Márciusban ismét kevesebbet kellett fizetni a fogyasztói kosárban szereplő cikkekért az USA-ban, ami miatt úgy tűnik, hogy a januárban és februárban tapasztalt drágulás ellenére a deflációs...
Az ISD Dunaferr Zrt. vezetősége új cselekvési programot fogadott el annak érdekében, hogy a vállalat üzleti tevékenységét hosszú távon és fenntartható módon biztosítsa. A cég vezetésének döntése a nemzetközi piaci környezet, az iparági folyamatok és a cég negyedéves eredményeinek elemzésén alapul. Mindezek hatására a vállalatnak mintegy 300 dolgozójától kell megválnia - olvasható a társaság…
13 igen, 9 nem szavazat mellett az Országgyűlés egészségügyi bizottsága támogatta szerdai ülésén Székely Tamás egészségügyi miniszter újbóli kinevezését.
A hazafias nevelés irányába kíván nyitni Szekeres Imre honvédelmi miniszterjelölt - hangzott el az Országgyűlés rendészeti bizottságának szerdai ülésén.
Az Egyesült Államokban a New York-i régió feldolgozóipari aktivitása továbbra is visszaesést mutat áprilisban, azonban jóval kisebb mértékűt, mint az előző hónapokban. (ProfitLine.hu)
A működőképesség határára jutott a külügyi szolgálat, a kialakult gazdasági helyzetben felül kell vizsgálni a diplomáciai hálózatot - mondta Balázs Péter külügyminiszter-jelölt a parlament európai...
Június elsejétől tilos lesz a dohányzás Tatabánya huszonnégy bekerített játszóterén. Schmidt Csaba, a város alpolgármestere a rendelkezést a gyermekek egészségvédelmével és a dohányzás, mint helytelen viselkedésminta visszaszorításával indokolta.
A lakóknak kell jelezniük közös képviselőjüknek, ha le szeretnék állíttatni a távfűtést, mert a Főtáv Zrt. egyoldalúan nem térhet el a szerződéstől és nem zárja el a fűtést - közölte a cég szóvivője szerdán az MTI-vel.
Ötfős döntőbíróságot javasolt a horvát-szlovén határvita megoldására Olli Rehn, az Európai Bizottság bővítési biztosa - jelentette egy szlovén televízió. Az RTV Slovenija szerint a biztos ezzel...
Az Országgyűlés szakbizottsága szerdai ülésén támogatásáról biztosította Varga Zoltán önkormányzati miniszterjelöltet. A katasztrófavédelemért, a választási feladatokért, a sportért és a turizmusért is felelős leendő tárcavezetőt 15 szocialista és szabad demokrata képviselő támogatta, míg 14 ellenzéki és független képviselő nemmel szavazott.
Csütörtök délelőtt túlnyomóan derült idő várható, majd a Dunántúlon megnövekszik a felhőzet, és nyugaton késő délután helyenként záporeső is előfordulhat. A szél egyre többfelé délire,...
Herczog László szociális és munkaügyi miniszteri megválasztása esetén törekedni fog arra, hogy minél több forrás jusson a szociális szektor számára, bár - a válság miatt - nem valószínű, hogy minden feszültség orvosolható lesz.
Traian Băsescu román államfő tegnapi nyilatkozata, amely szerint a moldáviai románok gyorsított eljárással kapnak román állampolgárságot, "Moldova lakosai felé nyújtott kéz, abban a Moldovában, ahol Vladimir Voronin bitorolja a hatalmat".
Támogatta Hiller István oktatási és kulturális miniszterré történő kinevezését az Országgyűlés emberi jogi, vallásügyi és kisebbségi bizottsága szerdai ülésén.
Hiába a nyárias idő, a Főtáv egyoldalúan nem zárhatja el a fűtést. Budapesten még most is 175 ezer lakásban ment a fűtés. Szólni kell, a hétvégén is 20 fok lesz
Az aszpirin vagy más véralvadásgátló szer az időseknél kis mértékű, alig érzékelhető vérzéseket okozhat az agyban - állapította meg egy friss holland tanulmány.
Nem támogatta Ficsor Ádám polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterré kinevezését az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága szerdai ülésén.
A múlt heti IEA előrejelzése után most az OECD csökkentette az idei évi várható olajfogyasztás mértékét, zsinórban már a nyolcadik hónapja, a lassuló világgazdaság miatt. (ProfitLine.hu)
Egy friss tanulmány eredményei szerint a Facebook használat bizony rontja a diákok tanulmányi eredményeit, mivel közel harmad annyi időt fordítanak tanulásra, mint azok, akik nem tagjai a közösségi oldalnak....
