2013. március 21. csütörtök

márc. 21
12:01
A Fitch szerint életveszélyesek az eddigi rögtönzések Ciprus ügyében (Privátbankár)
Rögtönzések és veszélyes precedensek jellemzik a Cipruson kialakult bankválság eddigi megoldási kísérleteit a Fitch Ratings helyzetértékelése szerint.
márc. 21
12:03
Januárban kismértékben emelkedtek a reálkeresetek (HR Portál)
146 600 forint volt idén januárban a nettó átlagkereset. A bruttó átlagkereset 2,5, a nettó 3,9 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál - írja a KSH gyorsjelentése. A fogyasztói árak 3,7 százalékkal nőttek 2013 januárjára az egy évvel korábbihoz képest, vagyis 0,2 százalékkal magasabbak lettek a reálkeresetek.
márc. 21
12:03
Csökkent az Oracle nyeresége (ProfitLine)
Üzleti éve harmadik negyedévében csökkent kissé az Oracle szoftverfejlesztő vállalat értékesítési árbevétele, üzleti eredménye szerény mértékben javult, nyeresége nem változott, egy részvényre jutó nyeresége viszont emelkedett - tette közzé az Oracle Corporation saját honlapján.
márc. 21
12:06
Mozgássérültre támadtak a szocialisták (Gondola)
Békésen demonstrálókra, köztük egy mozgássérült nőre és fiatalokra támadtak rá a szocialisták Miskolcon – tudatta Selmeczi Gabriella. Az MSZP cáfol.
márc. 21
12:06
Kurázsi mama és olasz ételek Balatoni Zsófiától (Kreatív Online)
Az Uniomedia elnöke a Kultúrterror sorozatunk heti ajánlója.
márc. 21
12:06
15 milliárddal több államkötvényt adott el ma az ÁKK (Portfolio)
Bőséges kereslet mellett a tervezett 45 milliárdnál 15 milliárd forinttal nagyobb összegben vont ma be forrást az Államadósság Kezelő Központ. A két héttel ezelőtti hasonló aukcióhoz képest a 3, 5 és...
márc. 21
12:08
Az EBESZ beszól a briteknek is (Kreatív Online)
A szervezet aggódik az új szabályozás miatt.
márc. 21
12:08
Mit akar a PSZÁF a biztosítási szabályozásban? (Portfolio)
A PSZÁF szeretné egységes módon újraszabályozni a pénzügyi közvetítői szektort - mondta előadásában Banyár József elnöki főtanácsadó. A felügyelet javaslatai a maguk teljességében nem nyerték meg a...
márc. 21
12:10
Miért szenved a biztosítási piac? (Portfolio)
Vigyázni kell, hogy a tisztességtelen közvetítők miatt ne essünk át a ló túlsó oldalára, vagyis túlszabályozással ne tegyünk rosszat a becsületes közvetítőknek - hangsúlyozta a MABISZ elnöke a...
márc. 21
12:12
Csúsznak a fontos jegybanki jelentések? (Portfolio)
Másképp zajlik az élet a Matolcsy György által vezetett MNB-ben - legalábbis ez derül ki a hvg.hu jegybanki forrásoktól származó információiból. A portál úgy tudja, hogy a jövő héten publikálandó...
márc. 21
12:15
Varga: nem arre van szükségem, hogy a vállamat veregessék (Privátbankár)
A minisztériumban azt várom, hogy kritikus elmék az ország javát szolgáló javaslatokat tegyenek - mondta Varga Mihály a köztévé reggeli műsorában.
márc. 21
12:15
A Norwich lecsapott a holland ígéretre? (Agroinform)
A Norwich minden megállapodott a Sportinggal Ricky van Wolfswinkel átigazolásáról, a holland nyáron Angliába költözik.
márc. 21
12:21
Ciprusi mentőcsomag - Az EKB csak hétfőig biztosít likviditást (Infostart)
Az Európai Központi Bank (EKB) nyílt nyomást gyakorolt csütörtökön azzal a bejelentésével, hogy ha a következő napokban nem születik megoldás a ciprusi bankválságra, akkor hétfőtől nem biztosít rendkívüli pénzforrásokat a ciprusi bankoknak.
