Hatalmas az érdeklődés a roncsprémium hétfőn indult, második köre iránt Szlovákiában. Az Autóipari Szövetség (ZAP) közlése szerint délelőtt tíz óráig már több mint 2500 régi kocsit adtak le a...
Mai árfolyamon számolva több mint 25 milliárd forintnyi eurót biztosított a később csődbe jutott Hajdú-Bét Rt. a tulajdonosának, a Wallis Rt.-nek, hogy a befektetési cég határidős devizaügyletekkel „csökkentse” a baromficég bevételeinek árfolyamkockázatát.
Abban az esetben, ha Szili Katalin házelnököt polgármesterré választanák Pécsett, az időközi választáson, úgy az egyik legbefolyásosabb MSZP-frakcióvezető-helyettes, Katona Béla foglalhatja el a...
Nem számít, politikusba, hírességbe vagy akár járókelőbe botlik: Bélámnak van véleménye, és el is mondja! A Blikk „megmondóemberét” Lehoczki Károly álmodta meg. A rajzfigura pimaszul, udvariasan vitatkozik.
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. április 6-án 656 darab OTP törzsrészvényt értékesített 2.228,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Uniós és hazai fejlesztési források visszatartásával, lassításával zsarolnak számos szocialista képviselőt Bajnai Gordon programja támogatásáért cserébe - írja keddi számában a Magyar Nemzet. A...
BUDAPEST — Autószerelőnek állt Oszvald Marika (56)! A Jászai Mari-díjas színésznő éppen egy békéscsabai fellépésére igyekezett múlt hét szombaton, amikor az előtte haladó hölgy autója lerobbant.
Piaci szereplők szerint szociális problémákat okozhat a távhő- és gázár-támogatás csökkentése, illetve esetleges megszüntetése, hiszen a támogatás megvonása olyan rétegeket érint, amelyek már ma is...
Raúl Castro kubai elnök megbeszélést folytatott helyi idő szerint hétfőn az amerikai kongresszus delegációjával. Ez volt az első alkalom, hogy a tavaly hivatalba lépett kubai elnök amerikai...
Mi végre buzog ez a „nagy", „szenvedélyes", „erős” és kivált „hazafias” hit a bukott kormány, bukott gazdasági miniszterében? 2002-től egy egész ország dőlt ki a sarkából. Felsoroljuk? Megint? Ezúttal hagyjuk a múltat: maradjunk a jelen válságánál. 2006-tól az igazságbeszéd után a permanens megszorítás idejét éljük: a kormány – amelynek a gazdasági minisztere volt ez az erős hitű – két év…
„Csak” szerettem volna rámutatni a bizonytalanságok sorozatára: valós az aggodalom, hogy a tanárképzésnek ez a nagy lehetősége könnyen kudarcba fulladhat! Nem válik a kormány nagy dicsőségére, hogy a kérdések zömére nem tudtunk válaszolni!
Az amerikai központi bank, a Fed és a világ vezető jegybankjai devizacsere-megállapodásokat kötöttek, amelyek révén a Fed szükség esetén a külföldi társintézmények segítségével láthatja el az amerikai...
A hiteltanácsadók arra hívják fel a figyelmet, hogy több bank az adós mellett a munkáltatót is górcső alá veszi, és ha köztehertartozása van, dolgozójának sem ad hitelt - írja a Világgazdaság.
Családbarát munkahelyeket, jóval több bölcsődei férőhelyet, rugalmas munkavégzési formákat szeretnének a kisgyermekes anyák. A gyed lerövidítését alapos előkészítésnek és a teljes rendszer átalakításának kellene megelőznie. A Növekvő Hold Alapítvány és a Babafalva.hu kismama hírportál közös felmérésén több mint 1300 kisgyermekes szülő vett részt, az ország teljes területéről.
A mindennapi tapasztalatokból tudni lehetett, hogy a bőr viszketése a vakarással megszüntethető vagy legalább csillapítható, ám a tudományos magyarázattal eddig adósak voltak a kutatók. A Minnesotai Egyetem kutatócsoportjának legfrissebb tanulmányából kiderülnek az okok is.
