2010. január 16. szombat

jan. 16
16:09
Részegen randalírozott az idegosztályon az alpolgármester (ATV)
Egy hónappal az elfogultság megállapítása után, másféllel a balhéba torkolló összejövetelt követően derült csak fény arra, hogy a kecskeméti helyett a kunszentmiklósi rendőrség folytatja le a vizsgálatot Sipos László, Kecskemét alpolgármestere ügyében – értesült a delmagyar.hu.
jan. 16
16:12
Háromszáz éve elsüllyedt hadihajót találtak német régészek (Infostart)
Egy 295 éve elsüllyedt svéd hadihajó roncsait találták meg német régészek a Kieli-öbölben.
jan. 16
16:15
Átrajzolják a Közel-Kelet térképét? (HírTV)
Folytatódik az Izrael elleni harc - ígérték a Hamász és a Hezbollah vezetői közös bejrúti konferenciájukon. A palesztin csoport felszólította Egyiptomot, hogy hagyja abba a területe és a Gázai övezet között elkezdett építkezéseket. Egyiptom izraeli követelésre a fegyvercsempészés megakadályozására biztonsági falat kezdett felhúzni a határon.
jan. 16
16:15
Költözni akartak, de elbukták a lakást és a pénzt is (Pénzcentrum)
Súlyos milliókat és leendő lakásukat bukták el azok, akik egy épülő óbudai lakókertbe szerettek volna beköltözni. A beruházást finanszírozó bank ugyanis leemelte az építtető cég számláján lévő vevői befizetéseket, majd felbontotta a beruházóval kötött hitelszerződést....
jan. 16
16:33
Itt a segítség Haiti! (Blikk)
Haiti — A földi pokolba érkezett tegnap délelőtt a Baptista Szeretetszolgálat hét munkatársa.
jan. 16
16:33
Dermesztő hangon szólnak a jéghangszerek (Infostart)
Jéghangszerek "dermesztő" dallamát élvezhetik a zenerajongók az Ice Music Fesztivál keretében, amelyet január végén rendeznek Geilo norvégiai síparadicsomban.
jan. 16
16:33
Vasárnap túlnyomóan borult idő lesz, néhol havazással, -2, +3 fokkal (Gondola)
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint éjszakától nyugat felől megvastagszik a felhőzet, és vasárnap túlnyomóan borult lesz az ég. Késő délutántól a Dunántúlon helyenként havazás...
jan. 16
16:33
Ezren kísérték utolsó útjára Pongrátz Ödönt (HírTV)
A kiskunmajsai Ötvenhatos Kápolnában helyezték végső nyugalomra Pongrátz Ödön 1956-os szabadságharcost, a Corvin közi fegyveres ellenállás egyik szervezőjét, az '56-os Történelmi Alapítvány elnökét szombaton. Ő irányította a kiskunmajsai '56-os Múzeum és az '56-os Ifjúsági Tábor munkáját. Hamvait - végakaratának megfelelően - öccse, Pongrátz Gergely mellé helyezték el a kápolnában. Utolsó útjára…
jan. 16
16:33
A Jobbik készen áll, hogy az "ország megmentése érdekében" átvegye a kormányzást (Alternatív Energia)
A Jobbik felkészült a választási kampányra és készen áll, hogy az "ország megmentése érdekében" átvegye a kormányzást - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje szombaton Budapesten.
jan. 16
16:35
Nem tudja törleszteni 300 milliós hitelét az SZDSZ? (HírTV)
300 millió forintos hitelt vett fel tavaly az SZDSZ, de ha kiesnek a parlamentből, nehezen fizetik vissza - írja a mai Blikk. A napilap információi szerint az SZDSZ 300 millió forintos hitelét 15 év alatt kellene visszafizetnie.
jan. 16
16:51
Választási győzelemre készül a Jobbik (Infostart)
A Jobbik felkészült a választási kampányra és készen áll, hogy az "ország megmentése érdekében" átvegye a kormányzást - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje szombaton Budapesten.
