2010. május 4. kedd

máj. 4
8:31
Az euró 270 forint alatt kedden reggel (ProfitLine)
A 270 forint alatti szinten stabilizálódott az euró jegyzése kedden reggel; a nemzetközi bankközi devizapiacon egy euró 269,37 forintot ért 7 órakor a hétfő esti 269,62 forint után.
máj. 4
8:32
Újra megindult a vonatforgalom (HírTV)
Kedd reggel hét óra után mindkét vágányon újra megindulhatott a vonatforgalom a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon, Komárom és Ács között - közölte a Mávinform.
máj. 4
8:33
Ázsiában nem osztoztak az amerikai piacok örömében (ProfitLine)
Ázsiában nyugtázták az amerikai piacok hétfői emelkedését, de nem mindenhol követték, sőt a régió meghatározó indexei inkább a csökkenés irányába mozdultak el. A befektetőket továbbra is jobban érdekli a Kína által a hétvégén hozott újabb szigorítás, mint az amerikai piacok öröme.
máj. 4
8:34
Horváth Csaba azt mondja, ez egy jó ötlet (HírTV)
Nem blöffölt a fővárosi tömegközlekedés díjmentessé tételével - állítja Horváth Csaba. A szocialisták főpolgármester-jelöltje a Népszabadságnak adott interjújában azt mondta: szerinte jól végiggondolt tervezetről van szó, a bejelentés előtt egyeztetett az MSZP vezetésével is.
máj. 4
8:36
Kik kapnak 200 ezer forintos rokkantnyugdíjat? (Infostart)
Magyarországon közel 800 ezer rokkantnyugdíjas él (akik fele korhatár alatti ellátott), miközben a feleakkora Szlovákiában csak 70 ezer. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság által közzétett statisztikák szerint a korhatár alatti rokkantsági nyugdíjasok átlagellátása 69 992 forint havonta, de akadnak, akik havi 200 ezer forint feletti ellátásban részesülnek.
máj. 4
8:36
A nők egyre férfiasabbak a ház körüli munkákban (Gondola)
A nők egyre inkább átveszik a férfiak szerepét a ház körüli javítgatási munkákban Nagy-Britanniában - főképp azért, mert megelégelték, hogy várjanak párjukra, míg az hajlandó feltápászkodni a fotelből, hogy elvégezze a feladatot
máj. 4
8:36
Nem minden madárfiókát kell megmenteni (hirado.hu)
A magányosnak tűnő tollas fióka többnyire nem árva, nem érte baleset
máj. 4
8:38
Jövőre 15-20 százalékkal nőhet az új lakások ára (Gondola)
A budapesti újlakás-piacon jelenleg kapható lakások várhatóan 2010 végéig elkelnek, ezt követően pedig érzékelhető lakáshiány várható 2011-ben, amely jelentős, 15-20 százalékos áremelkedéssel párosul majd - közölte az Elephant Holding Cégcsoport és az OTP Lakáslízing
máj. 4
8:38
Claudia fotójával búcsúzott az élettől Daróczi (hirado.hu)
Öt telefonszámra küldött MMS-t öngyilkossága előtt a volt kormányszóvivő. - értesült a Blikk A fotókon ő és Claudia volt látható. A pszichológus szerint ez válasz a miértekre
máj. 4
8:40
Ismét brit légtérzár a vulkáni hamu miatt! (hirado.hu)
Bár most csak részleges korlátozást rendeltek el, reggel hattól nem üzemel a belfasti és derry repülőtér sem
máj. 4
8:42
Ázsiában borús volt a hangulat (Portfolio)
Az amerikai indexek 1% feletti emelkedéssel zárták a tegnapi kereskedést, ennek ellenére az ázsiai részvénypiacok lefelé vették az irányt ma reggel. A Shanghai Composite 1%-ot esett, miután Kína...
