2009. március 23. hétfő

márc. 23
10:58
Gyurcsányon újabb botránya - ezúttal a bírákat sértette meg (Gondola)
Sértőnek és méltánytalannak tartja Kovács Tamás legfőbb ügyész, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő az MSZP kongresszusán politikai részrehajlással vádolta meg az ügyészséget és a bíróságokat.
márc. 23
10:59
Gyurcsány: pityeregni nem kell! (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc blogján ír arról, hogy új kormányt kell alakítani és hogy továbbra is folytetni fogja blogja írását.
márc. 23
11:00
Pánikkal kezdett reggel a forint (Gondola)
Reggel 307,50 forint közelében kezdett ez euró, ami 7 forinttal gyengébb devizaárfolyamot jelent a pénteki zárásnál.
márc. 23
11:00
Segítség, horkolok! (Blikk)
márc. 23
11:00
Surányi György csak akkor vállalja, ha Orbán is rábólint (Infostart)
Akkor vállalja el a miniszterelnöki tisztséget Surányi György volt jegybankelnök, ha támogatja őt Orbán Viktor is - értesült az atv.hu. Ezenfelül a pénzügyminiszteri és a gazdasági miniszteri székbe mindenképpen a saját jelöltjeit szeretné ültetni.
márc. 23
11:01
Van aki szerint Gyurcsány kormányfő maradhat - Lehetséges? (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc kitűnő taktikus, s az ő számára lemondásának bejelentése az adott helyzetben valószínűleg "a lehető legjobb húzás" - véli a Sme című szlovákiai véleményformáló napilap hétfői kommentárjában.
márc. 23
11:09
Carmen Electra ismét meztelenkedik (Blikk)
márc. 23
11:12
A választók közel fele előre hozott választást akar (HírTV)
A magyar választók relatív többsége örömmel fogadta Gyurcsány Ferenc lemondási szándékát. Ez derül ki a Medián hétvégén készített felméréséből.
márc. 23
11:12
A turizmusban az áfa-emelésével 18 milliárdos nyereségcsökkenés lehet (Gondola)
Az áfa tervezett 3 százalékpontos emelése nyomán a szállodaipar és a vendéglátóipar tavalyi 873 milliárd forintos bevételei alapján 18 milliárd forintos nyereségcsökkenés várható - derül ki az...
márc. 23
11:12
Bozótvágó késsel gyilkolt az ámokfutó (Blikk)
Három embert megölt és nyolcat megsebesített egy ámokfutó fiatalember Dél-Afrikában - jelentette hétfőn a johannesburgi közszolgálati rádió. Rendőrségi információk szerint a 20 éves diák egy bozótvágó késsel támadt rá emberekre egy iskola közelében - válogatás nélkül kaszabolva őket- a Mpumalanga tartománybeli Mayflower településen.
márc. 23
11:12
A művészek sem kivételek: elbocsátott színészek (HR Portál)
A Székesfehérvári Vörösmarty Színházból több művészt elküldtek, sőt az egyik gyeden lévő színésznőt is kirúgták - mesélték a Story Online-nak az érintettek, azaz Szabó Győző, Brunner Márta, és Zakariás Éva.
márc. 23
11:14
„A kormányzó elit és köreik az időhúzásra játszanak” (HírTV)
A kormányzó elit és köreik mindent elkövetnek annak érdekében, hogy elkerüljék az előre hozott választásokat. Simon János politológus szerint a szocialisták pártérdekek mentén akarják átalakítani a meglévő struktúrákat. És mi lesz a magyar társadalommal? – ennek a kérdésnek a megválaszolását hiányolja Csath Magdolna közgazdász a Reformszövetség programjából.
márc. 23
11:14
Ámokfutás Dél-Afrikában, három halott (Gondola)
Három embert megölt és nyolcat megsebesített egy ámokfutó fiatalember Dél-Afrikában - jelentette hétfőn a johannesburgi közszolgálati rádió. Rendőrségi információk szerint a 20 éves diák egy...
márc. 23
11:14
Tolmácsokat és fordítókat toboroz az unió (HR Portál)
Angol nyelvi tolmácsokat és fordítókat toboroz az Európai Bizottság. Ugyanis ha nem tesznek semmit, akkor 2015-re az Európai Unió elveszíti angoltolmácsai legalább egyötödét nyugdíjazás miatt - írja a Világgazdaság.
