2013. március 19. kedd

márc. 19
13:54
Ferenc pápa így válaszolt Áder Jánosnak (Infostart)
Ferenc pápa magyar nyelven köszönte meg Magyarország üdvözletét, amelyet Áder János államfő mondott az új egyházfőnek a beiktatási szertartást követő audiencián - tudatta Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtóigazgatója az MTI-vel kedden.
márc. 19
13:54
Gyors vitaminkúra kimerültség ellen (Gondola)
Sokan tapasztalták már, hogy erejük végén járnak, mind fizikailag, mind lelkileg, szellemileg túlterhelték magukat.
márc. 19
13:54
Limonádés megbízás az Avantgarde-nál (Kreatív Online)
Új márka bevezetésével bízták meg az ügynökséget.
márc. 19
13:54
Szanyi a Jobbiknak mutatott be az Országgyűlésben (ATV)
Az Indexnek azt mondta Szanyi Tibor, hogy nem a kormánypárti frakcióknak, hanem a Jobbiknak mutatott be hétfőn az Országgyűlésben.
márc. 19
13:56
Tizenkétmilliárdos fejlesztés kezdődik a Semmelweis Egyetemen (Infostart)
Eredményesen zárult a Semmelweis Egyetem Korányi-projekt kivitelezésére indított közbeszerzési eljárása, így még ebben a hónapban megkezdődhet a húszezer négyzetméteres, hétszintes központi betegellátó épület építése - közölte az egyetem kedden.
márc. 19
14:03
Átalakul a holtszezon menetrendje (Agroinform)
Később kerülne sor az újonc megfigyelő börzére és a szabadügynök-piac megnyitására is jövőre.
márc. 19
14:05
17 pontos hátrányt ledolgozva írt történelmet a Miami Heat – videó (Agroinform)
17 pontos hátrányból nyerte meg sorozatbeli 23. mérkőzését a Miami Heat.
márc. 19
14:12
A délutáni döntés miatt aggódik Európa - jól állja a sarat a BUX és a forint (Privátbankár)
Ma délután 5 órakor szavaz a ciprusi parlament az adótervekről - itthon a Parlament ma tárgyalja a rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot - Rogán Antal a palackos gáz árának csökkentését is megvalósíthatónak tartja az év második felétől - béremelésért tüntetnek szerdán a volánosok - Christine Lagarde szerint a rendszerszintű kockázatot jelentő bankok terén szigorúbbnak kell lenni…
márc. 19
14:12
Beyoncé megbánta, hogy lefogyott (Blikk)
Beyoncé Knowles már nagyon bánja, hogy olyan gyorsan megszabadult a terhessége idején felszedett plusz kilóktól.
márc. 19
14:12
Janics: Rájöttem, hogy hibáztam (Blikk)
Portugáliában adott interjút a háromszoros olimpiai bajnok, aki elmondta, boldog, hogy Magyarországon folytathatja pályafutását.
márc. 19
14:12
Új rekord a BMW-től (Portfolio)
Ma tette közzé a 2012-es évre vonatkozó végleges számait a BMW, melyek nagyjából megegyeztek az elemzői várakozásokkal. A vállalat eladásai és árbevétele is rekordot ért el tavaly, így a BMW továbbra...
márc. 19
14:12
Mobilitás: eddig csak 400-an igényelték a támogatást (ATV)
Másfél éven át több tízezer forintos lakbér-, illetve rezsitámogatást kérhetnek tavaly október óta azok, akik az országon belül, de az otthonuktól legalább száz kilométerre találnak maguknak állást. Ez sem mobilizálta a magyar munkavállalókat.
márc. 19
14:14
Péntekig jegyezhető a tőzsde új részvénye (Privátbankár)
A BÉT-en is debütál az ALTERA nevű vagyonkezelő cég.
márc. 19
14:14
Nem tett le a kormány az agrárbankról (Portfolio)
A kormányzat jelenleg is vizsgálja az agrárbank felállításának lehetséges alternatíváit, megvalósítási lehetőségeit és feltételeit, továbbá az agrárgazdaság finanszírozását javító, kedvezményes...
márc. 19
14:14
TGM kíváncsi, mi lesz, ha a Fidesz kétharmadot nyer 35 százalékkal (ATV)
Az ellenzék nem nyerheti meg a választásokat az új választótörvény mellett - ezt Tamás Gáspár Miklós mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 19
14:15
Birkózó Eb: mindhárom magyar kikapott és kiesett (Sport365)
Dénes Mercédesz és Lukács Norbert a negyed-, míg Szmik Attila a nyolcaddöntőben kikapott a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokságon.
márc. 19
14:16
Sorsdöntő szavazás Cipruson - Mi vár a forintra? (Portfolio)
Egy hete a lélektani határnak számító 300-as szint fölött az euró. Miért és hogyan jutott idáig a kurzus? Milyen tényezők határozzák meg a forint kilátásait? A gyengülés vagy az erősödés irányába áll...
