Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy újabb 1400 katonát küld Afganisztánba, s ezzel megerősíti a alakulatait a harci cselekmények tavaszra várható kiszélesedése előtt - közölte csütörtökön a The Wall Street Journal című amerikai lap
Itáliai lapértesülések szerint az AS Roma új tulajdonosa, az Unicredit nem engedélyezi a római csapat megerősítését. Ez akkor derült ki, amikor a Roma megvette volna a West Ham United védőjét, Valon Behramit.
Romolhat a helyzet Ausztrália árvíz sújtotta területein a csütörtökön érkezett heves esőzések miatt – figyelmeztetett a kontinensnyi ország meteorológiai hivatala. A csapadékos idő a hétvégéig is eltarthat. Közben a víz által borított Rockhampton település vezetője bejelentette, hogy a mentőalakulatok többé nem szállítanak élelmiszert a „felelőtlen” lakosoknak, akik a felszólítás...
Alig változtak a devizaárfolyamok csütörtökre virradóra a bankközi kereskedelemben, bár a forint az euróval szemben kissé erősödött: délelőtt fél tíz után az eurót 275,72 forinton jegyezték a szerda délutáni 276,35 forint után
Gondolta volna, hogy egy gazdasági igazgató nem tud elbocsátani egy dolgozót, mert az az apjára emlékezteti? Hogy egy menedzser képtelen csapatot építeni? Vagy egy felsővezető nem tudja, miként változtasson kemény stílusán, hogy a dolgozók merjenek ötletekkel előhozakodni? Bizony, tehetséges, határozott emberek is lehetnek teljesen tanácstalanok életüket, munkájukat illetően. Ilyenkor jön jól egy…
Több mint 100 millió forinttal tartozik csongrádi cégeknek a város elkerülő útját építő konzorcium, bár a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. már fizetett a fővállalkozónak - írta csütörtöki számában a Délmagyarország.
Kiszámíthatóságot és megbízhatóságot vár a soros magyar uniós elnökségtől a közigazgatási és igazságügyi miniszter. Navracsics Tibor az Inforádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott: a legfontosabb...
Magyarország 2010-es GDP-arányos költségvetési hiánya 3,9 százalék - idézte a Reuters hírügynökség Orbán Viktor miniszterelnököt. A Reuters jelentése szerint a magyar kormányfő azt is bejelentette: ha az EU szükségesnek ítéli a médiatörvény megváltoztatását, azt Budapest elfogadja.
A képeken első ízben tekinthetjük meg a stuttgarti márka legújabb alkotását, a C-osztály kupé változatát. Az autó a Mercedes modellpalettájának CLC nevű tagját kívánja majd leváltani, amikor 2011-ben megkezdődik értékesítése, a márciusi genfi premiert követően.
A fővárosi uniós beruházások önrészére lehívandó, év elején felvett 40 milliárd forintos hitellel az önkormányzati adósságállomány eléri a kritikus, 200 milliárd forint feletti szintet, emiatt...
Januártól használható, februártól pedig már országosan 12 ezer elektronikus terminál fogadja el a Multi-Pay kártyákat. A többfunkciós kártyát a cafeteria szolgáltatások felhasználásának egyszerűsítésére dolgozták ki (x)
Alig változtak a devizaárfolyamok csütörtökre virradóra a bankközi kereskedelemben, bár a forint az euróval szemben kissé erősödött: délelőtt fél tíz után az eurót 275,72 forinton jegyezték a szerda délutáni 276,35 forint után.
Tavaly 43 464 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 28 százalékos visszaesést jelent 2009-hez képest. Idén már 58 ezer személygépjármű értékesítéssel számol a Magyar...
A palládium is kiveszi a részét a fémek árfolyam emelkedéséből. A meredekebb mozgás augusztus második felében kezdődött és ezalatt 480-ról 800 fölé drágult a termék határidős ára. (SolarCapital)
A GDP arányában 3,9%-ot tett ki a tavalyi államháztartási hiány - jelentette ki ma reggel külföldi újságíróknak Orbán Viktor miniszterelnök. Eközben a Nemzetgazdasági Minisztérium azt közölte a...
Az Európai Bizottság tegnap bocsátott ki először eurókötvényeket. A kötvények iránti érdeklődés olyan nagy volt, hogy az aukció kezdete után 45 perccel már nem is fogadtak el újabb vételi ajánlatot....
Váratlanul megakadt a Belváros, Zeppelin fantázia néven ismert, Új Városközpont fejlesztés előkészülete, írja az Index.hu. A projekt ugyan megkapta az elvi építési engedélyt, melyben nem az eredeti...
