Erős földrengés rázta meg a tajvani főváros, Tajpej épületeit szerdán, a szigetország egész területén érezhető rengés következtében legkevesebb húsz ember megsérült - közölték az illetékes hatóságok.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Harckészültségbe helyezték az észak-koreai hadsereg stratégiai rakéta erőit, amelyek készek lecsapni Dél-Koreára, Japánra és az Egyesült Államok területére. Ezt közölte a hadsereg parancsnoksága, amely azzal indokolta a lépést, hogy meg kell védenie az országot. Washington azt mondta: komolyan veszi a fenyegetést.
Optimista hangulatban telt a tegnapi kereskedés az amerikai piacok számára, melyet a többségében jó tengerentúli makroadatok is segítettek. Az S&P 500 így a mindenkori csúcsa közelébe került, és már...
A demokratikus ellenzéki pártoknak a Jobbiktól való elhatárolódása mintha vesztett volna a decemberben mutatott lendületből. Cegléden legalábbis közösen tájékoztatta a sajtót az MSZP, az LMP és a Jobbik képviselője.
Elkészült a megállapodás a Kossuth tér átépítése ügyében - írta szerdai számában a Napi Gazdaság. A lap információi szerint már megkötötték az erre vonatkozó szerződést a KÉSZ Holding Zrt.-vel.
Az Isztambulban döntetlent elérő magyar válogatott reggel már haza is repült, a magyar gólt szerző Böde Dánielben szemmel láthatólag megilletődöttséggel vegyes öröm párosul.
Optimista hangulatban telt a tegnapi kereskedés az amerikai piacok számára, melyet a többségében jó tengerentúli makroadatok is segítettek. Az S&P 500 így a mindenkori zárócsúcsa közelébe került, és...
Jelentősebb mennyiségben várhatóan április közepén jelenik majd meg a termálfűtésű fóliasátrakban előállított paprika és paradicsom a boltokban, ami némi árcsökkenést hozhat....
Szűk sávban mozog a forint; az eurót 303,89 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon szerdán délelőtt fél 11 körül, reggel 304,36 forintot ért egy euró, gyakorlatilag ugyanannyit, mint kedden este.
Az európai nagyobb betétek megsarcolásának tervéről szóló tegnapi híráramlás csak korlátozottan rontotta nemzetközi befektetői hangulatot. A kockázati étvágy összességében továbbra is erős, hiszen az...
Az amerikai külügyminiszer eredeti terveiben az szerepelt, hogy hétfői nem bejelentett kabuli látogatása után keresi fel Iszlámábádot, de az elutasítás miatt helyettes tanácsadóját küldte a pakisztáni fővárosba.
Egy, a felhő-technológián alapuló adatközpont és egy kutatási és fejlesztési bázis Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tervezett létrehozásáról tárgyalt a legnagyobb kínai szoftvergyártónak és a saját márkás hardver termékgyártók között másodiknak számító Inspur Csoport alelnöke Mengyi Rolanddal (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnökével.
A tegnap közzétett amerikai makroadatok enyhítették a befektetői aggodalmakat, akik ismét bizakodóbbak a világgazdasági kilátásokat illetően.A határidős jegyzések alapján a kereskedők arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 0,19 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,23 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,29 százalékkal emelkedik nyitáskor.
Az E.ON egyelőre nem tervezi, hogy kivonul Magyarországról, de nem zárható ki, hogy a gázüzletágon kívül más tevékenységeit is értékesíti a jövőben. A német hátterű szolgáltató kész együttműködni a...
Noha elkészítésének egyik fő indoka volt, az új munka törvénykönyve (Mt.) nem járul hozzá érdemben új munkahelyek létrejöttéhez. Az új szabályozás hatására a megkérdezett vállalatok 56 százaléka dolgozta vagy dolgozza át már meglévő munkavállalóinak szerződéseit - olvasható a BDO Magyarország közleményében.
A legnagyobb svájci vagyonkezelők között emlegetett Credit Suisse közzétette, hogy a Morgan Stanley EMEA régiós privát banki üzletágait megvásárolja. A tranzakció pontos összege nem ismert, annyit...
Hiába húz a német gazdaság, a spanyolok és az olaszok jelentősen visszafogják az EU növekedését. A legfrissebb elemzések szerint a magyar gazdaság az eddig becsültnél is nagyobb mértékben esik vissza. Az MNB viszont továbbra is kitart az idei szerény növekedés mellett.
Az Iveco járművei győztek a De Lijn vállalat által kiírt jelentős autóbusz-beszerzési tenderen Belgiumban. A megállapodás értelmében az Iveco 2014 elején kezdi meg a 160 darab Crossway Low Entry...