A héten kézbesítik több mint nyolcmillió választópolgárnak a június 7-ei európai parlamenti választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt. A Fidesz az ajánlószelvények összeszedése mellett telefonos kampányba és aláírásgyűjtésbe is kezd - olvasható a Népszava és a Magyar Hírlap keddi számában.
Véget ért Japánban a jegybank monetáris tanácsának két napos ülése, ahol a várakozásoknak megfelelően nem változott az alapkamat, azonban további gazdaságélénkítő intézkedéseket fogadtak el,egyebek között kiterjesztik a bankgaranciát a települési önkormányzatok hiteleire is. (ProfitLine.hu)
A gyorsjelentési szezon kezdetét jellemző bizonytalanság és kivárás, valamint a bankrendszerrel kapcsolatban újjáéledő aggodalmak hatására csökkenéssel zárták tegnapi kereskedési napjukat a vezető...
Tovább csökkent az egyéni vállalkozók száma 2009 első negyedévében. Januártól márciusig 12,6 ezer vállalkozó szüntette meg tevékenységét, miközben csak 7,2 ezer új vállalkozó jelent meg a piacon. Összességében tehát három hónap alatt több mint ötezerrel csökkent az egyéni vállalkozók száma....
Kína várhatóan még az idén megbirkózik a világgazdasági válság rá nehezedő súlyával, és ezzel segítheti stabilizálni a többi ázsiai ország gazdaságát is - közölte kedden a Világbank. (ProfitLine.hu)
A Kommerszant című lap szerint a OMV-nek nem sikerült legyőznie a Mol vezetését, de a Surgutneftegas az osztrák cégnél sokkal több potenciális eszközzel rendelkezik a nyomásgyakorláshoz. Az új...
Benzinkutat rabolt ki egy eddig ismeretlen férfi kedden reggel Budapesten, a XIV. kerületben. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a támadó reggel 6 óra után 10 perccel lépett be a Kacsóh Pongrác úton lévő benzinútra és kezében feltehetően fegyverrel a bevételt követelte.
Szöget köhögött fel egy férfi az Egyesült Államokban, a hegyes fémdarab harminc éven át lehetett testében. A 72 esztendős férfi a minap mágneses rezonanciavizsgálaton volt, amelyet az orvosok...
Tegnap tartotta éves rendes közgyűlését a KEG, melyen nem születtek a tulajdonos Phylaxia piacát érdemben érintő határozatok. A közgyűlési határozatok: A Közgyűlés a Társaság számviteli törvény...
Uniós és hazai fejlesztési források visszatartásával, lassításával zsarolnak számos szocialista képviselőt Bajnai Gordon programja támogatásáért cserébe - írja a Magyar Nemzet.
Többségében a negatív tartományban tartózkodnak a ma reggeli kereskedés során az ázsiai részvényindexek, a Nikkei és a kínai Shanghai Composite 0.2%-kal araszolt lefelé, a hongkongi Hang Seng 1.1%-ot...
Az OTP Bank 2009. április 6-án 656 darab OTP törzsrészvényt értékesített 2,228 forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével. ...
Két hónap múlva a devizahitelek tömeges bedőlése kezdődhet el - nyilatkozták a Magyar Hírlapnak szakértők, akik szerint a kormány intézkedései egyelőre nem tudják orvosolni a svájci frankban és az...
A magyar kormány és parlament, valamint az Európai Unió számára is az jelentene kisebb kockázatot, ha nem hagynák jóvá a ködös tulajdonosi szerkezetű Surgutneftegas orosz cég Mol-beli részvényvásárlási ügyletét
Márciusban már második hónapja lassult az infláció Ukrajnában, a reáljövedelmek csökkenése és a mérséklődő fogyasztás hatására. Az infláció éves szinten 18,1 százalékra csökkent a februári 20,9 százalékról, azonban így is magasabb maradt, mint az elemzői előrejelzésekben szereplő 17,6 százalék. (ProfitLine.hu)
Megtört a piacok lendülete a hét első kereskedési napján. A mai napon megtudjuk, hogy csak szusszantak egyet a vevők, a további emelkedés előtt, avagy itt van a soron következő csökkenő hullám, és...
