Az egy évvel ezelőttinek a felére, 14,4 milliárd forintra csökkent februárban a kihelyezett személyi hitelek állománya - írja a Világgazdaság. (ProfitLine.hu)
A forint mérsékelten gyengült az euróhoz és a dollárhoz képest kedden kora reggel. Röviddel 6 óra előtt az euró 295,28 forintot ért a hétfő késő esti 294,65 forint után (+0,21 százalék). A dollár 219,...
Egy terepjáró segítségével kiszakítottak egy bankautomatát az éjszaka a főváros XI. kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese kedden az MTI-vel.
A nép előrehozott választást akar. Már legalábbis az a része, amely vasárnap a Hősök terén tüntetett. Sokan voltak, de nem elegen. Még akkor sem lettek volna elegen, ha - feltéve, de meg nem engedve - csatlakozott volna hozzájuk a köztársasági elnök. Aki - köztudottan - ugyancsak az előrehozott választásokat szorgalmazta. Sólyom Lászlónak - a kiváló jogtudósnak - persze tudnia kell, hogy a dolog…
Az internetes veszélyek és a tényleges támadások a vállalatok 98 százalékánál kézzelfogható veszteséget eredményeztek. A Symantec tanulmánya arra is rámutat, hogy a megkérdezetteknek 88 százaléka tapasztalt az elmúlt két év során internetes támadást, 31 százalékukat rendszeresen támadták, 10 százalékuk pedig sok vagy rendkívül sok támadást észlelt. Az internetes veszélyek és a támadások száma…
A hazai cégek energiaberuházásainak támogatására 2007 és 2013 között rendelkezésre álló 100 milliárdos keretből eddig mindössze 80 milliót utaltak ki a jogosultaknak - tudta meg a Népszabadság. Min...
A magyar kormány és parlament, valamint az Európai Unió számára is az jelentene kisebb kockázatot, ha nem hagyná jóvá a ködös tulajdonosi szerkezetű Surgutneftegas (Szurgutnyeftyegaz) orosz cég MOL-beli részvényvásárlási ügyletét - olvasható a Jamestown Alapítvány nevű washingtoni agytröszt hétfői elemzésében. (ProfitLine.hu)
Az egy évvel ezelőttinek a felére, 14,4 milliárd forintra csökkent februárban a kihelyezett személyi hitelek állománya - írja a Világgazdaság. Ennek legfőbb oka, hogy a bankok szigorítottak a felté...
Az M3-as autópálya kivezető szakaszán kiraboltak egy benzinkutat. Egy férfi valószínűleg fegyverrel megfenyegette az alkalmazottakat, és a kasszában lévő pénz átadására szólította fel őket – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.
A Magyar Nemzet információi szerint uniós és hazai fejlesztési források visszatartásával, lassításával zsarolnak számos szocialista képviselőt Bajnai Gordon és programja támogatásáért cserébe.
Negyven állami vállalat vezetőjének fizetését közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt., miután jogerős bírósági döntés született az adatok nyilvánosságáról.
A magyar kormány és parlament, valamint az Európai Unió számára is az jelentene kisebb kockázatot, ha nem hagynák jóvá a ködös tulajdonosi szerkezetű Surgutneftegas orosz cég Mol-beli részvényvásárlási ügyletét
Az M3-as autópálya kivezető szakaszán kiraboltak egy benzinkutat kedden reggel - tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese kedden az MTI-t.
Bokros Lajos hétfő esti londoni előadásában kiemelte: Magyarországon a forint gyengülése ellenére sem volt jele semmiféle betétesi rohamnak, és a forintmegtakarítások tulajdonosai sem váltották át tömegesen devizára betéteiket - tudósított az MTI. (ProfitLine.hu)
Több mint 4 százalékot estek tavaly a magyar biztosítók díjbevételei, miután a befektetéshez kötött (unit-linked) biztosítási termékek népszerűségvesztése nyomán jelentősen romlott az életbiztosítási...
Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt ma folytatja az egyeztetést a kormány tagjaival. Hétfőn délelőtt az agrártárcától Gráf József és Gőgös Zoltán járt nála, délután pedig a környezetvédelmi...
Szöget köhögött fel egy férfi az Egyesült Államokban, a hegyes fémdarab harminc éven át lehetett testében. A 72 esztendős férfi a minap mágneses rezonanciavizsgálaton volt, amelyet az orvosok hirtelen leállítottak, mert észlelték, hogy valamilyen fémtárgy van a férfi fejében.
Az Egyesült Államok leáll az F-22-es vadászgépek gyártásával és az új elnöki helikopter programjával - közölte hétfőn Robert Gates védelmi miniszter, aki a Pentagon költségvetésének jelentős...
