Eddig megismert stílusánál jóval visszafogottabb és megfontoltabb lett Orbán Viktor, első kijelentéseiben a Jobbik kedvenc kampánytémáját hangoztatta – írja a Szabadság
A szakmai előkészítő tárgyak írásbeli vizsgájával ért véget a tavaszi érettségik második hete pénteken, május 14-én. Az oktatási tárca tájékoztatása szerint összesen 11 918 diák maturált: középszinten 870 helyszínen 10 918, emelt szinten pedig 123 helyszínen 1000 tanuló vizsgázott. Középszinten a marketing alapismeretek, míg emelt szinten a közgazdasági alapismeretek volt a legnépszerűbb tárgy a…
Újabb, 14,5 milliárdos eurós részletet kap Görögország az Európai Unió (EU) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hitelkeretéből - közölték hétfőn athéni pénzügyminisztériumi források
Majdnem egymillió ember ül börtönben Oroszországban. Sok ez vagy kevés egy ilyen nagy népességű államban? S, ha sok, mi a teendő? A kérdésre adott választól függ, milyen gyakorlati lépésekre szánja el magát az orosz vezetés.
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a 2010 első negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP 4,4 százalékát tette ki, az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 79,6 százaléka volt 2010 első negyedévének végén - közölte a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján az MNB hétfőn
A tudósok nem jutottak meggyőző eredményre, ezért még most sem biztos, hogy közvetlen kapcsolat van a két agydaganat típus és a maroktelefonok használata között
Számos előnyhöz jut az a vállalat, amely egy új megoldást, az információs pult használatát választja HR-ügyeinek intézéséhez. Amikor toboroznak, könnyen és gyorsan teremthetnek kapcsolatot a jelentkezőkkel, de ezen keresztül lehetőség van például különböző HR-szolgáltatások bemutatására, népszerűsítésére is.
Ügyfél-elégedettségi felmérést indít május 17-től az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) ügyfélszolgálatain és honlapján - tájékoztatta az APEH hétfőn az MTI-t.
"Csontvázakra" lel az új, konzervatív vezetésű brit koalíciós kormány a múlt héten leköszönt munkáspárti kabinet költségvetési hagyatékának átvizsgálása során - mondta a hétfői Financial Timesnak George Osborne brit pénzügyminiszter, aki június végére új költségvetést ígért.
Gyengüléssel indult a kereskedés hétfőn a vezető nyugat-európai tőzsdéken.A FTSE-100, a londoni tőzsde fő mutatója 0,19 százalékkal, a DAX-30 frankfurti tőzsdeindex 0,18 százalékkal, a párizsi CAC-40 mutató 0,55 százalékkal gyengült nyitáskor.
Közel 700 rendőr keresi a múlt szerdán elrabolt Maria Boegelt. Az 54 esztendős bankárfeleséget Heidenheimben vitték el ismeretlen tettesek. A férj hiába akarta kifizetni a váltságdíjat, az emberrablók nem jelentkeznek.
Az államháztartás nettó finanszírozási igénye a 2010 első negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP 4,4 százalékát tette ki, az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 79,6 százaléka volt 2010 első negyedévének végén - közölte a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján az MNB hétfőn.
Guillaume Musso Ott leszel? című regényének fülszövegét olvasva az embernek azonnal Audrey Niffenegger Az időutazó felesége címet viselő kötete jut eszébe.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe 22 730 ponton nyitott hétfő reggel, ez 2 százalékos esés a pénteki záróértékhez képest. 10 óra előtt néhány perccel 22 751 ponton állt a BUX, ez is csaknem két százalékkal alacsonyabb a pénteki zárásnál.
Több fronton is kemény küzdelmek várnak a dollárra. Az euróval szemben az 1,23-as érték körül számíthatunk komolyabb csatákra. A frankkal szemben az 1,41-es szint lehet érdekes. Emellett még a kanadai dollár áll érdekes szintek közelében. A délutáni amerikai adatok újabb lökést adhatnak a dollárnak. Az EUR/USD jelenleg épp az 1,23 ismételt ostromára készül. Reggel már sikerült 1,2320-ig tolni a...
Szívproblémákkal kórházba szállították Horváth Évát, majd kivizsgálás után visszavitték a büntetés-végrehajtási intézetbe - közölte a BKV-ügyben pénteken őrizetbe vett gyanúsított - Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes szóvivőjének - egyik ügyvédje hétfőn
Nem jutott meggyőző eredményre a mobiltelefonok és két típusú agydaganat kapcsolatáról egy nagy nemzetközi tanulmány, melyet kedden tesz közzé egy orvosi folyóirat.
Horváth Évát szívproblémákkal kórházba szállították, majd kivizsgálás után visszavitték a büntetés-végrehajtási intézetbe - közölte a BKV-ügyben pénteken őrizetbe vett gyanúsított - Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettes szóvivőjének - egyik ügyvédje.
Újabb, 14 és fél milliárdos eurós részletet kap Görögország az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap hitelkeretéből - közölték az athéni pénzügyminisztériumban. Az euróövezeti tagállamok által biztosított összeget legkésőbb holnap délig átutalják.
Csaknem tízezer fogyasztót érint a vihar okozta áramkimaradás a Dél-Dunántúlon; az E.ON szombat este óta megerősített szolgálatban, folyamatosan javítja a hibákat - közölte a szolgáltató térségi szóvi...
Megszűnt az útzár, féltizenegy után ismét helyreállt a forgalom az M7-es autópályán Balatonboglár térségében, ahol a Nagykanizsa felé vezető oldalon a rendkívül erős szél két kamiont is "megforgatott", az egyik pótkocsija pedig fel is borult hétfőn.
Ügyfél-elégedettségi felmérést indít május 17-től az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal ügyfélszolgálatain és honlapján. A másfél évvel ezelőtti kutatás folytatásaként az adózók újra elmondhatják vé...
Pénteken véget ért a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által közösen indított kampány az M43 autópálya nyomvonalán épülő Tisza-híd elnevezésére. A kampány...
Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága a GDP 79,6 százaléka volt 2010 első negyedévének végén - az adóbevételek teljesülése bizonytalan az MNB szerint
Cserébe a bajnoki címért és a kupagyőzelemért, Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa megveszi Kakát Carlo Ancelottinak. A brazil zseni szerződtetése nem könnyű, de azért nem is lehetetlen.
A reggeli mérsékelt csökkenést követően még keresik az irányt az európai tőzsdeindexek. A német DAX index 0.2%-ot erősödött, a francia CAC-40 pedig 0.5%-ot veszített értékéből. Az euró tovább gyengül...
Ügyfél-elégedettségi felmérést indít mától az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal ügyfélszolgálatain és honlapján. A másfél évvel ezelőtti kutatás folytatásaként az adózók újra elmondhatják véleményüket az adóhatóság szolgáltatásairól és ügyfélszolgálati tevékenységének minőségéről, amivel fontos visszajelzést adhatnak a hivatal munkájáról és működéséről....
A holnapi nappal cseréli le nevét Telenorra a Pannon - derült ki a cég mai napon megrendezett sajtótájékoztatóján. A névváltással párhuzamosan 5 forintos "mobilról vezetékesre" percdíjat, valamint...
Moszkvában négy esztendei letöltendő börtönre ítéltek egy kémkedéssel vádolt térképészt – írja a Moscow Times. A férfi orosz katonai térképeket töltött fel az internetre, amelyek az amerikai hadsereghez is eljuthattak.