Az OTP Létesítményüzemeltető Kft a Hungária körúton lévő, a B&V Group által tulajdonolt, üzemeltetett és bérbeadott Hungária Irodaházat választotta új székhelyéül. A társaság 300 négyzetmétert bérel....
Három ügyben is elmarasztalta Gazdasági Versenyhivatal az SAP Hungary Kft.-t kartellezésért abban az időszakban, amikor a gazdasági tárca várományosa, Vahl Tamás irányította az informatikai világcég magyar leányvállalatát....
Néhány héten belül ötven iváni roma indul Angliába, hogy kertészetekben dolgozzanak - írja a Kisalföld. A lap értesülései szerint egy Győr-Moson-Sopron megyei munkaszervező vállalkozás ígért nekik munkalehetőséget.
A növekvő térségbeli kereslet, valamint a kisebb termelési költségek miatt újabb gyártási programokat telepít magyar cégéhez és növeli annak kapacitását is a svájci Biella GmbH - tudta meg a Napi Gazdaság.
Az Európai Bizottság és Lengyelország közötti vita megoldását jelentheti egy tegnapi bejelentés, miszerint az Európai Bíróság vizsgálja ki, hogy a lengyel nyugdíjalapok befektetési korlátozásai...
„Mint ahogy ilyen helyzetben a húszas évek óta nem volt Európa sem. A világválság olyan rendkívüli helyzet, amely rendkívüli megoldásokat kényszerít ki a politikától, az államtól és az emberektől egyaránt.” Ne legyenek illúzióink, e „rendkívüli megoldás” a rendkívüli állapot fedőszava. A demokratikus politikai váltógazdaság leváltásának a rendkívüli állapotáé.
A forint gyengülése miatt kitehetik műsorkínálatukból a kábeltévé-szolgáltatók azokat a csatornákat, amelyekért devizában meghatározott árak kell fizetniük – írja a mai Világgazdaság. Egyes kisebb szolgáltatók már meg is tették ezt a lépést, a nagyobbakat azonban visszatartja, hogy az élő szerződésekhez hozzányúlni kényes ügy.
A légitársaság orosz tulajdonosa, a Vnyesekonombank a német Martin Gausst ültetné a főnöki székbe, de némi esélye a jelenlegi megbízott vezérigazgatónak, Fehérváry Gézának is van.
Patakszennyezésen érte magát az Egyesült Államokban Washington állam környezetvédelmi hivatala. Az intézet emberei már egy ideje nyomoztak, hogy ki vagy mi a vétkes a Vancouver-tóba folyó Burnt Bridge-patak vizének szennyezésében, mígnem a minap meglepődtek, amikor rájöttek az okára, ugyanis az ő hivataluk egy szennyvízcsöve a ludas.
A svájci UBS nagybank az idén elbocsátja 8700 alkalmazottját, miután tavaly minden idők legnagyobb svájci vállalati veszteségét szenvedte el, és a visszaesés egyelőre folytatódik - írja a hirado.hu.
Az elutasított adoptálást követően új otthonnal vigasztalódik Madonna; az énekesnő 40 millió dollárért (8,7 milliárd forintért) vásárolt magának egy négyemeletes házat New York előkelő Upper East Side negyedében.
Egy évvel a választás előtt Magyarország olyan kormányfőt kapott, aki senkinek semmit nem ad ingyen - írja szerdán a Pravda című független szlovák napilap a Gyurcsányt egy kamikaze váltotta fel című jegyzetében.
A bizonytalan nemzetközi hangulat hatására kisebb mínuszban kezdte a mai kereskedést a BUX index, mostanra azonban már plusz mínusz nullákat láthatunk a hazai parketten. A Bajnai megszavazás híre nem...
Egy friss tanulmány szerint a rágógumi kalóriát éget, ezzel hozzájárulhat a testsúly csökkenéséhez. Ráadásul ezt kivételesen nem angol tudósok állítják!...
Állandó rendőri jelenlét vagy rendszeres járőrözés lesz az ország minden településén az év végére - mondta az igazságügyi és rendészeti miniszterjelölt az Országgyűlés rendészeti bizottságában szerdán.