Csökkent több nagy kínai bank nem teljesítő hiteleinek aránya is 2012-ben - írja a Bloomberg. Ez annak ellenére következett be, hogy a tavalyi év 13 éve a leglassabb hitelbővülést hozta a világ...
Szerény emelkedésre számít a nyitást követően Varjú Péter, az Erste üzletkötője. Az amerikai és ázsiai piacok is jól teljesítettek, a vezető nyugat-európai börzék is emelkedéssel kezdhetik a napot,...
Szerdán a kereskedés indítása előtt a blue chipek közül utolsóként tette közzé az OTP a közgyűlési meghívóját, mely szerint a társaság 2013. április 26-án tartja az évi rendes közgyűlését. Szerdán...
Az E.On gönyűi erőműve is érdekli az európai kogenerációs létesítmények felvásárlásáról lényegében minden partnerével egyeztető Gazpromot, a felek már fel is vették a kapcsolatot egymással - értesült...
A kábelhálózat éjszakai ellenőrzését végző kémvillamos vezetőjének segítségével fogta el a rendőrség a kábeltolvajokat, március 21-én éjjel, a főváros XI. kerületében - értesült a HavariaPress.
A Dow Jones UBS árupiaci index jelentős mértékű emelkedést produkált tegnap, miközben a dollár a legfontosabb devizákhoz képest alig mozdult el. Az olaj mindkét típusa jelentős mértékben erősödött...
Tegnap az emelkedésé volt a terep Amerikában, így néhány túladott papír ebből profitálva akár emelkedhet is, míg az emelkedésből kimaradó és beragadt papírok lendületet kaphatnak. Mai elemzésünkben a...
Minimális esésben nyitott a BUX szerdán. Nem sokkal a kereskedés kezdete után 4,82 pontos csökkenéssel 18 025,77 ponttal indult a nap, ami 0,03 százalékos csökkenést jelent a keddi záráshoz képest. Az elemzők emelkedést várnak.
Összesen hét megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat, s nem csak havazás, hanem több helyen a várható hófúvás miatt.
Fennáll a veszélye annak, hogy a következő két és fél évben az euró dollárral szembeni árfolyama a paritásig, vagyis az 1-es szintig süllyed - vetíti előre a Morgan Stanley vezető devizapiaci...
Legújabb rovatunkban Oroszlán Szonja mesél utazásairól, tapasztalatairól, élményeiről – sok-sok fotóval illusztrálva! Örömmel jelentjük, hogy új tagot köszönthetünk az evamagazin.hu szerzői csapatában! Oroszlán Szonja mostantól rendszeresen jelentkezik úti beszámolóival, amelyeket rengeteg látványos, saját maga készítette fotókkal is illusztrál. Első körben szingapúri és új-zélandi kalandjairól…
A globális ingatlanbefektetési piac aktivitása szép lassan elkezdett felkapaszkodni a válság előtti szintekre és olyan befektetők is megjelentek a piacon, akik korábban messzire elkerülték az...
Európa legnagyobb biztosítója, az Allianz megállapodást kötött a törökországi Yapi Kredi Sigorta SA 684 millió euróért történő megvásárlásáról. Ezzel az Allianz lesz Törökország legnagyobb...
A Magyar Nemzeti Bank vizsgálja azokat az eszközöket, amelyeket bevethet a gazdasági növekedés támogatása érdekében - válaszolta a jegybank sajtóosztálya a Reuters hírügynökség kérdésére. Azt is...
Anglia korán megszerezte a vezetést Montenegró ellen, ám a hazai csapat a második félidőben egyenlíteni tudott, így továbbra is vezeti a csoportját, két ponttal előzve meg a háromoroszlánosokat.
Egyedül a Denizbank adott be ajánlatot a Citigroup török érdekeltségeinek megvételére- írja a Bloomberg. A Denizbank annak a Sberbanknak a tulajdona, amely a magyar Volksbankot is megvette korábban. ...
Havazással indult a szerda reggel is a munkába igyekvők legkevésbé sem nagy örömére. Összesen hét megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat, s nem csak havazás, hanem több helyen a várható hófúvás miatt.
Zárlatos felső vezeték miatt 20-25 percet késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Vác-Szob és a Budapest-Veresegyház-Vác vonalon szerda délelőtt - közölte a Mávinform az MTI-vel.
Teljesen lezárták a 61-es főutat Nagybajomban egy kigyulladt ház oltása miatt - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t szerdán.
Emelkedés mutatkozik az európai piacokon, percekkel nyitás után a DAX index 0,16 százalékos, a CAC-40 index 0,18 százalékos, míg a FTSE-100 index 0,20 százalékos pluszban tartózkodik. A BUX index 0,39 százalékos emelkedés mellett 18.101 pontnál tartózkodik.