Az iráni ellenzék vezetőinek megölése vagy letartóztatása nem fogja elcsitítani az elégedetlenséget az országban - szögezte le pénteki nyilatkozatában Mir Hoszein Muszavi ellenzéki vezető,...
Ketten haltak meg a helyszínen abban a balesetben, amelynek során két személyautó frontálisan ütközött a 35-ös számú főúton Hajdúböszörmény és a bodaszőlői bekötőút között - közölte a...
Ismét járható minden olyan út Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, amelyet korábban a Sajó áradása miatt zártak le - tájékoztatta a Magyar Közút Kht. megyei ügyelete pénteken az MTI-t.
Ismét járható minden olyan út Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, amelyet korábban a Sajó áradása miatt zártak le - tájékoztatta a Magyar Közút Kht. megyei ügyelete pénteken az MTI-t. A közlés szerint...
Listaállítás február-márciusban, hivatalos kampány március 15-e után, "pozícióosztogatás" pedig kizárólag a választási eredmények ismeretében - ez a Fidesz várható menetrendje a 2010-es országgyűlési választások első fordulójáig hátralévő körülbelül száz napban.
Egy, a New England Journal of Medicine című orvosi szaklapban megjelent másik tanulmány szerzői pedig egy a nyolchoz számítják annak esélyét, hogy elkapjuk a H1N1-et, ha otthonunkban valaki megfertőződött.
Új év, új szabályok: a január hagyományosan az év legtöbb változást hozó hónapja. Adózási szabályok, áremelkedések, 11 jegyű telefonszámok, biciklisek jobbról-balról: a teljesség igénye nélkül csokorba szedtük, mi változik 2010-ben
A mindennapi életet meghatározó jogszabályok egész sora módosul 2010-től. Csökken a vállalkozások élőmunka terhe. A foglalkoztatási törvény módosításával ugyanis könnyítést kapnak azok, akik a válság miatt elbocsátott dolgozót, vagy rendelkezésre állási támogatásban részesülő munkavállalót alkalmaznak.
Közveszélyokozás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen a Pest megyei rendőrség a szigetszentmiklósi robbanás ügyében. A kertvárosi, Ősz utcai szórakozóhelyen 50-60 ember mulatott szilveszter éjszaka a detonáció idején. A robbanásban 11-en sérültek meg, 2-en súlyosan. Azt még vizsgálják, hogy pontosan milyen anyag és hogyan robbant be.
Ketten haltak meg a helyszínen abban a balesetben, amelynek során két személyautó frontálisan ütközött a 35-ös számú főúton Hajdúböszörmény és a bodaszőlői bekötőút között - közölte a katasztrófavédelem helyi ügyelete.
Nagyon zavarja bokasérülése a 27-szeres világbajnok Kovács Katalint. A 2009-es évet négy vb-aranyéremmel záró kajakozó erről az InfoRádiónak adott interjúban beszélt.
Londonban százezrek köszöntötték az új évet a szokatlanul hidegben. A brit fővárosban 350 ezren nézték a mínusz 3 fokban és szórványos hózáporok közepette a látványos tűzijátékot, amely a parlament világhírű toronyórája, a 150 éves Big Ben éjfelet jelző harangjátékára kezdődött.
A gazdasági világválság miatt nehéz helyzetbe került családok megsegítésére szólította fel a keresztényeket a pápa csütörtökön, a szokásos óévbúcsúztató vecsernyéjén.
Legalább 17 ember meghalt, és 47-en megsérültek pénteken Bangladesben, amikor a sűrű ködben árokba borult egy zsúfolt busz az ország délnyugati részén - közölte a helyi rendőrség. Bangladesben évente nagyjából ötezren halnak meg közlekedési balesetekben az ország rossz állapotú útjain.
Oroszország és a NATO a 2010-es évben egy sor olyan megállapodást szándékozik aláírni, amely kiterjeszti az együttműködés jogi hátterét, egyebek mellett az afganisztáni válság rendezésében -...
Liftbe szorult pénteken kora reggel egy szilveszteri buliról hazafelé tartó hattagú társaság - tájékoztatta a városi tűzoltóság ügyeletese az MTI-t. Az eset a Mérges út 6. szám alatt történt, a...
Életveszélyes sérüléssel járó baleset történt szilveszterkor Egerben - tájékoztatta az Soltész Bálint százados, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. Az...
A Seres Mária által indított Civil Mozgalom kérni fogja, hogy az országgyűlési képviselők hozzák nyilvánosságra, hányan kérnek a január 1-jén életbe lépő új szabályok szerint tételes elszámolást....
