2010. május 4. kedd

máj. 4
16:00
Összeférhetetlenség miatt kell lemondania Fazekas Sándornak (Alternatív Energia)
Fazekas Sándornak, Karcag polgármesterének összeférhetetlenség miatt le kell mondania posztjáról, miután az Orbán-kormányban a vidékfejlesztési tárcát fogja vezetni - mondta el a nagykunsági város jegyzője kedden.
máj. 4
16:02
Felszállhat az esti Dublin-Budapest repülőjárat (HírTV)
Délután 1 órától ismét indítanak és fogadnak járatokat az írországi repülőterek. A légikikötőket reggel 7 órától zárták le az izlandi vulkán miatt. A tűzhányó ismét füstöt és port ereget magából, amit az ír partok felé sodort a szél - ezért kellett részleges légtérzárat elrendelni.
máj. 4
16:02
20-25 milliárdos bírsággal sújthatja Budapestet az EU (Alternatív Energia)
Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint nagyságrendileg akár 20-25 milliárd forintos bírsággal is sújthatja Budapestet az Európai Unió a vállalt környezetvédelmi előírások megszegéséért, ha nem változik jelentősen a főváros légszennyezettsége.
máj. 4
16:06
Digitális tananyagot és tudásbázist hoznak létre Északkelet-Magyarországon (Infostart)
Digitális tananyagot és tudásbázist hoz létre informatikus hallgatóknak a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Nyíregyházi Főiskola és az egri Eszterházy Károly Főiskola. A 95 millió forintos projektet uniós forrásból finanszírozzák.
máj. 4
16:06
Horváth Csaba: 20-25 milliárdos bírsággal sújthatja Budapestet az EU (Gondola)
Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint nagyságrendileg akár 20-25 milliárd forintos bírsággal is sújthatja Budapestet az Európai Unió a vállalt környezetvédelmi előírások megszegéséért, ha nem változik jelentősen a főváros légszennyezettsége
máj. 4
16:09
Meredek csökkenéssel indultak az amerika piacok (ProfitLine)
Csökkenő indexekkel nyitottak a tőzsdék New Yorkban, azon aggodalmak hatására, hogy a 110 milliárd eurós Görögországnak szánt segélycsomag megakadhat, ha azt az eurózóna tagországai nem hagyják jóvá.
máj. 4
16:11
További jó hírek az amerikai ingatlanpiac felől (ProfitLine)
A Nemzeti Ingatlanforgalmazók Szövetsége (NAR) adatai alapján a függőben lévő ingatlan értékesítések alakulásából képzett mérőszám az USA-ban március folyamán 5,3 százalékkal 102,9 pontra emelkedett a felülvizsgált februári 8,3 százalékos emelkedés során elért 97,7 pontról.Az előzetes várakozások ennél kisebb mértékű 3.9 százalékos emelkedésre számítottak.
máj. 4
16:12
A terrorizmus elleni harc volt a téma Brüsszelben (Infostart)
Brüsszelben a terrorizmus elleni harc folytatását szorgalmazta a spanyol miniszterelnök. José Luis Zapatero, miután találkozott Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral, azt mondta: az elhatározásnak az észak-atlanti szervezet új stratégiai koncepciójában is hangsúlyosan meg kell jelennie.
máj. 4
16:12
Nem hozott meglepetést az amerikai ingatlanpiaci adat (Portfolio)
Márciusban 5.3%-kal növekedett a függőben levő lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban az előző hónaphoz képest, ami közel megegyezik az elemzők prognózisával, akik 5%-os emelkedést...
máj. 4
16:12
Imádkozhatnak a hitelesek: mit jelent a forintgyengülés? (Pénzcentrum)
Ismét komolyan gyengülést mutat a forint. Az euróval szembeni árfolyam újra a 273-as szint fölé emelkedett. A hazai fizetőeszköz piacát így továbbra is nyomás alatt tartják a görögországi fejlemények, a Pénzcentrum megmutatja, mit jelent ez a hitellel rendelkező magyar családok számára....
máj. 4
16:12
Elfogatóparancs a magyar sztár ellen! Durva vádak! (ATV)
Ügyvédje többször is úgy nyilatkozott, hogy védence nem követett el bűncselekményt.
máj. 4
16:14
"Szlovákiában romlott a nemzeti kisebbségek jogbiztonsága" (Infostart)
Szlovákiában romlott a nemzeti kisebbségek jogbiztonsága az utóbbi négy évben - állítja a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet.
