Szerencsésebb lett volna az előre hozott választás, ám az új kormány megválasztása alkotmányos és törvényes volt - mondta szerdán a köztársasági elnök, miután fogadta Bajnai Gordon miniszterelnököt.
Napjaink szinte nélkülözhetetlen eszköze, az internet használata még most is nagyon sok embernek okoz problémát. Főként az elszigetelt településeken élő idősebb korosztály számára jelent egyre nagyobb hátrányt a számítógép és az internet ismeretének hiánya. A Perfekt Zrt., egy uniós program keretében, tíz külföldi partnerével együtt indítja el oktató programját, melynek célja, hogy a 60 év feletti…
Az elmúlt hetekben többször lehetett hallani rossz híreket a Wizz Air háza tájáról, járattörlésekről és többórás késésekről, főként műszaki hiba miatt. Tegnap a stockholmi járatra kellett várniuk az...
Az új miniszterelnök, Bajnai Gordon megválasztása ellen semmiféle alkotmányos kifogás nem emelhető - jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök szerdán Budapesten, miután megbeszélést...
Jövőre az első félévben tőzsdére viszik a Skype-ot, az eBay vonali telefonszolgáltatást működtető leányvállalatát. A tőzsdei bevezetéssel az eBay árverési portált üzemeltető amerikai társaság pontot tesz az elhibázottnak bizonyult befektetés végére.
Rendezvényszervezési, pr-, valamint lapkiadási feladatokat hirdetett meg a Tenders Electronic Daily-n (TED) a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP). A pályázók részekre is tehetnek ajánlatot.
Az Egyiptom iránti érdeklődés már az ókorban is óriási volt. Görögök és más népek fiai Egyiptomba jártak tanulni az akkori Per-anh, élet házának nevezett egyetemekre. Hérodotoszt, a történetírás atyját még ebben az utolsó, hanyatló időszakban is ámulatba ejtették a piramisok és a templomok, a halálhoz kötődő rítusok, de még a hétköznapi ember erkölcse is.
Részben elengedte a spanyol kormány egy anya súlyos büntetését, aki felpofozta a házi feladatát elhanyagoló fiát. A 37 éves nőt eredetileg 14 hónapra eltiltották 10 éves fiától, de ezt most a bíróság felfüggesztette.
A diplomavédésen kívül pályázaton is részt vehetnek a public relations témakörben írt szakdolgozatok, ugyanis a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) pályázatot írt ki „Az év pr-szakdolgozata” címmel.
A HVG Online-tól érkezett az Est Media Group új értékesítési vezetője, aki a saját tartalmak mellett a nemrég portfólióba terelt Facebook kereskedelmi tevékenységéért felel.
Még soha nem estek vissza annyira a globális reklámkiadások 1980 óta, mint az idén – írja a ZenithOptimedia előrejelzése kapcsán a Nap bukása rovatban a Napi Gazdaság.
Hajótörött a kormányrúdnál cím alatt számolt be Bajnai Gordon miniszterelnökké választásáról szerdán a Die Presse című osztrák napilap. Miután a kisebbségi szocialista kormány hajótörést szenvedett a ...
Eddig csupán a gazdasági válság negatív hatásairól hallottunk. De a válság jó és hasznos eredményeket is indukálhat. A business coaching technikái többek között arra tanítanak, hogy a legnehezebb időkben is képesek legyünk helytállni, elkerülni a fizikai tünetekkel is párosuló kiégést, s majd nyert helyzetből indulni a fellendülés idején.
A foglalkoztatottság, az aktivitás növelését nevezte a legfontosabb célnak Oszkó Péter, Bajnai Gordon kormányfő pénzügyminiszter-jelöltje az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának szerdai ülésén.
Közel ötven ország minősítését rontotta le a Coface nemzetközi hitelbiztosító. Magyarország esetében nagy a veszélye annak, hogy rövidesen a B kategóriába kerül. A válság hatására a vállalatok pénzügyi helyzete még tovább romlott – írja elemzésében a Coface.
Molotov-koktélt találtak a szigetszentmiklósi önkormányzat MSZP-frakciója vezetőjének üzlete előtt szerdán - közölte Jószai Attila, a Kis-Duna menti MSZP-szervezet elnöke az MTI-vel.
Nagy port kavart a Tesco brit telefonos ügyfélszolgálata - különösen a történelmi arab-izraeli ellentét fényében - amikor külön menüpontot hozott létre az izraeli termékekkel kapcsolatos kérdések és panaszok kezelésére....
A foglalkoztatottság, az aktivitás növelését nevezte a legfontosabb célnak Oszkó Péter, Bajnai Gordon kormányfő pénzügyminiszter-jelöltje az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának szerdai ülésén.
Molotov-koktélt találtak a szigetszentmiklósi önkormányzat MSZP-frakciója vezetőjének üzlete előtt szerdán - közölte Jószai Attila, a Kis-Duna menti MSZP-szervezet elnöke. Ladányi Sándor boltja a...
Molotov-koktélt találtak ma a szigetszentmiklósi MSZP-frakcióvezetőjének üzlete előtt. Tegnap a helyi MSZP-iroda ajtaja előtt bukkantak Molotov-koktélra, azt sem gyújtották meg, az iroda ablakát azonban betörték.
A foglalkoztatottság, az aktivitás növelését nevezte a legfontosabb célnak Oszkó Péter, Bajnai Gordon kormányfő pénzügyminiszter-jelöltje az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki...
Meredeken zuhantak ez év első negyedében a külföldi tőkebefektetések Kínában. A kereskedelmi minisztérium adatai szerint a közvetlen működőtőke befektetések 20,6 százalékkal 20,78 milliárd dollárra es...
