A nők azok, akik minél hamarabb családot szeretnének alapítani - legalábbis ez volt eddig az általános. Most azonban egy amerikai felmérés szerint a férfiak a korábbinál sokkal családcentrikusabbak lettek.
Bár nincsenek pontos adatok arra vonatkozóan hány házasság bomlott fel a nemzetközi szinten jelentkező gazdasági visszaesés eredményeként, egy friss amerikai felmérés szerint számos, korábban nehézségekkel küzdő pár döntött a kapcsolat fenntartása mellett az elmúlt időszakban.
A környezetbarát alapanyagokból készült vagy környezetvédelmi problémákat tudatosító "zöld" gyerekjátékok jelenleg a közel 84 milliárd dolláros (17 ezermilliárd forint) nemzetközi játékpiacnak csupán töredékét teszik ki, felmérések szerint azonban emelkedik a részarányuk.
Lehet sokaknak nem mond sokat Axel Erlandson neve, viszont a Cirkusz Fák elnevezés már annál inkább. A következőkben röviden bemutatjuk, hogy hogyan is alakultak ki ezek a fák.
A közönséges borostyánt (Hedera Helix) régen szent növényként tisztelték és nagyobb becsben tartották, mint a mai emberek. Napjainkban karácsonykor, fagyönggyel vagy magyallal társítva lakások díszítésére szolgál, mert szerencsehozó növénynek tartják.
A tárkony (Artemisia dracunculus) a fészkesek (Asteraceae) családjába, az Üröm nemzetségbe tartozó, évelő gyógy-, és fűszernövény. Magyar népies nevei: esztragon, tárkonyüröm, tárkony.
Bár most havazik, egyik hétről a másikra, hirtelen beköszönt a tavasz ezernyi tennivalóval a kertben. Nem csak gyümölcsfáink, de időnként díszcserjéink is megkívánják a metszést.
A színes levelű fák és cserjék, - ha ötletesen rendezzük el őket - különleges színhatással dobhatják fel kertünket. Képzeljünk csak el egy fehérre meszelt házfal elé ültetett, sötétpiros levelű cserszömörcét!
Az energiaitalok veszélyeire hívják fel a figyelmet a Miami Egyetem kutatói, akik a Pediatrics című gyermekgyógyászati szaklapban tették közzé tanulmányukat.
A folyamatos gyógyszerszedés fontosságára is felhívja a figyelmet a szív- és érrendszeri betegségek megelőzését hangsúlyozó Szívhang program. A Magyar Kardiológusok Társaságának elnöke aggasztónak tartja, hogy egy év után a betegek mindössze tizenöt-negyven százaléka szedi az egyébként nélkülözhetetlen gyógyszert.
Már csak ma lehet diákhitelt igényelni azoknak, akik a tavaszi szemeszterben kívánnak hozzájutni az igényelt összeghez. Akik korábban már kaptak diákhitelt, azoknak nem kell új igénylést benyújtaniuk, de nekik is be kell iratkozniuk február közepéig.
Egy kert kialakítása, szépítgetése szinte művészi alkotómunka. Csak nem úgy örök, ahogy a tárgyak. A kertben a növények állandóan változnak, fejlődnek, átalakulnak. Ha a házunk a "várunk", akkor a kertünk képviseli mindazt, amit szeretnénk a falainkon kívül. A vágyat a béke, és a nyugalom iránt. A kapcsolatot a földdel, és az élettel. A kapcsolatot saját magunkkal. A rusztikus kert természetes és…
A mesék elvont világán kívül láthatóan arra is van igény, hogy a mindennapi élet apró részleteit megbeszélhessük gyermekünkkel, ezért a Tessloff Babilon Kiadó már a 3 éves korosztálynak is készít ismeretterjesztő könyveket.
Van, amikor kiderül, hogy mégsem illik össze két ember, és csendesen elválnak útjaik. És van, amikor nem. Először csak egy pofon, majd verés. De van egy tűréshatár.
Hazánkban a hatóságok a mézvizsgálatok közel felénél találnak valamilyen hibát: az antibiotikum-tartalmú, valamint a hamis mézek is komoly problémát jelentenek. A két hónapja elrendelt országos mézellenőrzési akció eredményeképp sorra buknak le a veszélyes mézek.
Amikor hajnali fél négykor Zsuzsi megjelent az ágyunknál, hogy keljünk, mert indul a repülő, az álmosságnál csak az aggodalmam volt nagyobb: mihez fogunk kezdeni két kisgyerekkel Londonban?!
Néhány napig borús, de enyhe lesz az idő, kisebb eső vagy havazás többfelé előfordulhat. A hétvégén felszakadozik a felhőzet, a nap is kisüt, a jövő héten azonban újabb lehűlésre kell számítani.
A túlsúlyos nőknél kisebbnek találták a zöldhályog kialakulásának kockázatát amerikai kutatók, akik eredményeiket hétfőn ismertették az Archives of Ophthalmology című szakfolyóiratban.
Az a talaj, mely túl sok agyagot tartalmaz, nem vezeti jól el a vizet, éppen ezért a talaj hosszú időn keresztül nedves marad. Ugyanakkor a víz nehezen jut el a mélyen lévő gyökerekhez.
Az enyhe asztmát nem szükséges naponta kezelni megelőző kortikoszteroidos inhalálással - állítják amerikai kutatók, akik tanulmányukat a The Lancet című orvosi folyóiratban tették közzé.
Laboratóriumi tesztek azt mutatják, hogy a vörösborban található reszveratrol megduplázhatja egy kemoterápiás szer, a rapamicin hatását - állapították meg amerikai kutatók.
Hallottuk már, hogy az almaecet sokkal egészségesebb a hagyományos ecetnél. Cikkünkben azt vizsgáljuk meg, hogy milyen gyógyhatásai vannak az almaecetnek!
Háziállattal bővült a brit miniszterelnök stábja Londonban: egy macska az új "munkavállaló". