TELKI – Európa és a világ futballvezetői biztosak abban, hogy a magyar focihamarosan visszatér a legjobbak közé. Michel Platini (53), az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és Sepp Blatter (73), a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke szerint ehhez az első lépést azzal tette meg a magyar szövetség, hogy felépítette a Telki edzőközpontot.
Sokan azt gondolják, ő a gagman, akinek minden ötletéből gyémántbánya lesz, akinek minden szava arannyá válik. Pedig Geszti Péternek több kudarca volt, mint sikere, kivéve persze kislányát
BUDAPEST – Újból együtt Ördög Nóri és Rubint Kristóf egy adás erejéig, mivel mindketten részt vesznek az RTL Klub Kalandra fal! vetélkedőjében. A szép műsorvezető játékosként, volt férje pedig producerként jeleskedik a műsorban.
Feltehetően napokon belül megérkezik a sertésinfluenza elleni védőoltás kifejlesztéséhez szükséges „vadvírus” Magyarország legbiztonságosabb gyárába, ahol a papírok szerint akár biológiai fegyverek baktériumait is tárolhatnák.
BUDAPEST — Szorul a hurok a romákra vadászó halálbrigád tagjai körül. Egyre többet hibáztak, és egyre több nyomot hagytak maguk után a gyilkosok, és ez végül a bukásukhoz vezethet.
BUDAPEST – Méltatlan körülmények között találta meg a hazai televíziózás csillagainak fényképeit az MTV épületében egy névtelenséget kérő forrásunk. Felvételein jól látszik, hogy a Szabadság téri épületben igazi legendák arcképei kerültek a kidobandó lomok közé.
A Blikk Szuperkvíz negyedik hetének zárónapján 30 kérdésre kell megkísérelniük a válaszadást játékosainknak. Ezért a játék főszerkesztője ma két kérdéshez is kínál segítő hátteret.
Jószerivel a teljes európai sajtó azt találgatja, vajon milyen kapcsolat fűzi Fogarasy Mariannt David Beckhamhez. A brit média szerint Victoria Beckham őrjöng a magyar modell miatt, és még a tizedik házassági évfordulójukra tervezett partit is lemondta.
Könnyek közt ünnepelte kislánya, Rozina második születésnapját Szulák Andrea. Az énekesnő a Bors anyák napi interjújában azt is elárulta, tervezik-e párjával, hogy hivatalosan is megpecsételik szerelmüket.
Az ünnep miatt csupán négy napos tőzsdei héten, az azt megelőző hét csökkenése után újra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe. (ProfitLine.hu)
Agysérüléssel, kómás állapotban vittek egy síbalesetben megsérült 23 éves magyar fiút a franciaországi Briancon kórházába - adta hírül a sajtó tavaly január végén. Kész csoda, hogy Szekeres Máté életben maradt és teljesen meggyógyult. Édesanyja, Sallai Júlia megható könyvben meséli el, hogyan tért vissza fia a túlvilágról a havas pályák szikrázó fényébe. Ebből adunk közre néhány részletet.
„Én bizony tennék erre a fiúra. Nem is keveset” – mondta Friderikusz Sándor 1991-ben az akkor mindössze tizennégy esztendős Veréb Istvánnal kapcsolatban, akit Az én mozim című műsorában csodagyerekként mutatott be a nézőknek. Most vesztett volna: az egykori ügyes fiút múlt héten öt év börtönre ítélték, de ő meglépett a szegedi bíróságról.
Sem a környező országokhoz, sem nyugat-európához képest nem túlértékelt a magyar lakáspiac, sőt inkább alulértékeltnek tekinthető, ezért tűnik most biztos és jó befektetésnek a lakásvásárlás - állítja az Euro-Immo Expert Kft. elemzése. (ProfitLine.hu)
A világ legszexisebbnek választott férfija, Hugh Jackman szerint egyre inkább puhányak a férfiak. Az ausztrál színész számára az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy két gyermekével megértesse, a papa sikereivel járó kiváltságok nem természetesek az életben.
Most már tényleg igazi bravúr kellene! Az osztrákok elleni hatgólos vereség után már csak a győzelembe menekülhetünk, azaz ma kora délután meg kell vernünk a dánokat ahhoz, hogy jövőre is a legjobbak között szerepelhessünk a jégkorong-világbajnokságon.
Hónapok óta folyik a fülem. Többször leszívták már, de nem használt. Mitől lehet ez? Okozhat szövődményeket? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
David Souter, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának egyik tagja bejelentette lemondását a közelmúltban. A hír szinte mindenhol "breaking News" értékkel bírt Amerikában, hiszen a 9 tagú szövetségi Legfelsőbb Bíróság összetétele alapjaiban határozza meg az ország belpolitikai életét. Az első értékelések szerint Obama komoly lehetőséget kapott, ráadásul nem kizárt, hogy belátható időn belül…
A vérbanán, a vérgyémánt és a vérolaj után elkerülhetetlen, hogy a vércsokoládéval is szembenézzünk. A világban jelenleg 27 millióra becsülik a rabszolgasorban tartott emberek számát, amelynek közel fele gyermek. Afrikában dívik a gyakorlat, mely szerint a kakaóültetvényeket gyermekrabszolgákkal gondoztatják.