Továbbra is az előrehozott választást tartja a jó megoldásnak Sólyom László köztársasági elnök, szavai szerint ugyanis a válságkezeléshez szükséges intézkedéseket egy szélesebb támogatással bíró kormány tudná végrehajtani. Az államfő, miután találkozott az új miniszterelnökkel, azt mondta: alapvetően egyetért Bajnai Gordon programjával.
Szabályosnak nyilvánította a Toyota, a Williams és a Brawn GP Formula-1-es csapatok által használt hátsó légterelőket, azaz diffúzorokat a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Fellebbviteli Bírósága.
A gazdasági válságban a munkahelyek megőrzése a legfontosabb, a korábbi prioritásnak, a foglalkoztatás bővítésének kicsit háttérbe kell szorulnia - mondta Herczog László munkaügyi miniszterjelölt az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szerdai ülésén Budapesten.
Évről évre növekszik a hagyományos, papír alapú helyett az elektronikus jelentkezést választók aránya. Két évvel ezelőtt a felvételizők mintegy 10, tavaly 13, az idei évben pedig már csaknem 38 százaléka használta az e-felvételi lehetőségét - tájékoztatta az Educatio Kht. az Edupress-t.
A tegnapi amerikai, valamint a ma reggeli ázsiai részvénypiaci esés hatására Nyugat-Európában is megjelentek az eladók, a főbb tőzsdeindexek többségében csökkenést mutatnak. A pénzügyi szektor...
A képviselők többsége támogatta Hónig Péter kinevezését közlekedési, hírközlési és energetikai miniszterré az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának szerdai ülésén.
16 igen és 12 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett a gazdasági és informatikai bizottság szerdai ülésén támogatta Hónig Péter kinevezését a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (KHEM) élére.
Bajnai Gordon keddi miniszterelnöki kinevezésével több, mint három hét politikai bizonytalanság ért véget, emellett a külföldi média sem mehetett el szó nélkül. A Financial Times cikke kiemeli, hogy...
A gazdasági válságban a munkahelyek megőrzése a legfontosabb, a korábbi prioritásnak, a foglalkoztatás bővítésének kicsit háttérbe kell szorulnia - mondta Herczog László munkaügyi miniszterjelölt...
"Az összeomlás szélén álló költségvetés megmentése" az új magyar kormány pénzügyminiszterének feladata, vélekedett szerdai elemzésében a Financial Times.
A képviselők többsége támogatta Hónig Péter kinevezését közlekedési, hírközlési és energetikai miniszterré az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának szerdai ülésén. A szocialista és...
Támogatta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterjelölt kinevezését az Országgyűlés rendészeti bizottságának szocialista, szabad demokrata többsége szerdán. A jelöltre nyolc...
A kutatásban több mint 4100 műszaki és közgazdász hallgató szerepel Magyarország 15 felsőoktatási intézményéből, így a Legvonzóbb Vállalat felmérés reprezentativitásában és mintanagyságában egyedülálló.
Egy 24 éves orosz szépségért hagyta el feleségét Mel Gibson – legalábbis ezt állítja maga az érintett. Oksana Pochepa egy amerikai újságnak fedte fel kilétét, és azt állította, beleszeretett az 53 éves színészbe.
Folyamatosnak, kiszámíthatónak, értékelvűnek és "mélyen nemzetinek" kell lennie a magyar külpolitikának - mondta Balázs Péter külügyminiszter-jelölt szerdán Budapesten az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottsága előtt.
Nem vonnak ki több pénzt az egészségügyi ágazatból - jelentette ki Székely Tamás egészségügyi miniszterjelölt szerdai egészségügyi bizottsági meghallgatásán.
A kiállításon a magyar plein air olyan festőóriásai sorakoznak fel mint Szinyei Merse Pál, Paál László, Munkácsy Mihály és Mednyánszky László. A nagybányai művésztelep új festőiségű törekvései, a szolnoki iskola művészeinek munkái mellett, Rippl-Rónai, Vaszary, Csók István és a magyar festészet számos más kiemelkedő művészének alkotásai láthatóak.
A Magyar Agrárkamara szerdai közleménye szerint, ha a megfelelő növényvédelmi kezeléseket elvégzik, és a tavaszi fagyok elkerülik a gyümölcsösöket, akkor a rügyek, illetve bimbók száma alapján jó termés várható. (ProfitLine.hu)
A Portfolio.hu a Hozam Plazával együttműködésben alapszintről induló oktatást szervez szemináriumi formában, ahol a befektetési alapokról tart szakértőnk előadást. Másfél óra alatt megértheti, mit...
Az Európai Bizottság határozottan kiállt az internefelhasználók adatainak határozottabb védelme mellett, mivel a technológiai fejlődés előrehaladtával ismét sebezhetővé vált a személyes információk megfelelő megóvása....
Ami pénz van, azt a foglalkoztatás növelésére kell fordítania az országnak, akár adóátrendezés formájában is, mert a gazdaság jövedelemtermelő képességének emelése nélkül nem tudjuk „kinőni” az államadósságot - hangsúlyozta pénzügyminiszter-jelölti meghallgatásán Oszkó Péter.
Ez a különleges, izgalmas és felkavaró, a Műcsarnok egész épületét betöltő kiállítás újabb bizonyítéka annak, hogy az új évezred művészete életünk tükre, szerves, nélkülözhetetlen része: szerethető és élvezhető...
Az adórendszer átalakításának kezdeti lépéseit lehet megtenni a következő egy évben - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter-jelölt az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának...
Sok ember változtat viselkedésén, ha mások tekintetét érzi magán. Ezt a magatartásformát most szelíd csókáknál is megfigyelte két brit kutató. Auguste von Bayern és Nathan Emery a "Current...