2010. április 20. kedd

ápr. 20
14:38
Lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Leinemann Zsolttal szemben (Gondola)
Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Leinemann Zsolttal, a ScienNet-ügy gyanúsítottjával szemben kedden a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) - közölte a gyanúsított védője, Futó Barnabás
ápr. 20
14:39
Hívd Fásy Ádámot! (Blikk)
ápr. 20
14:40
Hatalmas siker - marad a népszerű tárlat? (Gondola)
Megnyitása óta több mint 100 ezren tekinteték meg a Szépművészeti Múzeum Degas-tól Picassóig című kiállítását.
ápr. 20
14:42
Lefejeztek egy embert, letartóztatták őket (HírTV)
Az indiai hatóságok letartóztattak három embert, akiket azzal vádolnak, hogy emberi áldozatot mutattak be egy hindu istenségnek - közölte kedden az ország rendőrsége. A harmincas éveiben járt áldozat lefejezett holttestét előző hét szerdán találták meg Káli istennő egyik templomában, Nyugat-Bengál tartományban.
ápr. 20
14:42
Kkv-k figyelem! Újabb 23,5 milliárdnyi uniós támogatásra lehet pályázni (Pénzcentrum)
Május 31-től adhatók be a támogatási igények a most megnyílt Komplex vállalati technológia fejlesztés a mikro-, kis- és középvállalkozások számára (GOP-2010-2.1.1/B és KMOP-2010-1.2.1/B), valamint Komplex beruházások támogatása a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben (GOP-2010-2.1.2) pályázatokra....
ápr. 20
14:42
4 'Uborkányi' növekedés a londoni irodapiacon (Portfolio)
London kulcsfontosságú iroda alpiacai, a West End, a City valamint a Docklands az elmúlt három hónapban ismét jelentős javulást mutattak, mely főként azon cégeknek köszönhető, akik kihasználva a...
ápr. 20
14:44
Megerőszakolta, majd megcsonkította az idős nőt – megszületett a büntetés (HírTV)
Az elsőfokú ítéletet helybenhagyva, életfogytig tartó fegyházra ítélte a Debreceni Ítélőtábla a gadnai gyilkosság vádlottját. A férfi legkorábban 30 év múlva szabadulhat.
ápr. 20
14:44
Soros: halálos csapdával állunk szemben (Portfolio)
Görögországnak szüksége van segítségre a válság leküzdése érdekében és fennáll a veszélye annak, hogy egy halálos ördögi körbe kerülhet - nyilatkozta hétfő este a görög Skai TV-nek Soros György...
ápr. 20
14:46
Most kell bevásárolni bankrészvényekből (Nomura) (Portfolio)
Lassan lehet bízni a bankok mérlegeiben és a hitelportfoliók javulása már megkezdődött, miközben a pénzügyi szektor értékeltsége még nem tükrözi a kedvező folyamatokat - vélik a Nomura stratégái....
ápr. 20
14:48
A felügyelet igazat adott a Raiffeisen ügyfelének (Portfolio)
Egy több évvel ezelőtti ügy miatt kapott egymillió forintos bírságot a Raiffeisen Bank, a PSZÁF mai határozatából kiderült, hogy egy elszámolási nézeteltérés van az ügy hátterében. A panaszos ügyfél...
ápr. 20
14:51
Virágzik a potencianövelők feketepiaca (WebBeteg)
A legnagyobb példányszámú országos napilapok hirdetései között is találhatunk illegálisan forgalmazott, a hivatalos ár feléért beszerezhető, ám a szakma egyöntetű álláspontja szerint veszélyes potencianövelő készítményeket - derült ki a WEBBeteg megbízásából készült próbavásárlásos kutatásból.
ápr. 20
14:54
Sokkal kevesebb motort ad el a Harley-Davidson (Privátbankár)
Jelentősen, 71 százalékkal zuhant a Harley-Davidson amerikai motorkerékpár-gyártó első negyedévi adózott eredménye az eladások csökkenése miatt. A gazdasági és hitelválság miatt a motorok iránt meg...