máj. 4
8:42
Luxushajón jön hozzánk a német nyugdíjas (Pénzcentrum)
Mintegy 150 ezer német turista vett részt 2009-ben több napos dunai hajózáson. A Passau és Budapest között ingázó folyami luxusszállodák komfortja a körutazás és a városnézés előnyeit ötvözi....
máj. 4
8:42
A szocialisták beszámoltatnák Orbánt + videó (ATV)
Szeretnék ha nem csorbulna a parlament ellenőrző szerepe.
máj. 4
8:42
Pécsre utazik a mobil klímairoda (Metropol)
Pécsre utaznak május elején a British Council klímanagykövetei, hogy Európa egyik kulturális fővárosában mobil klímairodájukkal egyszerre szórakoztassanak és informáljanak is.
máj. 4
8:44
Újabb hírek a Gazprom-Naftogaz frigyről (Portfolio)
A Gazprom 5%-ot adna saját részvényeiből a Naftogazért, mondta az orosz kormányfő szóvivője. Vlagyimir Putyin a múlt hét végén vetette fel először a két társaság "egyesülésének" gondolatát. Újabb...
máj. 4
8:45
Mire figyel az APEH májusban? Infók az szja bevallásról (Infostart)
A Pénzcentrum cikksorozata segítségével minden hónapban megtudhatja, hogy mikor és milyen kötelezettségei vannak az állam felé. Közlik azokat a dátumokat és eseményeket, amelyekre érdemes lehet figyelni, ha nem akarunk különböző bírságot és pótlékot átutalni az APEH számlájára. Összeállításuk az egyéni vállalkozók, magánszemélyek és gazdasági társaságok legfőbb adónemeire tér ki.
máj. 4
8:45
A korszerű HR menedzsment feltételei (HR Portál)
A szervezet stratégiai elképzeléseinek megvalósításához korszerű HR-menedzsmentet kell létrehozni. Ehhez olyan felkészült személyi állományra van szükség, amely a gazdasági környezet változásaihoz rugalmasan alkalmazkodik, átgondolja és megvalósítja céljait, képes a változások követelményire színvonalasan reagálni.
máj. 4
8:48
Megbosszulja magát a gyerekkori tévézés (Privátbankár)
Óvnia kell a szülőknek a kisgyerekeket a túl sok tévézéstől, mivel az hosszú távon passzivitáshoz és túlsúlyhoz vezethet
máj. 4
8:48
Belehalt sérüléseibe a felnyársalt munkás (BorsOnline)
Belehalt sérüléseibe az a 24 éves fiatalember, aki tegnap reggel egy építkezésen lezuhant egy állványról, és két betonvas átszúrta a mellkasát. A baleset miatt a rendőrség is vizsgálódik.
máj. 4
8:48
Nagyágyúk a Madách musicalválogatóján (Blikk)
BUDAPEST – Válogatást tartott a Madách Színház, amelyen többek között a Budapesti Operettszínház két sztárja, Vágó Bernadett és Dolhai Attila is részt vett.
máj. 4
8:48
Kitolatott a parkolóház emeletéről (Blikk)
TULSA —  Igencsak rossz irányban próbált kijönni a parkolóházból egy idős oklahomai sofőr, aki Mercedesével áttörte a hetedik emeleti falat, hogy aztán húsz méter magasságban megpihenjenek az utca felett.
máj. 4
8:48
Osztálykirándulás festői tájakra (Metropol)
Ha már úgyis lesz osztálykirándulás, miért ne úgy, hogy azzal segítsünk? A kirándulások szervezői jót tehetnek egy adott kistérséggel, ha oda szervezik a programot – és ehhez most segítséget is kapnak.
