakozott ki: így az euróval szembeni kurzus a pénteki zárószint (301.50) közelébe süllyedt. Meglepő, de csaknem teljes...
A Kínai Állami Élelmiszer-és Gyógyszerfelügyelet nem talált bizonyítékot arra, hogy a Johnson & Johnson babaápolási termékei rákkeltő anyagokat tartalmaznának. Ezt korábban egy egészségügyi aktivista csoport állította....
A Commerzbank szerint idén 6-7 százalékkal gyengülhet a német hazai össztermék. Ez eddig a legborúlátóbb előrejelzés, amit vezető bankok vagy gazdaságkutatók eddig kiadtak.
A magyar orvosok kétharmada szerint az utóbbi években rosszabbak lettek a szakmai és anyagi lehetőségeik. A 40 év alatti orvosok 40 százaléka azt tervezi, hogy külföldön keres munkát - derül ki egy felmérésből. Ráadásul tíz éven belül minden negyedik orvos eléri a nyugdíjkorhatárt, értesült az InfoRádió.
Csak akkor van értelme a vállalati képzésnek, továbbképzésnek, ha az az aktuális feladatok ellátásához szükséges kompetenciák kialakítását, megerősítését, fejlesztését szolgálja. Ehhez munkaköri (feladatra vonatkozó) kompetencia "térképre"/leírásra van szükség, csak az erre alapozott céges képzésnek/továbbképzésnek van létjogosultsága.
Tényleges kapacitásának kilencven százalékán üzemel a rácalmási Hankook gumiabroncsgyár; nem terveznek létszámleépítést és munkaidő-csökkentést, sőt a következő két évben háromszázzal növelik a dolgozók létszámát - írja a dh-online.hu.
Egy miskolci és két budapesti állásbörze szerepel a hét karrierrendezvényei között. Kedden a Budapesti Műszaki Főiskolán, szerdán a Miskolci Egyetemen rendeznek állásfórumot csütörtökön és pénteken pedig a HVG Állásbörzén várják a munkaadók a diploma előtt állóknak és a frissdiplomásoknak.
A leépítések morális hatásai, a szervezeti megszorítások és a kiélezett verseny idején még nagyobb szükség van arra, hogy nem csupán jó, hanem kiemelkedő vezetők álljanak egy-egy szervezeti egység élén.
Meghalt egy 21 éves rögbijátékos vasárnap, egy walesi mérkőzést követően. Leon Walker, a Wakefield Wildcats rögbise a tartalékcsapat Celtic Crusaders elleni maestegi találkozóján akció közben esett össze.
Az egyik hajtómű hibája miatt kényszerleszállást hajtott végre egy indonéziai utasszállító hétfőn. A landolás az Indonéziához tartozó Batam szigetén történt.
El akartak lopni egy bankautomatát hétfő hajnalban Nagykanizsán. Az elkövetőknek sikerült is kitépniük a helyéről a készüléket, de valami miatt nem tudták magukkal vinni.
A The Wall Street Journal szerint nincs egyértelmű utóda Gyurcsány Ferencnek, és elképzelhetőnek tartják, hogy a bejelentés csak taktikai húzás, hogy a kormányfő egyesítse maga mögött pártját
Az MSZP képviselői készek mandátumot adni egy "széles társadalmi bázisú" kormány létrehozásához - mondta Kiss Péter kancelláriaminiszter, a párt alelnöke az MSZP-frakció hétfő reggeli ülése előtt újságíróknak.
A holland ING pénzügyi csoport számos vállalati vezetőjétől visszakéri a 2008-as bónusz kifizetéseket - közölte a vezérigazgató egy holland újságnak hétfőn. (ProfitLine.hu)
Szakértők szerint egyetlen év alatt 70 százalékkal esett vissza a hazai kis- és közepes vállalkozások beruházási hajlandósága. A helyzet azonban egyáltalán nem reménytelen, a kkv-szektorban ugyanis...
Összesen 257 milliárd forintot csoportosít át a kormány az Új Magyarország fejlesztési terv programjai között, hogy a vállalkozások a megváltozott gazdasági körülményekre megfelelően tudjanak...
