2013. március 17. vasárnap

márc. 17
19:00
A republikánus konzervatívok Rand Pault szeretnék elnökjelöltnek (ATV)
Rand Pault, Kentucky állam szenátorát látnák a legszívesebben 2016-ban a republikánusok elnökjelöltjeként a párt konzervatívjai - derült ki Konzervatív Politikai Akció Konferencia elnevezésű tanácskozáson elvégezett próbaszavazáson, amiről vasárnap számoltak be az amerikai napilapok.
márc. 17
19:03
A felelősök össze-vissza hazudoznak (ProfitLine)
A "hókáosz" ügyében a felelősök "hazudoznak össze-vissza és hülyének kívánják nézni az embereket" - jelentette ki vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján a szocialista Gúr Nándor. A politikus leszögezte: ha egy országban vészhelyzet alakul ki, akkor a kormány felelőssége, hogy azt kezelje.
márc. 17
19:03
Vívó Vk: bronzérmes a férfi párbajtőrcsapat Tallinnban (Sport365)
A harmadik helyen végzett a magyar férfi párbajtőr-válogatott az észtországi Világkupa-fordulón, Tallinnban.
márc. 17
19:05
Videó: kis híján kettétörte ellenfele térdét a Wigan játékosa (Sport365)
Brutálisan lépett oda ellenfelének, Massaido Haidarának a Wigan labdarúgója, Callum McManaman csapata Newcastle elleni mérkőzésén. Még csak lapot sem kapott érte...
márc. 17
19:07
Kézilabda: idegenben szerzett három gólos előnyt az MKB Veszprém a BL-ben (Sport365)
Az MKB Veszprém 23-20-ra nyert a spanyol Ademar León vendégeként a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcának első, vasárnapi mérkőzésén.
márc. 17
19:09
Recept: Kecskesajttal töltött paprika és paradicsom (Mindmegette)
Hozzávalók 2 személynek: 1 db kalifornia paprika 3 db paradicsom fejes saláta 2 db retek 15 dkg kecskesajt 10 dkg juhtúró 1 db citrom 1 csokor petrezselyem fekete olívabogyó extra szűz olívaolaj só őrölt feketebors őrölt pirospaprika
márc. 17
19:09
Lampard és Hazard két vállra fektette a Kalapácsosokat (Agroinform)
Lampard 200. gólját szerezte, kettőre van a klubrekordtól. A Chelsea szép játékkal győzött és visszaelőzte a Spurst.
márc. 17
19:11
Megyeri egymás utáni harmadik hibátlan teljesítménye (Agroinform)
A már bajnok Olimpiakosz Pireusz idegenben győzte le a Kerkirát a görög bajnokság 26. fordulójában.
márc. 17
19:13
Így fordított a Stuttgart - videó (Agroinform)
Aigner góljával még a Frankfurt szerzett vezetést, de Ibisevics és Niedermeyer találatával a végén Hajnalék örülhettek.
márc. 17
19:15
Korai gólváltás után legyűrte Vadóczékat a közvetlen rivális (Agroinform)
2-1-re győzött hazai pályán az Aarhus az Odense ellen a dán bajnokság 23. fordulójában.
márc. 17
19:17
Nem bírt egymással a Toulouse és a Bordeaux (Agroinform)
Gól nélküli döntetlennel zárult a lila-fehérek és a Girondins összecsapása a francia bajnokság 29. fordulójában.
márc. 17
19:18
Ritka betegsége miatt egész élete fejjel lefelé van (BorsOnline)
Nagyon ritka rendellenességgel született egy szerb asszony. A fiatal nő „fordított” életet él. Bojana Danilovic számára minden fejjel lefelé van a világban.
márc. 17
19:18
Nincs elzárt település és járhatatlan út (Metropol)
Hétfő estére elkészül a rendkívüli időjárás miatt kialakult katasztrófahelyzet tapasztalatairól szóló jelentés.
márc. 17
19:18
Navracsics Tibor levélben osztja ki Viviane Reding uniós biztost (Alternatív Energia)
Levelet írt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter Viviane Redingnek, a jogérvényesülésért, alapvető jogokért és uniós polgárságért felelős európai biztosnak, amelyben éles hangon bírálja, hogy az európai biztos egy lapinterjúban párhuzamot vont a Tobin-ügy és a magyar igazságszolgáltatás függetlensége között.
márc. 17
19:18
Vértesaljai: A pápa tudja, komoly ügyekkel kell szembenéznie (hirado.hu)
Új korszak kezdődhet a katolikus egyházban Ferenc pápa hivatalba lépésével.
márc. 17
19:18
Nyugdíjra vágysz? Ezzel kell számolnod, míg eljutsz odáig - heti összefoglaló (Pénzcentrum)
Július 1-jétől 10 százalékkal csökkennek a lakossági víz-, csatorna- és a szemétszállítási díjak - mindezt törvénybe foglalná a kormány. Sokat veszítenek ugyanakkor a magyar családok azon, hogy jelentősen gyengült a forint árfolyama....
