"Bár Szaniszló Ferenc Táncsics-díjával kapcsolatban már a felterjesztéskor is többen éltek komoly kifogással, Balog Zoltán, emberi erőforrás miniszter a kitüntetést jóváhagyta. Ez több volt, mint adminisztratív hiba, ez a politikai közösséggel szembeni súlyos közöny és nemtörődömség jele" - írja a Demokratikus Koalíció.
Michelisz Norbert próba nélkül ül be új, gyári Honda versenyautójába a túraautó-vb hétvégi idénynyitóján, ugyanis a kocsi csak az utolsó pillanatra készül el. A magyar pilóta mégis pontszerzésre készül Monzában.
Victor Ponta román miniszterelnök szerdán közleményben szögezte le, megengedhetetlennek tartja és elítéli a bukaresti Rapid futballcsapat szurkolóinak a tettét, "akik azt gondolták, hogy Magyarország zászlajának a felgyújtásával buzdítják a csapatukat".
Egy protonterápiás kutató és gyógyító központ létrehozása lehet a következő évek legnagyobb debreceni beruházása, a város pedig tovább halad a magas hozzáadott értékkel dolgozó iparágakra épülő stratégiáján.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szinte alig van repülőképes helikoptere a magyar honvédségnek. Mi-24-es flottánk lényegében megszűnt, szállítóhelikopterből még van néhány, de a korábbi katasztrófahelyzetekkel ellentétben valamilyen oknál fogva azok sem szálltak fel a hétvégi hókáoszban. A légierő egy nyugalmazott őrnagya szerint ennek az az oka, hogy szinte a nullával egyenlő Magyarország…
Szlovákia készen áll arra, hogy olyan érzékeny témáról is tárgyaljon Magyarországgal, mint a Benes-dekrétumok, ám ez komplexebb ügy, mint a cseh-német kiegyezés esetében, így nem lehet egy bocsánatkéréssel lezárni - mondta Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter a SITA szlovák hírügynökségnek nyilatkozva szerdán.
A szakszervezet igazságtalannak tartja a rezsicsökkentést, mivel az a legmódosabbaknak több tízezer forint megtakarítást jelent, a legszegényebbeknek viszont csak néhány száz forintot.
A Santos és a brazil válogatott üdvöskéje, Neymar elmondta, hogy anno fiatalként a Real Madridnál volt próbajátékon, ám végül nem maradt a spanyol fővárosban, hanem hazautazott.
Ellenzi az Oltchim Valcea vezetősége, hogy az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) az eredeti kiíráshoz képest korábbra tűzte ki a Győri Audi ETO KC elleni női Bajnokok Ligája elődöntő visszavágójának időpontját.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen indult a Budapesti Értéktőzsde öt állomásra tervezett ingyenes tőzsdei roadshow-ja. A résztvevők átfogó képet kaptak a tőkepiaci befektetésekről és az aktuális piaci tendenciákról.
A Telenor SMS-t ben várja azok jelentkezését, akik a március 14-16. közötti hóvihar kapcsán telefonáltak vagy küldtek üzenetet. A Vodafone-nál nyomtatványt kell kitölteni.
A tervek szerint április közepén nyílik Moszkvában a magyar kereskedőház, amely egy befektetési központból és egy logisztikai raktárbázisból áll majd. Ezt Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára jelentette be szerdán Budapesten sajtótájékoztatón, miután munkamegbeszélésen tekintették át a magyar-orosz gazdasági kapcsolatok aktualitásait Oroszország európai…
Húsz mutató alapján meghatározott indexet dolgozott ki a Nézőpont Intézet a kormányzati munka minőségének megítélésére. A vitaindítónak szánt első kísérleti kutatásában a visegrádi országokat hasonlították össze, a legjobb eredményt a szlovák és a magyar kormány érte el az elérhető pontok kétharmadát megszerezve. A szerdai, budapesti bemutatón felszólaló politológusok kétségbe vonták, hogy…
Februárban 442 milliárddal, az év első két hónapjában 910 milliárd forinttal nőtt a költségvetés bruttó adóssága és 21 630 milliárd forintot tett ki múlt hónap végén - ez derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) honlapján olvasható legfrissebb adatokból.
Még olcsóbb táblagépen dolgozik az Amazon, a Techcrunch információi szerint egy 99 dolláros Kindle Fire-t dobna piacra a társaság. A készülék a kisebb táblagépek sorába áll majd be 7 colos...
A jelenlegi körülmények között a régi módszerekkel az ellenzék aligha lehet sikeres a következő választáson – vélekedett Tamás Gáspár Miklós az ATV Start című műsorában. A filozófus szerint az ellenzék győzelme már csak azért sem lehetséges, mert az ellenzéki pártok egy része szélsőjobboldali, politikájuk pedig a választási rendszerrel ellentétben a sokpártrendszerre épül.
Az elmúlt négy munkanapból álló héten 19 200 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű megbetegedés miatt, 35 százalékkal kevesebb, mint az azt előző héten - közölte az Országos Epidemiológiai Központ.
Ma lát napvilágot a Fed kétnapos kamatdöntő ülésének eredménye, ez a nap nagyon is fontos lehet a részvénypiacok szempontjából, az elmúlt 34 kamatdöntés során ugyanis az esetek többségében az S&P...
Kommentárban foglalkozott a Le Monde az MNB élén bekövetkezett változásokkal. A párizsi lap azt a címet adta tudósításának, hogy a magyar Nemzeti Bank új főnöke "tekintélyétől fosztja meg" az intézményt.
Jó esély van rá, hogy a nyár folyamán megszülessen az ágazati kollektív szerződés - mondta a köznevelési államtitkár, miután öt érdekvédelmi szervezettel tárgyalt a fővárosban.
A március 14 és 16 között kialakult rendkívüli időjárási helyzetre reagált közleményben a Telenor és a Vodafone. A két szolgáltató igyekszik kárpótolni a "hóhelyzetben" érintett ügyfeleit. Az...
A Force India csapatfőnök-helyettese, Bob Fernley úgy érzi, Adrian Sutilnak mindenképpen jót tett az, hogy egy évet a versenyzéstől távol töltött. Tovább »
Egy indiai hotel második emeletéről ugrott ki a fogorvos, mert a szálloda tulajdonosa az éjszaka közepén zaklatta őt. A férfi később azt állította rendőröknek, hogy csak meg akarta masszírozni a hölgyet.
Mivel a ciprusi bankok korlátozták a hozzáférést a számlákhoz, a Külügyminisztérium konzuli szolgálata arra figyelmezteti az országba készülő magyarokat, hogy a pénzügyi helyzet egyelőre bizonytalan, ezért tanácsos, hogy utazásuk teljes időtartamára elegendő készpénzzel érkezzenek Ciprusra.
A Volkswagen több mint 384 ezer autóját kénytelen visszahívni Kínában a sebességváltó gyakori meghibásodása miatt. Az alkatrésszel kapcsolatos gondokra a kínai központi televízió egyik népszerű...
Az elemzői várakozásokhoz képest 1,3 millió hordóval csökkent az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 1,5 millió hordóval többet, fűtőolajból 0,7 millió hordóval kevesebbet...
Az Egri FC vezetőedzője, Mészáros Ferenc olyan eredményt remél a Ferencváros elleni Ligakupa elődöntő első mérkőzésén, ami továbbjutási esélyt kínál a visszavágóra.
Felépült vádlisérüléséből Varga József, így jó esély van arra, hogy a Greuther Fürth válogatott futballistája pályára lépjen pénteken a románok elleni világbajnoki selejtezőn.