Az elmúlt évben szinte egyáltalán nem nőtt a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásának aránya. A rehabilitációs járulékot 3 évvel ezelőtt többszörösére növelték, de mára már pénzügyileg nem ösztönöz további megváltozott munkaképességű dolgozók felvételére - írja a Rehabjob Nonprofit Kft. közleménye.
Ezer roma nő tanul szakmát az országban az EU-finanszírozással megvalósuló Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatásával. Közülük 18-an, akik dajkaképzettséget szereztek, csütörtökön veszik át bizonyítványukat Békéscsabán.
Áprilistól Áts Károly, az év borásza csatlakozik főborászként a megújuló Tokaj Kereskedőház Zrt. vezetőségéhez - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. kedden az MTI-vel.
Egy, a felhő-technológián alapuló adatközpont és egy kutatási és fejlesztési bázis Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tervezett létrehozásáról tárgyalt a legnagyobb kínai szoftvergyártónak és a saját márkás hardver termékgyártók között másodiknak számító INSPUR Csoport alelnöke Mengyi Rolanddal, a megyei közgyűlés elnökével - tájékoztatta a megyei önkormányzat kedden az MTI-t.
Hét év alatt 315 milliárd forint befektetésre volna szükség ahhoz, hogy korszerűsíteni, fejleszteni lehessen a magyar baromfiágazatot - mondta Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke kedden Budapesten, sajtótájékoztatón, a szervezet által kidolgozott ágazati stratégiát ismertetve.
Az Európai Unió minden tagállamára kötelező szabályozási javaslattal állt elő kedden az Európai Bizottság: a kezdeményezés 30 százalékkal csökkentené a szélessávú internetes hálózatok kiépítésének...
Újra elérhető lehet a használt lakások vásárlását segítő félszocpol a Magyar Nemzet szerint, míg a Népszabadság a Magyar Liberális Párt megalakulásáról ír.
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is összességében elégedett a törökök ellen kiharcolt egy ponttal, bár elismerte, hogy "lehetett volna jobb is".
Az értékpapírosításról, mint alternatív finanszírozási megoldásról tartott konferenciát a Gide Loyrette Nouel - d'Ornano Iroda és a Deloitte Magyarország. A rendezvényen a Gide Loyrette Nouel londoni és budapesti irodájának szakemberei bemutatták az értékpapírosítás területén, a nyugat-európai tőkepiacokon kialakult legújabb trendeket, körüljárták az értékpapírosítás magyarországi szabályozását.
Kedvező short belépési pontot azonosítottunk az arany grafikonján. Az árfolyam csökkenő trendben mozog, miközben egy pozitív korrekció volt az aranyban, de a napokban egy erős ellenállásba ütközött a kurzus, ahonnan esés indult - olvasható az Erste elemzésében.
Előzetes jóváhagyást kért a parlament nemzetbiztonsági bizottságától az ügyészség az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található iratok kutatásához a Biszku-ügyben.
Folyamatosan takarítja az utakat Budapesten a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF), amelynek mérései szerint kedd délután óta mintegy 8 centiméter friss hó hullott. A főutak latyakosak, hajnalban a közösségi közlekedés elindult erőfeszítéseik eredményeként - közölte a társaság szerdán kora reggel az MTI-vel.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának szerda kora reggeli összesítése alapján az éjszakai intenzív havazás nyomán a fő- és mellékúthálózaton egyaránt téliesek az útviszonyok. A közútkezelő ezért arra kéri a közlekedőket, hogy országszerte fokozott óvatossággal vezessenek, utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról.
A kisadózók tételes adóját (katát) választó vállalkozó évente két hónapot elveszít, amikor kiszámítják a nyugdíját, ráadásul társadalombiztosítási ellátásainak számítási alapja a minimálbérnél alacsonyabb, 81 300 forint - hívja fel a figyelmet az ado.hu.
Baleset miatt jelentős torlódásra kell készülni az M0-s autóút 21-es kilométerénél, az M1 irányába, a Győr felé vezető oldalon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata.
A kitüntetés-botrányért leginkább felelős Halász János kulturális államtitkár kapta a kitüntető feladatot, hogy felülvizsgálja a művészeti középdíjak jelölésének és bírálatának rendjéről szóló szabályokat - írja közleményében Török Zsolt, az MSZP szóvivője.
Összesen hét megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat, s nem csak havazás, hanem több helyen a várható hófúvás miatt is....
Baleset miatt jelentős torlódásra kell készülni az M0-ás autóút 21-es kilométerénél, a Budapest irányába vezető oldalon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szerda reggel az MTI-vel.
Barack Obama amerikai elnök kedden kinevezte Julie Piersont az amerikai kormányzati vezetők védelméért és a pénzügyi bűncselekmények felderítéséért felelős Secret Service élére.
Hétfőn szenvedett vereséget az angol U17-es válogatott hazai pályán az oroszok korosztályos csapatától. A győztes gól bármelyik összefoglalóban megállná a helyét, az orosz tini nagyon eltalálta.
Összesen hét megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat, s nem csak havazás, hanem több helyen a várható hófúvás miatt.