márc. 17
19:20
Navracsics levelet írt Redingnek (Metropol)
Az európai biztos egy lapinterjúban párhuzamot vont a Tobin-ügy és a magyar igazságszolgáltatás függetlensége között.
márc. 17
19:20
Havazás - MSZP: a felelősök össze-vissza hazudoznak (Alternatív Energia)
A "hókáosz" ügyében a felelősök "hazudoznak össze-vissza és hülyének kívánják nézni az embereket" - jelentette ki vasárnapi, budapesti sajtótájékoztatóján a szocialista Gúr Nándor. A politikus leszögezte: ha egy országban vészhelyzet alakul ki, akkor a kormány felelőssége, hogy azt kezelje.
márc. 17
19:20
Reformok előtt áll Kuba (hirado.hu)
Mariela Castro, Raúl Castro kubai elnök lánya szerint országa készen áll a szexualitással kapcsolatos törvények megváltoztatására.
márc. 17
19:22
Etikai nyilatkozatot készít az ELTE (hirado.hu)
Etikai nyilatkozatot készít az ELTE BTK, amellyel azt akarják egyértelműsíteni, hogy az egyetemen semmiféle kirekesztésnek nincs helye.
márc. 17
19:24
Navracsics éles hangú levelet írt Viviane Redingnek (hirado.hu)
A miniszter bírálja, hogy az európai biztos egy interjúban párhuzamot vont a Tobin-ügy és a magyar igazságszolgáltatás függetlensége között.
márc. 17
19:27
Recept: Parasztlángos (kenyérlángos) (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 1 kg liszt 6 dl tej 2 evőkanál olaj 4 dkg élesztő só pici cukor A tetejére: 3 kis pohár tejföl 4 gerezd fokhagyma 1 fej lilahagyma bors petrezselyem só húsos szalonna ízlés szerint lilahagyma
márc. 17
19:27
A sérült Huszti nélkül csak szenved a Hannover (Agroinform)
A combhajlítóján műtött középpályás hiányában esélye sem volt csapatának a Mönchengladbach ellen.
márc. 17
19:29
Recept: Csíki sertéstokány (Mindmegette)
Hozzávalók: 60 dkg sertéscomb 40 dkg gomba 20 dkg zöldborsó 10 dkg füstölt szalonna 15 dkg füstölt sonka 2 fej vöröshagyma 4-5 gerezd fokhagyma só őrölt feketebors 1 kanál paradicsompüré
márc. 17
19:29
Az Anzsi emberelőnyben is botlott, közelített hozzá a Zenit (Agroinform)
Az Anzsi Mahacskala hazai pályán csak 1-1-es döntetlent játszott az osztályozós helyen álló Krilja Szovjetovval.
márc. 17
19:36
Harcolnak a brit teniszsztárok kegyeiért (BorsOnline)
Háborút indítottak egymással a sportügynökségek, hogy a legjobb férfi és női brit teniszezőt képviselhessék. Hatalmas potenciált látnak ugyanis Andy Murray-ben, és Laura Robsonban.
márc. 17
19:36
Így pózolt Bajnai fürdőgatyában (Blikk)
BUDAPEST – Több megsárgult, gyerekkori képet is felrakott a napokban indult közösségi oldalára a volt kormányfő, Bajnai Gordon (45). A 27 ezer lájkoló így láthatja őt alig ötévesen, vagy tinédzserként, fürdőgatyában, amint barátaival a Dunában hűsöl.
márc. 17
19:36
Hivatalos látogatást tesz Jordániában Orbán Viktor (Infostart)
Hivatalos látogatásra Jordániába érkezett vasárnap este Orbán Viktor miniszterelnök.
márc. 17
19:36
Jordániába utazott Orbán Viktor (Blikk)
márc. 17
19:36
Szabolcsban 20 ezer háztartásban még mindig nincs áram (Alternatív Energia)
Több mint húszezer fogyasztói helyen még mindig nincs áram Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a csütörtök-pénteki időjárás okozta üzemzavar miatt - közölte a szolgáltató E.ON Zrt. szóvivője az MTI érdeklődésére vasárnap kora este.
márc. 17
19:36
Áramkimaradás: bevetik a Hunort Szabolcsban (hirado.hu)
A déli helyzethez képest 11 településen sikerült elhárítani az üzemzavart, de 50 városban és községben 20 870 fogyasztói helyen továbbra sincs áram.
márc. 17
19:36
Katalin hercegnő fiút szeretne (ATV)
Katalin hercegnő nem tudja, hogy fia lesz-e vagy leánya, de a maga részéről jobban örülne egy fiúnak - ezt a majdani brit uralkodó, Vilmos herceg várandós hitvese személyesen közölte egy vasárnapi ceremónián.
