Az európai gazdasági növekedés biztosítása és új munkahelyek megteremtése mellett társadalmi szolidaritásra is szüksége van Európának - mondta Andor László biztosjelölt meghallgatásán
Több mint 900 millió forintos összegből újul meg és egészül ki új épülettel a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezővel, a Kész Zrt.-vel január 13-án kötött szerződést az intézmény: a dokumentumot Szabó Gábor rektor és Szalados László vezérigazgató látja majd el kézjegyével. A TIOP pályázaton elnyert támogatásból a munkálatok 45 napon belül…
Újabb hóhullám csapott le Európa több országára szerdán. Franciaországban és Nagy-Britanniában, ahol évtizedek óta nem volt olyan tél, mint most, iskolák, repterek maradtak zárva, zavar volt a közúti és a vasúti közlekedésben.
Elfogta és őrizetbe vette a rendőrség azt a három férfit, akik a gyanú szerint több rablást is elkövettek Pásztón - értesült a HavariaPress. A nyomozók eddig a banda két sértettjét tudták azonosítani, a tettesek mindkettejüket két alkalommal is kirabolták, de egyikükhöz kétszer be is törtek.
Akár egy-két hétig is elhúzódhat az állóháború a BKV és a szakszervezetek között - erre utal, hogy a korábbi három helyett szerdán már csak egyszer, és akkor is igen rövid ideig egyeztettek a felek. Változást a metrós szakszervezetek sztrájkba lépése hozhatna, erre viszont egyelőre nem kell számítani. Sztrájkszakértők szerint minél hosszabb ideig tart egy munkabeszüntetés, annál kisebb az esélye…
Visszatérését fontolgatja a nemzetközi hitelpiacra Oroszország: idén márciusban 3-5 milliárd dollár értékű eurokötvényt bocsátana ki, kedvező piaci körülmények esetén - közölték szerdán banki források a Reuters hírügynökséggel.
Az Egyesült Államokban a kereskedelmi olajtartalék a múlt hét folyamán 3,7 millió hordóval, 1,1 százalékkal 331 millió hordóra emelkedett az EIA által ma közzétett adatok szerint. Az elemzői várakozások 1,2 millió hordós csökkenésre számítottak a múlt heti 1,3 millió hordós növekedés után.
Ugyan erősödésnek indult a délelőtt folyamán, azonban később korrigált a forint szerdán, az eurót délután háromnegyed ötkor 267,52 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 268,18 forinttal szemben.
Az Új Magyar Gárda nevében akart a mozgalom helyi vezetője adományt átadni a landorhegyi gyermekotthonnak a minap. Az intézmény igazgatója jelezte: törvénytisztelő állampolgárként nem fogadja el a felajánlást a feloszlatott szervezettől.
Megkezdheti a működését március 1-jén a Közbeszerzési és Közérdekvédelmi Hivatal annak ellenére, hogy Sólyom László köztársasági elnök visszadobta a jogszabályt
Lassan, de apadnak a Körösök a magyarországi szakaszokon. Összesen 310 kilométeren van árvízi védekezés. A Körösök vidékén csaknem 22 ezer 500 hektárt öntött el a belvíz – tájékoztatott szerdán közleményében Bak Sándor, a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója.
Két könyv a prezentációkról azoknak, akik a fotelben szeretnének tréningezni: az egyik jól megírt, de a felszínnel foglalkozik, a másik tömény, cserébe mélyebbre ás. A Kreatív magazin ajánlója.
A zord időjárási viszonyok közepette is folytatta háromnapos jerezi tesztsorozatát a Forma-1-be hétszeres világbajnokként visszatérő Michael Schumacher.
Bajnai Gordon miniszterelnök kezdeményezésére döntési tilalom bevezetéséről határozott a kormány - jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő, aki elmondta: ez személyi kérdéseket, az állami vagyon...
Pszichológusok szeirnt nem csak az arcunk, az öltözködésünk, a cipőnk, vagy a zuhanyzási szokásaink árulkodnak személyiségünkről, de az is, ahogyan a pénzünket tároljuk....
Az európai gazdasági növekedés biztosítása és új munkahelyek megteremtése mellett társadalmi szolidaritásra is szüksége van Európának - mondta Andor László biztosjelölt meghallgatásán
Pótmagánvád-indítványt nyújtott be egy állatvédő szervezet annak a filmnek a rendezője ellen, amelynek egyik jelenetében vízbe fojtanak egy kismacskát.
Többet nézünk tévét, és egyre többen digitálisan, de a fragmentáció nem kedvez a nagy kereskedelmi tévéknek, derült ki az RTL Klub piacelemzéséből. Tavaly a Gorilla bácsi volt a legnézettebb film a tévékben.
A forint 8 hetes, míg a lengyel zloty 8 hónapos csúcson is járt a ma délelőtt még optimista nemzetközi befektetői hangulatban, majd délutánra enyhe gyengülést tükröztek a régiós devizák. A magyar...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 75,71 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 22.735,33 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 1,55 százalékkal 19.050 forintra csökkent, az OTP részvények ár...
