2010. december 8. szerda

dec. 8
12:20
Hosszú hétvége Athénban - Galériával (Éva Magazin)
Valahová délre – ennyi volt csak, amit szerettünk volna. El egy kicsit a magyar ősz komorságából, így lett a célpont Athén.
dec. 8
12:27
Daganatok: Új terápia mellékhatások nélkül? (WebBeteg)
Mágneses impulzusokat alkalmaznak annál az új technikánál, amelyben addig melegítik a vas-oxid szemcsékkel körülvett rákos sejteket, míg azok túlhevülnek és elpusztulnak - közölte a brit The Daily Telegraph online kiadása (http://www.telegraph.co.uk) egy hétvégi tudományos találkozón elhangzott előadás alapján.
dec. 8
12:33
Viharos szélben ünnepeljük majd a Szentestét (Infostart)
A csütörtöki jelentős lehűlés után jövő héten még hidegebb lesz, karácsonykor pedig -3, +2 Celsius-fokra lehet számítani.
dec. 8
12:51
Gyalogátkelőhelyen gázoltak el egy nőt és kislányát Kecskeméten (Infostart)
Egy 29 éves asszony súlyosan, 3 éves kislánya könnyebben megsérült szerdán Kecskeméten, amikor egy lámpával védett gyalogátkelőhelyen elsodorta őket egy személygépkocsi - közölte a rendőrség.
dec. 8
12:53
Szervdonor lehet a szánkózás közben megsérült kisfiúból (Infostart)
A szülők hozzájárulásával szervdonor lehet az agyhalál állapotában lévő berceli kisfiúból - közölte Harmat György, a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója . A gyermek a húgával együtt szombaton szenvedett életveszélyes sérüléseket, amikor a településen, szánkózás közben, elütötte őket egy autó.
dec. 8
12:55
Rendőrök mentettek ki egy férfit füsttel teli lakásából (Infostart)
Rendőrök mentettek ki szerdán budapesti otthonából egy 37 éves férfit, akinek a lakásában a tűzhelyen felejtett olaj kigyulladt, és füsttel borította be még a lépcsőházat is - közölte a rendőrség.
dec. 8
13:30
Hatéves kisfiú kapott új szívet Budapesten (WebBeteg)
Sikeres szívátültetést hajtottak végre szerdára virradó éjjel azon a hatéves kisfiún, akit 264 napja műszív-kezeléssel tartottak életben a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben - közölte az intézmény az MTI-vel.
dec. 8
14:24
Állati kiállítások Keszthelyen (Éva Magazin)
A keszthelyi Helikon Kastélymúzeum hatalmas épülettel bővült, mely két igen gazdag kiállításnak ad otthont.
dec. 8
15:15
A Vatikán a világ legkörnyezetkímélőbb állama (Infostart)
Két, a napenergiát hasznosító berendezéssel a Vatikán lett a világ leginkább környezetkímélő állama.
dec. 8
15:27
A John Edwards-sztori (Éva Magazin)
A napokban elhunyt Elizabeth Edwards. 61 éves volt. A magyar újságolvasó számára talán nem cseng olyan ismerősen a neve, pedig fordulatos élete igen nagy hatással volt az Egyesült Államok-beli közéletre. Ez a cikk az Éva 2008. októberi számában jelent meg.
dec. 8
15:29
Cicanadrág, combcsizma, póráz (Éva Magazin)
Ennek az összeállításnak a főszereplői... nem, nem talált... a csizmák.
dec. 8
15:48
Készítsünk kökénylikőrt karácsonyra! (Édenkert)
Érdemes a természet adta minden kincset kihasználni, nem csak azért mert olcsó, hanem mert izgalmas ízeket lehet a segítségével varázsolni. Én varázsoltam karácsonyi kökénylikőrt!
dec. 8
16:27
Lezuhant egy sportrepülő Halásztelek közelében (Infostart)
Életét vesztette annak a Cessna típusú sportrepülőgépnek a pilótája, amely szerdán fél négy körül zuhant le a tököli repülőtértől nem messze; a baleset az első információkkal ellentétben nem le-, hanem felszállás közben, illetve kevéssel utána történt - közölte a rendőrség.
dec. 8
16:39
Téli lehangoltság: a csoki és a hal segíthet (WebBeteg)
A téli hónapokban, különösen karácsony után sokakra rátör a rosszkedv, a lehangoltság. A megfelelő, tudatos táplálkozás azonban segíthet az általános levertség elűzésében.
