Miután az első fordulóban már eldőlt, hogy melyik párt fog kormányozni a következő négy évben, a második forduló arról szól, hogy milyen demokratikus ellensúlyok lesznek a parlamentben, illetve lesz-e Orbán Viktornak teljhatalma - mondta Mesterházy Attila, az MSZP listavezetője szerdán Salgótarjánban.
Újabb kormányszakadás eshetősége sejlett fel Belgiumban, miután a flamand-vallon választókerületi megosztás ügyében nincs egyetértés a pártok között, pedig az önmaguknak kitűzött határidő csütörtökön lejár.
Tíz egyéni parlamenti mandátum sorsáról döntenek a szavazók április 25-én Borsod-Abaúj-Zemplénben az országgyűlési képviselőválasztás második fordulójában. A megye tizenhárom egyéni választókerületében április 11-én összesen három választókerületben - Encs, Mezőkövesd és Sátoraljaújhely - hirdettek végeredményt, mindhárom körzetben a Fidesz-KDNP jelöltje nyert.
A várakozásoknak megfelelő bevételi számokat publikált az idei első negyedévről az AT&T, miközben az eredményszám szebben alakult a korábbi prognózisoknál. A papírok 1%-os mínuszban állnak a...
A jó hír a hímnek, hogy akár kétszer is szexelhet életében. A rossz hír: ha ez tovább tart tíz másodpercnél, akkor az életébe kerül, mert felfalja partnere.
A Moody's lehetségesnek tartja Bulgária hitelminősítésének a javítását a következő 12-18 hónapban annak ellenére, hogy a bolgár kormány a közelmúltban bejelentette: tavalyi államháztartási hiánya nagyobb volt a vártnál.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,64 pontos, 1,03 százalékos emelkedéssel, 24.042,24 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 19,7 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Egyelőre nem tudni, lesz-e már idén adócsökkentés. A Fidesz vezető politikusai szinte minden alkalommal hangoztatják, hogy a választások után az egyik első dolguk lesz mérsékelni a közterheket. Varga Mihály alelnök szerint rendszerszintű csökkentésre csak 2011-ben lesz lehetőség, de egyes adónemek változhatnak már idén is. A választmányi elnök szerint viszont ez idén már nem fog menni.
Tölgyesi Balázs tagadja, hogy ő lett volna Hagyó Miklós meghosszabbított keze a közterület-fenntartó vállalatnál. Elmondása szerint a kinevezéséhez a főpolgármester-helyettesnek semmi köze nem volt.
Javította a világgazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF). A szerdán közzétett globális gazdasági kilátások szerint az idén 4,2 százalék lesz a bővülés, a korábban jelzett 3,9 százalékkal szemben. 2011-re, a januári előrejelzéssel megegyezően, most is 4,3 százalékos világgazdasági növekedést vár a szervezet.
Ártalmas-e egészségünkre a hamufelhő? Az allergiások jobban ki vannak téve a negatív egészségügyi hatásnak? - A hazánk fölé érkező vulkáni hamu egészségügyi hatásairól kérdeztük Dr. Horváth Tamás fül-orr-gégész szakorvost.
Ez egy új tendencia a szoftveriparban, amely korábban kerülte a hitelfelvételt, és inkább belső készpénztermeléssel és tőkebevonással finanszírozta a növekedést
Még a legtitkosabb álmainkban sem reményedtünk abban, hogy ennyire magabiztosan játszik majd a ljubljanai világbajnoságon a magyar jégkorongválogatott.
Levonulóban van az árhullám az észak-magyarországi folyókon, a régiót felügyelő környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság területén 112 kilométeren van érvényben elsőfokú árvízvédelmi készültség; a tarnazsadányi gátőrjárásnál továbbra is fenntartják a harmadfokú riasztást.
Az MSZP listavezetője arra buzdítja az embereket, hogy menjenek el szavazni a második fordulóban, és szavazzanak a szocialista pártra, mert az MSZP képes a demokratikus kontrollra
A Fidesz vezetőinek eddigi nyilatkozatai szerint legalább fél tucat kétharmados jogszabály módosítását tervezi a párt kormányra kerülve; az alkotmány 36 jogszabálynál és 31 döntésnél írja elő a kétharmados többség szükségességét.
