2009. május 7. csütörtök

máj. 7
18:23
A GYSEV-nél 10 és 12 óra között sztrájkolnak (Alternatív Energia)
A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) dolgozói pénteken 10 és 12 óra között csatlakoznak a LIGA által meghirdetett sztrájkhoz - mondta a társaság kommunikációs munkatársa csütörtökön. Stöckert Dávid közölte: a MÁV vonalait érintő egésznapos munkabeszüntetés miatt a Sopron-Győr közötti vasútvonalon a járatok előreláthatólag a győri GYSEV állomásra érkeznek és onnan indulnak majd. Az InterCity…
máj. 7
18:33
Nettó bérnövekedést ígér Oszkó (Privátbankár)
A pénzügyminiszter szerint nagyon fegyelmezettnek kell lennünk, de 2010-től így is bérnövekedést ígér. Az adóváltozások szerinte kedveznek majd a bérből és fizetésből élőknek, akár 10 ezer forintot nyerhetnek majd havonta
máj. 7
18:39
Milliárdos kárt okozott a kapcsolatok megromlása (HírTV)
Több milliárd forintban is mérhető az a kár, ami a magyar-amerikai kapcsolatok megromlásából származott – mondta el Simonyi András a Magyar Külügyi Intézet rendezvényén, csütörtökön Budapesten.
máj. 7
18:39
Washington elkötelezett a szíriai-izraeli békekötés keresése mellett (Gondola)
Az Egyesült Államok elkötelezett amellett, hogy keressék a békemegállapodás lehetőségét Izrael és Szíria között - erről biztosította Barack Obama amerikai elnök küldötte csütörtökön a szíriai...
máj. 7
18:39
Kamion ütközött össze kisbusszal (Blikk)
Egy ember megsérült, amikor egy lengyel rendszámú kamion összeütközött egy kisbusszal Nógrád megyében Szendehely és Katalinpuszta között. Dankóné Nagy Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: a lengyel rendszámú kamion a kisbusz előzésébe kezdett, de az előzést nem tudta befejezni.
máj. 7
18:41
Tóásó kitart ártatlansága mellett (HírTV)
Nem tesz beismerő vallomást Tóásó Előd, a magyar férfi kitart ártatlansága mellett. A Buenos Aires-i magyar nagykövet emlékeztetett arra, hogy a Tóásó már letartóztatásakor is ártatlannak vallotta magát.
máj. 7
18:51
A "keleti partnerséget" építi Bajnai (Privátbankár)
Angela Merkel német kancellárral és Ilham Aliyev azeri elnökkel is találkozott Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön Prágában a keleti partnerségi csúcstalálkozón - értesült az MTI kormányzati forr...
máj. 7
18:57
Kósa Lajos: Kapuzárási pánik van a szocialistáknál (Infostart)
A Fidesz alelnöke szerint kapuzárási pánik uralkodott el a szocialistákon az uniós fejlesztéseknél. Kósa Lajos debreceni polgármester az InfoRádió Eurokassza című műsorának azt mondta: a szocialisták minden pénzre le akarnak szerződni, gátlástalanul, úgy, hogy "az elvtársaknak jusson".
máj. 7
18:57
Kamion ütközött össze kisbusszal Nógrád megyében (Gondola)
Egy ember megsérült, amikor egy lengyel rendszámú kamion összeütközött egy kisbusszal csütörtökön Nógrád megyében Szendehely és Katalinpuszta között - közölte a rendőrség az MTI-vel. Dankóné Nagy...
máj. 7
18:57
Ki látta a csíkos sapkás tolvajt? (HírTV)
A lakosság segítségét kérve keresi a rendőrség azt a csíkos sapkát viselő ismeretlent, aki többször is megpróbált pénzt felvenni egy, a Velencei-tónál ellopott bankkártyával - értesült a HavariaPress.
máj. 7
18:57
Hulla a talpuk alatt (Spa Trend Online)
Szombaton este mutatják be a Budapesti Kamaraszínház Ericcson Stúdiójában Oleg és Vlagyimír Presznyakov Padlószőnyeg című darabját Léner András rendezésében.
máj. 7
18:59
Vecsei: hetente harminc ember veszíti el az otthonát (Infostart)
A gazdasági válság hatására először a lelki traumások és a szenvedélybetegek száma nő, az otthontalanná válóké csak ezek után - mondta az InfoRádiónak a a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke. Vecsei Miklós szerint a hitelek felülvizsgálatára és a családsegítő mentorhálózat létrehozására feltétlenül szükség van ahhoz, hogy pár éven belül ne legyen megoldhatatlan probléma a…
máj. 7
18:59
Új vírus: Franciaországban tízre emelkedett a bizonyított fertőzések száma (Gondola)
Franciaországban újabb három esettel növekedett, és így tízre emelkedett az új influenzavírusban megbetegedettek száma - közölte csütörtökön a francia egészségvédelmi intézet (INSV). Valamennyi...