márc. 19
14:17
Forma-1: Massa lett a Ferrari negatív rekordere (Sport365)
A Ferrari brazil versenyzője, Felipe Massa 2008 óta képtelen felállni a dobogó legfelső fokára, mellyel negatív rekorder lett Maranellóban.
márc. 19
14:18
Tejcukor-érzékeny betegek táplálkozása (WebBeteg)
Tejcukor-érzékenységről (laktózintoleranciáról) akkor beszélünk, ha a tejcukor (laktóz) bontó enzim (laktáz) részlegesen vagy teljesen hiányzik a szervezetből. Ezáltal a tejcukor emésztetlenül halad a vastagbélbe, ahol a baktériumok elbontják rövid szénláncú zsírsavakká és gázokká.
márc. 19
14:19
Román hangolódás: magyar zászlót égettek egy kolozsvári futballmérkőzésen - fotó! (Sport365)
Egy magyar zászlót is elégettek a Rapid Bucuresti labdarúgócsapatának szurkolói a kolozsvári CFR elleni hétfő esti bajnoki mérkőzésen - közölte kedden a Transindex.ro portál.
márc. 19
14:21
Steve Nash-t utódja alázta – videó (Agroinform)
Phoenixben Goran Dragic csinált bohócot az egykori közönségkedvencből.
márc. 19
14:23
Vándorolnak az irányítók a Tennessee és az Indianapolis között (Agroinform)
A Titans leigazolta Ryan Fitzpatricket, mire a csapat menesztette Matt Hasselbecket, aki a Coltshoz igazolhat.
márc. 19
14:24
'48 óra alatt romba dőlt a ciprusi bankrendszer' (ProfitLine)
Az elmúlt 48 órában romba dőlt a ciprusi bankrendszer, a finanszírozás nélkül maradó vállalatok tömegesen fognak csődbe menni - mondta Die Welt című német napilapnak a limasszoli kereskedelmi és iparkamara elnöke a brüsszeli pénzügyi mentőcsomag feltételeinek hatását értékelve.
márc. 19
14:25
Magyar zászlót égettek a Rapid szurkolói Kolozsváron (Agroinform)
Egy magyar zászlót is elégettek a Rapid Bucuresti szurkolói a kolozsvári CFR elleni hétfő esti bajnoki mérkőzésen.
márc. 19
14:26
Íme a ciprusi mészárlás alapja – már 2011 őszén megírták! (ProfitLine)
Megtaláltuk a ciprusi betétmészárlás, finomabban a szigetország 10 milliárd eurós uniós megsegítésének alapjául szolgáló tanulmányt. A Boston Consulting Group szerzőpárosa, David Rhodes és Daniel Stelter 2011. szeptemberi, „Vissza Mezopotámiához?”című tanulmányában vetette fel, milyen módszerrel lehetne a súlyosan eladósodott országok adósságállományát levinni egy fenntartható szintre.
márc. 19
14:30
Szerdától miénk az ország legnagyobb plázája (Privátbankár)
Holnap nyit az Árkád 2, ezzel ez lesz az ország legnagyobb bevásárlóközpontja.
márc. 19
14:30
Rogán: törvény garantálja majd a rezsicsökkentést (Gondola)
Mindvégig azt hangsúlyoztuk, hogy a rezsicsökkentés helyes útja az, ha ezt a szolgáltatók profitjának rovására hajtjuk végre - jelentette ki Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.
márc. 19
14:30
Amerikai nagykövet: mélységes csalódás Szaniszló kitüntetése (Alternatív Energia)
"Magyarország Kormányának döntése, hogy állami kitüntetést adományoz Szaniszló Ferencnek - egy olyan személynek, aki a nyilvánosság előtt gyűlöletbeszédet használt -mélységesen csalódást keltő" - közli nyilatkozatban Eleni Tsakopoulos Kounalakis az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete,
márc. 19
14:30
Fordulat az ingatlanpiacon - Közel a bűvös ezer millárd dollár (Portfolio)
A globális ingatlanbefektetési piac visszafogott növekedést (6%) produkált 2012-ben, mely során a befektetések összege 929 milliárd dollár (714 milliárd euró) volt. Bár 2012 a legtöbb piacon nehezen...
márc. 19
14:32
Összellenzéki konzultációt hirdetett telefonon Bajnai (Alternatív Energia)
Az MSZP a legerősebb, legszervezettebb, legfelkészültebb és legnagyobb ellenzéki pártként különleges felelősséget visel abban, hogy minden olyan demokratikus fordulatot célzó javaslatot befogadjon - ígérte meg Mesterházy Attila, hogy elmegy a Bajnai Gordon által kezdeményezett "alkotmányos egyeztetésre".
márc. 19
14:32
Jó hangulat jöhet a tengerentúlról (Portfolio)
A ciprusi bankbetétekre kirótt adó híre továbbra is foglakoztatja az európai piacokat, így többségük ma vesztett értékéből. Az amerikai vezető határidős indexek azonban emelkedést tudhatnak ma maguk...
márc. 19
14:39
Atlanta ezüstérmese EPO-t és kortizont használt (Agroinform)
Újabb egykori rabobankos országúti kerékpáros ismerte be, hogy pályafutása során tiltott teljesítményfokozókat használt.
