Arra kérte az Európai Bizottságot Szájer József európai parlamenti képviselő, a Fidesz EP-delegációjának vezetője kedden, hogy "a jövőben gyakorolja hatásköreit, és ne tűrje az egyes tagállamok eddigi félrevezető tájékoztatási gyakorlatát, hazugságait"
Miközben részlegesen újraindult kedd reggel a párizsi repülőtereken a légi közlekedés, a francia kormány és a meteorológiai szolgálat is bírálta az izlandi vulkánkitörés miatt elrendelt európai légtérzárlatot érintő kérdésekben a döntéshozók késlekedését.
Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Leinemann Zsolttal, a ScienNet-ügy gyanúsítottjával szemben kedden a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) - tájékoztatta a gyanúsított védője, Futó Barnabás az M...
Egy ember meghalt, hárman pedig megsérültek, amikor egy szlovák rendszámú személyautó előzés közben frontálisan ütközött egy kamionnal kedd délután Abaújdevecser és Méra között - közölte a rendőrség
Elindította néhány európai járatát az Air China kínai légitársaság - jelentette be a cég szóvivője kedden, a Hainan légitársaság Peking-Budapest jártára várók viszont még nem tudják, hogy mikor juthatnak haza leghamarabb.
A "Complicated Universal Cum" nevű dán zenekar pár dollárból megoldotta azt, amire mások milliókat költenek: egy közepesen rossz számot azzal próbálnak feldobni, hogy két meztelen, egymással csókolózó nő látható a videoklipben. Semmi más, és ez is vágás nélkül.
Utasok milliói rekedtek Európa repülőterein az izlandi vulkánkitörés hamufelhője miatt elrendelt légtérzár következtében. A légitársaságok kötelesek visszatéríteni a jegyek árát, kártérítést azonban nem fizetnek.
A Raiffeisen Capital Management (RCM) szakértői szerint a feltörekvő piacok továbbra is kedvező befektetési célpontok maradnak, annak ellenére, hogy az utóbbi időszakban egyes feltörekvő országok papírjai jelentős árfolyamveszteségeket könyveltek el. (MTI)
Cégcsoportok esetén a gyakorlatban gyakran felmerül az igény arra, hogy bizonyos, tevékenységet támogató funkciók (például pénzügyek, belső ellenőrzés, marketing, HR) "egy kézben", vagyis a...
A Rába bejelentette, hogy a közgyűlésén a Generali Alapkezelő 5% feletti súllyal szavaz majd. A Rába bejelentette, hogy a Generali Alapkezelő Zrt. 2010. április 19-i keltezésű levelében ma arról...
Az MSZP vezető politikusai a kispesti határkőnél hívták fel a figyelmet arra, hogy szerintük milyen veszélyei vannak annak, ha a Fidesznek kétharmados többsége lesz a parlamentben, és miért van szükség a demokratikus kontrollra
Kurmanbek Bakijev megbuktatott kirgiz elnök és három hozzátartozója Fehéroroszországban tartózkodik - jelentette be kedden a volt szovjetköztársaság elnöke
Ki látott már ketrecekben boldog tyúkokat? Valószínűleg kevesen, vagy senki, mert a mai ketrecekben bizony nincs boldogság. De majd jönnek az újak, amelyeket állatbarát technológiával szerelnek fel, ott jobban érzik majd magukat az állatok – állítják a módszer szorgalmazói. Ki tudja? Talán meg kellene kérdezni magukat az érintetteket, vagyis a tojótyúkokat is.
A BoC a várakozásoknak megfelelöen nem változtatott 0,25%-os irányadó kamatán, a kísérö nyilatkozat azonban kamat- optimista hangot ütött meg. A kanadai dollárnak kedvezett a jegybanki kommentár, mely szerint nemsokára itt az idő, hogy redukálják a pénzpiacokat érintő intézkedéseket. A bank ugyanakkor kiemelte a gazdasági kilátások javulását. Mivel a BoC szerint véget ért az alacsony kamatok…
Az Amerikában délután közzétett vállalati jelentések többnyire jók lettek, különösen a napokban kellemetlen eseményekkel küzdő Goldman Sachs eredménye lett pozitív, aminek jó hatása lett az európai...