máj. 7
19:01
A szlovén kormány döntött az új sztrádamatricákról (Gondola)
Szlovéniában július elsejétől havi és hét napra érvényes autópálya matricákat is lehet majd kapni, erről döntött a szlovén kormány csütörtökön. A törvénymódosítást még a parlamentnek jóvá kell...
máj. 7
19:15
Még örülhetnek is az anyák a kétéves gyednek? (Infostart)
Magyarországon most tervezi a kormány az anyasági támogatások és a kisgyermekkel otthon tölthető idő megkurtítását, miközben a változtatás után még mindig hosszabb ideig nevelhetik gyermekeiket, mint a legtöbb európai országban.
máj. 7
19:15
Kamatot vágott az EKB (HírTV)
A piaci várakozásoknak megfelelően kamatot vágott az Európai Központi Bank. Az eurózóna jegybankja a döntéssel rekord alacsony szintre, 25 bázisponttal 1 százalékra mérsékelte a kamatszintet. Az európai irányadó kamat ilyen alacsony szinten még sosem volt.
máj. 7
19:15
Bolíviai kommandósakció: az ellenzék szerint a rendőrség kényszert alkalmazott (Gondola)
Bolíviai ellenzéki képviselők azt állítják, hogy a rendőrség kikényszerítette az egyes politikusokra nézve terhelő vallomásokat az állítólagos összeesküvéssel kapcsolatban letartóztatott...
máj. 7
19:15
Az ÁKK még 4 milliárd forintnyi kötvényt adott el délután (ProfitLine)
A csütörtök délelőtti aukción eladott 16,5 milliárd forintnyi kötvényen felül még 4 milliárd forintnyi kötvény kelt el a délután tartott tenderen, ahol az elsődleges forgalmazók az aukció átlagárán juthattak hozzá a 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényekhez - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
máj. 7
19:17
Kozma: Washington megbízható szövetségesnek tekinti Magyarországot (Gondola)
Az Egyesült Államok továbbra is megbízható szövetségesének tekinti Magyarországot, amelynek transzatlanti elkötelezettségét senki nem vonja kétségbe - szögezte le Kozma József, az Országgyűlés...
máj. 7
19:33
Nem kell vakcina az influenza ellen, egyen inkább gombát! (Infostart)
A gomba segít legyőzni az influenzavírust, mivel serkenti az immunrendszert- legalábbis ezt állítják amerikai kutatók.
máj. 7
19:33
Csepeli mészárlás: nem látta elmeorvos a gyanúsítottat (HírTV)
Még nem vizsgálta meg elmeorvos szakértő a csepeli alapítványi iskolában történt kettős gyilkossággal gyanúsított férfit. A rendőrség négy hónapja nyomoz, egyelőre különböző szakértői véleményekre várnak.
máj. 7
19:33
Bemutatták a legkisebb dán herceget (Gondola)
Büszkén mutatta be újszülött fiát Joákim dán herceg és felesége, Mária hercegnő csütörtökön a koppenhágai egyetemi kórház előtt. Az összegyűlt fotósoknak és rajongóknak Mária hercegnő elmondta,...
máj. 7
19:33
Koporsókban csempésztek kokaint (Blikk)
"Haláli" kábítószeres csempészárut fedezett fel a rendőrség Litvániában: csütörtöki beszámolók szerint a hatóságok összesen negyven kilogramm kokainra bukkantak egy Latin-Amerikából érkező koporsószállítmányban. A BNS litván hírügynökség szerint a nyomozók már korábban lekapcsolták a három konténert, amelyben koporsók, halottasruhák, meg a kokain volt.
máj. 7
19:51
Elszámolta magát a kárunkra az IMF (Infostart)
Téves adatot adott meg, és ezért a befektetők előtt a valósnál kockázatosabbnak állította be Kelet-Európát a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely csütörtökön megkezdte a felülvizsgált adatok publikálását. A szervezet a feltörekvő piaci országok tartalékaihoz képest felhalmozott külső adósságát számolta el.
máj. 7
19:51
Újabb milliós követelések Michael Jacksonnal szemben (Gondola)
Visszatérésének bejelentésével újabb milliós pénzkövetelésekkel szembesült Michael Jackson, akin ezúttal korábbi szóvivője, és személyes menedzsere akar behajtani rajta 44 millió dollárt (9,1...
máj. 7
19:51
Tíz életet követelt a felrobbant játékterem (HírTV)
Tízen haltak meg amikor robbanás történt egy ukrajnai játékteremben. A tűzoltóknak sikerült megakadályozniuk, hogy a lángok átterjedjenek az épület felsőbb emeleteire.