A piaci szereplők szerint komoly szociális problémákat okozhat a távhő- és gázártámogatás csökkentése, illetve esetleges megszüntetése, ami a Bajnai-csomagban jövőre 20 milliárd, 2010-től pedig 60 milliárd forint megtakarításként szerepel. A támogatás megvonása olyan rétegeket érint, amelyek már ma is nehezen tudják kifizetni közüzemi számláikat....
A Diósgyőri Acélművek megszüntetését tervezi a társaság fő tulajdonosa, írja a Magyar Nemzet a DAM vasasszakszervezetének elnökére, Ágotai Józsefre hivatkozva. Szerinte a Donbass konzorcium 900 ember...
Az elmúlt hetekben lezajlott állásbörzék általános tapasztalata az, hogy jóval kevesebb stand, kevesebb állás ám annál több érdeklődő van jelen. A álláskeresők közül most a számviteli és könyvvizsgáló végzettségűeknek kínálják a legtöbb állást....
Nem javasolják a kismamáknak az E-vitamin szedését holland orvosok, egy vizsgálatból ugyanis kiderült, hogy az jelentősen növelheti a szívrendellenesség kialakulását a magzatnál. Nem javasolják a vitamin szedését már a teherbe esés előtt sem.
Hetes erősségű földrengés volt a csendes-óceáni Kuril-szigetektől háromszáz kilométerrel északkeletre közép-európai idő szerint szerda reggel 6 óra 23 perckor, 28 kilométer mélyen - jelentette az amerikai földrengéstani intézet (USGS). Ez a hely Tokiótól 1515 kilométerrel északkeletre helyezkedik el.
Kigyulladt egy családi ház két helyisége Tatárszentgyörgyön kedden a hajnali órákban - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A ház - amelyben egy nő lakik - két helyisége gyulladt ki...
A gyereklélek valami hihetetlen finom anyagból van gyúrva, az ő világukat nagyon kell vigyázni, felelősen kell mutatni nekik a klasszt, a szépet, hogy megtanulják az igazságot, megtanuljanak harcolni, erkölcsösen viselkedni – mondta el az MNO-nak Szabó Csilla első CD-jéről, amely rögtön több díjat söpört be, sőt az év gyermeklemezévé választották.
Több európai ingatlanpiaci szakértő is úgy véli, talán közeleg a negatív ciklus vége, egy, a müncheni Expo Real szervezői által készített kutatás szerint - írja a PropertyEU. Az Expo Real, a...
Megtámadták az EP-kampányhoz kapcsolódó szórólapozás közben Gubicza Katalint, a XIII. kerület volt Fidesz–KDNP-s polgármesterjelöltjét, jelenlegi önkormányzati képviselőt, valamint Szabó György önkormányzati képviselőt.
16%-kal száguldott felfelé a tegnapi kereskedés során a Ford árfolyama, miután a társaság bejelentette, hogy 9.9 milliárd dollárral csökkenteti hitelállományát annak érdekében, hogy túlélje a...
A reggeli gyengélkedés után zuhanásba kapcsolt a forint, az euróval szembeni jegyzések megközelítették a 300-as szintet, majd kissé megnyugodott a kereskedés. Alapvetően továbbra is a külföldi...
A Vát-Portpác kereskedelmi repülőtér megépítésének támogatásáról szóló sikeres népszavazás után, amellyel a két község lakóinak többsége bizalmat adott a több mint 100 milliárd forint értékű beruházásnak, a SIA-Port Kft. folytatja a munkát, eközben lépésről-lépésre tájékoztatja majd a lakosságot - közölte Barta Balázs, a társaság ügyvezető igazgatója hétfőn Szombathelyen sajtótájékoztatón.
Összesen 37 milliárd forint támogatást nyújt telephelyek modernizálására és foglalkoztatást generáló beruházásokra európai uniós forrásból a kormány - jelentette be Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) államtitkára hétfőn a kormányszóvivői tájékoztatón.