márc. 19
14:48
Döbbenet! Motorozás közben szült meg, elhagyta a csecsemőt (Blikk)
Bangkok – Motorozás közben adott életet gyermekének egy fiatal nő Thaiföldön.
márc. 19
14:48
Megvan a Kossuth téri tender nyertese (Infostart)
A KÉSZ Zrt. nyerte a Kossuth tér átépítésére kiírt zártkörű tendert - közli a Napi Gazdaság. A nyertesnek jövő év márciusára kell elkészülnie a térrel.
márc. 19
14:48
Fidesz: visszatetsző az LMP buzgósága (Alternatív Energia)
A Fidesz szerint "visszatetsző az LMP buzgósága" a pedagógussztrájk ügyében, hiszen a kormány jelenleg is tárgyal és párbeszédre törekszik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ).
márc. 19
14:48
Betör a bolgár piacra a TriGranit (Portfolio)
A TriGranit Management Corporation (TGM) egy több szakaszból álló tenderen elnyerte a bolgár fővárosban található Sofia Ring Mall bevásárló- és szórakoztatóközpont megnyitását segítő...
márc. 19
14:48
Három képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolják (ATV)
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága egy kormánypárti és két ellenzéki képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolja a parlamentnek - mondta el Rubovszky György, a bizottság KDNP-s elnöke a testület keddi, zárt ülése után az MTI-nek.
márc. 19
14:48
Újabb legendás asztaliteniszezőt veszít el Magyarország (Sport365)
A hétszeres Európa-bajnok asztaliteniszező, Tóth Krisztina áprilistól a Bajor Asztalitenisz-szövetségben vállal munkát, és az élsportot legfeljebb alacsonyabb szinten folytatja.
márc. 19
14:50
Obama véletlenül lett Sátán (Blikk)
Merő véletlen az egyesek által felfedezett hasonlóság a The Bible című tévésorozat Sátánját alakító színész és Barack Obama amerikai elnök között - jelentették ki hétfőn a minisorozat producerei
márc. 19
14:50
Kampány indul az online gyűlöletbeszéd ellen (Alternatív Energia)
A fiatalokat megszólító kampány indul az online gyűlöletbeszéd ellen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért és ifjúságért felelős államtitkársága kedden az MTI-vel.
márc. 19
14:50
Forma-1: az osztrákok szerint Vettel hosszabbított a Red Bullal (Sport365)
A Kleine Zeitung után a Dietrich Mateschitz-hez közel álló Salzburger Nachrichten is úgy tudja, hogy Sebastian Vettel hosszabbított a Red Bullal.
márc. 19
14:57
Pedagógussztrájk - a Fidesz szerint visszatetsző a "buzgóság" (HR Portál)
A Fidesz szerint "visszatetsző az LMP buzgósága" a pedagógussztrájk ügyében, hiszen a kormány jelenleg is tárgyal és párbeszédre törekszik a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével (PDSZ).
márc. 19
14:57
Erősödéssel nyitott New York (ProfitLine)
Erősödéssel kezdték a keddi kereskedést az amerikai értékpapírpiacok kétnapi csökkenés után. New Yorkban a DJIA 30 index 0,31 százalék, az S&P 500 index 0,30 százalék, a Nasdaq Composite index 0,37 százalék növekedéssel indított.
márc. 19
14:57
JaVale McGee alaposan rácáfolt a fizika törvényeire – videó (Agroinform)
JaVale McGee olyan zsákolást mutatott be vasárnap, amely szöges ellentétben áll a fizika törvényeivel.
márc. 19
14:59
Hoffmann: Egymilliárd forint jut szaktanácsadói képzésre (HR Portál)
Csaknem egymilliárd forintos program indul pedagógiai szaktanácsadói képzésre - jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár kedden Budapesten.
márc. 19
14:59
Szegény ember vízzel főz, avagy kedden Serie B-re fogadunk (Agroinform)
A válogatott mérkőzések miatt a hétközi kínálat elég szűkös, pánikra azonban semmi ok!
márc. 19
15:01
"Luxuskifizetés" gyanúját sejtik egy NFÜ-pályázat mögött (HR Portál)
"Újabb luxuskifizetés gyanúját felvető" közbeszerzést lát az MSZP a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ).
márc. 19
15:01
Hétköznap játszhatja a Győr az elődöntő visszavágóját (Agroinform)
A VeszprémAréna foglaltsága miatt hét közben játszhatja a Valcea elleni BL-elődöntő visszavágóját a Győr áprilisban.
márc. 19
15:06
Moszkvához rohan Ciprus: ez nagyon kínos lesz (Privátbankár)
2011-ben baráti kölcsönt kapott a szigetország az oroszoktól, de Moszkvában most nagyon idegesek. Berlin is keménykedett egyet - természetesen.
márc. 19
15:06
Részegen randalírozott a sztár (Blikk)
Beth Ditto, a Gossip nevű amerikai popbanda extrém öltözködéséről is ismert énekesnője túlzásba vitte a bulizást, aminek meg is lett az eredménye.

Keresés