máj. 7
19:53
Az EU 600 millió eurót szán a keleti partnerség országainak megsegítésére (Gondola)
Mintegy 600 millió eurót szán az Európai Unió a keleti partnerség programban résztvevő hat volt szovjetköztársaság, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Moldova, Örményország és Ukrajna...
máj. 7
19:53
Riadalom – Lángra kapott a falu temploma (HírTV)
Kigyulladt a helyi templom tornya a Somogy megyei Taranyban, az elektromos tüzet már eloltották - értesült a HavariaPress.
máj. 7
20:03
Már a tornaóra sem segít a kövér gyerekeken? (Privátbankár)
Egy brit kutató 2 éven át követte 206 elhízott gyermek sorsát és kiábrándító végeredményre jutott: a túlsúlyos fiatalokon már az iskolai tornaóra sem segít. Heti 9 óra mozgás is kevés a 8-10 éveseknek?
máj. 7
20:09
Bajnai Gordont semmi sem tántoríthatja el programja végigvitelétől (Infostart)
A miniszterelnök szerint még nem kell elbíznunk magunkat a forint erősödése miatt, vélhetően lesz további ingadozás, ugyanis nagyon bizonytalanok a piacok. Bajnai Gordon az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: ez a bizalom is arra sarkallja, hogy végigvigye a programját, és ettől őt még a június 7-i választás kimenetele sem tántorítja el. Szólt arról is, hogy számára a Nabucco gázvezeték…
máj. 7
20:09
Új vírus: egy WHO illetékes szerint a világ egyharmada megfertőződhet (Gondola)
Ha az új típusú influenza világjárvánnyá válik, a Föld lakosságának a egyharmada fertőződhet meg - vélte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) második számú embere. Fukuda Keidzsi...
máj. 7
20:11
Még nem tudni, hány iskolában van veszélyben a német nyelvi érettségi (Infostart)
Egyelőre nem tudni, hogy hány iskolában veszélyeztetheti a német írásbeli érettségit a sztrájk. A munkabeszüntetéshez csatakozó Pedagógusok Országos Szövetsége szerint kevés rá az esély, hogy valahol ne tudjanak vizsgázni. Az InfoRádió által felkeresett iskolaigazgatók szintén nem aggódtak.
máj. 7
20:11
Pécs: viharos kampányhajrá néz ki (Gondola)
Több száz, egyesek szerint több mint 1500 (!) aktivistát vitt, illetve visz ezekben az órákban és holnap a kampányzáró hajrára az MSZP Pécsre. A szocialistáknak szemmel láthatóan sokkal fontosabb kérdés a vasárnapi pécsi választás eredménye, mintsem egy szimpla polgármesteri szék.
máj. 7
20:27
Okosabb gyermeket szülnek az émelygő anyák (Infostart)
Okosabb gyermeket szülnek azok az anyák, akik sűrűn szenvednek reggeli émelygésben a terhességük alatt - állapította meg egy felmérés -, a rosszullét ugyanis összefüggésbe hozható a magzat agyának fejlődésével.
máj. 7
20:27
Már tizenötezren mondanának fel Bajnainak (HírTV)
Május 7-én estig már tizenötezreden „aláírták” a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja által indított kezdeményezést, amelyben egy honlapon Bajnai Gordon „felmondását” lehet támogatni.
máj. 7
20:27
Leégett a taranyi templom tornya (Gondola)
Leégett a taranyi templom tornya csütörtök délután. Tihanyi Zoltán, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-nek elmondta: mintegy két és félórás erőfeszítéssel sikerült...
máj. 7
20:27
Tojást kaptak a francia luxuscég részvényesei (Blikk)
A luxuscikkeket forgalmazó francia PPR óriáscég feldühödött dolgozói tojással dobálták meg a társaság közgyűlésére érkező részvényeseket, hogy így tiltakozzanak a tervezett leépítések ellen. "Csalók, csalók" felkiáltással, füttykoncerttel fogadták a cég székházába igyekvő tulajdonosokat, "piszkos szélhámosnak" nevezve a PPR főnökét, a milliárdos Francois-Henri Pinault-t, aki Franciaország egyik…
máj. 7
20:27
Megjött az esés a részvénypiacon (Portfolio)
Az elmúlt napok emelkedését követően úgy tűnik eljött a korrekció ideje az amerikai részvénypiacokon. A főbb indexek közül a Dow 1.2, a Nasdaq 2.6, az S&P 500 1.3%-os mínuszban tartózkodik. 22:14 ...
máj. 7
20:29
Tarlós: mindenkinek el kell mennie szavazni június 7-én (Gondola)
Ne higgyenek a közvélemény-kutatásoknak, ne higgyenek a szirénhangoknak, nincs semmi lefutva - mondta hallgatóságának Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciószövetségének elnöke a...