márc. 21
12:24
Fico természetesnek tartja a szlovák-magyar kapcsolatok mai állapotát (Kripto Akadémia)
Normálisnak, nem pedig rendkívülinek kellene tekinteni a szlovák-magyar kapcsolatok mai állapotát - állította Robert Fico szlovák miniszterelnök abban az interjúban, amelyet a Lidové Noviny és a Mladá Fronta Dnes című cseh napilapok közöltek csütörtökön.
márc. 21
12:24
MSZP: Adomány helyett valós segítségre van szükség! (Alternatív Energia)
A mindenkori kormány kiemelt feladata, hogy támogassa a rászoruló gyermekek étkeztetését - olvasható az MSZP közleményében.
márc. 21
12:24
Pizzát rendelt az adóhatóság, a futár nem adott számlát (ATV)
Nem adott nyugtát a vám- és pénzügyőrség hivatali épületébe kiszállított pizzáról egy zalaegerszegi futár a pénzügyőröknek, akik éppen a házhoz szállítást végző vendéglátóegységeket ellenőrizték.
márc. 21
12:26
Halálos baleset: helikopterek ütközhettek össze Berlinben (ATV)
Helikopter zuhant le a berlini Olimpiai Stadion közelében – helyi beszámolók szerint a balesetben több ember életét veszthette, vagy megsérülhetett. Más források szerint két helikopter ütközött.
márc. 21
12:27
Mocsai Lajos keretet hirdetett, a BL miatt távozna a Liverpool legjobbja - Déli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
márc. 21
12:28
Humoristával egyeztet a kormányalakításról az olasz államfő (ATV)
Az 5 Csillag Mozgalom (M5S) civil mozgalommal folytatta csütörtökön Giorgio Napolitano olasz államfő a kormányalakításról a parlamenti pártokkal való egyeztetést, amelynek során egymás után fogadta a politikai erők küldöttségeit.
márc. 21
12:29
Birkózó Eb: Ligeti villámgyőzelemmel elődöntős (Sport365)
Ligeti Dániel villámgyorsan, az első menetben tusolta litván riválisát a szabadfogásúak 120 kilogrammos kategóriájának negyeddöntőjében, így már biztosan éremért birkózik majd a Tbilisziben zajló Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
márc. 21
12:30
A kétévente végzett emlőrákszűrés hatékony az 50 év feletti nőknél (WebBeteg)
Ugyanolyan hatékony a kétévente végzett emlőrákszűrés, mint az évenkénti mammográfia az 50-74 év közötti nők körében, sőt még a sűrű emlőállományú és a menopauza enyhítésére hormonterápiában részesülő nők esetében is, ráadásul kevesebb hamisnak bizonyuló pozitív eredményeket hoz - derítette ki egy nagyszabású amerikai tanulmány.
márc. 21
12:30
Magyar nyerte a 10 km-es úszást az ománi nemzetközi bajnokságon (ATV)
Magyar sikerrel zárult Omán nemzetközi nyíltvízi úszóbajnokságának 10 kilométeres férfiviadala.
márc. 21
12:31
Videó: újabb nevetséges szögletrúgáson derülhetünk! (Sport365)
Marlon, a Criciuma játékosának szögletrúgása nem valószínű, hogy bekerül minden idők leghatékonyabbjai közé. Ellenben a legrosszabbak között eséllyel indul az első helyért.
márc. 21
12:33
Varga: nem arra van szükségem, hogy a vállamat veregessék (Privátbankár)
A minisztériumban azt várom, hogy kritikus elmék az ország javát szolgáló javaslatokat tegyenek - mondta Varga Mihály a köztévé reggeli műsorában.
márc. 21
12:33
Guzmicsnak nem újdonság a zárt kapu (Agroinform)
A Szombathelyi Haladás védője, Guzmics Richárd úgy gondolja, bár nem lesz kezdő a pénteki, románok elleni világbajnoki-selejtezőn.
