2013. március 20. szerda

márc. 20
21:44
Meghalt James Herbert (hirado.hu)
Elhunyt a népszerű horrorregényíró, a Patkányok vagy a Sötét titkok házának szerzője - jelentette be szerdán kiadója.
márc. 20
21:45
Verhofstadt: Magyarország, Szíria és Ciprus az európai politika kudarca (ProfitLine)
Magyarországot, Szíriát és Ciprust az uniós politika kudarcaiként említette Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának vezetője szerdán az EP brüsszeli ülésén.
márc. 20
21:46
Kétmilliárdos árvízvédelmi fejlesztés indul a Felső-Tiszán (hirado.hu)
Felújítják a Tisza Rakamaz és Tiszafüred közötti szakaszán mintegy kétmilliárd forintból a balparti védműveket, így 2015-re 18 település 60 ezer lakosának biztonsága javulhat.
márc. 20
21:48
E.On: Csütörtök délutánra mindenhol helyreáll az áramszolgáltatás (hirado.hu)
Több mint 700 házban még mindig aggregátor biztosítja áramot Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ezért tovább dolgoznak az áramszolszáltatás helyreállításán. A nagyobb áramfejlesztőkön keresztül jutnak áramhoz az önkormányzati intézmények is.
márc. 20
21:50
Kihúzták a Skandináv lottó nyerőszámait (hirado.hu)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a március 20-án megtartott 12. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták:
márc. 20
21:51
Hosszabbítás után szépített a Csíkszereda (Agroinform)
A Csíkszereda hosszabbítás után 2-1-re nyert a Dunaújváros vendégeként.
márc. 20
21:52
Az EU kihirdette újabb vitaanyagát az európai gazdasági és monetáris unió mélyítéséről (hirado.hu)
A vitaanyag részletezi a tagállami gazdaságpolitikai intézkedések előzetes egyeztetésének módját, illetve javaslatot tesz egyfajta szolidaritási reformalap létrehozására.
márc. 20
21:54
Medvegyev: az EU és a ciprusi kormány "elefántok egy porcelánboltban" (hirado.hu)
A miniszterelnök szerint "ami hibát el lehetett követni ebben a helyzetben, azt mind elkövették, beleértve a pénzügyi intézményekbe vetett bizalom felőrlését általában, s nem csak Cipruson".
márc. 20
21:56
Lerobbant az amerikai elnök kocsija Izraelben (hirado.hu)
A lerobbant páncélozott limuzin helyett repülőgépen kellett hozni egy kisegítő járművet Jordániából.
márc. 20
21:58
Verhofstadt: Magyarország, Szíria és Ciprus az európai politika kudarca (hirado.hu)
Verhofstadt szerint a márciusi uniós csúcs részvevői nem hallatták a hangjukat a magyar alaptörvény módosítása kapcsán, noha ezt az EP-ben többen is kérték.
márc. 20
22:00
Másfél év eltéréssel mindkét gyerekét megölte (BorsOnline)
Dühében úgy megrázta hét hónapos babáját egy amerikai apa, hogy az belehalt. Csak ezután derült ki, hogy másfél évvel azelőtt valószínűleg ugyanebbe halt bele az akkor féléves másik gyereke is.
márc. 20
22:00
Kilencéves lányról neveztek el dinoszauruszt (Infostart)
Kilencéves brit lányról neveztek el egy dinoszauruszfajt. A megtiszteltetés azért érte, mert ő bukkant rá a hajdan élt állat maradványaira.
márc. 20
22:00
Mégis lesz új európai pénzügyi mentőalap? (Metropol)
Milos Zeman új cseh köztársasági elnök szerdán bejelentette, hogy rövidesen aláírja a Lisszaboni Szerződés kiegészítését.
márc. 20
22:00
A Balaton Szupermaratonnal indul a futószezon (Metropol)
Siófokról indul csütörtökön 11 órakor az idénynyitó 6. BSI Balaton Szupermaraton.
márc. 20
22:00
A zsidóságról tartottak pódiumbeszélgetést a berlini magyar nagykövetségen (hirado.hu)
Zsidó jövő Európában címmel tartottak pódiumbeszélgetést szerdán a berlini magyar nagykövetségen magyarországi és németországi zsidó fiatalok részvételével.
