Árnyékjelentést készített a tatárszentgyörgyi kettős gyilkosság körülményeiről és a hatóságok munkájáról három jogvédő szervezet. Az elemzésben ajánlásokat és követeléseket fogalmaznak meg a...
Bár javul Overdose lába, de nem olyan ütemben, ahogy azt szeretnénk - mondta a ló tulajdonosa, Mikóczy Zoltán az Inforadio.hu kérdésére. Fennáll a veszélye annak, hogy Overdose több hónap pihenőre kényszerül.
Elképesztően gyenge produkciót nyújt a bajnokságban a Budapest Honvéd. A kispestiek az egész idényben tudásuk alatt szerepelnek, de az elmúlt négy fordulóban még önmagukat is alulmúlták. Négy meccs, négy vereség, nulla rúgott, kilenc kapott gól a mérleg. Nyáron nagy földindulás várható a klubnál.
A szülőknek sok gondja akad a kisgyerekek hisztijeivel és a tinédzserek viselkedésével, de azzal vigasztalják magukat, hogy később jobb lesz. Amerikai kutatók azonban azt állítják: nemhogy jobb, de idővel még hevesebbek lesznek a családi viták
Az euroszkeptikusok frakciójába ülne Morvai Krisztina, amennyiben bejut az Európai Parlamentbe a június 7-i választáson. A Jobbik listavezetője az InfoRádiónak azt mondta: pártja elképzeléseiről a média nagy része nem számol be, ami több jogszabályt és az alkotmányt is sérti.
Tulajdonosrejtegető offshore cég mazsolázik - banki és ügyvédi segédlettel - a gazdasági válságban fizetésképtelenné vált magánszemélyek vagy cégek ingatlanjai között.
Szili Katalin levélben fordult Jaap de Hoop Scheffer jelenlegi és Anders Fogh Rasmussen leendő NATO-főtitkárhoz, közölve velük, hogy határozottan ellenzi a tervezett tubesi lokátort; ezt a pécsi...
Legalább tizennégy üzletbe, gumiszervizbe tört be Veszprémben egy ösküi férfi, aki későbbi társával több mint 100 millió forint kárt okozott. A lopott holmit egy 33 éves budapesti orgazdánál értékesítették.
Szili Katalin levélben fordult Jaap de Hoop Scheffer jelenlegi és Anders Fogh Rasmussen leendő NATO-főtitkárhoz, közölve velük, hogy határozottan ellenzi a tervezett tubesi lokátort; ezt a pécsi szocialista polgármesterjelölt - aki egyben az Országgyűlés elnöke - közölte csütörtökön az MTI-vel.
A "félkész" egyszerűsített ajánlatokat is figyelembe véve már közel 2,1 millió adózó teljesítette bevallási kötelezettségét. Az APEH a következő napokban még mintegy 1,5 millió bevallást vár.
Negyven kilométernyi töltés kerül megerősítésre a Tisza bal partján 2013-ig európai uniós támogatásból, egy több mint másfél milliárd forint értékű fejlesztés keretében. (ProfitLine.hu)
A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület 1000 fős reprezentatív kutatást készített arról, hogy mit gondolnak az emberek a hamisítás jelenségéről. A kutatásban a HENT azokra a kérdésekre kereste a választ, hogy milyen hamis terméket vásárolnak a magyar fogyasztók, illetve, hogy mit gondolnak az emberek a hamis termékekről, a hamisítás társadalmi hatásairól, és a hamisítás büntethetőségéről....
Megszűnhet a lánctartozás az építőiparban, ha a parlament elfogadja a második építésügyi gyorsító csomagot - mondta a gazdasági tárca szakállamtitkára.
A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület 1000 fős reprezentatív kutatást készített arról, hogy mit gondolnak az emberek a hamisítás jelenségéről. Azt kérdezték: milyen hamis terméket vásárolnak a magyar fogyasztók, illetve, hogy mit gondolnak a hamis termékekről, a hamisítás társadalmi hatásairól, és a hamisítás büntethetőségéről.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtökön 3 éves (2013/D), 5 éves (2015/A) és 10 éves (2019/A) futamidejű állampapír aukciókat tartott összességében 20 milliárd összegre. Az átlaghozamok a minden futamidőre csökkentek, jelentős, 67,650 milliárd forintos érdeklődés mellett, melynek következtében terv feletti 33 milliárd forintos kibocsátás mellett döntött az ÁKK. (ProfitLine.hu)
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV az elégséges szolgáltatásról sem tudott megállapodni. A VDSZSZ 372 vonatot indítana, a MÁV-Start viszont 466 vonat közlekedtetését tartaná elfogadhatónak.
Még két hét van arra, hogy ki-ki elkészítse, és az adóhatóságnak elküldje személyi jövedelemadó (szja) bevallását - hívta fel a figyelmet az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Fontos szimbolikus csata lesz a közeli órákban az Európai Parlament strasbourgi épületében. Szavazni fognak az idei emberi jogi jelentéshez fűzött egyik módosító indítványról, amelynek fő harcosa egy (leszbikus) holland képviselőnő. A módosítás lényege: elvben elítélni a pápát, s vele a római katolikus álláspontot - éljen az óvszergyártók nagyobb haszna.
Lökést adhat a Nabucco-projektnek az unió keleti partnerségi együttműködése - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön Prágában a keleti partnerség programját hivatalosan is elindító csúcstalálkozó előtt.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) nem szavazza meg a Bajnai-csomagot jövő hétfőn a parlamentben - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón. Az MDF egyértelműv...