jan. 16
16:51
Gráf: a magyar áruk minőségének köszönhető a berlini vendégországi státus (Gondola)
Magyarország 1972 óta vesz részt Európa, illetve a világ legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállításán, a berlini Grüne Wochén (Zöld Hét), de először a fő vendég, azaz hivatalosan a...
jan. 16
16:51
Ezren kísérték utolsó útjára Pongrátz Ödönt (HírTV)
A kiskunmajsai Ötvenhatos Kápolnában helyezték végső nyugalomra Pongrátz Ödön 1956-os szabadságharcost, a Corvin közi fegyveres ellenállás egyik szervezőjét, az '56-os Történelmi Alapítvány elnökét szombaton. Ő irányította a kiskunmajsai '56-os Múzeum és az '56-os Ifjúsági Tábor munkáját. Hamvait - végakaratának megfelelően - öccse, Pongrátz Gergely mellé helyezték el a kápolnában. Utolsó útjára…
jan. 16
16:51
Mi lesz a benzinárral? - Nincs okunk örülni (Portfolio)
Bár nem eget rengető mértékben, de csökkent ezen a héten a benzin és a gázolaj ára a tőzsdén. Ennek fényében a MOL a jövő héten csökkenthetné a hazai üzemanyagárakat, de a Portfolio.hu várakozásai...
jan. 16
16:53
Választási győzelemre készül a Jobbik (Gondola)
A Jobbik felkészült a választási kampányra és készen áll, hogy az "ország megmentése érdekében" átvegye a kormányzást - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a párt...
jan. 16
16:53
Tovább szenved a Liverpool (HírTV)
A Stoke City az utolsó percben szerzett Robert Huth-góllal teljesen megérdemelt 1-1-es döntetlent ért el a vendég Liverpool ellen a labdarúgó Premier League 22. fordulójában.
jan. 16
17:03
Miért kell a vagyonadó? Oszkó megmondja + videó (ATV)
Évtizedek óta túladóztatja a kormány a munkát, és nem olyan helyen ró ki plusz terheket, ahol az reális lenne.
jan. 16
17:06
2010 a pénzügyi támadások éve lesz (Privátbankár)
Idén a számítógépes „víruspiacot” tovább dominálják a pénzügyi motivációjú támadások, de elterjedtté válik az ún. social engineering és a kiberháború is
jan. 16
17:09
Meghalt az a nő, akinek mindkét lábát levágta a vonat Somogyban (Gondola)
A kórházban meghalt az a nő, akinek mindkét lábát levágta a vonat szombat délelőtt Kaposfő és Kiskorpád között - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Az 55 éves pósteleki...
jan. 16
17:09
Beszorultak a felborult páncélautóba (HírTV)
Árokba borult egy pénzszállító autó Jászberénynél. A szállítmány kísérője súlyosan megsérült.
jan. 16
17:09
Londoni elemzők szerint eredményes a Bajnai-kormány (Alternatív Energia)
Bajnai-kormánynak az elmúlt bő fél évben hozott intézkedéseinek eredményességét és sikerét bizonyítják a londoni elemzők nyilatkozatai - tudatta közleményben Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje és frakcióvezetője.
jan. 16
17:27
Visszatérésre szólította fel kilépett tagjait az MKP (Gondola)
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) felszólította volt tagjait, hogy térjenek vissza a pártba. A felhívást a párt országos tanácsa fogadta el szombati pozsonyi ülésén - közölte újságírókkal...
jan. 16
17:27
Elhunyt Fekete Gyula (HírTV)
A Magyar Írószövetség mély fájdalommal tudatja, hogy 2010. január 16-án 88 esztendős korában elhunyt Fekete Gyula író, szociográfus, újságíró, a Magyar Írószövetség Örökös Tagja. Temetéséről később intézkednek.
jan. 16
17:27
Bokros alkotmányos adósságkorlátot szeretne (Portfolio)
A Magyar Demokrata Fórum (MDF) alkotmányos adósságkorlát bevezetését kezdeményezi - mondta Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón. Azt...