Előrehozott választások, 1200-1500 milliárd forintos kiadásmérséklés, Bokros Lajoséhoz hasonló program - ezt tartja kívánatosnak a Portfolio által megkérdezett elemzők többsége. Többen kifogásolták, hogy a Fidesznek nincs programja, és úgy vélekedtek, hogy 2015-16-ig nem lesz euró Magyarországon.
Vasárnap átadták a Pulitzer-emlékdíjakat, amelyekből idén négyet osztottak ki. Krizsó Szilvia és Szilágyi Ákos mellett Gál Sándor szlovákiai magyar szerkesztő és Rédei Ferenc fotóriportert díjazták.
32 példány született a világ legnagyobbra növő gyíkjából, a komodói sárkánynak nevezett varánuszból a Surabaya állatkertben - jelentette be hétfőn az intézmény szóvivője. A veszélyeztetett gyíkok - melyekből a szakemberek becslése szerint négyezernél kevesebb él vadon - az elmúlt két hétben keltek ki, további 14 tojás pedig még megfigyelés alatt van.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök váratlan lemondási szándéknyilatkozata politikai zűrzavart okoz a gazdasági válság által amúgy is szorongatott Magyarországon - írta a The Wall Street Journal...
Káli Sándor (MSZP) Miskolc polgármestere azt szorgalmazza, hogy a kormány addig semmilyen állami támogatásban ne részesítse a Dunaferr tulajdonosait, amíg nem adnak világost választ arra, milyen...
Londoni elemzők szerint piaci szempontból nem kedvezőtlen Gyurcsány Ferenc távozási szándékának bejelentése, de sok idő nincs az érdemi reformintézkedések kidolgozására.
A válság kapcsán nem történt paradigmaváltás a globális adóversenyben: a legtöbb kormány adót csökkent, és az ellenőrzéseket is felfüggeszti - főleg a kkv-szektor a "kedvezményezett"
Sólyom László magyar államfő hétfőn Lengyelországba érkezett kétnapos hivatalos látogatásra, amelynek folyamán Varsóban tárgyalásokat folytat lengyel állami vezetőkkel, majd a dél-lengyelországi Krosnóban részt vesz a magyar-lengyel barátság napja alkalmából rendezendő ünnepségeken.
A cseh ipari termelés januárban 16 éve nem látott mértékben esett, a globális pénzügyi miatt visszaeső kulcsfontosságú exportpiacok beszűkülése miatt. (ProfitLine.hu)
A Wall Street-i bónuszok és a manhattani ingatlanpiaci trendek figyelemreméltó összefüggéseket mutattak, amióta csak hivatalos statisztikák rendelkezésre állnak. Az 1998 és 2000 közötti időszakban a...
Sólyom László magyar államfő hétfőn Lengyelországba érkezett kétnapos hivatalos látogatásra, amelynek folyamán Varsóban tárgyalásokat folytat lengyel állami vezetőkkel, majd a dél-lengyelországi...
Kína folytatja hosszú lejáratú amerikai államkötvények vásárlását, mert összességében alacsonynak ítéli a hitelkockázatokat - közölte hétfőn a kínai központi bank kormányzó-helyettese. "Az amerikai...
Az ING pénzügyi csoport új vezetőjének egymillió eurót meghaladó éves javadalmazását kifogásolta Wouter Bos, az ország pénzügyminisztere, írja a Napi Gazdaság.
Az izlandi bankrendszer összeomlását követően komoly változások történtek az országban, az egyik ilyen volt egy speciális állami felügyelet felállítása, ami felügyeleti csúcsszervként köteles eljárni...
Erőszakmentesség jelet formált több mint háromezer ember fáklyával a kezében vasárnap este Budapesten, a Hősök terén, tiltakozva az erőszak minden formája ellen, a Humanista Mozgalom szervezésében.
Gyurcsány Ferenc szerint a Magyar Szocialista Párt környékén lévő befolyásos véleményformáló makrogazdasági szakemberek, például Bokros Lajos, Békesi László vagy Surányi György százmilliárdos tévedésben vannak a gazdaság állapotát illetően. A miniszterelnök ezt még 2006 tavaszi balatonőszödi beszédében mondta. Egy friss közvélemény-kutatás alapján a megkérdezettek Surányi Györgyöt tartanák a…
Sólyom László magyar államfő hétfőn Lengyelországba érkezett kétnapos hivatalos látogatásra, amelynek folyamán Varsóban tárgyalásokat folytat lengyel állami vezetőkkel, majd a dél-lengyelországi Krosnóban részt vesz a magyar-lengyel barátság napja alkalmából rendezendő ünnepségeken.