máj. 4
16:16
Gyanús ügybe keveredett az olasz gazdaságfejlesztési miniszter (Infostart)
Olaszországban lemondott posztjáról a gazdaságfejlesztési miniszter, miután gyanús ingatlanértékesítési ügybe keveredett.
máj. 4
16:16
Milliárdokra büntethetik Budapestet a szmog miatt (Privátbankár)
Horváth Csaba szerint nagyságrendileg akár 20-25 milliárd forintos bírsággal is sújthatja Budapestet az EU, ha nem változik jelentősen a főváros légszennyezettsége
máj. 4
16:16
Visszahozzák a halálból a mamutot (Infostart)
Egyelőre ott tartanak a tudósok, hogy - a Jurassic Park című filmben látott kísérlethez kissé hasonlóan - a hajdani óriások egyik megfagyott példányának DNS-éből szeretnék rekonstruálni az egyed vérét. Talán a gyapjas mamutok egy nap újra sétálhatnak majd a földön?
máj. 4
16:18
Sorozatos sztrájkok Görögországban (Infostart)
Görögországban 48 órás sztrájkot kezdtek a kormány megszorító intézkedései ellen tiltakozó közszolgálati dolgozók; este a légiirányítók az akcióhoz csatlakozva lezárják az ország légterét. Több szakszervezet, például a hulladékszállítóké már tegnap megkezdte munkabeszüntetését.
máj. 4
16:18
Hogyan lehet kivédeni a csecsemőkori allergiát? (Infostart)
Legalább négy, de inkább hat hónapnyi szoptatással és probiotikumok fogyasztásával az édesanyák meg tudják előzni a csecsemőnél az allergia kialakulását - mondta az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főorvosa. Réthy Lajos közölte: ma minden harmadik várandós számíthat arra, hogy gyermeke allergiás beteg lesz.
máj. 4
16:18
Amerikai folyamatban levö házeladások: 5,3%- elörejelzés: 3,9% (HírTV)
Amerikai folyamatban levö házeladások márciusi mutatói: 5,3%- elörejelzés: 3,9%- elözö havi érték: 8,2%. Részletek következnek
máj. 4
16:18
A New York-i merénylő egyedül volt (Kripto Akadémia)
A New York-i merényletkísérlet gyanúsítottjaként őrizetbe vett pakisztáni-amerikai férfi egy keddi rendőrségi közlés szerint azt mondta a nyomozóknak, hogy egyedül cselekedett.
máj. 4
16:20
Amerikai ipari megrendelések: 1,3%- elörejelzés: 0,0% (HírTV)
Márciusi amerikai ipari megrendelések: 1,3%- elörejelzés: 0,0%- elözö havi érték: 0,6%. Részletek következnek
máj. 4
16:22
USD/CAD Az IMF szerint gondot jelenthet az erös kanadai dollár (HírTV)
Az IMF ma hangsúlyozta: a kanadai dollár erössége nincs túl jó hatással a hazai gazdaságra. A kanadai exportgazdaság gondokkal küszködhet, ha az erös deviza miatt csökken a kereslet. Ez lassítaná a gazdasági erösödést Kanadában, véli az IMF. A középtávon továbbra is alacsony inflációs várakozások és a szilárd fiskális politika viszont pozitív tényezö. Az USD/CAD 1,0232-re emelkedett. in-…
máj. 4
16:24
Lányi András: Nyomós érvek kellenének Sólyom László újraválasztása ellen (Infostart)
Nagy a jelentőség annak, ha egy olyan erkölcsi értékű államfő áll az ország élén, mint Sólyom László - mondta az InfoRádiónak Lányi András. Az Élőlánc Magyarországért elnökségi tagja szintén támogatja a jelenlegi államfő újabb megválasztását.
máj. 4
16:24
Kutyás futás szombaton a Városligetben (Gondola)
KutyaFutta elnevezéssel kutyabarátok és kedvenceik közös futóversenyét rendezik meg szombaton a budapesti Városligetben
máj. 4
16:24
Országos sztrájk és összecsapások Görögországban (HírTV)
„Európa népei, keljetek fel!” Ezzel a felirattal bontottak ki hatalmas transzparenst az Akropolisz előtti falnál kedden tüntetők, akik így akartak tiltakozni a megszorító intézkedések ellen. A nagyjából 100 fős demonstrációt a görög Kommunista Párt szervezte. A tüntetők nem akadályozták meg a turistákat, hogy feljussanak az Akropoliszhoz.