ápr. 20
14:54
Valentino Rossi az F1-ben? (Gondola)
A Forma-1-es Ferrari istálló továbbra sem tett le arról, hogy a gyorsaságimotoros-világbajnokság hétszeres győztesét, a címvédő olasz Valentino Rossit ültesse jövőre harmadik autójába
ápr. 20
14:54
Eltemették Popper Pétert (Blikk)
Végső nyugalomra helyezték az életének 77. évében elhunyt Popper Péter pszichológust, pszichoterapeutát, egyetemi tanárt, írót a Kozma utcai Zsidó Temetőben.
ápr. 20
14:54
71 százalékkal esett a Harley-Davidson profitja (Blikk)
ápr. 20
14:54
Nem kért életfogytiglant az ügyész a Koszi-klán tagjaira (Alternatív Energia)
Annak ellenére, hogy bűnszervezetben, a legsúlyosabb bűncselekmények, köztük emberölés és fegyveres rablás elkövetésnek vádjával állnak bíróság előtt a Koszi-klán tagjai, a keddi legfelsőbb bírósági tárgyalás vádbeszédében az ügyész egyetlen vádlottnál sem indítványozta az életfogytig tartó fegyházbüntetést.
ápr. 20
14:54
Kommunikációs partnert választott a Széchenyi Egyetem (Kreatív Online)
A Széchenyi István Egyetem négy projektjének kommunikációs tevékenységéhez választott partnert, összesen 35 millió forint értékben.
ápr. 20
14:56
Felfüggesztett börtönre ítélték a Siemens volt vezetőit (Gondola)
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Siemens német vállalat két volt vezetőjét egy kiterjedt korrupciós ügyben egy németországi bíróság
ápr. 20
14:56
Nézd meg a műfüves villamost (Blikk)
Műfüves pályán haladhat a 21-es villamos a Mester utca néhány méterén, miután a BKV vezetősége beadta a derekát, és megvalósította a több országban divatos és a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület által is támogatott módszert.
ápr. 20
14:56
A Tv2 megvillant vasárnap (Kreatív Online)
Egy boszorkány dominálta a hetet a tévéképernyőkön, de jól kezdett a Győzike Show is, erősödött a Frizbi, elhozta idei második estéjét a Tv2 – nézettség a 15. hétre.
ápr. 20
14:58
Tarlós: Meg kell állítani a pénzlenyúlásokat! (Gondola)
A folyamatos fővárosi botrányok után kijelenthetjük, nem a BKV-ügy volt az egyetlen skandalum - hangsúlyozta Tarlós István.
ápr. 20
15:00
Fabregas Barcelonába szerződik? (HírTV)
Joan Laporta és Cesc Fabregas Marokkóban tárgyalt a múlt héten az Arsenal karmesterének Barcelonába szerződéséről – közli kész tényként számos marokkói lap. A játékos környezete szerint szó sincs ilyesmiről.
ápr. 20
15:00
Amerika: minden adott a folytatáshoz (Portfolio)
Az európai és ázsiai tőzsdék emelkedtek a mai nap során, az eddig megjelent gyorsjelentés többnyire felülmúlták a várakozásokat, így az amerikai határidők is pluszban várják a nyitást. Az S&P futures...
ápr. 20
15:00
Orbán a lemondásáról: szamárság (ATV)
A személyi döntéseket csak a második forduló után hoznák meg.
ápr. 20
15:03
BÉT - Kissé mérséklődik a reggeli lendület (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 388,62 pontos nyitás után veszített értékéből kedden kora délutánig. A BUX 14.30 órakor 24.184,17 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 320,35 pontos, 1,34 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 68,27 ponttal alacsonyabb.
ápr. 20
15:05
Megugrott a lengyel ipari termelés (ProfitLine)
A vártnál nagyobb mértékben, 12,3 százalékkal nőtt a lengyel ipari termelés márciusban a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte a lengyel statisztikai hivatal kedden.