márc. 20
22:02
Bizalmat kapott az új kormánykoalíció Szlovéniában (hirado.hu)
Hivatalosan is megkezdheti működését az új szlovén kormány.
márc. 20
22:04
Őszre készül el a Nemzeti Közlekedési Stratégia (hirado.hu)
A Nemzeti Közlekedési Stratégia várhatóan ez év októberére készül el - mondta Szűcs Lajos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium főosztályvezetője a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsa ülésén szerdán, az Országházban.
márc. 20
22:06
Recept: Fűszeres vendégváró cipócskák (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg liszt 2,5 dkg friss élesztő 3 dl víz 3 evőkanál olívaolaj só 1 gerezd zúzott fokhagyma 2 evőkanál szárított oregano A tetejére: mogyoró kapribogyó sonka aszalt szilva vagy tetszőlegesen: dió, sajt, olívabogyó, kolbászkarika, ringli
márc. 20
22:06
A Vásárhelyi Kerámia Szimpózium művészeinek kiállítása a Duna Palotában (hirado.hu)
Tizenhét ország művészei mintegy 400 kerámiatárgyat állítanak ki csütörtöktől 15 éves a Vásárhelyi Kerámia Szimpózium címmel Budapesten, a Duna Palotában.
márc. 20
22:08
Folytatja gazdaságösztönző monetáris enyhítő programját a Fed (hirado.hu)
A Fed továbbra is 0,25 százalékos alapkamatot alkalmaz.
márc. 20
22:09
Sakkvilágbajnok-jelölti torna: négy döntetlen született (Sport365)
Mind a négy parti döntetlennel ért véget a Londonban zajló sakkvilágbajnok-jelölti torna ötödik, szerdai fordulójában.
márc. 20
22:09
Hewitt győzelemmel rajtolt (Agroinform)
A korábbi világelső Lleyton Hewitt szerdán két szettben nyert a portugál Joao Sousa ellen.
márc. 20
22:10
Aláírja a Lisszaboni Szerződés kiegészítését az új cseh államfő (hirado.hu)
Az új cseh államfő már korábban leszögezte: a dokumentum aláírását elsősorban jelképesnek tekinti.
márc. 20
22:11
Jégkorongliga: hosszabbítás után szépített a Csíkszereda (Sport365)
A Csíkszereda hosszabbítás után 2-1-re nyert a Dunaújváros vendégeként szerdán a jégkorong MOL Liga döntőjének ötödik mérkőzésén, így 3-2-re szépített az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcában.
márc. 20
22:12
Szövetség a romák befogadásáért (hirado.hu)
Az Európa Tanács (ET) égisze alatt megalakult szerdán Strasbourgban a Városok és Régiók Európai Szövetsége a Romák Befogadásáért.
márc. 20
22:13
"Zárt kapuk mögött is meg kell szakadnunk a románok ellen" - Mészáros (Sport365)
Mészáros Norbert, a DVSC-TEVA válogatott labdarúgója a Naplónak adott interjújában elmondta, tudják, nagyon nehéz mérkőzés vár rájuk pénteken a románok elleni vb-selejtezőn.
márc. 20
22:18
Benjamin Alire Saenz amerikai író nyerte a Faulkner-díjat (hirado.hu)
Benjamin Alire Saenz amerikai író nyerte a 2013-as PEN/Faulkner-díjat Everything Begins and Ends at the Kentucky Club című novelláskötetéért.
márc. 20
22:18
Medvegyev élesen kritizálta az EU és a ciprusi kormány viselkedését (ProfitLine)
Az Európai Unió és a ciprusi kormány úgy viselkedik az adósságprobléma megoldásakor, mint "elefántok egy porcelánboltban" - jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő szerdán, Oroszország és az Európai Bizottság csütörtökön kezdődő moszkvai tárgyalásai előtt nyilatkozva.
márc. 20
22:27
Vicente del Bosque tart a franciáktól (Agroinform)
A spanyol szövetségi kapitány szerint kedden rendkívül nehéz dolguk lesz a párizsi világbajnoki selejtezőn.
márc. 20
22:36
A pasija kedvéért szexelt gyerekekkel (BorsOnline)
Interneten küldte egy férfinak a házi gyerekpornót egy 28 éves nő: a filmeken ő maga szexelt gyerekekkel. A szomszédoknak mindig ajánlgatta, hogy szívesen lesz a bébiszitterük.
