Az elhízás korunk egyik leggyakrabban előforduló betegsége, a fejlett országokban pedig jelentős népegészségügyi problémának is számít. Mint minden betegséget, az elhízást is egyszerűbb és célszerűbb megelőzni, mint kezelni.
Egyedi Herendi-váza, belvárosi diplomatakalauz, Európa Pont a Millenárison - néhány az idei első félév magyar EU-elnökségéhez kapcsolódó alkotások, kiadványok, népszerű helyszínek közül, amelyek mellett időszaki kulturális programok százai is kísérik majd a következő hat hónapot a fővárosban és országszerte.
Legkevesebb hét ember életét vesztette és 24-en megsebesültek szombat éjszaka, amikor gépkocsiba rejtett pokolgép robbant az egyiptomi kopt keresztények központjának számító Alexandria egyik templománál. A Sidi Bechr kerületben álló al-Kiddissine templomnál akkor robbant a bomba, amikor a hívők az újévi istentiszteletet követően, nem sokkal éjfél után elhagyták az épületet.
Az észak-amerikai profi jégkorong liga mai játéknapja a New Yorl Islanders hatalmas meglepetésre John Tavares irányításával legyőzte a Detroit Red Wingset. Az esélyesebb csapatok nagy bukása.
Éjfél előtt nem sokkal, 64 éves korában elhunyt Nyerges Mihály egyetemi tanár, korábbi válogatott atléta, a hazai sportági szövetség egykori főtitkára.
A 2010-ben tanúsított nemzeti összefogást és az elvégzett munkát méltatta újévi köszöntőjében Schmitt Pál. A köztársasági elnök szerint ezekről csak a dicséret hangján lehet szólni.
A gazdasági folyamatok hatására az ország különböző területei között a legtöbb vonatkozásban jelentős különbségek alakultak ki - áll a Központi Statisztikai Hivatal napokban megjelent összefoglaló ...
Garázstűz volt Csömörön szombaton hajnalban fél 1-kor. Az Egyenlő Esélyek Alapítvány udvarán álló, körülbelül 150 négyzetméteres zsindelytetős garázs égett 50 négyzetméteren.
Egykulcsos, családi adórendszer, növekvő minimálbér, három éves gyes, változó nyugdíjszabályok. Mától az adózástól a nyugdíjrendszerig számos változás lép hatályba.
A legfrissebb hírek szerint 21-en haltak meg és 8-an megsebesültek az alexandriai autóbombás merényletben. Az új adatokat az egyiptomi egészségügyi minisztérium egyik tisztségviselője közölte. Korábban, a belügyi tárca még 7 ember haláláról és 24 sebesültről számolt be.
Szilveszter éjszakáján több mint 85 esethez riasztották a mentőket Veszprém megyében, akiknek többségében erősen ittas fiatalkorúakat kellett ellátniuk - közölte a megyei mentőszolgálat mentésvezetője szombaton az MTI-vel
Pokolgép robbant fel nem sokkal éjfél után az egyiptomi Alexandriában egy keresztény templom előtt. A jelentések szerint 21 ember halt meg a merényletben.
Összesen 65 erősen ittas, illetve drogos pácienst vettek fel a Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályára huszonnégy óra alatt. Ennyi betegük az elmúlt 10 évben nem volt - mondta Zacher Gábor a toxikológiai osztály vezetője szombaton az MTI-nek.
Összesen 65 erősen ittas, illetve drogos pácienst vettek fel a Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályára huszonnégy óra alatt. Ennyi betegük az elmúlt 10 évben nem volt - mondta Zacher Gábor a toxikológiai osztály vezetője szombaton.
Új kedvezmény lép életbe mától a 35 éven aluliak lakásszerzésénél. Az illetéktörvény módosítása szerint az első lakáshoz jutó fiatalok kérelmére az adóhatóság automatikusan legfeljebb 12 havi pótlékmentes részletfizetést biztosít az illeték megfizetésére.
Öten sérültek meg könnyebben szombaton a kora reggeli órákban Érden, amikor feltehetőleg ittas vezetés miatt két személyautó összeütközött - közölte a rendőrség az MTI-vel
A belföldi postai szolgáltatások 2011 januárjától átlagosan 4,8 százalékkal drágulnak, ám a lakosság által leginkább használt küldemények árai nem, vagy csak kis mértékben változnak.
Kutyaharapást szőrével? Gyógyszerek? Vagy elég valamit enni? Pár jótanács, amely segítségével úgy ébredhet, hogy ne bánja meg az előző éjjelt - már ami az alkoholt illeti.
2010-ben az egyes eszközosztályok közül a nyersanyagok voltak a nyerők, ami elsősorban annak volt köszönhető, hogy a commodity termékek iránt erős keresletet támasztó Kína vezető szerepet töktött be...
Észtország 2011. január 1-én bevezeti az eurót. Miközben sok keleti tagállamnál egyre csak csúszik az euró bevezetése, az egykori szocialista táborból származó EU-tagállamok közül harmadikként Észtország is bevezetheti a közös valutát....