A jelenleginél is nagyobb válsághoz vezetett volna Kelet-Európában, ha a bankrendszerekben nincsenek jelen stratégiai külföldi befektetők, mondta Londonban Bokros Lajos
Eddig mindössze zálogtárgyakat értékesítettek a végrehajtók elektronikus úton; bár több ezer ingatlanügy van náluk, ingatlant még nem árvereztek - írja a Világgazdaság. Ennek fő oka, hogy csak janu...
Szórólapokkal és vadplakátokkal csábítja a Magyar Turizmus Zrt. Budapestre az osztrákokat. Fogynak a magánvállalkozók. Előzetes letartóztatásban a Roma Polgárjogi Mozgalom borsodi elnöke. Lapszemle.
Kína gazdasági növekedésének a lassulása megáll az év közepén. A második félévben pedig már felgyorsul a gazdaság a kínai kormány gazdaságélénkítő intézkedéseinek a hatására - áll a Világbank kedden nyilvánosságra hozott egyik jelentésében.
Kína gazdasági növekedésének a lassulása megáll az év közepén. A második félévben pedig már felgyorsul a gazdaság a kínai kormány gazdaságélénkítő intézkedéseinek a hatására - áll a Világbank kedden nyilvánosságra hozott egyik jelentésében. (ProfitLine.hu)
Bármely grafikonra pillantva, a technikai elemzés iránt kevésbé fogékony érdeklődő számára is feltűnhet, hogy az árfolyamok miközben szüntelenül fel-le hullámoznak, hosszabb távon emelkedő vagy...
A hitelintézeti fióktelepek súlya jelentősen növekedett az utóbbi időben Magyarországon - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) beszámolójából - írja a Napi Gazdaság. A beszámo...
Hétfőn megtorpant az egyhuzamban négy napja tartó emelkedés az amerikai piacokon, miután egy elismert elemző arra figyelmeztetett, hogy még jöhetnek kellemetlen meglepetések a bankszektor felől, valamint miután megszakadt az IBM és a Sun Microsystems közötti akvizíciós tárgyalások. (ProfitLine.hu)
A jelenleginél is nagyobb válsághoz vezetett volna Kelet-Európában, ha a bankrendszerekben nincsenek jelen stratégiai külföldi befektetők, mondta hétfőn Londonban Bokros Lajos. A volt...
Szerdától egy hétre közszemlére kell tenni a június 7-ei európai parlamenti választásra (EP) készített névjegyzéket a voksolásra jogosultakról; a települési jegyzőnél lehet a névjegyzékből való...
DEBRECEN — Az „Ön ölte meg Balla Irmát?”, „Tudja, ki ölte meg?” – kérdésekre is nemmel válaszolt a poligráfos vizsgálaton S. Sándor, akit azzal vádolnak, hogy brutális kegyetlenséggel meggyilkolta az édesanyját.
Sorozatban jutott állami megbízásokhoz Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő egykori hűséges kampányemberének, Bajnai Gordon leendő kabinetfőnökének, Szigetvári Viktornak a cége.
Akár a teljes 100 millió forint feletti első negyedéves üzemi profitot is elvihette a Synergon üzletmenetében a jelentős pénzügyi veszteség - írtuk tegnapi cikkünkben. Mivel az informatikai...
Hatvan embert menekítettek ki élve hétfőn a közép-olaszországi földrengés után a romok alól - közölték a tűzoltók. Mentőegységek és keresőkutyás tűzoltók kutatnak a túlélők után. Estefelé...
A távmunka mint rugalmas foglalkoztatási forma alkalmazása a létszámleépítés alternatívája lehet a válságban - mondta Radnai Tamás, a Hungary Network Zrt. ügyvezető igazgatója, a Magyar Távmunka Szöve...
Kína gazdasági növekedésének a lassulása megáll az év közepén. A második félévben pedig már felgyorsul a gazdaság a kínai kormány gazdaságélénkítő intézkedéseinek a hatására - áll a Világbank kedden n...
Kína gazdasági növekedésének a lassulása megáll az év közepén. A második félévben pedig már felgyorsul a gazdaság a kínai kormány gazdaságélénkítő intézkedéseinek a hatására - áll a Világbank kedden nyilvánosságra hozott egyik jelentésében.
Szerény mértékben emelkedett az olaj ára az ázsiai kereskedés során, miután a befektetők úgy vélik, hogy a két hónapja tartó emelkedés fenntartható, annak ellenérem, hogy a globális igények gyengék maradtak. (ProfitLine.hu)
Fókuszban a vállalati pénzáramlás - azaz hogyan lehet növelni a vállalatok pénzügyi stabilitását és hitelképességét? Az erősödő világgazdasági és magyarországi gazdasági válság alapvetően új...
A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt. tájékoztatása szerint a KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. 2009. április 6-i rendes közgyűlése elfogadta a Társaság számviteli törvény szerinti 2008. évi beszámolóját 2.273.084 e Ft mérleg-főösszeggel, 46.942 e Ft mérleg szerinti eredménnyel, továbbá döntött a mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba helyezéséről - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)