Többször megütötte a tőle érvényes jegyet vagy bérletet kérő ellenőrt egy fiatal nő Tatabányán. A rendőrség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak ügyében nyomoz.
A rendszerváltás után Tiszaújváros az MSZP fellegvára volt húsz éven keresztül, most azonban megtört a jég, ugyanis Mengyi Roland, a Fidesz–KDNP-szövetség jelöltje nyerte az első fordulót. Amennyiben ezt a sikert képes megismételni vasárnap, akkor fölényes győzelmet arathat a Fidesz–KDNP-szövetség Magyarországon – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt szerda este megtart...
Újabb Ponzi-csaló ellen emeltek vádat az Egyesült Államokban: egy jótékonykodó floridai mágnásról kiderült, hogy 900 millió dollár értékben csapta be ügyfeleit - közölte az amerikai tőzsdefelügyelet szerdán. (MTI)
(MTI) - Egy napig tartott a fellendülés: a vezető nyugat-európai értéktőzsdék szerdán már megint gyengélkedtek, a görög adósságválság megoldása körüli bizonytalanság miatt.
Azért indult el a Klubrádió a 92,9 MHz-es frekvenciára kiírt pályázaton, mert jelenlegi - 95,3 MHz-es frekvenciájára vonatkozó - engedélye 2011 februárjában lejár - közölte honlapján a rádió szerdán délután, hangsúlyozva, nem birtokol majd két frekvenciát, az elnyert hullámsávon pedig senkit nem lehet elhallgattatni, mivel azon évek óta egyetlen rádió sem szól.
Közel másfélszeresére nőtt az osztrák katolikus egyházat elhagyók száma idén a tavaly év eleji adathoz képest - értesült a Die Presse című osztrák napilap.
Vérszemet kaptak a befektetési banki tevékenységet űző pénzintézetek, miután a SEC eljárást kezdeményezett a Goldman Sachs ellen. A loobigépezet gőzerővel indult be, hogy a szektor legnyereségesebb...
A magyar jégkorong-válogatott hatalmas csatában 2-0-ra győzött a brit csapat ellen a ljubljanai divízió I-es világbajnokság szerdai fordulójában, így pénteken a szlovénok elleni mérkőzésen dől el, hogy melyik gárda jut fel a világ legjobbjai közé.
Jó hír, hogy az év első két hónapjában csökkent hazánkban a népesség természetes fogyásának üteme - mondta el az InfoRádiónak a Központi Statisztikai Hivatal főtanácsadója. Jelenleg 10 millió 9 ezer Magyarország lélekszáma. A gyarapodás attól függ, hogy a hetvenes évek középén született párok nem halogatják-e túl sokáig a gyermekvállalást - tette hozzá a demográfus.
Valótlan tartalmú, megtévesztő szórólapokat helyezett el valaki több kiskunhalasi postaládába a Bács-Kiskun megyei VIII. számú választókörzetben. A szórólapokon az olvasható, hogy az első fordulóban mandátumot nem szerző jelölt már bejutott a parlamentbe, ezért a második fordulóban rá már senki se szavazzon.
A Jobbik segítheti legyőzni a Fideszt Edelényben. A radikális jobboldali párt visszalépteti jelöltjét a település polgármestere, Molnár Oszkár javára, akit a várandós roma nőkre tett sértő megjegyzéséért zárt ki a pártból a Fidesz.
No lám, érdemes utánozni David Beckham frizuráját. Az angol válogatott jelenleg sérült labdarúgója mohikánmódira nyírt sérójának köszönheti az életét a három éves Maddox Tallowin.
Annyira erőszakossá vált a juttatásaik megkurtítása miatt tiltakozó bosnyák háborús veteránok szerdai szarajevói tüntetése, hogy a rendőröknek könnygázt kellett bevetni a tömeg szétoszlatására. Mintegy hatvan ember, köztük 15 rendőr megsebesült.