márc. 21
12:36
A kormányhoz fordul az EP petíciós bizottsága a korhatár előtti nyugdíjak ügyében (HR Portál)
Az Európai Parlament petíciós bizottsága tovább foglalkozik azokkal a magyar beadványokkal, amelyekkel a korkedvezményes nyugdíj megszüntetése miatt fordultak a testülethez többek között érdekvédelmi szervezetek.
márc. 21
12:36
Megunta a ciprusi huzavonát az EKB (ProfitLine)
Az Európai Központi Bank (EKB) nyílt nyomást gyakorolt csütörtökön azzal a bejelentésével, hogy ha a következő napokban nem születik megoldás a ciprusi bankválságra, akkor hétfőtől nem biztosít rendkívüli pénzforrásokat a ciprusi bankoknak.
márc. 21
12:38
Vihar előtti csend honol a forintpiacon? (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
márc. 21
12:39
Háromszázmillió forintot költenek a szigligeti várra (Infostart)
Háromszázmillió forintot nyert a szigligeti önkormányzat a működtetésében lévő vár felújítására az Új Széchenyi Terv pályázatán - tájékoztatta az MTI-t a település polgármestere csütörtökön.
márc. 21
12:42
Megölte a húgát, és egy nyilvános vécében hagyta a levágott fejét! (Blikk)
Tajvan - A biztosítótól remélt hatalmas összeg miatt fejezte le saját húgát egy tajvani férfi.
márc. 21
12:42
Láng Zsolt: sok ember életminősége javul Bel-Buda megújításával (Infostart)
Több ezer ember életminőségét javítják a most induló bel-budai beruházások - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján a II. kerület polgármestere az egykori gazdasági tárca irodaházának bontására és a Széll Kálmán tér rekonstrukciójára utalva.
márc. 21
12:42
Az olasz államfő a humorista Grillóval egyeztetett a kormányalakításról (Infostart)
Az 5 Csillag Mozgalom (M5S) civil mozgalommal folytatta csütörtökön Giorgio Napolitano olasz államfő a kormányalakításról a parlamenti pártokkal való egyeztetést, amelynek során egymás után fogadta a politikai erők küldöttségeit.
márc. 21
12:42
Sok magyar hazudik a Facebookon (Kreatív Online)
A társkeresőkön sem szeretnek igazat mondani.
márc. 21
12:42
Az MSZP köszönti a kilencvenéves Nyers Rezsőt (Alternatív Energia)
A Magyar Szocialista Párt országgyűlési frakciója mai ülésén köszöntötte a kilencvenedik születésnapját ünneplő Nyers Rezsőt, az MSZP első elnökét - írja a párt elnöke.
márc. 21
12:42
A Raiffeisen is beszáll a Széchenyi Kártya forgalmazásába (Portfolio)
A magyar és külföldi tulajdonú bankok közül az összes nagyobb csatlakozott már a Széchenyi Kártya Programhoz, a mai sajtótájékoztatón elhangzottak szerint frissen csatlakozott a Raiffeisen Bank,...
márc. 21
12:42
Fidesz: MSZP-sek támadtak a tüntetőkre, MSZP: hazudik a Fidesz (ATV)
Az MSZP szerint minden napra jut egy hazugság a Fidesz szóvivőjétől, csütörtökre például az, hogy "békésen demonstrálókra támadtak rá a szocialisták az MSZP központi megemlékezésén március 14-én, Miskolcon" - így reagált Selmeczi Gabriella közleményére Török Zsolt, a szocialisták szóvivője az MTI-nek.
márc. 21
12:44
Azért vált el, mert kicsi volt a férje pénisze (Blikk)
Elvált férjétől egy tajvani nő, mert férjének túl kicsi volt a pénisze, ráadásul nem is tudta, hogyan kell "használni"- írja a Manna.ro.