Szerdán tárgyalja a kormány a félszocpol bevezetésének lehetőségeit, a támogatás az eddig kiszivárgott információk szerint április elejétől lehet elérhető - írta pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését a Magyar Nemzet szerdán.
A körülményeket figyelembe véve elégedett a Törökországban kedden elért 1-1-es döntetlennel Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Az ország nagy részén minden vonat közlekedik, szerdán reggel, csupán egy-egy vonalon kell késésekre számítaniuk az utasoknak - értesült a HavariaPress.
Észak-Dakota állam kormányzója kedden aláírta az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét, amely az esetek túlnyomó többségében a magzat szívverésének kezdetétől, vagyis a terhesség körülbelül hatodik hetétől megtiltja a művi vetélés végrehajtását.
A kisadózók tételes adóját (katát) választó vállalkozó évente két hónapot elveszít, amikor kiszámítják a nyugdíját, ráadásul társadalombiztosítási ellátásainak számítási alapja a minimálbérnél alacsonyabb, 81 300 forint - hívja fel a figyelmet az Adó Online.
Többnyire felfelé mozdultak kedden az amerikai részvénypiacok, ezzel ellensúlyozni tudták a hétfői nap folyamán elszenvedett veszteségeket. A Dow index új csúcsra emelkedett, míg az S&P 500 index alig maradt el attól, hogy úja rekordszintet érjen el..
Az elmúlt egy napban összesen 39 sérüléssel járó közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök. Nyolc balesetnek súlyos sérültjei is voltak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.
Összesen hét megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat, s nem csak havazás, hanem több helyen a várható hófúvás miatt. Zala megyében utakat kellett lezárni a keresztbe forduló kamionok miatt, lelassult a közlekedés a fővárosban is.
Csatát nyertek, de várhatóan háborút vesztenek az energiaszolgáltatók a kormány rezsicsökkentési kezdeményezésével szemben. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság ugyan hatályon kívül helyezte a Magyar Energia Hivatal áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát, de azt is kimondta, hogy a szolgáltatók nem háríthatják át a fogyasztókra a rájuk kiszabott különadókat.
Negatív felülvizsgálat alá vette Ciprus jelenleg is mélyen spekulatív, "B" szintű államadós-besorolását kedden este a Fitch Ratings, azzal indokolva, hogy a ciprusi bankszektor rendszerszintű csődjéből eredő sokkhatás várhatóan súlyos következményekkel jár a ciprusi gazdaságra.
Végletek szigete címmel először jelent meg magyar nyelven indonéz regény. Andrea Hirata önéletrajzi ihletésű kötete Belitong ásványi kincsekben gazdag, lakóit tekintve azonban igencsak szegény szigetére kalauzolja el az olvasót, ahol az 1980-as években egy tizenötéves tanár és 10 fős osztálya küzd az iskola fennmaradásáért. A Geopen Kiadó gondozásában megjelent, mágikus elemeket is hordozó…
Állami telekkel gyarapították az épülő rózsadombi villájuk körüli területet Lángék- írja a Blikk. A lap információi szerint Láng Zsolt II. kerületi polgármester telke melletti 189 négyzetméteres ingatlant édesanyja, Láng Péterné vette meg az államtól: tulajdonjogát ugyanúgy 2011 novemberében jegyezte be a földhivatal, mint Láng Zsoltét a szomszédos telekre.
Szerdán tárgyalja a kormány a félszocpol bevezetésének lehetőségeit, a támogatás az eddig kiszivárgott információk szerint április elejétől lehet elérhető - írta pontosan meg nem nevezett forrásból...
Erős földrengés rázta meg a tajvani főváros, Tajpej épületeit szerdán, a szigetország egész területén érezhető rengés következtében legkevesebb húsz ember megsérült - közölték az illetékes hatóságok.
Rafael van der Vaart kezdte meg az oranje gólgyártását, majd van Persie duplázott, első gólja igazi élményszámba megy, végül Lens állította be a végeredményt. Hollandia továbbra is százszázalékosan vezeti a csoportot.
A kisadózók tételes adóját (katát) választó vállalkozó évente két hónapot elveszít, amikor kiszámítják a nyugdíját, ráadásul társadalombiztosítási ellátásainak számítási alapja a minimálbérnél...
Növekedési paktumot kötne Bajnai Gordon azokkal a szektorokkal, amelyek most kivonják forrásaikat az országból. Ha beruháznak, annak értékét levonhatnák a különadókból. Erről a GKI Gazdaságkutató konferenciáján beszélt Bajnai Gordon. A fórumon ismertették a GKI legfrissebb prognózisát, amelyben idén nem számítanak növekedésre. A Századvég vezető elemzője szerint inkább a tényekre kellene…
A tervezett április eleji költözés helyett leghamarabb május végén vehetik át az ócsai szociális lakópark ingatlanjainak kulcsait a pályázat nyertesei - írta pontosan meg nem nevezett forrásból származó értesülését szerdán a Magyar Nemzet.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Egy, a parlamentnek benyújtott fideszes módosító indítvány lehetővé tenné, hogy Budapesten és a megyei jogú városokon kívül Pest megyében is 20 millió forintos értékhatárig vásárolhasson ingatlanokat a Nemzeti Eszközkezelő.