Az amerikai elnök azt reméli, hogy 2020-ig felére lehet csökkenteni az Egyesült Államok járműparkjának fogyasztását és az általa okozott légszennyezés mértékét
A magyar parlament létszámcsökkentésének példájára az osztrák politikai tisztségek számának a lefaragása mellett érvelt szombati kommentárjában egy osztrák napilap.
Elhunyt Vadász Gyula rádiórendező - tudatta felesége, Andor Éva operaénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára szombaton az MTI-vel. A Jászai-díjas Érdemes művészt életének 81. évében, hosszú szenvedés után, péntek éjjel érte a halál.
Két tiszai árvízvédelmi szakaszon másodfokúra emelte az árvízvédelmi készültséget a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte a szervezet vezetője szombaton.
Kellemetlen, ragacsos, rozsdavörös olajszennyeződés érte el a Mexikó-öbölben a Mississippi partján fekvő lápvidéket - eddig "csak" kátrány került a partra
Megzsarolták, ezért fizetett több mint kétmillió forint csúszópénzt a szocialista Wieszt Jánosnak az a vállalkozó, aki egy önkormányzati ingatlant akart megvenni a főváros XI. kerületében.
Azonnali vizsgálatot rendelt el Balajti László altábornagy, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) vezetője, miután a HírTV Célpont című, pénteken sugárzott műsorában egy férfi, aki állítása szerint a Főtáv munka- és tűzbiztonsági igazgatója volt, azt mondta: az NBH egyik embere megkereste, hogy világítsa át a fővárosi céget.
Kellemetlen, ragacsos, rozsdavörös olajszennyeződés érte el a Mexikó-öbölben a Mississippi partján fekvő lápvidéket - eddig "csak" kátrány került a partra
Frontálisan ütközött két személygépkocsi Kecskemét közelében péntek este az 5218-as úton. A baleset okozója könnyebben sérült, a vétlen autós és két utasa súlyos sérülésekkel került kórházba – értesült a HavariaPress.
Knut Vollebaek, az EBESZ Kisebbségi főbiztosa a magyarországi kettős állampolgársággal kapcsolatosan leszögezte: hibás lépés magyar részről, hogy a szlovákiai választási kampány idején akarják megadni ennek lehetőségét a határon túli magyaroknak.
A görög lakosság túlnyomó többségének elege van a korrupcióból, a kenőpénzfizetés rendszeréből - derül ki a Transparency International által készített tanulmányból, amelyből német lapok idéztek szomba...
Ma kezdetben változóan, nagyrészt napos időre számíthatunk, délután azonban gyakrabban megnövekszik a gomolyfelhőzet és a Dunántúlon valamint a középső országrészben több helyen várható zápor, elszórt...
Ronaldinho az újabb futballidényben is az AC Milan játékosa lesz, jóllehet legutóbb mint új együttesével már az angol Manchester Cityvel hozták össze a brazil kiválóságot.
Összesen 2 millió 690 ezer 805 embert oltottak be a H1N1 influenza fertőzés ellen tavaly szeptember és idén április között, ami országosan 26,8 százalékos átoltottságot jelent - többek között ez derül ki az Országos Epidemiológiai Központ hetilapja, az Epinfo legfrissebb számából.
Százezrek vesznek részt a csíksomlyói búcsún szombaton. Az eső ellenére több százezer zarándok indult el a mise helyszínére, a két Somlyó-hegy közötti nyeregben levő a Hármashalom oltárhoz. A pünkösdi búcsún az ünnepi szónok a dévai árvák atyja, Böjte Csaba.
Az euróövezet 80 milliárd euróval menti meg az államcsődtől azt a Görögországot, ahol a lakosság egy része még mindig nem hajlandó magára vállalni a megszorítások költségeit. Összeállításunkból...
Hiába a varázslatos tengerpartok és szigetek, valamint az alacsony árak, a május eleje óta tartó görögországi sztrájkok és tüntetések miatt a turisták tömegesen mondják vissza szállásfoglalásaikat, komoly anyagi veszteségeket okozva az országnak.
A legfrissebb adatok szerint 159 halottja van a szombati indiai repülőgép-szerencsétlenségnek – közölték indiai tisztségviselők. A Dubaiból indult indiai utasszállító fedélzetén 166 ember volt. A gép leszállás közben túlcsúszott a kifutópályán, áttörte a védőkorlátot és kigyulladt. A baleset pontos okai továbbra is ismeretlenek.
A levonuló árvíz után egyre több út járható, ha csak fél szélességben is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, néhány úton azonban továbbra sem lehet közlekedni; Tornabarakonyba és Tornaszentandrásra személyautóval még mindig nem lehet behajtani - tájékoztatta a közútkezelő társaság megyei ügyelete az MTI-t
Alapvető egyetértés alakult ki a pártok között a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslat tegnapi tárgyalásán a tekintetben, hogy az 1920. június 4-i trianoni békediktátum emlékével szembe kell nézni. Nézeteltérések ugyanakkor voltak a javaslatról való egyeztetésen, például amiatt, hogy Isten szerepel a preambulumban. A szocialisták egyelőre nem tudják, hogy…
A parlament szocialista alelnöke szerint a jövőben muszáj egységes szocialista pártot teremteni, új intézményeket alapítani. Ujhelyi István kiemelte, erre a közös munkára kell összpontosítani a párt minden erejét. Lapunknak arról is beszélt, hogy ebben a helyzetben teljes körű tisztújításra van szükség, vissza kell szerezni az emberek bizalmát.
A harmadfokú készültségi szintet jóval meghaladó tetőzésre lehet számítani a Tiszán. A legfrissebb számítások szerint akár a 850 centimétert is elérheti Szolnoknál a Tiszán jelenleg levonuló árhullám - közölte a Közép-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője szombati sajtótájékoztatóján.
A dél-dunántúli árvízkárok elhárítása több száz millió forintjába került a helyi önkormányzatoknak. Mivel ezt az országrészt nem minősítette a kormány katasztrófa sújtotta területnek, a helyhatóságok csak a központi vis maior keretből számíthatnak kárenyhítésre. Az összeget az önkormányzatok gyakorlatilag megelőlegezik, a lassú ügyintézés miatt ugyanis csak hónapok múlva tudnak pénzhez jutni.
A MasterCard kutatása szerint 120 millió eurót érő győzelemért küzd a szombat esti UEFA Bajnokok Ligája döntőn a világ két kiemelkedő csapata az FC Internazionale Milano és az FC Bayer München; az UEFA hivatalos szponzorának megbízásából készült tanulmány kimutatta, hogy a mérkőzés a teljes európai gazdaság számára mintegy 351,5 millió euró bevételt jelent....