Naponta két farmert ér támadás Dél-Afrikában, és hetente két ember veszti életét ezek következményeként - közölte kedden a Dél-Afrikai Köztársaság legnagyobb mezőgazdasági szövetsége, az Agri SA. „A statisztikák közismertek: 11 785 támadás és 1804 gyilkosság 1991 óta” - közölte a szervezet egyik tagja a parlament rendészeti bizottságával.
Az üzleti világ lehet a klímaváltozás elleni küzdelem egyik fő mozgatója, miután a koppenhágai megállapodás kezdi éreztetni hatását a világ gazdaságaira, állítja a KPMG
Fotóalbum jelenik meg a Fidesz elnökének kampányszerepléseiről "Egy kampány krónikája - Orbán Viktor 2010" címmel - derül ki a pártelnök Facebook-bejegyzéseiből.
Oroszország, akárcsak Üzbegisztán, abban érdekelt, hogy Kirgizisztán virágzó és korszerű állam legyen - hangsúlyozta kedden Moszkvában Dmitrij Medvegyev orosz elnök, aki Iszlam Karimov üzbég államfővel tárgyalt.
Tucatnyi kitöltött, félig-harmadáig elégett ajánlószelvényt adott le az Országos Választási Bizottsághoz (OVB) kedden egy internetes újságíró, aki szerint a cédulák hamisítványok.
A Goldman-ügy által keltett tőzsdei hullámok kedden már csitulni látszottak, és a piacok figyelme ismét a vállalati eredményekre terelődött. A tőzsdei indexek emelkedéssel nyugtázták a nyitás előtt közzétett magas vállalati eredményeket.
A görög pénzügyminiszter szerint országa májusban minden körülmények között teljesíti pénzügyi kötelezettségeit: vagy a nemzetközi piacokon történő hitelfelvétellel, vagy az EU/IMF-hitel segítségével
A görög pénzügyminiszter szerint országa májusban minden körülmények között teljesíti pénzügyi kötelezettségeit: vagy a nemzetközi piacokon történő hitelfelvétellel, vagy az EU/IMF-hitel segítségével. (MTI)
Szerkezetében és külalakjában megújult, számos menüponttal bővül keddtől, s az eddiginél több ingyenes hírt kínál a Magyar Távirati Iroda (MTI) honlapja
A Fidesz a 258 mandátum, vagyis a kétharmados többség közelében mozog. Ha a második fordulóban el tudja „vinni” szavazóit olyan arányban, mint az elsőben, akkor meghaladja az ehhez szükséges számot – olvasható a Forum Politicum oldalán található elemzésben.
A Sanyo Hungary megkezdte a dorogi napelemgyár harmadik üzemcsarnokának betelepítését, a 4,5 milliárd forintos beruházást az Európai Unió és a magyar költségvetés közel 900 millió forinttal támogatta...
Tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazása miatt perelték be a T-Mobile-t fogyasztóvédelmi szervezetek. Másodperc alapú számlázás: amit szabad a cégeknek, nem szabad a fogyasztóknak?...
Az euró elvesztette dollárral szembeni nyereségeit, miután napvilágra került a sikeres görög kötvény-aukció. A görög pénzügyminiszter, Giorgios Papaconstantinou azt nyilatkozta, hogy a görög állam az elkövetkezö hónapban semmiképpen sem válik fizetésképtelenné. Az EUR/USD 1,3452-re esett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Magyarország tizedik helyen szerepel az Európát, Közel-keletet és Afrikát magába foglaló EMEA-térség kiberbűnözési toplistáján, azaz a kártékony netes tevékenység 2 százalékát magyarországi IP-címekről indítják - derül ki a Symantec internetbiztonsági tanulmányából
A Spoon hajón vacsoráztatta meg a magyarországi kábelszolgáltatókat a januárban indult női csatorna, a Fem3. A mintegy negyven vendégnek Várdy Zoltán bemutatta a csatorna új műsorstruktúráját is.