ápr. 20
15:07
Mérséklődött a 3 hónapos DKJ hozamesése (ProfitLine)
A múlt hetivel megegyező meghirdetett összeg, kissé alacsonyabb túljegyzés és azonos kibocsátás mellett, 3 bázisponttal 4,93 százalékra csökkent a három hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
ápr. 20
15:09
Már az idén elkezdődhet a Duna hajózhatóságának fejlesztése (ProfitLine)
Idén vagy 2011-ben kezdődhetnek azok a folyószabályozási munkálatok, amelyek jelentősen növelnék a dunai vízi út kihasználhatóságát – mondta Mayer István, a VITUKI Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutató Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. igazgatója kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. (MTI)
ápr. 20
15:12
Továbbra is aktív az Eyjafjallajökull vulkán (Privátbankár)
Az egész Európában légiközlekedési káoszt okozó izlandi vulkán továbbra is aktívnak mutatkozik, de három kráteréből egyre kevesebb hamut lövell ki, amely a korábbinál kisebb magasságba emelkedett, mi...
ápr. 20
15:12
Medvegyev: Moszkva erős, korszerű Kirgizisztánban érdekelt (Gondola)
Oroszország, akárcsak Üzbegisztán, abban érdekelt, hogy Kirgizisztán virágzó és korszerű állam legyen - hangsúlyozta Moszkvában Dmitrij Medvegyev orosz elnök, aki Iszlam Karimov üzbég államfővel tárgyalt
ápr. 20
15:12
Felfüggesztettet kaptak a Siemens volt vezetői (Blikk)
ápr. 20
15:12
Hamukáosz: 4 nap alatt lejáratta magát az EU (Kripto Akadémia)
Kikezdte az Európai Unió (EU) tekintélyét, hogy káosz alakult ki az európai légiközlekedésben az izlandi vulkánkitörésből származó hamufelhő miatt. A történtek egyértelművé tették a tagállamok közötti együttműködés hiányát, ami felgyorsíthatja az európai légtér használatával foglalkozó közös uniós döntéshozó testület megalakítását.
ápr. 20
15:12
A Zelnik-gyűjteményből árverez a Belvedere (Spa Trend Online)
Kelet-ázsiai műtárgyakat árverez Zelnik István gyűjteményéből szombaton a Belvedere Galéria; a 118 tételes aukciós anyagban szép számmal találhatók egzotikus ritkaságok, múzeumi darabok.
ápr. 20
15:14
Még mindig érdemes befektetni a feltörekvő országokban (Privátbankár)
A feltörekvő piacok kedvező befektetési célpontok maradhatnak, annak ellenére, hogy egyes országok papírjai jelentős árfolyamveszteségeket könyveltek el
ápr. 20
15:14
A légtérzár miatt sokmilliós veszteség Hévízen és Sármelléken (Gondola)
Több mint 600 vendégéjszaka lemondását és ezzel mintegy 10 millió forint veszteséget okozott Hévíz legnagyobb szállodáinak az elmúlt napokban a légtérzár, ami a sármelléki repülőtéren is jelentős bevételkieséssel járt a kimaradt járatok és kisgépek miatt
ápr. 20
15:14
Vulkánkitörés: hogyan lehetne eredményesebb az unió? (Kripto Akadémia)
Megvizsgálja majd az Európai Unió az izlandi vulkánkitörést követő légi közlekedési káosz tapasztalatai alapján, hogyan lehet tovább javítani a szervezet reagálóképességét és a tagországok közti együttműködést ilyen esetekben - hangoztatta Siim Kallas közlekedési EU-biztos a téma plenáris európai parlamenti vitájában, kedden Strasbourgban.
ápr. 20
15:15
Az elődök hangján nevettetett Gálvölgyi (Blikk)
BUDAPEST – Gálvölgyi János pályafutása 40 éve alatt sok drámai szerepet is eljátszott, ám a nagyközönségnek a parodista mivolta a legismertebb. Nem csoda, hiszen 1968-ban a Ki mit tud?-on egyik napról a másikra robbant be a köztudatba.
ápr. 20
15:16
Újabb túszokat ejtettek a szomáliai kalózok (Kripto Akadémia)
Szomáliai kalózok három thaiföldi halászhajót foglaltak el az Indiai-óceánon - jelentette be kedden egy kenyai hajózási tisztviselő.
ápr. 20
15:18
Egymillió fontot kapnak a győztesek Wimbledonban (Infostart)
Kereken egymillió font (302 millió forint) üti a markát a férfi és a női győztesnek is a június 21. és július 4. között sorra kerülő wimbledoni tenisztornán.