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága szerdai ülésén öt igen és öt nem szavazat, valamint a szabad demokrata Gulyás József tartózkodása mellett nem támogatta Ficsor Ádám kinevezését a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli posztra. Korábban ugyanez a bizottság támogatta Szekeres Imre honvédelmi miniszteri kinevezését. FH
A lakóknak kell jelezniük közös képviselőjüknek, ha le szeretnék állíttatni a távfűtést, mert a Főtáv Zrt. egyoldalúan nem térhet el a szerződéstől és nem zárja el a fűtést - közölte a cég...
Orvvadászt fogtak igazi vadászok és rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kálmánháza közelében kedd este. A 31 éves férfit lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés, valamint lopás gyanújával vették őrizetbe - tájékoztatta a Független Hírügynökséget szerdán Fülöp Gergely, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Kiraboltak egy bankfiókot szerda kora délután Budapesten a XVII. kerületben - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese. Az ismeretlen férfi, miután belépett a fiókba, leadott...
Ha valaki az első tavaszi napon megkívánja a tulipánt, nárciszt, jácintot a kertjébe, akkor elkésett: ősszel kell ültetni őket. Tavasszal csak gyönyörködhetünk.
Lövétei István alkotmányjogász szerint a civil szerveződés nem jogi, hanem értékkategória, amivel valaki azt akarja kifejezni, hogy ő kívül áll bizonyos erővonalakon, amelyek pártokhoz, vagy más...
Viktor Juscsenko indulni szándékozik a parlamenti és az elnökválasztáson egyaránt - ezt maga az ukrán államfő jelentette ki a Kommerszant című orosz lapban megjelent interjújában. Azt mondta, azért...
Lakossági bejelentés alapján értesült Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata, a tulajdonában lévő Óbudai Hajógyári szigeten található úgy nevezett galériaerdőben történt engedély nélküli, indokolatlan...
Nem támogatta Ficsor Ádám polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterré kinevezését az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága szerdai ülésén. Eddig ő az egyetlen a Bajnai-kormány miniszterjelöltjei közül, akire nemet mondott egy országgyűlési bizottság.
Mintegy százezer forintot zsákmányolt az az ismeretlen férfi, aki kirabolt egy benzinkutat kedd este Nagykanizsán - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán. Salamon Róbert sajtóügyeletes elmondta: a férfi a fején fekete csuklyát viselt, a kezében fegyvernek tűnő tárgyat tartott, amikor a Balatoni úti töltőállomás üzletében a pénztárostól a bevételt követelte. A pénztárgépből megszerzett…
Az új miniszterelnök parlamenti jóváhagyása utáni első, szerdai kereskedési napon több havi mélypontra süllyedt a magyar szuverén adósságra köthető határidős biztosítási ügyletek (CDS) árjegyzése a londoni piacon. (ProfitLine.hu)
A héten eddig az eladók uralták az amerikai tőzsdéket, a határidős indexek jelen állása alapján pedig akár tovább folytatódhat a korrekció: a Dow futures 20, az S&P futures 5, a Nasdaq futures pedig...
Több mint 400 embert küldenek el a Dunaferrtől. A szakszervezetek már írásban is megkapták a cég leépítési tervét. A dolgozókkal jövő héten kezdik meg az egyeztetéseket.
Az Országgyűlés szakbizottsága szerdai ülésén támogatásáról biztosította Varga Zoltán önkormányzati miniszterjelöltet. A katasztrófavédelemért, a választási feladatokért, a sportért és a...
Mintegy százezer forintot zsákmányolt az a férfi, aki kirabolt egy benzinkutat kedd este Nagykanizsán. A férfi a fején fekete csuklyát viselt, a kezében fegyvernek tűnő tárgyat tartott, amikor a töltőállomás üzletében a pénztárostól a bevételt követelte.
Nem támogatta Ficsor Ádám (28) polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterré kinevezését az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.
A kormánytagok közül Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek és Göncz Kinga, Szilvásy György, illetve Veres János távozó minisztereknek jár végkielégítés a jelenlegi szabályok szerint.
Támogatta Hiller István oktatási és kulturális miniszterré történő kinevezését az Országgyűlés emberi jogi, vallásügyi és kisebbségi bizottsága szerdai ülésén. A miniszter munkájának további...
Pénteken átadják a forgalomnak Horvátországban az A5-ös autópálya Eszék és Dakovo (Djakovo) közötti szakaszát, amely a baranyai magyar határtól Zágráb és az Adriai-tenger, illetve...
Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága szerdai ülésén nem támogatta Ficsor Ádám kinevezését a titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli posztra.
Lelőttek biskeki otthona előtt egy kirgiz parlamenti képviselőt, a kirgiz rendőrség nem zárta ki, hogy politikai indítékú gyilkosság történt. Szanzsarbek Kadiralijevet egy nappal korábban a fején érte a halálos lövés.