jan. 16
17:29
MSZP: londoni elemzők szerint eredményes a Bajnai-kormány (Gondola)
A Bajnai-kormánynak az elmúlt bő fél évben hozott intézkedéseinek eredményességét és sikerét bizonyítják a londoni elemzők nyilatkozatai - közölte Mesterházy Attila, az MSZP...
jan. 16
17:31
Markó: az RMDSZ az elmúlt két évtizedben nem adta fel önállóságát (Gondola)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) stabilitásának az volt a feltétele az elmúlt két évtizedben, hogy önálló maradt, soha nem tette mástól függővé a jövőjét, nem kötötte másokhoz a...
jan. 16
17:39
Szakszervezeti köpenybe bújt bajkeverők + videó (ATV)
A VOSZ nem nézi jó szemmel a sztrájkot.
jan. 16
17:41
Meghalt a többszörös József-Attila díjas író (ATV)
1966-ban kezdte "Egy korty tenger" című rádiós sorozatát.
jan. 16
17:45
Vonat vágta le egy nő mindkét lábát (Blikk)
Vonat vágta le egy nő mindkét lábát Kaposfő és Kiskorpád között.
jan. 16
17:45
A tálibok vezére hangüzenetben cáfolta halálhírét (Gondola)
Egy hangüzentben vélhetően maga Hakimullah Mehszud, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges tálibok vezére cáfolta, hogy meghalt volna egy amerikai támadásban. A hangüzenetet...
jan. 16
17:45
MÁV: megállapodás a kollektív szerződésről és a bérekről (Alternatív Energia)
A MÁV Zrt. és mind a hat - köztük az öt reprezentatív - szakszervezet aláírta a 2010. évre vonatkozó kollektív szerződést, a hat szakszervezet közül öt a bérmegállapodást is aláírta a vasúti vállalattal - tájékoztatta a MÁV kommunikációs igazgatósága szombaton az MTI-t.
jan. 16
17:45
"Nem haltam meg, és nem is sebesültem meg. Jól vagyok" (Kripto Akadémia)
Egy hangüzentben vélhetően maga Hakimullah Mehszud, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal szövetséges tálibok vezére cáfolta, hogy meghalt volna egy amerikai támadásban.
jan. 16
17:47
Megállapodás a kollektív szerződésről és a bérekről a MÁV-nál (Gondola)
A MÁV Zrt. és mind a hat - köztük az öt reprezentatív - szakszervezet aláírta a 2010. évre vonatkozó kollektív szerződést, a hat szakszervezet közül öt a bérmegállapodást is aláírta a vasúti...
jan. 16
18:03
A vasutasok elfogadták a kollektív szerződést (HírTV)
A MÁV-nál mind a hat szakszervezet elfogadta a kollektív szerződést. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete kivételével az érdekképviseletek a 2010-es bérmegállapodást is aláírták.
jan. 16
18:21
A macskabarátok neurotikusabbak, a kutyások lelkiismeretesebbek (Infostart)
Valódi különbség van a kutyások és a macskás emberek között - állítják a Texasi Egyetem pszichológusai.
jan. 16
18:21
Obama: az USA történelmének egyik legnagyobb mentőakcióját végzi (Gondola)
Az Egyesült Államok történelmének egyik legnagyobb mentőműveletét hajtja végre a földrengés sújtotta Haitiban - mondta Barack Obama szombaton Washingtonban. Az amerikai elnök két elődjének,...
jan. 16
18:21
Magyarország 100 csodája - Különkiadás (videó) (HírTV)
Adás: 2010. január 16. szombat 10.05 2010. január 18. hétfő 9.05 2010. január 20. szerda 14.05
jan. 16
18:57
Tehetetlenek a rendfenntartó erők (HírTV)
Az úthálózat részleges megsemmisülése nehezíti a külföldi segélyek elosztását a földrengés - sújtotta Haitin. A vízi szállítás szintén nehézkes, miután a kikötőket is megrongálta a nagy erejű földmozgás.