A személyi jövedelemadó csökkentését nevezte a legfontosabb jövő évi változásnak a kormányszóvivő. Szollár Domokos azt mondta: az alsó adókulcs 17, a felső pedig 32 százalékra csökken, míg az alsó sávhatár 5 millió forintra emelkedik.
A Seres Mária által indított Civil Mozgalom kérni fogja, hogy az országgyűlési képviselők hozzák nyilvánosságra, hányan kérnek a január 1-jén életbe lépő új szabályok szerint tételes elszámolást. A szervezet valamennyi választási körzetben jelöltet állít a tavaszi országgyűlési választáson
Oroszország és a NATO a 2010-es évben egy sor olyan megállapodást szándékozik aláírni, amely kiterjeszti az együttműködés jogi hátterét, egyebek mellett az afganisztáni válság rendezésében - közölte pénteken Konsztantyin Koszacsov, az orosz képviselőház külügyi bizottságának elnöke.
Az újévben változnak az szja szabályai. Jön a vagyonadó, eltörlik viszont a szolidaritási különadót és a tételes egészségügyi hozzájárulást. Adózik 2010-től a cafeteria, nő a jövedéki adó, kisebb lesz azonban a távhő áfája. Szigorodik a lakossági banki hitelezés, ami nem könnyíti meg az autó- és ingatlanpiac talpra állását.
Öt ember életét követelte egy szilveszter éjjeli lakástűz a dél-franciaországi Nimes-ben. A tűzben további 13-an megsérültek, közülük négyen súlyosan - közölte pénteken a rendőrség. A lángok a...
A szervezetünk a vérnyomást több különböző, egymással szoros kapcsolatban lévő rendszer irányításán keresztül szabályozza. A renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer meghatározó szerepet tölt be mind a rövid, mind a hosszú távú vérnyomás-szabályozásban.
Hozzávalók: 1 doboz kukoricakonzerv 1 liter csontleves vagy erőleves körömnyi gyömbér csipet só 1 mokkáskanál fehérbors 1 kisebb evőkanál semleges fehér pálinka 2 dkg liszt kevés víz 2 egész tojás petrezselyemzöld
Rengeteg panaszt kapott a BKV figyelő blogja a BKV fűtetlen buszai miatt. Az új Volvókon épp olyan hideg van, mint a régi Ikarusokon. Ülni nem lehet, mert felfáznak az utasok, kapaszkodni is alig tudnak, mert a kezük hozzáfagy a jéghideg csőhöz. Miért nem fűtenek? A panaszlevél a blogról származik.
Ott fetrengett az ágyban, hervadóan is még mindig szemrevaló felesége gondozta, próbálta üzemeltetni a vállalkozást is, fogadta a vendégeket, az izmos és egészséges férfiakat, de a csonkolt lábú férj fájdalmai beteges féltékenységként raktak fészket benne, és nem is tudott az asszony után nézni, hogy merre jár.
Lassan már megszokhattuk, hogy nemcsak az ünnepek után hirdetik öles számok a leárazásokat, a karácsony utáni árleszállítások azonban még mindig vonzóbbak. A válság miatt is csökkenő vásárlások miatt viszont ez az időszak is kibővült, néhány héttel hamarabb indították a kereskedők az akciókat.
A válság kitörése utáni legnépszerűbb befektetési termék az arany, 2009-ben 25-30 százalékos emelkedést mutatott fel - mondta a Portfolio.hu elemzője. Sándor Dávid hozzátette: érdemes a befektetések egy részét aranyban tartani.
A köztársasági elnök szerint Magyarország megérett a megújulásra, és a 2010-es választási év alkalmat kínál a politikában és a közügyekben is az újrakezdésre. Sólyom László a Magyar Televízióban péntek délelőtt elhangzott újévi beszédében úgy vélte, a változás szükségességét mindenki érzi.
A köztársasági elnök szerint Magyarország megérett a megújulásra, és a 2010-es választási év alkalmat kínál a politikában és a közügyekben is az újrakezdésre. Sólyom László a Magyar Televízióban péntek délelőtt elhangzott újévi beszédében úgy vélte, a változás szükségességét mindenki érzi.
Január 16-tól már hálózaton belül is csak mind a 11 számmal hívhatók a mobiltelefonok. A Nemzeti Hírközlési Hatóság, valamint a három mobilszolgáltató azt javasolja, hogy az ügyfelek lehetőleg minél hamarabb egészítsék ki a készülékeken tárolt 7 jegyű számokat a +36 azonosítóval, valamint a 20-as, 30-as vagy 70-es számmal, ha eddig nem tették meg.