Világszerte milliók ünnepelték az utcákon az újév beköszöntét. A legnagyobb bulik sorát az ausztráliai Sydney nyitotta, ahol másfél millió ember nézte végig a tűzijátékot. Európában hagyományosan Londonban, Berlinben és Párizsban volt a legnagyobb tömeg az utcákon, de a tengerentúlon, New Yorkban és Rióban is milliókat vonzott a közterekre a szilveszter. A jókedvet azonban több helyen…
Leszakadt felsővezeték miatt 20-25 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon - közölte a Mávinform szombat délelőtt az MTI-vel
Nem volt eseménytelen az idei szilveszter sem, de csupán 35 eljárást indítottak petárdázás, illetve tűzijáték szabálytalan használata miatt a rendőrök – tájékoztatott honlapján az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
„Adjon isten bő bort, bő búzát, barackot, hosszú farkú malacot, sok kolbászt, pálinkát!” – ilyen és ehhez hasonló köszöntésekkel keresik fel a házakat a moldvai magyaroknál, miközben búza, kukorica, napraforgó, rozs, zab vagy árpa magját szórják szét, hogy az új esztendőben bőséges legyen a termés. Ám az újévi jókívánság csak egy példája a számtalan szokásnak, hiedelemnek, amely ...
Petárda vagy tűzijáték miatt nem történt komolyabb tűzeset a fővárosban - közölte a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság sajtóügyeletese szombaton az MTI-vel
Világszerte milliók ünnepelték az utcákon az újév beköszöntét. A legnagyobb bulik sorát az ausztráliai Sydney nyitotta, ahol másfél millió ember nézte végig a tűzijátékot. Európában hagyományosan Londonban, Berlinben és Párizsban volt a legnagyobb tömeg az utcákon, de a tengerentúlon, New Yorkban és Rióban is milliókat vonzott a közterekre a szilveszter. A jókedvet azonban több helyen visszafogták…
Az NFL utolsó alapszakaszbeli, azaz tizenhetedik játékhetén még három play off-hely kiadó. Kieshet az Indianapolis Colts, a liga történelmében először lehet negatív mérlegű csapat a rájátszásban.
Mától Magyarország az Európai Unió soros elnöke. Este a magyar elnökség tiszteletére ingyenes szilveszteri bulit rendeztek a Millenáris Parkban, amelyre bárki ellátogathatott.
Az építőanyag-ipar is megszenvedte és megszenvedi a válságot, de helyzete talán szerencsésebb a kivitelező iparhoz képest; az építőanyag-gyártás innováció érzékeny ágazat, a hazai piaci lehetőségek beszűkülését az exporttal lehetett valamelyest kompenzálni - mondta Széman György, a Magyar Építőanyagipari Szövetség elnöke az MTI-nek.
Négy, emberrablással és gyilkossággal vádolt elítéltet akasztottak fel Iránban az újév első napján – jelentette szombaton az IRNA hivatalos iráni hírügynökség. A négy férfit Szisztán-Beludzsisztán tartomány fővárosa, Záhedán egyik börtönében végezték ki. A vád szerint a csoport embereket rabolt el, és váltságdíjat követelt családjaiktól a szabadon bocsátásukért. Három túszt és egy rendőrt az...
Nem volt eseménytelen az idei szilveszter sem, de csupán 35 eljárást indítottak petárdázás, illetve tűzijáték szabálytalan használata miatt a rendőrök - tájékoztatott honlapján az országos Rendőr-főkapitányság.
Éjfél után két perccel jött a világra az ország első, 2011-ben született csecsemője. A kisfiú a szentesi a Dr. Bugyi István Kórház szülészeti osztályán született természetes úton, a Brendon János nevet kapta.
Olcsóbb januártól az üzemanyag a fuvarozóknak: literenként 6 forint 50 fillért igényelhetnek vissza a gázolaj utáni jövedéki adóból. A kormány az árufuvarozók és a személyszállítást végzők megsegítése érdekében döntött így.
A pénteki mérési adatok alapján továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, mert a fővárosban nem csökkent jelentősen a szállópor-koncentráció, két helyen a tájékoztatási küszöböt is meghaladják az értékek - olvasható a Főpolgármesteri Hivatal szombati közleményében. Tarlós István főpolgármester köszönetet mond azoknak, akik önkéntesen korlátozzák…
A pénteki mérési adatok alapján továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, mert a fővárosban nem csökkent jelentősen a szállópor-koncentráció, két helyen a tájékoztatási küszöböt is meghaladják az értékek – olvasható a Főpolgármesteri Hivatal szombati közleményében. Tarlós István főpolgármester köszönetet mond azoknak, akik önkéntesen korlátozzák szennyezés-kibo...
A nyugat-európai tőzsdék pénteken enyhe lejtőn tovább haladtak a lefelé. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,004 százalékos gyengüléssel kezdett, és előzetes adat szerint 0,64 százalékos napi visszaeséssel 1.121,30 ponton végzett, 7,22 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
Január 1-jétől az EU szabályainak való megfelelés érdekében megváltozik az adóalany részére nyújtott tudományos, kulturális, oktatási, művészeti, szórakoztatási és sportszolgáltatások teljesítési helye - hívja fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Teljesen leégett egy ház szombat reggelre a nyíregyházi Sátor utcán. A házban nem volt senki, a tűzben senki sem sérült meg – tudta meg a Független Hírügynökség a katasztrófavédelem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ügyeletén.