márc. 21
12:44
Farkas Flórián: 2010 óta romák tízezreit vezették vissza a munkaerőpiacra (Alternatív Energia)
A kormányváltás óta mintegy 36-37 ezer munkanélküli romát sikerült visszavezetni a munkaerőpiacra - mondta Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke egy konferencián.
márc. 21
12:44
Sztrájkolni fognak a BBC-sek az elbocsátások miatt (ATV)
Sztrájk lesz a jövő héten a BBC-nél a tervezett elbocsátások miatt.
márc. 21
12:46
Pakisztáni menekülttáborban robbantottak: 12 halott (ATV)
Autóba rejtett pokolgép robbant csütörtökön egy menekülttáborban a pakisztáni Pesavar közelében, a robbanásban tizenkét ember meghalt, mintegy harminc megsebesült - közölték a hatóságok.
márc. 21
12:51
Berágtak az oroszok Ciprusra - a magyar kormány öngólt lőtt (Privátbankár)
Az oroszok egyre dühösebbek a ciprusi kormányra és az EU-ra - stagnálhat idén a gazdaság - 146 ezer forint az átlagfizetés - a vendéglősök szerint öngólt lőtt a kormány - nem változtatott alapkamatán a Fed - Nézze meg itt >> Híradó
márc. 21
12:51
Így nyert meccset csapatának az idei 1/1-es – videó (Agroinform)
Anthony Davis harcossága győztes kosarat ért a New Orleans számára.
márc. 21
12:53
Hatos és Barka is éremért küzdhet (Agroinform)
A Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokságon három magyar is éremért küzdhet a csütörtök esti helyosztókon.
márc. 21
12:55
Papp Márk győzött Ománban a 10 km-es úszóbajnokságon (Agroinform)
Magyar sikerrel zárult Omán nemzetközi nyíltvízi úszóbajnokságának 10 kilométeres férfiviadala.
márc. 21
13:00
MSZP: csúcson a magyar államadósság (Alternatív Energia)
Az Orbán-kormány elveszítette az államadósság elleni harcot, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint az adósság korábban nem látott szintre emelkedett - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján az MSZP-s Burány Sándor.
márc. 21
13:00
Megérett a biztosítási értékesítés a reformra (Portfolio)
Vigyázni kell, hogy a tisztességtelen közvetítők miatt ne essünk át a ló túlsó oldalára, vagyis túlszabályozással ne tegyünk rosszat a becsületes közvetítőknek - hangsúlyozta a MABISZ elnöke a...
márc. 21
13:00
PDSZ: minél jobban el akarják bizonytalanítani a pedagógusokat (ATV)
Bár a sajtóban már napvilágot látott, hivatalosan még nem született ítélet a sztrájkra készülő PDSZ-nek az elégséges szolgáltatásokra vonatkozó beadványáról. Mendrey László az ATV Startban azt mondta, a sajtóban megjelent bírósági állásfoglalás kísértetiesen hasonlít arra az ítéletre, amit még egy decemberi beadványuk kapcsán hozott a törvényszék.
márc. 21
13:00
Birkózó Eb: Hatos és Barka is elődöntős (Sport365)
Hatos Gábor és Barka Emese is bejutott az elődöntőbe a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján, melyen így három magyar is éremért küzdhet majd az esti helyosztókon.
márc. 21
13:02
Lebombázza a kormány a Margit körúti minisztériumot (Portfolio)
Február végén a II. kerületi önkormányzat lapja, a Budai Polgár számolt be arról, hogy a kormány eltüntetné a föld színéről a Gazdasági Minisztérium nyolcemeletes, Margit körúti irodaházát. Az...
márc. 21
13:02
Őrület: a német McDonalds-okban szendvicset neveztek el Guardioláról - fotó! (Sport365)
Egyre magasabbra hág a Guardiola-őrület Németországban: a helyi McDonalds szendvicset nevezett el a nyártól a Bayern Münchent irányítót szakemberről, így most már mindenki ehet "Hot Pep Guardinator"-t!

Keresés