máj. 4
16:26
Illés Zoltán: nagyobb jelentősége lesz a természet- és környezetvédelemnek (Infostart)
A környezet- és természetvédelemért, valamint a vízügyekért felelős leendő politikai államtitkár szerint az új kormányzati rendszerben felértékelődik a környezetvédelem ügye. Illés Zoltán elmondta, a döntéseket a miniszter hozza majd meg, az ügyeket a politikai államtitkár és három helyettese készíti majd elő.
máj. 4
16:26
Dr. Sólyom László és a székelyek (Gondola)
A 2004-es december 5-i népszavazás gyalázatát ő próbálta jelenlétével, szavaival, gesztusértékű cselekedeteivel lemosni.
máj. 4
16:26
Megleshető a bikinis hölgy az óriás felbontású fotón (+kép) (HírTV)
45 gigapixeles kép készült Dubajról, április huszonharmadikán, egy Canon 7D fényképezővel.
máj. 4
16:30
Kaczynski-tragédia: a lengyel meteorológusok tudtak a rossz idő közeledtéről (Infostart)
Tudtak a lengyel katonai meteorológusok a Szmolenszk térségében április 10-én uralkodó rossz időjárási viszonyokról, de nem értesítették erről a Lech Kaczynski elnököt és kíséretét szállító repülőgép személyzetét.
máj. 4
16:30
Cser Ágnes: számon fogjuk kérni Orbán Viktort (ATV)
Egyeztetést várnak el tőle.
máj. 4
16:32
Fizetős lesz a You Tube? (ATV)
Bérleti díj ellenében lehet majd nézni a feltöltött videókat.
máj. 4
16:33
Felmérés: a lakosság teljesen tájékozatlan az energiaügyeiben (Infostart)
Egy felmérés szerint a lakosság teljesen tájékozatlan az energiaügyeiben; nemcsak azt nem tudja, hogy mennyit fogyaszt és fizet, de azokat a lehetőségeket sem ismeri, amelyekkel csökkenthetné a költségeket.
máj. 4
16:33
Ráijesztett a tél Franciaországra (Privátbankár)
A múlt heti kánikula után kedden télies időjárás köszöntött Franciaországra: a déli országrészben a hegyekben folyamatosan havazik, a szélvihar miatt Montpellier repülőterén szünetel a légi közlekedés...
máj. 4
16:36
Apró trükkökkel az asztma ellen (Infostart)
Ma van az asztma világnapja. Magyarországon a gyerekek 5-8 százaléka szenved ebben a betegségben, azonban a modern életmód miatt egyre többen lesznek. Az Asztmás és Allergiás Gyerekek Magyarországi Egyesülete szerint apró trükkökkel javítható a beteg gyerekek életminősége.
máj. 4
16:36
NZD/USD Nyomás alatt a kiwi (HírTV)
Az NZD/USD nagy eladási nyomás alá került, miután a Dow Jones Index 11.000 pont alá esett. Fokozódott a befektetök kockázatkerülése, ami megviseli a magas kamatú devizákat, és az NZD/USD-t 0,7215-re szorította vissza. 0,7260 alatt romlanak a chart-technikai kilátások. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
máj. 4
16:36
Videoinstalláció Budapest és Párizs között (Kripto Akadémia)
A K27 csoport Budapestet Párizzsal összekötő díjnyertes videóinstallációja szerdától látható a Párizsi Magyar Intézetben és a Budapesti Francia Intézetben.
máj. 4
16:38
Csak később ülhet össze a parlament? (HírTV)
Csúszhat az Országgyűlés alakuló ülése. A köztársasági elnök jövő hét elején dönt az végleges időpontról. A parlamentet május 14-ére hívta volna össze Sólyom László, de addig lehet hogy nem zárulnak le a választások utáni jogorvoslati eljárások.
máj. 4
16:38
Visszatért a tél Franciaországba (Kripto Akadémia)
A múlt heti kánikula után kedden télies időjárás köszöntött Franciaországra: a déli országrészben a hegyekben folyamatosan havazik, a szélvihar miatt Montpellier repülőterén szünetel a légi közlekedés, a Riviéra partvidékét rekordméretű hullámok csapkodják, Párizsban pedig 20 fokot zuhant a hőmérséklet.
máj. 4
16:40
Egységes európai légtér létrehozását sürgeti az EU (Kripto Akadémia)
Az egységes európai légtér mielőbbi megteremtését nevezték az egyik legfőbb törekvésnek az Európai Unió tagországainak közlekedési miniszterei brüsszeli találkozójukon.