márc. 23
11:15
Hétmillió Mol-részvényt vásárolt vissza az OMV (Privátbankár)
A 2008. december 12-én kötött repó-ügylet lezárásaképpen 2009. március 19-én hétmillió Mol-részvényt vásárolt vissza az OMV a Bayerische Hypo- und Vereinsbanktól, amelynek részesedése ezzel 9,649 száz...
márc. 23
11:15
"A hazugságbeszéd átka - A kormányfő most nem hazudott" (Alternatív Energia)
Bármi volt is Gyurcsány Ferenc 2006-os hazugságbeszédének a célja, szavahihetőségét akkor súlyos csapás érte, amit többé nem is tudott kiheverni - írta A hazugságbeszéd átka című kommentárjában a Neue Zürcher Zeitung tekintélyes svájci lap hétfői számában.
márc. 23
11:15
Újabb MOL részvények kerültek vissza az OMV-hez (ProfitLine)
A 2008. december 12-én kötött repó-ügylet zárásaképp 2009. március 19-én hétmillió Mol-részvényt vásárolt vissza az OMV a Bayerische Hypo- und Vereinsbank-tól, amelynek részesedése ezzel 9,649 százalékra csökkent - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
márc. 23
11:15
Európa: folytatódik a bear market rali (Portfolio)
Bár Amerika pénteken folytatta a korrekciót, a hétvégén napvilágot látott kedvező hírek megalapozták a hangulatot a bear market rali folytatásához. A piacokat az amerikai bankmentő csomaggal...
márc. 23
11:15
SMS Lavina: napi 500 díjmentes üzenet! (Pénzcentrum)
A Vodafone VitaMAX tarifák opciós listája a mai naptól újabb opcióval, az "SMS Lavina" szolgáltatással bővül. Az "SMS Lavina" akció keretében a VitaMAX Standard, Klub és Party tarifával rendelkező ügyfelek minden nap az első normál díjas, belföldi hálózaton belüli SMS elküldése után díjmentesen küldhetnek aznap szöveges üzeneteket....
márc. 23
11:16
Káprázatos gólt vágott Gera az MU-nak - videóval! (Gondola)
Több mint hat hónap (2008. szeptember 13., Bolton) után rúgott újra gólt a Premier League-ben Gera Zoltán, de ahogyan ő fogalmazott, a 2004 óta íródó angliai karrierjében az MU elleni varázslata nem a hosszú csend megtörése miatt foglal el különleges helyet.
márc. 23
11:17
Kormányválság percről percre - a liberálisok Bokrost akarják (Portfolio)
Az MSZP kedden este nyilvánosságra hozta a három miniszterelnök-jelölt nevét, akkor még úgy tűnt, hogy Glatz Ferenc, Surányi György és Vértes András közül kerülhet ki Gyurcsány Ferenc utóda. A...
márc. 23
11:17
Deloitte: szinte mindenhol csökkennek az adók (Pénzcentrum)
A Deloitte legfrissebb globális tanulmányában azt vizsgálta, hogy a világméretű gazdasági válság negatív hatásait az egyes országok milyen konkrét adóintézkedésekkel igyekeztek tompítani. A Tax responses to the global economic crisis című tanulmány több mint ötven ország közelmúltbéli kormányzati adóintézkedéseit elemezte világszerte - ezeket összegezve kiderül, a változtatások kevés kivételtől…
márc. 23
11:18
A fiúk az erőszakosabbak az óvodában (Infostart)
Erőszakosabbak a fiúk, mint a lányok az óvodában - derül ki abból a felmérésből, amelyet a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetének kutatói végeztek. A csoport vezetője, Zsolnai Anikó elmondta: a gyerekek viselkedését kérdőívek, illetve bábokkal bemutatott szituációk segítségével vizsgálták.
márc. 23
11:19
Eldobhatjuk az eddigi sémát? - Egyre feljebb az olajár (Portfolio)
A kockázatvállalási hajlandóság erősödése, a dollár gyengébb szinteken ragadása olyan tényezők, melynek hatására a WTI májusi határidős árfolyama ma 0.8%-kal került feljebb egészen az 52.4 dolláros...
márc. 23
11:21
Kereskedési szünnapok a világ tőzsdéin (Portfolio)
Miután a befektetők többsége külföldi piacokon is kereskedik, a Portfolio.hu idén is összegyűjti, hogy mikor kell rövidített kereskedésre, vagy a kereskedés teljes szünetére számítani a 2009-as év...
