Spanyolország legújabb kori történetében először idén márciusban éves szinten estek a fogyasztói árak; a nemzeti statisztikai hivatal (INE) szerdai jelentése szerint 0,1 százalékos volt a mérséklődés ...
Továbbra is tartozik dolgozóinak a salgótarjáni öblösüveggyár, a cég a februári béreket áprilisban fizette ki, de a márciusi munkabért még mindig nem kapta a 277 alkalmazott - mondta az MTI-nek szerdán a munkaügyi felügyelőség ellenőre.
A Fidesz és a KDNP nem támogatja Oszkó Péter pénzügyminiszteri kinevezését, mert a két párt szerint a jelöltnek sem államigazgatási, sem válságkezelési gyakorlata nincs - mondta Varga Mihály, a Fidesz alelnöke a jelölt keddi bizottsági meghallgatása után. A költségvetési bizottság ezt megelőzően 16 igen szavazattal támogatta Oszkó Péter kinevezését, 13 nem ellenében.
Tölgyessy Péter szerint rettenetes évünk lesz, az alkotmányjogász a mostaninál is indulatosabb politikai hangulatot jósol. A júniusi népszavazást szerinte a Fidesz nyeri majd, hiszen pont akkora jönnek a Bajnai-csomag részletei, így viszont nagyon nehéz lesz stabilan kormányozni Bajnai Gordonnak.
Tavaszi fáradtság helyett mi most egy újjászülető programot ajánlunk! Ha velünk tartasz április 20-tól két héten át, testi-lelki felfrissülés vár rád! A testedet formába hozó alakformálás, életmód-, szépség- és stílustippek mellett Danny Blue segítségével a lelked is újjászülethet!
A mikro-, kis- és középvállalatok által választott finanszírozási források közül továbbra is a belföldi banki hitel a legjelentősebb - derült ki a K&H kkv bizalmi index kutatás banki szolgáltatásokra vonatkozó 2009. első negyedéves eredményeiből - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési Nyrt. közzétette, hogy a leányvállalata, a Katlan Befektetési Zrt. ma rendkívüli közgyűlést tartott, mely elfogadta a társaság átalakulását. A...
Az APEH ügyfélszolgálatokról a közelmúltban közzétett ügyfél elégedettség felmérés eredményei a mai napon sajnos köszönőviszonyban sem voltak a valósággal az egyik fővárosi irodában. Sajnos az ügyintézés színvonalát nem volt alkalmam megtapasztalni, mivel 40 perc várakozás után kénytelen voltam visszaadni a sorszámot....
Irán újabb javaslatokat készül a nagyhatalmak elé terjeszteni azzal a céllal, hogy lezárja a velük folyó vitáját nukleáris tevékenységéről - jelentette ki szerdán Mahmúd Ahmadinezsád. Az iráni...
Lábriadó volt az Egyesült Államokban: egy csomagról azt hitték, bomba van benne, ám csak művégtag miatt volt a riadalom. Az eset Oregon államban, Hillsboro városában történt.
Mintegy 300 dolgozójától kell megválnia "a körülmények hatására" az ISD Dunaferr Zrt.-nek - közölte az MTI-vel szerdán a társaság. A cég a létszámleépítéssel egy időben közel 100...
Támogatta Szekeres Imre honvédelmi miniszterré való kinevezését az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának többsége szerdán. Simicskó István (KDNP), a testület elnöke a szavazás előtt jelezte:...
Szakpolitikai értelemben az új kormány nem láthat hozzá a szükséges szerkezeti reformokhoz, sokkal inkább azokat az előkészítő intézkedéseket végezheti majd el, amelyek megalapozását jelenthetik a következő kormány tevékenységének.
A magyar gazdaság válságának leküzdéséhez meg kell indítani a szerkezeti reformokat - mondta az InfoRádiónak Chikán Attila, a Reformszövetség egyik tagja. A volt gazdasági miniszter hozzátette: ehhez nem elég az új kormány rendelkezésére álló egy év, éppen ezért szerencsésebb lett volna az előrehozott választásokat tartani.