ápr. 20
15:18
EUR/SEK Felfelé ível a svéd korona útja (HírTV)
A svéd korona nyereségeket könyvelt el az euróval szemben, miután a Riksbank a várt szerint nem változtatott 0,25%-os alapkamatán. A kísérö nyilatkozat szerint egyelöre alacsonynak kell maradnia a kamatszintnek, hogy fellendülhessen a foglalkoztatás és a termelés. Az EUR/SEK 9,6257-re esett. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
ápr. 20
15:18
Átláthatóbb közbeszerzési eljárások (Portfolio)
A kormány egy nemrég közreadott rendeletében újabb intézkedéseket tett annak érdekében, hogy biztosítsa a közbeszerzési eljárások jogszerűségének fenntartását, nyilvánosságát és átláthatóságát. Ennek...
ápr. 20
15:18
Kihúzott gyufásdobozokra emlékeztető társasház! Képpel! (Pénzcentrum)
Állítólag valakinek nem kell őrült dolgokért a szomszédba menni, mi azonban most megtesszük. Ezúttal az osztrák fővárosba, Bécsbe ruccanunk át egy különleges ingatlant megtekinteni. Az alábbi képen látható szokatlan küllemű épületegyüttest a sógorok álmodták és valósították meg....
ápr. 20
15:18
Hitlert méltatja a Jobbik-közeli portál (ATV)
Tudatlan tömegnek nevezi cikkében a kuruc.info nevű szélsőjobboldali portál a második világháború kirobbantóját, a többmillió ember meggyilkolásáért felelős Adolf Hitlert elítélő többmilliárd embert.
ápr. 20
15:20
AUD/JPY Tovább emelkedö kamatok (HírTV)
Az RBA jegyzökönyve szerint a szárnyaló bányaipar miatt fokozódtak az inflációs kockázatok, és igyekeznek normális szintre hozni a kamatokat. Az RBA-nál ezért legalább még egy kamatlépést várhatunk. Az AUD/JPY 83,93-ról 86,54-re kúszott fel. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
ápr. 20
15:20
Holnap kezdi az életmentő tárgyalásokat Görögország (2.) (Portfolio)
A légiügyi zavarok részleges enyhülése nyomán holnap meg tudja kezdeni a következő két évre (2011-2012) koncentráló, gazdaságpolitikai témájú tárgyalásait Görögországban a Nemzetközi Valutaalap, az...
ápr. 20
15:20
Ahol hetente két farmert ölnek meg (ATV)
Naponta két farmert ér támadás Dél-Afrikában, és hetente két ember veszti életét ezek következményeként - közölte kedden a Dél-Afrikai Köztársaság legnagyobb mezőgazdasági szövetsége, az Agri SA. "A statisztikák közismertek: 11.785 támadás és 1804 gyilkosság 1991 óta" - közölte a szervezet egyik tagja a parlament rendészeti bizottságával.
ápr. 20
15:22
Végső búcsút vettek Popper Pétertől (HírTV)
Kedden délelőtt helyezték végső nyugalomra Popper Pétert. A szertartás 11 órakor kezdődött Budapesten, a Kozma utcai Zsidó Temetőben. Popper Péter hosszú betegség után, életének 76. évében hunyt el múlt pénteken.
ápr. 20
15:22
Kétsebességes lehet az eurózóna (Portfolio)
Mindössze egy százalékos GDP-növekedés lehet idén az eurózónában, ezzel párhuzamosan tovább nő a munkanélküliség, a válság hatására pedig kétsebességessé válhat a monetáris unió - derül ki az Ernst &...
ápr. 20
15:24
Kanadai alapkamat: 0,25%- elörejelzés: 0,25% (HírTV)
A BoC a várakozásoknak megfelelöen nem változtatott 0,25%-os irányadó kamatán. Részletek következnek
ápr. 20
15:30
Csökkent a 3 hónapos DKJ hozama (Privátbankár)
A múlt hetivel megegyező meghirdetett összeg, kissé alacsonyabb túljegyzés és azonos kibocsátás mellett, 3 bázisponttal 4,93 százalékra csökkent a három hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama az Á...

Keresés