A tavalyi évben 2011-hez viszonyítva mintegy 42 ezerrel csökkent hazánkban a biztosított lakóingatlanok száma, amely nagyjából 66 ezerrel volt kevesebb 2010-hez képest.
A gazdasági növekedéssel kapcsolatos javuló kilátások miatt felfele módosította a légitársaságokra vonatkozó 2013-as bevételvárakozását a Nemzetközi Légifuvarozási Szövetség (IATA). Azonban...
Kilenc év nyolc hónap, illetve tíz év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán két román férfit, aki 2009-ben és 2010-ben összesen négy bankautomatát robbantott fel az Alföldön, s egy alkalommal több mint tízmillió forintot zsákmányolt.
Kitartott az emelkedés az európai börzéken a kereskedés első felében. A magyar piacon is folytatódott az erősödés, a BUX jelenleg az első helyen áll a régiós indexek között. A hazai tőzsde jó...
Heller Ágnes szerint a Horthy-korszakot idézi az az akció, amely során a magukat magyar hallgatóknak nevező egyetemista fiatalok antiszemita tartalmú matricákat helyeztek el az ELTE BTK két tanári irodájának névtáblájára.
Új albummal jelentkezik májusban Rod Stewart. A Time című lemez különlegessége, hogy a veterán brit popsztár közel két évtized után most először szerepel rajta saját szerzeményű dalokkal.
A jövőben magyar állampolgárok számára Magyarországon is elérhetővé válik az eurólottó, a szerencsejáték szervezéséről szóló törvényt is érintő költségvetési bizottsági módosító javaslat szerint.
A tavalyi évben 2011-hez viszonyítva mintegy 42 ezerrel csökkent hazánkban a biztosított lakóingatlanok száma, amely nagyjából 66 ezerrel volt kevesebb 2010-hez képest.
Nem aggódik a McLaren Forma-1-es jövője miatt a gárdát irányító Martin Whitmarsh, noha a patinás brit istálló számos nagy kihívással lesz kénytelen szembenézni a jövőben. Tovább »
Sokkot kapott egy oklahomai nő, amikor a kutyája egy zacskóba csomagolt gyermekholttestet tett le a lába elé. Még nem tudni, hol találta a halott csecsemőt a szanaszét csatangoló eb.
Egy magyar zászlót is elégettek a Rapid Bucuresti labdarúgócsapatának szurkolói a kolozsvári CFR elleni hétfő esti bajnoki mérkőzésen - közölte kedden a Transindex.ro portál. Az ügy miatt a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a román szövetséghez fordult.
A gazdasági növekedéssel kapcsolatos javuló kilátások miatt felfele módosította a légitársaságokra vonatkozó 2013-as bevételvárakozását a Nemzetközi Légifuvarozási Szövetség (IATA). Azonban...
Elsősorban az ingatlan értékesíthetőségének és "láthatóságának" javításában, valamint a reális piaci értékének meghatározásában látják a magyarok az ingatlanközvetítők legfőbb hozzáadott értékét - derül ki egy friss felmérésből. A jelenlegi piaci helyzetben a válaszadók csupán harmada próbálná meg külső segítség nélkül árulni ingatlanát....
Rakaczki Bence, a Diósgyőr tizenkilenc esztendôs élvonalbeli futballkapusa a gyógyulás útjára lépett, bár teljes felépülése a fehérvérűségből csak jövő tavaszra várható.
Az Egyesült Államok jegybankjának kétnapos, kamatmeghatározó ülése a késő délutáni órákban ér véget, amit Ben Bernanke sajtótájékoztatója követ. A sajtótájékoztatót megelőzően napvilágot látnak a...
Változatlan céllal, de új irány kijelölésével kapott új lendületet a Budapesti Olimpia Mozgalom (BOM) munkája - tudatta a nyolc éve elindult, s időközben alapítvánnyá átalakult civil szerveződés szerdán az MTI-vel.
A román futballszövetség egy meccsre kitiltotta a nézőket a Rapid Bucuresti stadionjából annak büntetéseként, hogy a csapat ultrái Kolozsváron a CFR elleni bajnokin elégettek egy magyar és egy CFR-zászlót.
A Bankszövetség alelnöke szerint Magyarország nem tervez drámai lépéseket a devizahitelesek megsegítésére. Gyuris Dániel a Bloomberg hírügynökségnek adott telefonos interjúban arról beszélt: piaci eszközökkel kívánják megoldani a problémát.
A kapcsolt erőművek mára működési határukra értek - mondta Rudolf Viktor, a Magyar Kapcsolt Energia Társaság elnöke a 150 résztvevővel megrendezett szakmai konferencián Balatonalmádiban szerdán.
Ha Ciprus nem tesz le újabb javaslatot az asztalra, akkor a héten már zárva maradnak a bankok a szigetországban - idehaza az AXA Bank ellen indított keresetet utasított el a bíróság - legnagyobb piacáról hívott vissza mintegy 400 ezer autót a Volkswagen - Nézze meg itt >>
Két férfival is megcsalta párját a francia first lady hajdanán – állítja egy életrajzi könyv. Valerie Trierweiler milliós kártérítésért pereli a szerzőket.
Az Európai Központi Bank (EKB) csak fizetőképes bankokat tud likviditással támogatni, ezért a ciprusi kormánynak minél előbb biztosítania kell a pénzintézetek feltőkésítését - mondta Jörg Asmussen, az EKB igazgatótanácsának tagja a Die Zeit német hetilapnak adott interjúban.
A PSZÁF a fogyasztók érdekeinek fokozottabb védelme érdekében ajánlást adott ki a követeléskezelés során a pénzügyi intézmények részéről elvárható gyakorlatról. Az ajánlás révén a hatóság erősíteni...
Ciprussal szemben kettős mércét és valójában elsősorban politikai és csak másodsorban gazdasági nyomást alkalmaz az Európai Unió ? állítja az alapblog.hu-nak adott interjújában a görög miniszterelnök...