Munkaügyi miniszter lesz Herczog Lászlóból, a bizottság elfogadta. A szakember a rendszerváltás óta minden kormánynak dolgozott, szerinte a törekvésekben nincs is akkora különbség
A Fidesz és a KDNP nem támogatja Oszkó Péter pénzügyminiszteri kinevezését, mert a két párt szerint a jelöltnek sem államigazgatási, sem válságkezelési gyakorlata nincs - mondta Varga Mihály, a Fidesz...
Összesen 1,8 milliárd eurót visszautal az Európai Bizottság az Európai Unió huszonhét tagországának a központi uniós költségvetési keretből tavaly fel nem használt, csaknem rekordalacsony maradványból - jelentette be a brüsszeli végrehajtó testület szerdán.
Néhány napig még a házasságkötések is szünetelnek a győri Zichy-palotában, ugyanis hamarosan babák és játék mackók népesítik be az épületet. Idén ismét megrendezik a Nemzetközi Babakiállítást és az országos babakészítési versenyt a kisalföldi megyeszékhelyen. A babakiállítás április 22-én nyílik, és a legszebb babákra a látogatók is szavazhatnak.
"A fitymafékem, a makk alatt a bőr 1-2 centivel megakad, és a makkot is lehúzza valamennyivel. Milyen problémát okozhat a későbbiekben? Hallottam, hogy meg lehet operálni, érdemes? Akadályozza a péniszem növekedését? Óvszer használata befolyásolja?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az Air France két év alatt 2500-3000 dolgozójától válik majd meg, az elmúlt egy évben véghezvitt létszámcsökkentésen kívül. Mindezt a francia légitársaság szóvivője jelentette be szerdán. A cég a gazdasági világválsággal indokolta a lépést.
Spanyolország legújabb kori történetében először idén márciusban éves szinten estek a fogyasztói árak; a nemzeti statisztikai hivatal (INE) szerdai jelentése szerint 0,1 százalékos volt a...
Egy munkás súlyos, egy könnyű sérülést szenvedett szerdán Székesfehérváron, a Fejér Megyei Levéltár felújítási munkálatai közben - közölte az MTI-vel a tűzoltóság. A két munkás egy két méter magas...
Az MSZP szerint a Fidesz hatalomra kerülése esetén maga alá gyűrné az igazságszolgáltatást, és politikai megrendelést adna a hatóságoknak - mondta Bárándy Gergely szerdán az MTI-nek Balsai István...
Összesen 1,8 milliárd eurót visszautal az Európai Bizottság az Európai Unió 27 tagországának a központi uniós költségvetési keretből tavaly fel nem használt, csaknem rekordalacsony maradványból -...
A rendszeres testmozgás távol tartja a plusz kilókat, segít a stressz legyőzésében, jó közérzetet biztosít és hozzájárul egészségünk megőrzéséhez. A sport nemcsak az egészség megőrzését szolgálja, de képes megelőzni bizonyos betegségek kialakulását és fontos szerepet játszik kezelésükben is.
Összesen 1,8 milliárd eurót visszautal az Európai Bizottság az Európai Unió huszonhét tagországának a központi uniós költségvetési keretből tavaly fel nem használt, csaknem rekordalacsony maradványból...
Egy munkás súlyos, egy könnyű sérülést szenvedett szerdán Székesfehérváron, a Fejér Megyei Levéltár felújítási munkálatai közben - közölte az MTI-vel a tűzoltóság.
Veszélybe került a Heves megyei Tarnabodon működő elektronikai hulladék bontó üzem működése, miután a gazdasági válság hatására harmadára csökkent a bontásból származó, úgynevezett másodlagos nyersany...