Alig indította el a Google Nagy-Britanniában az utcanézegető programját, máris levett néhány képet. A cég szerint személyiségi jogot sérthet az a fotó, amelyen szexboltból lép ki egy férfi, vagy éppen rosszullét közben mutat egy részeget.
Londoni elemzők szerint piaci szempontból nem kedvezőtlen Gyurcsány Ferenc távozási szándékának bejelentése, de sok idő nincs az érdemi reformintézkedések kidolgozására
A bankok csakis a magánszektor segítségével szabadulhatnak meg elértéktelenedett eszközeiktől - nyilatkozta tegnap Timothy Geithner amerikai pénzügyminiszter a Wall Street Journalnak. A kivitelezést...
Az előirányzottnál jelentősen nagyobb deficitet mutat az Egészségbiztosítási Alap január-februári egyenlege: a várt 1.5 milliárd forintos deficit helyett 13.7 milliárd forintra duzzadt a hiány -...
Létezik egy rejtélyes betegség, amiről inkább azt kellene mondani, hogy retrospektíven felismert állapot. A talk and die szindróma jelentése: „beszél és meghal”. Cikkünk szomorú aktualitását az adja, hogy Natasha Richardson Tony-díjas színésznő egy ártatlannak tűnő síbalesetben vesztette életét múlt héten.
Londoni elemzők szerint piaci szempontból nem kedvezőtlen Gyurcsány Ferenc távozási szándékának bejelentése, de sok idő nincs az érdemi reformintézkedések kidolgozására. A 4cast, a feltörekvő...
Egybehangzó sajtóinformációk szerint a szocialisták egyeztetésein Surányi György volt jegybankelnök, illetve Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnökének neve is felmerült, mint lehetséges kormányfőjelölt.
Milyen esetekben nem szabhat ki a hatóság mulasztási bírságot? Milyen változások léptek életben március 13-án a 250 ezer forint feletti kifizetések esetében? A napi standolást rögzítő jogszabály hogyan változott?
Normális polgárként tudta, hogy mit csinál, de nem akart parancsolni beteges ösztöneinek. Saját lányát háromezerszer erőszakolta meg, vérfertőző hevületéből hét gyerek született. De kis is...
Az áfa tervezett 3 százalékpontos emelése nyomán a szállodaipar és a vendéglátóipar tavalyi 873 milliárd forintos bevételei alapján 18 milliárd forintos nyereségcsökkenés várható - derül ki az Önkormányzati Minisztérium turisztikai szakállamtitkársága által készített tájékoztatójából, amelyet az Országgyűlés turisztikai bizottsága is megkapott.
Az áfa tervezett 3 százalékpontos emelése nyomán a szállodaipar és a vendéglátóipar tavalyi 873 milliárd forintos bevételei alapján 18 milliárd forintos nyereségcsökkenés várható - derül ki az Önkormá...
Londoni elemzők szerint piaci szempontból nem kedvezőtlen Gyurcsány Ferenc távozási szándékának bejelentése, de sok idő nincs az érdemi reformintézkedések kidolgozására.A 4cast, a feltörekvő európai fejleményekről is rendszeresen helyzetértékeléseket közlő londoni gazdaságelemző és előrejelző ház hétfői elemzése szerint mivel "több mint egyértelmű" volt, hogy a Gyurcsány-kormány nem tudja kezelni…
Londoni elemzők szerint piaci szempontból nem kedvezőtlen Gyurcsány Ferenc távozási szándékának bejelentése, de sok idő nincs az érdemi reformintézkedések kidolgozására - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Gíró-Szász András politikai elemző, a Századvég Alapítvány igazgatója és Török Gábor politológus, a Vision Consulting igazgatója lesz az InfoRádió ma este 7 órakor kezdődő Aréna című műsorának...