máj. 7
20:31
Szorosabbra fűzi kapcsolatait az EU és hat volt szovjet tagköztársaság (Gondola)
Szorosabbra fűzi kapcsolatait az Európai Unió (EU) és hat volt szovjet tagköztársaság. Az érintettek ebben prágai csúcstalálkozójukon egyeztek meg csütörtökön. Az EU keleti partnerségi programjának...
máj. 7
20:45
A hobbitok önálló fajt alkottak (Infostart)
Minden bizonnyal egy újként felfedezett faj egyedeitől származnak azok a hobbit-leletek, amelyeket 2003-ban fedeztek fel Indonézia egyik szigetén. A populáció tehát nem az emberi fajhoz tartozott, mert az evolúciója sokkal hamarabb elvált az emberétől, mint azt korábban a kutatók hitték.
máj. 7
20:45
Hamis jegyeket gyártottak (HírTV)
Három nyomdai dolgozó és egyikük fia ellen indított nyomozást a rendőrség Szombathelyen. Magánokirat-hamisítással és üzletszerű csalással gyanúsítják őket, mert hamis jegyeket gyártottak, illetve árultak a Szombathelyi Haladás futballcsapat mérkőzéseire - hangzott el a rendőrség csütörtöki sajtótájékoztatóján.
máj. 7
20:45
Húsz brémait őrizetbe vettek (Blikk)
Húsz vendég szurkolót rendbontás miatt őrizetbe vettek a Hamburg stadionjában közel egy órával a Werder Bremen elleni UEFA Kupa elődöntő visszavágója előtt. A brémai drukkerekkel szemben azért kellett fellépniük a rendőröknek, mert le akarták szaggatni a hazai rajongók transzparenseit, s verekedést provokáltak.
máj. 7
20:45
Navracsics: az EP-választás eredménye üzenet lesz a kormánynak (Gondola)
Az Európai Parlamenti választás eredményével az emberek azt üzenhetik a kormánynak: nem kérünk Bajnai Gordonból, nem kérünk az újabb sokkterápiából, nem kérünk a reménytelenség kormányából,...
máj. 7
20:45
Tarlós: nincs semmi lefutva (Alternatív Energia)
Ne higgyenek a közvélemény-kutatásoknak, ne higgyenek a szirénhangoknak, nincs semmi lefutva - mondta hallgatóságának Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-KDNP frakciószövetségének elnöke a két ellenzéki párt által szervezett európai parlamenti (EP) választási gyűlésén csütörtökön Budapesten.
máj. 7
20:47
ORFK: fontos ügyként kezelik a tatárszentgyörgyi gyilkosságot (Gondola)
Nem csak a nyomravezetői díj példátlanul magas összegével, de a Nemzeti Nyomozó Irodán belül a romákat ért támadások ügyeivel foglalkozó száz fős nyomozócsoport létrehozásával is világossá tette a...
máj. 7
20:47
"Nem kérünk Bajnai Gordonból, nem kérünk az újabb sokkterápiából" (Alternatív Energia)
Az Európai Parlamenti választás eredményével az emberek azt üzenhetik kormánynak: nem kérünk Bajnai Gordonból, nem kérünk az újabb sokkterápiából, nem kérünk a reménytelenség kormányából, helyette a remény fejezetét kívánjuk megnyitni, amit úgy hívunk, hogy polgári kormányzás - hangoztatta Navracsics Tibor csütörtökön Szombathelyen tartott fórumán.
máj. 7
20:49
Bajnai: a keleti együttműködés nem helyettesítheti az EU-integrációt (Alternatív Energia)
Az Európai Unió (EU) keleti partnerségi programja nem helyettesítheti az európai integrációt - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön Prágában, a kezdeményezést hivatalosan is útjára indító csúcstalálkozó után.
máj. 7
21:03
Michelle Obama legemlékezetesebb pillanata: találkozás egy csapat bábbal (Infostart)
Már számos befolyásos vezetővel találkozott és az első sorból nézhette végig férje történelmi beiktatását, ám ezek Michelle Obama legutóbbi nyilatkozata szerint mit sem számítottak. A first lady ugyanis úgy véli: az első elnöki száz nap eddigi csúcspontja azt volt, amikor találkozhatott egy csapat bábbal.
máj. 7
21:03
Tovább vizsgálják a kocsigyújtogató ügyét (HírTV)
Ismét meghosszabbította a bíróság a csepeli kocsigyújtogató előzetes letartóztatását. A gyanú szerint a férfi összesen 19 autót lobbantott lángra a kerületben, amivel több mint 30 millió forintos kárt okozott.

Keresés