márc. 20
22:36
Szaniszló visszaadja díját (Infostart)
Visszaadja a Táncsics-díjat Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének Szaniszló Ferenc újságíró. Ezt maga az érintett jelentette be az Echo televízióban.
márc. 20
22:36
László: akár egyharmaddal is lehet kétharmad (ATV)
Az új választási rendszerben könnyű kétharmados többséget szerezni, akár 35 százalékkal is lehetséges – ezt László Róbert mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
márc. 20
22:42
A Vidi új igazolása tudja, nem lehet mindig 4-0-ra nyerni (Sport365)
Vítor Gomes, a Videoton egyik téli igazolása adott videóinterjút a vidi.hu-nak. A középpályás elmondta, tudja, hogy nem nyerhetnek mindig 4-0-ra, mint a Honvéd és az Eger ellen, de mindig jó játékra törekednek.
márc. 20
22:44
Moniz a 3-1 ellenére sem érzi még biztosnak a döntőt (Sport365)
Az Eger-Ferencváros Ligakupa-elődöntő első felvonása után a zöld-fehérek részéről Ricardo Moniz vezetőedző és Julian Jenner értékelték a mérkőzést a fradi.hu-n.
márc. 20
22:54
Som Lajos újra kórházban (Blikk)
márc. 20
22:54
Az amerikai elnök figyelmeztette a szíriai és az iráni vezetést (Kripto Akadémia)
Az amerikai elnök szerdán Jeruzsálemben megígérte: az Egyesült Államok minden szükséges lépést megtesz annak megakadályozására, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert.
márc. 20
23:03
Villám csapott az olaszok gépébe (Agroinform)
Villám csapott a Genfbe repülő olasz labdarúgó-válogatott gépébe. Szerencsére senki sem sérült meg.
márc. 20
23:15
Hat hétre kidőlt az Újpest kapusa (Sport365)
Részleges bokaszalag-szakadás miatt hathetes kényszerpihenőre kényszerül Banai Dávid, az Újpest fiatal kapusa.
márc. 20
23:17
Eger: Mészáros még lát esélyt a Fradi legyűrésére (Sport365)
Mészáros Ferenc, az Egri FC vezetőedzője úgy véli, a Ferencvárostól elszenvedett 3-1-es vereség ellenére maradt még esélye csapatának a Ligakupa döntőjébe jutásra.
márc. 20
23:18
Főtt sonka korianderes ananásszal, mentás zöldborsópürével és kakukkfüves szederraguval (Mindmegette)
Hozzávalók: 8 szelet főtt sonka barnakenyér A korianderes ananász-salsához: 15 dkg friss ananász 1 kis csokor friss koriander 1 kis chilipaprika 1 evőkanál olívaolaj A mentás zöldborsópüréhez: 15 dkg fagyasztott zöldborsó 1 kis fej hagyma 1 kis csokor friss menta 5 dkg vaj só bors A kakukkfüves szederraguhoz: 15 dkg fagyasztott szeder 5 dkg cukor 1 teáskanál kakukkfű
márc. 20
23:20
Húsvéti mini nyúl-kalács (Mindmegette)
Hozzávalók kb. 20 mini cipóhoz: 30 dkg liszt 5 g szárított élesztő 1 evőkanál cukor 1 csapott kávéskanál só 4 dkg vaj 1 tojás 1,75 dl tej
márc. 20
23:22
Fűszeres vendégváró cipócskák (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg liszt 2,5 dkg friss élesztő 3 dl víz 3 evőkanál olívaolaj só 1 gerezd zúzott fokhagyma 2 evőkanál szárított oregano A tetejére: mogyoró kapribogyó sonka aszalt szilva vagy tetszőlegesen: dió, sajt, olívabogyó, kolbászkarika, ringli
márc. 20
23:54
A cukros üdítők 180 ezer halálesettel hozhatók összefüggésbe világszerte (WebBeteg)
A cukrozott üdítőitalok fogyasztása évente több mint 180 ezer halálesettel hozható összefüggésbe világszerte, elsősorban a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának elősegítése miatt - derült ki egy új tanulmányból.

Keresés