Hibás lépés volt korábban a Belügyminisztérium megszüntetése és a közigazgatási államtitkári posztok felszámolása, ezt igazolta az élet - mondta egy keddi tévéműsorban a honvédelmi miniszter. Szekeres Imre szerint a kormányalakítással kapcsolatos tárgyalásokon felmerült a belügyi tárca és a közigazgatási államtitkári poszt visszaállításának ötlete, de végül úgy döntöttek: nem akarnak időt…
Jövő héten dönti el a német kormány, létrehoz-e egy “rossz bankot" abból a célból, hogy átvegye a pénzintézetek illikvid eszközeit, elősegítendő hitelezési tevékenységük fellendítését -...
Az Európai Bizottság eljárást indít az Európai Bíróságon, mert azok az EU-állampolgárok, akik más tagországban levő ingatlanukat értékesítve vásároltak lakóingatlant Magyarországon, a visszterhes vagyonátruházási illetéket a megvásárolt ingatlan teljes vételára után kötelesek kifizetni, emiatt hátrányt szenvedhetnek....
Egy évvel a választás előtt Magyarország olyan kormányfőt kapott, aki senkinek semmit nem ad ingyen - írja szerdán a Pravda című független szlovák napilap a Gyurcsányt egy kamikaze váltotta fel...
Bejelentette kedden visszavonulását Oscar De La Hoya, az egyik legnépszerűbb profi ökölvívó, aki pályafutása során hat különböző súlycsoportban is világbajnoki címet szerzett. A 36 éves, mexikói szülőktől származó, amerikai „Golden Boy” 45 mérkőzéséből 39-et nyert meg – 30-at kiütéssel – és mindössze hatszor szenvedett vereséget.
Olcsóbbá, hatékonyabbá és átláthatóbbá kívánja tenni tárcája működését a leendő önkormányzati miniszter. Varga Zoltán az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának szerdai ülésén közölte azt is: kezdeményezni fogja az önkormányzati törvény módosítását.
A több mint 30%-os részvénypiaci szárnyalást követően véget érhet a rally a közép-kelet-európai tőzsdéken - véli a Citigroup. Az elemző alulsúlyozásra javasolja a magyar részvényeket, de a régióból a...
Nem okozott meglepetést. Hiába az ellenzéki, a szakmai és civilszervezetek tiltakozása, a tüntetés, működött a kordon, a téren, az utcán és a parlamentben egyaránt.
Piaci elemzők szerint a piac kedvezően értékeli Bajnai Gordon miniszterelnöki kinevezését, azonban az új kormányfőnek nehéz dolga lesz abban a tekintetben, hogy megkülönböztesse magát az előző...
Jövőre az első félévben tőzsdére viszik a Skype-ot, az eBay vonali telefonszolgáltatást működtető leányvállalatát. A tőzsdei bevezetéssel az eBay árverési portált üzemeltető amerikai társaság ponto...
A Raiffeisen elemzői a hazai piac általános megítélésének javulására számítanak. Érdemes lehet újra a magyar részvények felé fordulni, de a kockázat korántsem szűnt meg
Az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztása ellen semmiféle alkotmányos kifogás nem emelhető - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök Budapesten, miután megbeszélést folytatott Bajnai Go...
Elrendelte az Országgyűlés a képviselői költségtérítésről szóló népszavazás kiírását, eközben azonban a szocialista frakció már jelezte: önálló indítványt nyújt be a kérdés rendezésére. Ha ezt elfogadná a Ház, okafogyottá válna a népszavazás, de hogy ilyenkor mi a teendő, azt még az InfoRádió által megkérdezett alkotmányjogász sem tudja.
Liverpool gyászol és emlékezik. Húsz éve, 1989. április 15-én az angol futball legnagyobb stadionkatasztrófájában 96-an meghaltak, 766-an megsebesültek. Steven Gerrard egyik unokatestvére is az áldozatok között volt.
A diákmunka nem egyszerűen pénzkereseti lehetőséget, hanem a fiatalok karrierjének megalapozását is jelentheti áprilistól, a második legnagyobb országos hálózattal rendelkező iskolaszövetkezet ugyanis útjára indította a Dolgozz a jövődön! programot, amelynek keretében a kiemelkedő diák munkavállalók Fürge Diák Karriercsomagot szerezhetnek munkaévük végén.