máj. 4
8:48
EUR/USD Gyengeség (HírTV)
Az EUR/USD gyengén nyitott. A mentöcsomag megvalósításával kapcsolatos bizonytalanság továbbra is megviseli az eurót, míg valósággá nem válik. A kedvezö kiskereskedelmi forgalmak átmenetileg 20 pipes nyereséghez segítették a devizapárt, majd ismét visszaesett. Ha 1,3170 alá megy a jegyzés, elérhetik az 1,3154-es mélypontot. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
máj. 4
8:50
Robbanhat a piac a lakáshiány miatt? (Privátbankár)
A budapesti újlakás-piacon jelenleg kapható ingatlanok év végéig elkelhetnek, így érzékelhető lakáshiány várható 2011-ben - jósolja az Elephant Holding Cégcsoport és az OTP Lakáslízing
máj. 4
8:50
Az aszfalton csúszkált a válogatott jéghokis (Blikk)
máj. 4
8:50
New York-i merényletkísérlet: őrizetben egy férfi (HírTV)
Egy amerikai állampolgárságú, pakisztáni férfit gyanúsítanak a szombati New York-i merényletkísérlettel. Shahzad Faisalt a Kennedy repülőtéren vették őrizetbe, épp egy dubai gépre akart felszállni. A Fehér Ház terroristának tekinti a gyanúsítottat.
máj. 4
8:54
New York-i merényletkísérlet: őrizetbe vettek egy férfit (Gondola)
Őrizetbe vettek egy férfit a New York-i merényletkísérlettel kapcsolatban - közölte kedden a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szóvivője
máj. 4
8:54
Szegény, mint az őstermelő (hirado.hu)
Az őstermelők java részének bevétele nem éri el az évi 600 ezer forintot
máj. 4
8:56
A görög válság mozgatja a forint/euró árolyamát (hirado.hu)
Kedd reggel a bankközin majdnem 270 forintot adtak egy euróért
máj. 4
8:57
Tévézés és túlsúly - Van összefüggés! (WebBeteg)
Óvnia kell a szülőknek a kisgyerekeket a túl sok tévézéstől, mivel az hosszú távon passzivitáshoz és túlsúlyhoz vezethet - számoltak be kanadai tudósok.
máj. 4
8:58
Lefotózta kráter célpontját az Opportunity (hirado.hu)
A robot 2008 szeptemberében indult maratoni útjára az Endeavourhöz
máj. 4
9:00
4,5 százalékra emelkedett az ausztrál kamatszint (ProfitLine)
Az ausztrál központi bank ismét emelte az alapkamat szintjét, mely már a hatodik lépés volt az október elején megindult ciklusban.
máj. 4
9:00
"Nem kéne bedőlni a reggeli emelkedésnek" (Portfolio)
A tegnapi amerikai emelkedés után idehaza is pozitív irányú nyitás várható, Nyári Zsolt, a KBC Securities üzletkötője azonban úgy véli, ezt követően hamar jön majd a kijózanodás. Bár tegnap szép...
máj. 4
9:00
14 ezer közösségi ügyfelet örökölt a MagNet (Pénzcentrum)
A 2010. április 30-ától MagNet Magyar Közösségi Bank néven működő pénzintézet 12 bankfiókot, 14 ezer ügyfelet, 25,7 milliárd forintos hitelállományt és 44,9 milliárd forintos betétállományt örökölt a jogelőd HBW Expresstől....
máj. 4
9:00
Teljes nyugalomban kezdődött a matek érettségi (ATV)
Rendben megkezdődtek a matematika írásbeli érettségi vizsgák a középiskolákban kedd reggel, rendkívüli esemény nem történt - közölte az oktatási tárca az MTI-vel.
máj. 4
9:00
Négy zenekar, hat koncert, egyedi hang (Metropol)
Négy zenekar, négy műfaj, hat koncert, egyenként háromórás egyedi zenei élménnyel: ma Veszprémben indul a Red Bull Mixtúra.
máj. 4
9:02
Amerika tegnap csak magára figyelt (ProfitLine)
A pénteki esés után tegnap több pozitívan értékelt makrogazdasági adat is az amerikai piacok emelkedését támogatta. Elsősorban mindenki a görögök megmentésére tető alá hozott hétvégi megállapodás hatására várt, de az már az európai piacokat se nagyon tudta befolyásolni. Ez érthető is, hiszen az egész eurózónát terheli a felelőtlen görög eladósodás miatt kialakult helyzet kezelésének költsége.…
máj. 4
9:02
Már harmadszor lesz „alterfeszt” (Metropol)
Június 17–19. között ismét Fishing On Orfű fesztivál, mely két év alatt az ország egyik legkedveltebb zenei fesztiváljává nőtte ki magát.