Márciusban éves szinten 0,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak Spanyolországban, melyre az 1962 óta folyó adatrögzítés óta nem volt példa. Havi szinten viszont 0,2 százalékos volt az áremelkedés. (ProfitLine.hu)
Több éven át húzódó bírósági eljárásban is megállapították a Gazdasági Versenyhivatal még 2006-ban született döntésének helyességét: az akkor Vahl Tamás mostani gazdaságiminiszter-jelölt irányította...
A működőképesség határára jutott a külügyi szolgálat, a kialakult gazdasági helyzetben felül kell vizsgálni a diplomáciai hálózatot - mondta Balázs Péter külügyminiszter-jelölt a parlament európai ügyek bizottságának ülésén szerdán.
Az utóbbi hónapok tőzsdei összeomlása nagyon sok befektető bizalmát megrengette. Az előtakarékosság és a befektetések területén az aktuális trend egyértelműen a biztonságos termékek irányába mutat. A...
Támogatta Székely Tamás egészségügyi miniszterjelölt kinevezését az Országgyűlés egészségügyi bizottsága szerdai ülésén. A grémium 13 igen, 9 nem arányban hozta meg döntését; a Fidesz-KDNP...
Ismeretlen csoport vállalta magára levélben a drezdai Bundeswehr-telep hétfőn történt felgyújtását, amely jelentős anyagi kárt okozott. A levélben az "Új Kék Csoda Kezdeményezés" nevű csoport vállalta a gyújtogatás elkövetését.
Kamatokkal együtt összesen 103 millió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a Baranya Megyei Bíróság az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt.-t egy pécsi transzformátor-állomás felépítése miatt...
Brit parlamenti képviselőkkel tárgyalt a Hamász damaszkuszi száműzetésben élő vezetője. Háled Mesaal egy hónapon belül már harmadik alkalommal találkozott európai képviselőkkel, pedig az Európai...
A Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) Ügyvivő Testülete az utóbbi napokban a nyilvánosság elé került kormányzati elképzelések alapján nem látja biztosítottnak, hogy a válság...
Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) az Alkotmánybírósághoz fordult a gyógyszerár-támogatások durva lecsökkentése, elvonása ellen, és az alkotmányellenesség megállapítása esetén kéri a jogszabály teljes megsemmisítését. Az ABOSZ indítványa szerint az egészségügyi miniszter rendelete, és maga a jogszabály megalkotásának módja a hatályos Alkotmánynak kilenc szakaszát is sérti.
A lakóknak kell jelezniük közös képviselőjüknek, ha le szeretnék állíttatni a távfűtést, mert a Főtáv Zrt. egyoldalúan nem térhet el a szerződéstől és nem zárja el a fűtést - közölte a cég szóvivője.
A lengyel zloty és a forint is erősödött arra a hírre, hogy a varsói kormány rugalmas hitelt kér a Nemzetközi Valutaalaptól. A lengyel pénzügyminisztérium a 20 milliárd dolláros kerettel a gazdasági válság hatásai ellen akar fellépni és meg akarja akadályozni a valutája elleni spekulációt.
„Hajótörött a kormányrúdnál”, „Kamikaze a magyar kormány élén” - a világsajtó kiemelt helyen, de visszafogottan foglalkozik a magyarországi kormányfőcserével. A beszámolók jó része megjegyzi, hogy a miniszterelnöki székben a független Bajnai Gordon váltja a válság megoldására képtelen szocialista Gyurcsány Ferencet. A tudósítások többségében az is szerepel, hogy a jelenlegi...
Szerdán a napsütés mellett legfeljebb időnként növekszik meg a gomolyfelhőzet, és néhol alakulhat ki zápor, zivatar. Éjszaka és csütörtök délelőtt túlnyomóan derült idő várható, majd a Dunántúlon megnövekszik a felhőzet, és nyugaton késő délután helyenként záporeső is előfordulhat.
A szezonálisan kiigazított adatok alapján az Egyesült Államokban a fogyasztói árak márciusban 0,1 százalékkal csökkentek a februári 0,4 százalékos emelkedés után, mely főként az energia árak csökkenésével magyarázható. (ProfitLine.hu)