márc. 23
11:23
Miattunk aggódnak Berlinben is (Portfolio)
A német kormány növekvő aggodalommal figyeli az egyes kelet-, illetve közép-európai országokban kialakult helyzetet - írja az MTI a Handelsblatt értesüléseire hivatkozva. A német üzleti körök lapja...
márc. 23
11:27
Mi lett a Bee Gees énekesével? (Blikk)
márc. 23
11:30
AIDS-oltás teszteléséhez keresnek önkénteseket (HírTV)
Kínában egy AIDS-oltóanyag humán kipróbálásához keresnek önkénteseket. A vakcinának ez lesz a második fázisú tesztje.
márc. 23
11:30
Hétmillió Mol-részvényt vásárolt vissza az OMV (Gondola)
A 2008. december 12-én kötött repó-ügylet lezárásaképpen 2009. március 19-én hétmillió Mol-részvényt vásárolt vissza az OMV a Bayerische Hypo- und Vereinsbank-tól, amelynek részesedése ezzel 9,649...
márc. 23
11:32
Telefonon közölte, hogy megölte édesapját (HírTV)
Önként jelentkezett a rendőrségen az a férfi, aki a hétvégén halálra késelte saját apját Monyoródon.
márc. 23
11:32
Kitörni készül egy vulkán Alaszkában (Gondola)
Füstölni kezdett, s a tudósok szerint kitörni készül a Redoubt vulkán az egyesült államokbeli Alaszkában. Amerikai geológusok helyi idő szerint vasárnap késő este észlelték, hogy füstöt lövell a...
márc. 23
11:33
Olcsóbb lesz az import gáz, de nem a fogyasztóknak (Infostart)
Csökken a földgáz importára, több mint 20 százalékkal - írja a Világgazdaság, hozzátéve, hogy ennek ellenére a hazai fogyasztó átlagár nem változik. Szakértők szerint a fogyasztói árak csökkenése júliustól valószínű.
márc. 23
11:33
Lezárták a Gyurcsány-villa környékét (Privátbankár)
Lezárta a rendőrség  Gyurcsány Ferenc miniszterelnök rezidenciájának környékét - áll az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) honlapján. A közzétett dokumentumban Dobozi József rendőr vezérőrnagy, rend...
márc. 23
11:33
Szörnyű-Senki se maradt életben! (Kripto Akadémia)
Lezuhant egy utasszállító repülőgép vasárnap Montana amerikai szövetségi államban. A balesetben a gépen tartózkodó mind a 14 ember meghalt - közölték hivatalosan.
márc. 23
11:33
Két napja kormányválság van Magyarországon (Concorde) (Portfolio)
A miniszterelnök szombati lépésével előállt helyzet értékelésekor mindenekelőtt azt kell rögzítenünk, hogy Magyarországon két napja definíciószerűen is kormányválság van, azaz ebben a pillanatban...
márc. 23
11:33
A PSZÁF figyel a fogyasztókra! (Pénzcentrum)
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 2008-ban is a fogyasztók érdekeit védte a tisztességes piaci magatartás biztosításával, a pénzügyi piacok fogyasztóvédelmi szempontú figyelésével, vizsgálatával, a fogyasztók tájékoztatásával, a pénzügyi kultúra fejlesztésével, a panaszkezeléssel, a szabálytalan piaci tevékenységek feltárásával, szankcionálásával....
márc. 23
11:34
Alföldi nem kegyelmez - újabb hat színész rúgott ki! (Gondola)
A Nemzeti Színház 15 hónapja kinevezett igazgatója idén újabb hat színésztől válik meg. Alföldi tavaly már 18 társulati tagot tett lapátra, írja a Bors.
márc. 23
11:35
Gyurcsány belassítja a Déli Áramlatot (Privátbankár)
A Kommerszant című gazdasági lap a többi orosz kommentárhoz hasonlóan elsősorban a Déli Áramlat gázvezetékkel összefüggésben elemezte Gyurcsány Ferenc felajánlott távozását, s úgy vélte: ez igen kelle...
márc. 23
11:35
Ismét emberéleteket követelt egy 20 éves fiatal ámokfutása (Kripto Akadémia)
Három embert megölt és nyolcat megsebesített egy ámokfutó fiatalember Dél-Afrikában - jelentette hétfőn a johannesburgi közszolgálati rádió.