máj. 4
9:04
Hatalmas nyereséggel rukkolt elő az UBS (ProfitLine)
A svájci UBS bank nettó 2,2 milliárd svájci frankos nyereséget ért el az első negyedévben a kereskedési divíziójának köszönhetően, melyre közel három éve nem volt példa. Mindez 10 százalékkal meghaladta az előzetesen várt 2 milliárd frankos eredményt.
máj. 4
9:06
Edit asszony újra hoppon marad? (BorsOnline)
Benkő Dániel hoppon maradt menyecskéje, Edit asszony egyelőre semmit nem tud beígért férjkereső show-járól.
máj. 4
9:06
Horror a legénybúcsún (Blikk)
NEWQUAY — Több mint 30 métert zuhant a liftaknába hat brit férfi, akik barátjuk legénybúcsúján vettek részt egy vidéki szállodában.
máj. 4
9:06
Mikor komolyodik meg Majka? (Blikk)
Vendégünk lesz csütörtökön Majka! Az ózdi fenegyereket telefonon és online is kérdezhetitek.
máj. 4
9:06
Hogyan előzzük meg az ízületi fájdalmat? (Infostart)
Fiatalok és idősek körében egyaránt gyakran jelentkező panasz a nyak, derék, váll és térd fájdalma. Mit tegyünk, hogy megelőzzük a fájdalmat, hogyan tudjuk a táplálkozással befolyásolni a tünetek kialakulását?
máj. 4
9:06
Magyarok Mauthausenben, 1944-45 - Ősök tere (videó) (HírTV)
Elfogott illegális kommunisták és megzsarolt gyárigazgatók, szocdem pártvezetők és legitimista arisztokraták, horthysta katonatisztek és kisgazdák kerülnek közös barakkba. Sigray Antal, Goldberger Leo, Horthy fia, Kállay Miklós, Buchinger Manó és Peyer Károly a lágerben. Egy év a pokolban - magyarok Mauthausenben.
máj. 4
9:06
Tízéves lett a Tropicarium (Metropol)
Tizedik születésnapját ünnepli május 15–16-án a Tropicarium: programokkal várják majd az érdeklődőket tíztől este hatig.
máj. 4
9:06
Lejárt szavatosságú energiaitalok egy vasi raktárban (Alternatív Energia)
Huszonegy tonna, lejárt szavatosságú energiaitalt találtak a helyi rendőrök névtelen bejelentő útmutatása alapján egy Körmendhez közeli raktárban - írta keddi számában a Vas Népe.
máj. 4
9:08
Stewartra cserélik Jolie-t? (Blikk)
HOLLYWOOD — Megvan Angelina Jolie (34) utóda! A producerek az Alkonyat sztárjával, Kristen Stewarttal (21) akarják pótolni az Oscar-díjas színésznőt a Wanted című film második részében.
máj. 4
9:12
270 forint alatt az euró kedden reggel (Gondola)
A 270 forint alatti szinten stabilizálódott az euró jegyzése kedden reggel; a nemzetközi bankközi devizapiacon egy euró 269,37 forintot ért 7 órakor a hétfő esti 269,62 forint után
máj. 4
9:12
Híradó, 2010. május 4. 8:00 (hirado.hu)
Hírek röviden
máj. 4
9:14
Sörényes hangyász érkezett a Szegedi Vadasparkba (Gondola)
Igazi zoológiai különlegesség, egy sörényes - más néven óriás - hangyász (Myrmecophaga tridactyla) érkezett a Szegedi Vadasparkba; a Dél-Amerikából származó faj nősténye a Dortmundi Állatkertben született, ahol az Ursula nevet kapta

Keresés