dec. 8
17:42
Szőnyi Ferenc - Hol a teljesítőképesség határa? (WebBeteg)
Néhány napja egy magyar versenyző, Szőnyi Ferenc nevétől hangos Mexikó: ő nyerte meg a Mexico double deca ironman nevet viselő versenyt, ahol az Ironman-versenyek távjának hússzorosát teljesítette. Elsőként szakította át a célszalagot, és abban is első volt, hogy eddig egy magyar sem volt képes erre. A világon is mindössze csak négyen mondhatják el ezt magukról rajta kívül.
dec. 8
18:15
Megkövette Malina Hedviget a szlovák miniszterelnök-helyettes (Infostart)
Megkövette Malina Hedviget, a magyar beszédéért négy éve Nyitrán megvert szlovákiai magyar diáklányt Rudolf Chmel, a szlovák kormány emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnök-helyettese.
dec. 8
18:45
Így nőnek fel a fiúk... (WebBeteg)
A mai kamasz fiúk átlagosan egy évvel korábban elérik a pubertást, mint apáik - állapították meg amerikai kutatók Bulgáriában lefolytatott tanulmányuk alapján.
dec. 8
20:51
Influenzajárvány: Tudnivalók a 2010/2011-es idényre! (WebBeteg)
Az influenza hirtelen kezdődő megbetegedés, Jellemző tünetei a magas láz, hidegrázás, köhögés, torokfájás, orrdugulás, nátha, izomfájdalom, fejfájás, fáradtság.
dec. 8
21:51
Narkó volt az adventi naptárban (Infostart)
Kábító kalendáriumra bukkant a rendőrség Németországban egy férfi otthonában.

2010. december 9. csütörtök

dec. 9
0:00
Terhesség és dohányzás: Veszélyesebb, mint gondolták? (WebBeteg)
A legújabb kutatások szerint patkányokban a terhesség alatt kapott nikotin csökkenti az őssejtek számát az agy legmagasabb funkcióiért felelős területén, a hippokampuszban.
dec. 9
3:09
"Agydaganatom van? Mik a betegség tünetei?" - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"21 éves vagyok, két hete fejfájás tapasztaltam. A fájás a fej középső részétől kicsit hátrébb, középen jelentkezett. Köhögés, ásítás, lépcsőzés hatására a fájdalom kissé fokozódott. Lehet, hogy agydaganatom van?" Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
dec. 9
5:39
Kíváncsi rá, milyen gyakran cserélnek mások alsóneműt? (Infostart)
A londoni férfiak 16 százaléka legalább három napig hordja ugyanazt az alsónadrágot, a nők csupán négy százalékánál vannak ugyanilyen hosszú "szolgálatban" bugyik.
dec. 9
5:57
Kiderült, hogyan szelídíthetőek meg a férfiak (Infostart)
A házasság kedvesebbé teszi a férfiakat, vagy legalábbis kevésbé antiszociálissá - állítják amerikai kutatók.
dec. 9
6:09
Az adventi koszorú története (Édenkert)
Az adventi koszorú készítése igen népszerű foglalatosság a karácsonyi ünnepek előtt, viszont sokan nem is tudják, hogy mi a koszorú jelentése. Cikkünkben fény derül az adventi koszorú jelentőségéről, továbbá egy kedves olvasónknak köszönhetően bemutatjuk, hogyan lehet gyorsan adventi koszorú készíteni!
dec. 9
6:18
Milyen betegségeket kaphat el a gyerek az óvodában, iskolában? (WebBeteg)
Minden szülő jól tudja, ha máshonnan nem, hát tapasztalatból, hogy a közösségben töltött 10 hónap egyenlő a különböző betegségek, fertőzések szezonjával.Mire lehet számítani, hogyan tudunk védekezni és megelőzni a sok betegséget?
dec. 9
6:30
Hogyan készítsünk Mézeskalács házikót?- kezdőknek és haladóknak (Édenkert)
Jancsi és Juliska meséjében a Vasorrú bába is egy jól kimunkált mézeskalács házban lakott. Igaz, ott kolbászból volt a kerítés. Ha egy boszinak megfelelő nagyságú házat nem is, de egy nagyon szép és finom házikót ideje elkészíteni azoknak is, akik eddig visszariadtak, mert attól tartottak, hogy bonyolult és munkaigényes dolog. Nekik egy egyszerűbb változatot mutatunk!
dec. 9
6:51
A kigyulladt autóban halt meg egy férfi Dunavecse határában (Infostart)
A személygépkocsijában égett egy 35 éves férfi, aki autójával egy kamionba rohant az 51-es főúton Dunavecse határában csütörtökön reggel - közölte a rendőrség.