Gondatlanságból elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanújával hallgatta ki szerdán a Nyírbátorban megégett csecsemő anyját a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya - közölte csütörtökön Fülöp Gergely szóvivő. Mint arról beszámoltunk: a 3 hónapos kisfiú 2 és 5 éves testvéreivel egyedül volt otthon, amikor a tragédia történt. Az elsődleges vizsgálatok szerint…
Senkit nem terhel személyes felelősség amiatt, hogy Magyarországnak rossz a nemzetközi sajtóvisszhangja - jelentette ki Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában csütörtökön
Romolhat a helyzet Ausztrália árvíz sújtotta területein a csütörtökön érkezett heves esőzések miatt - figyelmeztetett a kontinensnyi ország meteorológiai hivatala. A csapadékos idő a hétvégéig is eltarthat. Közben a víz által borított Rockhampton település vezetője bejelentette, hogy a mentőalakulatok többé nem szállítanak élelmiszert a "felelőtlen" lakosoknak, akik a felszólítások ellenére sem…
A GDP arányában 3,9%-ot tett ki a tavalyi államháztartási hiány - jelentette ki ma reggel külföldi újságíróknak Orbán Viktor miniszterelnök. Eközben a Nemzetgazdasági Minisztérium azt közölte a...
Több mint 100 millió forinttal tartozik csongrádi cégeknek a város elkerülő útját építő konzorcium, bár a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. már fizetett a fővállalkozónak - írta csü...
Senkit nem terhel személyes felelősség amiatt, hogy Magyarországnak rossz a nemzetközi sajtóvisszhangja - jelentette ki Kovács Zoltán, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában csütörtökön.
A vörösiszappal szennyezett termőföldek tulajdonosai közül majdnem minden harmadik döntött úgy, hogy felajánlja földjét az államnak - derült ki a Vidékfejlesztési Minisztérium InfoRádióhoz eljuttatott közleményéből.
A fogászati allergiás panaszok elkerülésére a fogorvosok a titániumból készült fogpótlások alkalmazását javasolják. A legújabb kutatások szerint azonban ez az allergénmentesnek vélt anyag is problémát okozhat.
Fenntartással reagált Szöul és Washington arra az észak-koreai javaslatra, hogy kezdődjenek feltétel nélküli tárgyalások Dél-Koreával a válság rendezéséről, ismét azt hangsúlyozva, hogy Északot a lépései és nem a nyilatkozatai alapján fogják megítélni
A vörösiszappal szennyezett termőföldek tulajdonosai közül majdnem minden harmadik döntött úgy, hogy felajánlja földjét az államnak - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium csütörtökön az MTI-vel
Szlovénia is mérlegeli a bankadó bevezetésének lehetőségét - jelentette be Franci Krizanic pénzügyminiszter. Szlovénián kívül Románia, Lengyeország, Horvátország, Szlovákia és Bulgária is fontolgatja a bankadó bevezetését - írja a Magyar Nemzet.
Egy potenciális dupla csúcs van kialakulóban az ausztrál dollár és az amerikai dollár árfolyamában. Az 1.20-es szintet novemberben még csak alulról közelítette, december legvégén viszont már járt is felette, ám megkapaszkodni nem tudott.(Solar Capital)
A vörösiszappal szennyezett termőföldek tulajdonosai közül majdnem minden harmadik döntött úgy, hogy felajánlja földjét az államnak. A Vidékfejlesztési Minisztérium összesen 298 tulajdonost kért arra, hogy nyilatkozzon: eladja, elcseréli vagy megtartja az érintett termőföldet. A határidőig összesen 102-en nyilatkoztak úgy, hogy megfelelő ajánlat esetén eladják földjüket az államnak, ez 200…
Közéleti képzés fiatalok számára, irodalmi ösztöndíjprogram és konferenciák rendezése - egyebek között ez szerepel a Kereszténydemokrata Néppárt pártalapítványának idei tervei között - adja hírül a Magyar Nemzet.
Éledezés jeleit mutatja az Mtelekom. Szeptember és december között jelentős esést könyvelhetett el, hiszen 720 közeléből egészen 511 forintig csúszott a jegyzés. Ez az 510-es szint tudott végül támaszt nyújtani és itt kezdett az árfolyam stabilizációba. (Solar Capital)
Ma számos fontos gazdasági adat megjelenése várható: 11.00-kor teszik közzé a decemberi EU-s fogyasztói bizalmi indexet (elörejelzés: -10,5 pont, elözö: -9,4 pont), a decemberi konjunktúraindexet (elörejelzés 1,0 pont, elözö: 0,96 pont), a gazdaságba vetett bizalom mutatóját (elörejelzés 105,8 pont, elözö: 105,3 pont), az EU-s iparba vetett bizalom mutatóját (elörejelzés 2,0 pont, elözö: 0,9…
A tegnap gyengélkedő európai piacok az impozáns amerikai zárásnak köszönhetően ma felfelé vették az irányt, a főbb indexek közül a német DAX és a francia CAC-40 0,4, az angol FTSE-100 pedig 0,2%-ot...