Semmi értelme és csak cinikus átverés - így reagált szerdán közleményében Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője arra, hogy a kormány március 1-től különböző területeken döntési tilalmat rendelt el.
A Class FM kereskedelmi igazgatója lett Turi Árpád, aki korábban a Sláger és a Danubius hasonló pozíciójában dolgozott. Munkatársai a két megszűnt adótól érkeztek.
Egy, a magyar állam által euróban, vagy dollárban denominált devizakötvény kibocsátásának előkészítését tükrözheti, hogy az Államadósság Kezelő Központ ma délutáni közleménye szerint road-show...
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. felkérte a Citigroup és Deutsche Bank pénzintézeteket, hogy 2010. január 18-i kezdettel szervezzenek meg egy kötvénypiaci befektetőkkel folytatandó tárgyalássorozat...
Nyomozást indított a rendőrség, hogy tisztázza, sértett-e jogszabályt az az ismeretlen, aki az érintett tudtán kívül fényképes adatlapot készített egy társkereső honlapon a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnökének.
A háttérben tovább folynak azok az egyeztetések az MDF és az SZDSZ között, amelyek eredményeként több, a liberálisok által delegált jelölt is felkerülhet a Magyar Demokrata Fórum országgyűlési választási listáira - erősítették meg az MTI-nek szabad demokrata és MDF-es források kedden.
Több mint százan vettek részt a Magyar Posta Zrt. budapesti székháza előtt szerdán tartott demonstráción, amelyet a Kézbesítők Szakszervezete szervezett azért, mert jogtalannak tartja 29 tisztségviselőjének elbocsátását.
A Volánbusz Zrt. járatai a MÁV- és a BKV-sztrájk ideje alatt menetrend szerint, folyamatosan közlekednek. Járműveik a budapesti közös szakaszon rendszeresített minden BKV-megállóban megállnak.
Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója nem válaszolt a fővárosi szakbizottság, a cég működését érintő kérdéseire arra hivatkozva, hogy korábbi munkaszerződése titoktartásra kötelezi. A cég volt ...
"Egy sokkal komplexebb és eredményesebb oktatás valósulhat meg: a jövőben teret nyerhetnek a vegyes - informatikai alkalmazásokba ágyazott - tanulási lehetőségek, a kutatási eredmények pedig azonnal beépíthetővé válnak a tananyagba" - mondta Sándorné Dr. Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, az intézmény zalaegerszegi karán 622 millió forintból megvalósuló Információtechnológiai és…
Henteskéssel egy embert megölt, három másik személyt pedig megsebesített szerdán egy kínai diák a dél-franciaországi Perpignan egyetemén. Az őrizetbe vett támadó tettének indítéka nem ismert.
Negyvenhárom busz- és öt villamosvonalon közlekedtek a BKV járatai szerda délután, a határozatlan idejű sztrájk második napján. A vasutasok is csatlakoznak a BKV-s munkavállalókhoz és négyórás...
Tovább csökkent az addig is veszteségen álló olajár a legfrissebb heti amerikai olajtartalék adatra szerdán délután. Az amerikai olajtartalék 3,7 millió hordóval emelkedett a január 8-áig tartó héten...
Meggyilkolt egy egyetemi alkalmazottat és három másik személyt megsebesített egy hallgató a perpignani egyetemen. Egy héten belül ez a harmadik hasonló eset Franciaországban.
Reggel még úgy tűnt ma is folytatódik a korrekció a tőzsdéken, azonban délutánra ismét javulni kezdett a befektetői hangulat, melynek hatására az indexek pluszba kapaszkodtak. A hazai tőzsde zárását...
Huszonegy új egyház, vallási közösség alakult 2009-ben Magyarországon - közölte az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala szerdán az MTI megkeresésére.
Kocsis István, a BKV jelenlegi vezérigazgatója a fővárosi szakbizottság előtt szerdán azt mondta, nem tartott kapcsolatot Hagyó Miklós (MSZP) volt főpolgármester-helyettes sajtósával, Horváth Évával, és csak akkor látta, amikor a nő a főpolgármester-helyettes kíséretében ellátogatott a BKV-hoz.
Elérte a Rákóczi téri állomást a 4-es metró déli fúrópajzsa. A DBR Metró Projektigazgatóság szerint az ütemtervben lefektetett év végi időponthoz képest már a nyár elején kész lehet a két alagút a Baross térig. A cég azt ígéri, hogy 2012 végére üzemkész lesz a 4-es metró, a forgalom viszont csak az engedélyek beszerzése után indulhat majd.
A MotoGP többszörös világbajnoka, Valentino Rossi még ebben a hónapban forma-1-es autóba ülhet, azonban a tesztkorlátozás miatt nem használhatja a Ferrari legutóbbi versenygépét, be kell érnie egy régebbi modellel.