dec. 9
8:21
Mi a legnépszerűbb karácsonyi ajándék Magyarországon? (Infostart)
Magyarországon is a ruházat és a kiegészítők a legnépszerűbb karácsonyi ajándék - derül ki a GfK Csoport és a Wall Street Journal Europe 2010 őszi, reprezentatív felméréséből.
dec. 9
8:24
A tenziós fejfájás és tünetei (WebBeteg)
A tenziós fejfájás a fejfájások leggyakoribb típusa. Bár nem jár súlyos szövődményekkel, a munkavégző képességre és az életminőségre jelentős befolyással bír.
dec. 9
9:27
Légszennyezettség és szívbetegség: Jelek a szemen! (WebBeteg)
A légszennyezés növeli a szívbetegségek kockázatát, állítják azok a kutatók, akik bizonyítékként lefényképezték az apró véredénykéket egy ember szemében.
dec. 9
10:30
Az energiaitalok lassíthatják a reakcióidőt (WebBeteg)
A túlzásba vitt stimulánsok nem gyorsítanak, hanem épp az ellenkezőjét érik el: amerikai kutatók kiderítették, hogy az energiaitalok lassítják a reakcióidőt, ha túl sokat fogyasztanak belőlük.
dec. 9
10:42
A közönséges vasfű - Vénusz gyógyfüve (Édenkert)
A verbéna vagy közönséges vasfű egy gyógynövény, de régen varázslásra is használták. Cikkünkben röviden bemutatjuk a verbéna gyógynövényt (Verbena officinalis), és végül néhány közismert legendára is kitérünk!
dec. 9
12:27
Kos - havi (Éva Magazin)
dec. 9
12:29
Bika - havi (Éva Magazin)
dec. 9
12:31
Ikrek - havi (Éva Magazin)
dec. 9
12:33
Rák - havi (Éva Magazin)
dec. 9
12:35
Oroszlán - havi (Éva Magazin)
dec. 9
12:36
Vérteszt jelzi a szívbetegséget (WebBeteg)
Egy, a sürgősségi osztályokon már eddig is alkalmazott vérteszt javított változata alkalmas lehet arra, hogy látszólag egészséges embereknél is megállapítsa a szívbetegséget - közölték kedden amerikai kutatók.
dec. 9
12:37
Szűz - havi (Éva Magazin)
dec. 9
12:39
Mérleg - havi (Éva Magazin)
dec. 9
12:41
Skorpió - havi (Éva Magazin)
dec. 9
12:43
Nyilas - havi (Éva Magazin)
dec. 9
12:45
Bak - havi (Éva Magazin)
dec. 9
12:47
Vízöntő - havi (Éva Magazin)
dec. 9
12:49
Halak - havi (Éva Magazin)
dec. 9
12:51
A pilóta hibázhatott a tököli repülőgép-balesetnél (Infostart)
Egyelőre nem találtak műszaki hibára utaló jelet a Tököl térségében szerdán lezuhant sportrepülőgép roncsait vizsgáló szakemberek - közölte a Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ). A rendőrség elsődleges megállapítása szerint a balesetben meghalt pilóta hibázhatott.
dec. 9
14:42
Szív-és érrendszeri betegségek: A vezető halálok (WebBeteg)
Mai világunkban a legtöbb ember szívinfarktus vagy agyi katasztrófa, tehát szív- és érbetegség következtében hal meg. A világ egyik legnagyobb szívgyógyász kongresszusa, az Amerikai Szív Szövetség idei tudományos találkozójának ez volt a központi témája, amelyről az angol Lancet írt szerkesztőségi közleményt.
dec. 9
14:44
Allergia ellen bélféreg? (WebBeteg)
A horogféreggel vagy más bélparazitával megfertőzött gyerekeknél kisebb eséllyel alakul ki allergia, mint a fertőzéstől menteseknél - állapították meg brit kutatók.
dec. 9
14:57
Csillagászati látogatóközpont épül Bakonybélben (Infostart)
Európában egyedülálló csillagászati látogatóközpont épül Bakonybélben 2012-re. A Pannon Csillagda mintegy 421 millió forintból készül el, amelynek nagy része európai uniós pályázati forrás.
dec. 9
15:45
Érelmeszesedés: Mikor érdemes szűrésre menni? (WebBeteg)
Az érelmeszesedésre való fokozott kockázat szűrővizsgálatokkal és nagyobb figyelemmel már gyermekkorban fölismerhető. A legtöbb ember halálának okát jelentő betegség megelőzése szempontjából fontos fölismerést a Circulation közölte.

Keresés