Fordulni tudott a kínai piac szerdán, és végül emelkedéssel zárt, mely a szoftvergyártó vállalatok erősödésének volt köszönhető, miután várhatóan a kormány támogatást nyújt az iparág számára. A Shanghai Composite index 8.88 ponttal, 0,4 százalékkal 2,536.06 pontra emelkedett. A jüan elszámolású CSI 300 index értéke pedig 0,4 százalékkal 2,686.99 pontra erősödött. (ProfitLine.hu)
A rossz hitelek lavinája indul meg rövidesen Oroszországban, ahol év végéig a teljes hitelállomány húsz százaléka dőlhet be az UniCredit elemzése szerint. Az orosz bankszektor és voltaképpen az...
Kaiser Ede perújítási ügyében a bíróság által tervezett ítélethirdetés helyett el kellett napolni a tárgyalást szerdán a Fővárosi Bíróságon, mert Kaiser védője elfogultsági kifogást nyújtott be a Fővárosi Bíróság és a Fővárosi Ítélőtábla ellen. A móri vérengzés ügyében döntésre csak a Legfelsőbb Bíróságon lezajló, az elfogultságot vizsgáló, hosszasnak ígérkező procedúra után kerülhet sor.
Az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztása ellen semmiféle alkotmányos kifogás nem emelhető - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök szerdán Budapesten, miután megbeszélést folytatott Bajnai Gordon miniszterelnökkel a Sándor-palotában.
Az eBay tulajdonában lévő Skype a jövő év első felében tőzsdére kerülhet. Ezzel az eBay árverési portált üzemeltető amerikai társaság pontot tesz az elhibázottnak bizonyult befektetés végére. A Skype csak korlátozottan képes szinergiában működni a társaság egészével, közölte John Donahoe, a kaliforniai központú eBay Inc. vezérigazgatója, a tőzsdei eladás tervét ismertetve. (ProfitLine.hu)
Szektorok a válságban- hírközlés és média A pénzügyi válság körülményei között azok a szektorok és cégek vannak viszonylag jó helyzetben, amelyek termékei nélkülözhetetlenek az üzleti és/vagy a...
Állandó rendőri jelenlét vagy rendszeres járőrözés lesz az ország minden településén az év végére - mondta az igazságügyi és rendészeti miniszterjelölt az Országgyűlés rendészeti bizottságában...
Súlyukhoz mérten nem a legnagyobb árbevételt elkönyvelő ágazatok költenek a legtöbbet társadalmi felelősségvállalásra. Átlag felett fordít CSR-re a nehéz- és a vendéglátóipar – derül ki a GKI kutatásából.
A Hollóházi Porcelánmanufaktúra Zrt. óriási adósságot görget maga előtt, ami a keresletcsökkenéssel és a gazdasági válsággal együtt nehézzé teszi a társaság működtetését. A tervek szerint új cég...
Olcsóbbá, hatékonyabbá és átláthatóbbá kívánja tenni tárcája működését a leendő önkormányzati miniszter. Varga Zoltán az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottságának szerdai ülésén közölte azt...
Jövőre az első félévben tőzsdére viszik a Skype-ot, az eBay vonali telefonszolgáltatást működtető leányvállalatát. A tőzsdei bevezetéssel az eBay árverési portált üzemeltető amerikai társaság...
Az elutasított adoptálást követően új otthonnal vigasztalódik Madonna; az énekesnő 40 millió dollárért (8,7 milliárd forintért) vásárolt magának egy négyemeletes házat New York előkelő Upper East...
Az elmúlt három hónapban a gazdasági válság hatására Európa szerte, így Magyarországon, Szlovákiában és Romániában is jelentősen megnőtt a munkanélküliek száma, aminek eredményeképp több tízezer ember került az utcára.
Barack Obama amerikai elnök levelet írt Joseph Blatternek, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnökének, amelyben támogatja, hogy az Egyesült Államok 2018-ban vagy 2022-ben világbajnokságnak adjon otthont.