márc. 17
19:36
Premier League: győzelmével ismét dobogós helyen a Chelsea - videó! (Sport365)
Az angol labdarúgó bajnokság 30. fordulójában a Chelsea a klub színeiben 200. gólját szerző Frank Lampard vezérletével 2-0-ra legyőzte a West Ham Unitedet, ezzel feljött a harmadik helyre a tabellán.
márc. 17
19:38
Jordániában tárgyal Orbán Viktor (Alternatív Energia)
Hivatalos látogatásra Jordániába érkezett vasárnap este Orbán Viktor miniszterelnök.
márc. 17
19:38
Primera División: kiütötte Pintéréket a Sevilla (Sport365)
A Sevilla könnyed győzelmet aratott a 31. perctől tíz emberrel küzdő Zaragoza felett a spanyol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnapi játéknapján.
márc. 17
19:40
Magyar bronzérem a jégvitorlás Eb-n (Sport365)
Hamrák Péter révén magyar bronzérem született a lengyelországi Gizyckóban rendezett jégvitorlás Európa-bajnokságon.
márc. 17
19:45
Egyik csapat sem került előnybe a tavalyi négyesdöntősök rangadóján (Agroinform)
29-29-es döntetlennel ért véget a spanyol Atlético Madrid és a német Füchse Berlin mérkőzése a nyolcaddöntőben.
márc. 17
19:54
Ezrek tüntettek a kormány ellen (BorsOnline)
A Milla ma délután megtartotta a március 15-én elmaradt tüntetését. A hideg ellenére több százán részt vettek az eseményen.
márc. 17
19:54
Sikernek minősíti a hókáoszt a belügyminiszter (Blikk)
BUDAPEST – Hétfő estére jelentést kell készítenie Pintér Sándor belügyminiszternek a havazás és hófúvás miatt kialakult katasztrófahelyzet tapasztalatairól Orbán Viktor miniszterelnöknek, amit a következő kormányülésen vitatnak meg.
márc. 17
19:54
Újabb veszély fenyegeti a közlekedőket! (Infostart)
Ónos eső miatt hat megyére, valamint a főváros területére adott ki figyelmeztetést hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
márc. 17
19:54
Lampard 200. góljával Chelsea-siker (Infostart)
A Chelsea kétgólos győzelmet aratott a vendég West Ham United felett az angol labdarúgó Premier League 30. fordulójában, s ezzel feljött a harmadik helyre a tabellán.
márc. 17
19:54
Kövér László: a rezsicsökkentés miatt támadják az alkotmánymódosítást (Alternatív Energia)
Kövér László szerint az alaptörvény negyedik módosítása újabb ürügyet adott az Orbán-kormány elleni nemzetközi puccskísérletre, az ingerültséget azonban nem ez a "korábbiakhoz képest jelentéktelen változásokat hozó" alkotmánymódosítás, hanem a rezsicsökkentés váltotta ki.
márc. 17
19:54
40 üzletember is elkísérte Jordániába Orbán Viktort (hirado.hu)
A miniszterelnök hétfőn találkozik II. Abdalláh jordán királlyal, Abdalláh Enszúr kormányfővel, valamint a jordániai felsőház és alsóház elnökével.
márc. 17
19:54
A Hatoslottó nyerőszámai a 11. héten (Pénzcentrum)
Elvitték a Hatoslottó hatalmas főnyereményét a 11. játékhéten. Egy szerencsés 954 millió forinttal lett gazdagabb, a jövő heti várható főnyeremény 60 millió forint....
márc. 17
19:54
Ezért nem ment el Mesterházy a Milla tüntetésére (ATV)
Mesteházy Attila, az MSZP elnöke betegség miatt nem tudott részt venni a Milla vasárnapi demonstrációján.
márc. 17
19:56
Lepisilte fiatal kollégáját Nicole Kidman (BorsOnline)
Élete legmeredekebb forgatásának tartja a The Paperboy felvételeit Nicole Kidman. Ez nem meglepő annak tudatában, hogy az egyik jelenetben kamerák előtt kellett levizelnie partnerét.
márc. 17
19:56
A szíriai lázadók elfoglaltak egy katonai objektumot (hirado.hu)
A szíriai lázadók bejelentették, hogy elfoglalták a szíriai katonai hírszerzés egy objektumát az arab ország déli részén, nem messze a Golán-fennsíktól.
márc. 17
20:03
Cáceres Porschéja kidöntötte az aluljáró korlátját - fotók (Agroinform)
Amint arról korábban beszámoltunk, Martín Cáceres vasárnap hajnalban autóbalesetet szenvedett Torinóban.
márc. 17
20:05
Pintérék nagy zakót kaptak Sevillában (Agroinform)
A Sevilla könnyed győzelmet aratott a 31. perctől tíz emberrel küzdő Zaragoza felett a spanyol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnapi játéknapján.
márc. 17
20:07
A Szolnok győzelemmel zárt itthon (Agroinform)
A Szolnok hazai pályán legyőzte a horvát Zadart, ezzel megszerezte kilencedik sikerét a regionális versengésben.

Keresés