Két időközi polgármester-választást tartanak ma az országban. Szavazni mindkét településen reggel hat órától este hétig lehet, a kampánycsend is a szavazókörök bezárásáig van érvényben.
Nyolcfős, 12–16 éves gyerekekből álló csoport támadt rá egy 12 éves kislányra csütörtökön Kiskunlacházán. A gyermek a barátnője volt H. Nórának, annak a 14 éves lánynak, akit tavaly novemberben kegyetlenül megerőszakoltak és meggyilkoltak.
Az m hang szinte minden nyelvben szerepel a mama megnevezésében. Viszont ’édesanya’ csak a magyarban van. Lefordíthatatlan a teljes értelmében. Mai rettenetes demográfiai helyzetünkben meg kellene fontolni nyelvünk – anyanyelvünk! – üzenetét.
A maximális 100 pontból 21-el a 33.-ak vagyunk a globális sajtószabadság-listán, holtversenyben Japánnal és többek között Mikronéziával - áll a Freedom House elemzésében
Mexikóban 19-re emelkedett a H1N1 vírus halálos áldozatainak száma - jelentette be a mexikói egészségügyi miniszter. José Ángel Cordova beszámolója szerint az új vírus okozta halálesetek száma...
Mexikóban 19-re emelkedett a H1N1 vírus halálos áldozatainak száma - jelentette be a mexikói egészségügyi miniszter. José Ángel Cordova beszámolója szerint a megerősített fertőzések száma 454-re nőtt.
Az Unitef-Útteszt konzorciuma nyerte az M0 autóút nyugati szektora 10. és 1. számú főút közötti szakasza tanulmánytervének, valamint előzetes környezetvédelmi vizsgálati dokumentációjának az...
A pénzügyi világválság kommunikációja Magyarországon a politikai csatározások eszközévé vált - állapítja meg a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Kommunikációs Elemzések Központjának...
Május 1-jével lépett hatályba az az új – a nemi hovatartozás szempontjából immár „teljesen semleges” – házassági törvény, amelyet hatalmas többséggel fogadott el a svéd parlament. A jogszabályt egyedül a jobbközép kormánykoalícióhoz tartozó kicsiny Kereszténydemokrata Párt utasította el.
A nyomozás előremozdulását és kislányuk hazatérését reméli a a McCann házaspár attól a most elkészült számítógépes fényképtől, amely a két éve, Portugáliában eltűnt kislányuk, Maddie lehetséges mai arcát ábrázolja.
A válság ellenére növeli bevételét és eredményét az informatikai piacon érdekelt KÜRT Zrt., a társaság az idén várhatóan 1,8 milliárd forint konszolidált bevételt ér el, miközben adózás előtti...
Egyelőre nem érkezett hivatalos értesítés a Magyar Külügyminisztériumhoz azzal kapcsolatban, hogy a bolíviai kormány panaszt emelne Kepes András ellen, mert elhallgatta a Rózsa Flores Eduardóval tavaly ősszel készített interjú részleteit. Az InfoRádió által megkérdezett nemzetközi jogász szerint a magyar újságíró nemzetközi jogi szempontból nem büntethető, azonban a magyar Btk. egyik passzusa akár…
Bár a devizahitelesek érdekében a kormány és a bankok közötti egyeztetés még nem kezdődött meg, a pénzintézetek több lehetőséget is biztosítanak az előtörlesztések megkönnyítésére, vagy a...
A tárgyalt filmben a főtörténet – a prosti és pénzeszsák megjavulásáé – mellékmotívuma a vércápa jótevő aranyhalacskává válásának eseménysora. Mert a „pénzügyi befektető” főhős, aki nem épít, hanem vadászik, nem rokonszenves, ám amikor áttér az alkotás hitére, megszentül.
Miközben azt rója föl a Fidesznek, hogy belpolitikát csinál az EP-kampányból, az MSZP harcias nyilatkozatban - belpolitikát csinál az EP-kampányból. Most újra azt mondják, hogy Orbán régi ember idejétmúlt beszéddel, a Fidesznek pedig nincs programja a válságkezelésre.
Két időközi polgármester-választást tartanak ma az országban. Szavazni mindkét településen reggel hat órától este hétig lehet, a kampánycsend is a szavazókörök bezárásáig van érvényben.
A Nyugat-Dunántúl régió kereskedelmi szálláshelyeinek látogatottsága kis mértékben ugyan, de csökkent az idén, az első két hónapban 3,8 százalékkal kevesebb vendég kereste fel a régiót, mint egy...