máj. 4
16:42
Új Palotanegyed a Józsefvárosban (Infostart)
Több mint 1,6 milliárd forintból felújítják a VIII. kerületi Palotanegyedet - jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség.
máj. 4
16:42
Egységes európai légtér megteremtését sürgetik a közlekedési EU-miniszterek (Gondola)
Az egységes európai légtér mielőbbi megteremtését nevezték az egyik legfőbb törekvésnek az Európai Unió tagországainak közlekedési miniszterei keddi brüsszeli találkozójukon, amelyen az izlandi vulkáni hamuszennyeződés következményeinek kezelésével, illetve az esetleges újabb vészhelyzetre való felkészüléssel foglalkoztak
máj. 4
16:42
USA - Az ipar felől is meglepően jó adatok érkeztek (ProfitLine)
Az Egyesült Államokban az új ipari megrendelések március folyamán 5 milliárd dollárral, 1,3 százalékkal 391,5 milliárd dollárra emelkedtek a felülvizsgált februári 1,3 százalékos bővülés után. A szállítóeszközök nélkül számolt megrendelések 3,1 százalékos növekedést mutattak, melyre 2005 augusztusa óta nem volt példa.
máj. 4
16:44
Az MSZP négypontos javaslata (Infostart)
Az MSZP megküldte négypontos javaslatát az Országgyűlés alakuló ülését megelőző egyeztetésekkel összefüggésben a többi frakciónak. A párt parlamenti képviselőcsoportjának vezetője, Mesterházy Attila azt mondta: a politikai vitanapok összehívásával és a vizsgálóbizottságok felállításával összefüggő házszabály-módosítást szeretnének, emellett azt javasolják, hogy az Országgyűlés a jövőben minden…
máj. 4
16:44
Liget Kártya – programok kedvezménnyel a Városligetben (Gondola)
A Liget Kártyával a Budapesti Állatkert, a Vidámpark, a Széchenyi fürdő, a Fővárosi Nagycirkusz és a Széchenyi Kertvendéglő körbelátogatható
máj. 4
16:44
Egyéves mélyponton a nyerscukor ára (ProfitLine)
Egyéves mélypontra került a nyerscukor ára New Yorkban az erősödő dollár hatására, valamint annak köszönhetően, hogy a világ legnagyobb cukorfogyasztójának tartott India jövőre akár nettó exportőrként léphet a piacra, miután a belföldi termelése meghaladhatja az igényeit.
máj. 4
16:46
Tokajban a Balassi-kard borseregszemle (Gondola)
ABalassi-kard Furmintot választják ki helyi szakemberek és a Balassi Bálint-emlékkard kuratóriumának borkedvelő tagjai.
máj. 4
16:46
Szabadesésben a forint! (ProfitLine)
A súlyosbodó euróövezeti bizalmi válság jelentős árfolyamveszteségeket idézett elő a térségbeli devizák körében: kedden délután fél öt után 273,48 forinton jegyezték az eurót a hétfő este fél hatkor tartott 269,88 forint után.
máj. 4
16:48
Auchan: (V)együnk egy kis hazait! (Pénzcentrum)
Magyar termelőket bemutató akciót szervez az Agrármarketing Centrum május 7-13. között az Auchan áruházakban, (V)együnk egy kis hazait elnevezéssel; az akciósorozatra 6,5 millió forintot fordítanak....
máj. 4
16:51
Jelentősen gyengült a forint (Infostart)
A súlyosbodó euróövezeti bizalmi válság jelentős árfolyamveszteségeket idézett elő a térségbeli devizák körében: kedden délután négy órakor 273,46 forinton jegyezték az eurót a hétfő este fél hatkor tartott 269,88 forint után.
máj. 4
16:51
Superbrand lett az MTI (Privátbankár)
Elnyerte a Business Superbrands címet az MTI – közölte a Superbrands Magyarország szervezet. A nemzeti hírügynökséget szakértői bizottság sorolta a vezető hazai márkák közé, s alkalmasnak talált...
máj. 4
16:53
Elvéreznek a térségi devizák (Privátbankár)
A súlyosbodó euróövezeti bizalmi válság jelentős árfolyamveszteségeket idézett elő a térségbeli devizák körében: kedden délután négy órakor 273,46 forinton jegyezték az eurót a hétfő este fél hatkor t...

Keresés