jan. 16
18:57
Tanárverés Debrecenben: gyorsított bírósági eljárás (Gondola)
Megütött és megtépett egy tanárnőt az egyik diákjának édesanyja Debrecenben; a szerdán történt incidensről szombaton tájékoztatta az MTI-t a Hajdú-Bihar megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője....
jan. 16
18:57
A debreceni különleges mentők is kutatnak majd Haitin (WebBeteg)
A Magyar Köztársaság hivatalos mentőcsapata is napokon belül útrakel Haitire, csütörtök délben indulnak New York-on keresztül.
jan. 16
18:59
Kisebb, 4,5-es erősségű rengés keltett pánikot Haitin (Gondola)
Kisebb, a Richter-skála szerint 4,5-es erősségű rengés keltett pánikot szombaton Haitin, de a szigetországban dolgozó magyar mentőcsapat tagjainak nem esett baja, folytatták munkájukat. Az...
jan. 16
19:15
A Jobbik a következő hetekben árnyékkormány felállítását tervezi (Alternatív Energia)
A Jobbik felkészült a választási kampányra és készen áll arra, hogy az "ország megmentése érdekében" átvegye a kormányzást - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke, a párt miniszterelnök-jelöltje szombaton Budapesten.
jan. 16
19:15
Nemzeti önrendelkezéssel kampányol a Jobbik (HírTV)
Teljes számonkéréssel, radikális változással és nemzeti önrendelkezéssel kampányol a Jobbik, amely bemutatta 176 egyéni országgyűlési képviselőjelöltjét. Közülük többen a bíróság által jogerősen betiltott Magyar Gárda egyenruhájában jelentek meg.
jan. 16
19:17
Sztrájk - Újabb tárgyalás kezdődött (Alternatív Energia)
Újabb tárgyalás kezdődött a BKV menedzsmentje és a sztrájkoló 14 szakszervezet között szombat este.
jan. 16
19:33
Angolóra a lengyel "anyanyelvű" kutyának (Infostart)
Bonyodalmat okozott egy kutya egy nagy-britanniai állatotthonban, az állatnak ugyanis hiába mondtak vezényszavakat, nem reagált azokra. Nem kis fejtörést okozott a probléma, mire kiderült: a kutya lengyelül ért.
jan. 16
19:33
Férfi kézilabda Eb: íme Csoknyai kerete (HírTV)
17 játékost nevezett a férfi kézilabda Európa-bajnokságra utazó keretébe Csoknyai István, a névsorból a bal átlövő Grebenár Gábor maradt ki, a korábbi sérültek közül Katzirz Dávid felépült és az irányító Császár Gábor is teljes értékű munkát végezhet.
jan. 16
19:33
"Még sem el sem kezdődött a választás, és ezek már itt vannak" (Kripto Akadémia)
Elnököt választ vasárnap Ukrajna, de Kijevben többen még nem tudják igazán, kire is kellene szavazni.
jan. 16
19:45
10 percet késtek a BKV-vezetők, berágtak a szakszervezetek + videó (ATV)
Elképzelhető, hogy ma este megszületik megegyezés a BKV-tárgyalásokon, miután ma délután a BKV újabb ajánlatot adott át a szakszervezeteknek.
jan. 16
19:51
Megállapodtak a MÁV szakszervezetei a menedzsmenttel (Infostart)
Megállapodtak a kollektív szerződésről a MÁV szakszervezetei a vasúttársaság vezetésével. A MÁV kommunikációs igazgatóságának tájékoztatása szerint a határozatlan időre szóló szerződést mind a hat szervezet aláírta. Egyúttal megegyezés született az idei bérekről is, ezt a megállapodást az érdekképviseletek közül egyedül a VDSZSZ Szolidaritás nem fogadta el.
jan. 16
19:51
„Egy burkolt privatizáció előkészülete történt” (HírTV)
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett az ügyészségen a Fidesz szigetvári választókerületi elnöke.

Keresés