márc. 23
11:35
Nem bíznak a befektetők a tartós emelkedésben (Portfolio)
A vezető feltörekvő piaci indexek az elmúlt két hétben 10 százalék feletti emelkedést mutattak, azonban ez csak részben mutatkozott meg a részvényalapok tőkeáramlásaiban. A múlt héten 400 millió...
márc. 23
11:35
Józanságra buzdít a Sörszövetség (Pénzcentrum)
A Magyar Sörgyártók Szövetsége 2009-ben is folytatja az elmúlt évek sikeres kezdeményezését, a kreatív JÓFEJ-kampányt. A józan és felelős járművezetésre felszólító kampány egyike azon európai akcióknak, amelyeket Európa sörgyárai indítottak a felelőtlen alkoholfogyasztás káros hatásai elleni küzdelemben....
márc. 23
11:36
A veszprémi gyilkosság központi kérdése - miért pont Cozmát ölték meg? (Gondola)
Közel másfél hónappal a gyilkosság után még mindig nem tudjuk a választ a legfontosabb kérdésre: kik és miért ölték meg Marian Cozmát? A Vasárnapi Blikk a tények és hírek tengerében megkísérelte összerakni a tragikus február 8-i éjszaka mozzanatait.
márc. 23
11:48
A legtöbb ország adókönnyítésekkel tompítja a válság hatásait (Gondola)
A legtöbb ország adócsökkentéssel igyekszik tompítani a világméretű gazdasági válság hatásait a Deloitte globális tanulmánya szerint. A nemzetközi tanácsadó cég több mint ötven ország közelmúltbéli...
márc. 23
11:48
Meghosszabbították a munkaügyi felügyelet vezetőinek előzetesét (HírTV)
Három hónappal meghosszabbította a bíróság az Országos Munkaügyi Főfelügyelőség vezetőjének és főosztályvezetőjének előzetes letartóztatását. Papp Istvánt és Cseke Zoltánt tavaly decemberben vették őrizetbe, és hivatali visszaéléssel gyanúsítják őket.
márc. 23
11:48
Halálra ítélték, mert e-mailezett az izraeli kormányfővel (Blikk)
Hazája elleni összeesküvés címén halálra ítéltek egy jemeni férfit, aki a világhálón kapcsolatba lépett Ehud Olmert izraeli miniszterelnökkel, két vádlott-társa börtönbüntetést kapott - közölték hétfőn szanaai bírósági források. A három férfit azzal vádolták, hogy "érintkezésbe lépett egy ellenséges országgal", és felajánlotta szolgálatait az izraeli titkosszolgálatnak, a Moszadnak.
márc. 23
11:50
Megszüntethető a földimogyoró-allergia (Gondola)
Fellélegezhetnek a mogyoróallergiások - legalábbis egy részük: az észak-karolinai Duke Egyetem kutatói azt tapasztalták, hogy fokozatos hozzászoktatással megszüntethető a mogyoróval szembeni...
márc. 23
11:51
Az olajipari tröszt Budapestre hozza egyik központját (Privátbankár)
A British Petrol (BP) olajipari tröszt mintegy ezer főt foglalkoztató szolgáltató központot létesít Budapesten, a beruházás a közeljövőben kezdődik meg - jelentette be Bajnai Gordon nemzeti fejlesztés...
márc. 23
11:51
Trichet óvatosan derűlátó (Infostart)
Az Európai Központi Bank elnöke további kamatlábcsökkentést helyezett kilátásba. Mint Jean Claude Trichet egy interjúban kijelentette: a Központi Bank ezzel is támogatni kívánja az euróövezet gazdasági talpra állását.
márc. 23
11:52
Lezárták a miniszterelnöki rezidencia környékét (Gondola)
Lezárta a rendőrség Gyurcsány Ferenc rezidenciájának környékét - áll az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) honlapján. A védett személyek közül továbbra is a miniszterelnök a...
márc. 23
11:52
Leállhat az IMF hitelezés Lettországban? (ProfitLine)
A Nemzetközi Valuta Alap (IMF) várhatóan leállítja Lettország számára nyújtott hitelkeret folyósítását, miután a balti ország a tervei szerint növeli a költségvetés hiányát - írta meg a lett Telegraf újság. (ProfitLine.hu)

Keresés