Hibás, eltúlzott küladósság-becsléseket közölt több kelet-európai országról a Nemzetközi Valutaalap (IMF), írta a csütörtöki Financial Times, amely szerint a pénzintézet most korrigálja a "kínos tévedést".
Több, mint ötszörösen döntötte meg Csima Pongrác az eddigi Guiness rekordot talpon dekázás kategóriában. A súri Ronaldinhoként emlegetett fiatalember hanyatt fekve, a nézők elismerő tapsát kivívva szerzett világra szóló hírnevet magának és falujának.
A Budapesten működő külföldi kulturális intézetek mutatkoznak be pénteken éjjel, az első Intézetek éjszakáján. Az eseményen koncerteket, kiállításokat, felolvasásokat, és nyelvtanfolyamokat is rendeznek.
13.00-kor teszik közzé a brit kamatdöntést (előrejelzés: változatlan 0,50%). Akárcsak az EKB esetében, itt is a döntést követő sajtókonferenciának van nagyobb jelentősége. Lehetséges, hogy a BoE még több brit államkötvényt vásárol fel, ami eddig kevésbé volt hatással a jegyzésekre. A közgazdászok szerint előbb ki akarják várni az eddigi felvásárlások eredményét. Az NZD/GBP konszolidációja véget…
Egy ember súlyosan megsérült, amikor felborult egy autó csütörtökön az M5-ös autópályán, a 30-as kilométernél. A személygépkocsi Szeged felé tartott, amikor elhagyta az útpályát és felborult.
Dávid Ibolya szerint a hétfői zárószavazás előtt az MSZP-nek, a Fidesznek és az SZDSZ-nek bocsánatot kellene kérnie azért, mert 2002-ben megszavazták a 100 napos programot.
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) nem szavazza meg a Bajnai-csomagot hétfőn a parlamentben - jelentette ki Dávid Ibolya, az MDF elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Továbbra is kedvező hangulat uralkodik a részvénypiacokon, melynek hatására a tőzsdék folytatják a hetek óta tartó hegymenetet. A régió ma is Nyugat-Európát felülteljesítve emelkedik, a sort ezúttal...
A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület 1000 fős reprezentatív kutatást készített arról, hogy mit gondolnak az emberek a hamisítás jelenségéről. A kutatásban a HENT azokra a kérdésekre kereste a választ, hogy milyen hamis terméket vásárolnak a magyar fogyasztók, illetve, hogy mit gondolnak az emberek a hamis termékekről, a hamisítás társadalmi hatásairól, és a hamisítás büntethetőségéről....
Hatalmas meglepetést okozott a német ipari megrendelés márciusi alakulása, mely a várakozásokkal ellentétben hét hónap után emelkedést mutatott, mely jele lehet annak, hogy a német gazdaság is elérte mélypontját. (ProfitLine.hu)
Sajnálja a 120 civil halálos áldozatot követelő afganisztáni légicsapást az amerikai elnök. Barack Obama erről azután beszélt, hogy a Fehér Házban tárgyalt Afganisztán és Pakisztán elnökével. A két országnak a drogkereskedelem visszaszorításában és a lázadók elleni harcban ígért támogatást az amerikai elnök.
Hibás, eltúlzott küladósság-becsléseket közölt több kelet-európai országról a Nemzetközi Valutaalap (IMF), írta a Financial Times, amely szerint a pénzintézet most korrigálja a "kínos tévedést".
Bár ijesztő szintre emelkedtek tegnap az amerikai nyersolajkészletek, a befektetőket ez sem tántorította el attól, hogy új hat havi csúcsra kergessék a WTI legközelebbi lejáratra szóló határidős...
Hibás, eltúlzott küladósság-becsléseket közölt több kelet-európai országról a Nemzetközi Valutaalap (IMF), írta a csütörtöki Financial Times, amely szerint a pénzintézet most korrigálja a "kínos tévedést" - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A svájci bejegyzésű RosGas AG tulajdonában került az Emfesz Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. - erősítette meg a Vedomosztyi című orosz gazdasági napilap hírét Gallyas Igo...
Bár még nagyon törékenyek a folyamatok, a várakozásoknál jobbak lettek a külkereskedelmi forgalom márciusi előzetes adatai - ez pedig lendületet adhat a forintnak
Faképnél hagyta esküvője előtt Rippel Ferit menyasszonya Vivien. Az artista kedvese egy másik férfi miatt dobta vissza a gyűrűt a ceremóniát megelőző napokban. Feri majdnem ütésváltásba keveredett az új pasival, amikor kiderült, gonoszt tréfa áldozata lett.
A tíznél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató francia cégek 60-70 ezer új munkahelyet hoztak létre december óta - jelentette be a Fillon-kormány munkaügyi államtitkára. A jelenség annak a kormányintézkedésnek köszönhető, amelynek értelmében a gazdasági válságra való tekintettel a szóban forgó társaságoknak nem kell munkáltatói járulékot fizetniük a minimálbér után.
Örömünnep Barcelonában, forrongó indulatok Londonban a Bajnokok Ligája elődöntője után. A Chelsea-nél egyöntetűen a norvég játékvezetőt bírálják, és legalább három tizenegyes-gyanús esetet kérnek számon, míg a fináléba kerülő katalánok szerint az igazság diadalmaskodott. Utólag a bíró is elismerte, többször is hibázott a meccs folyamán.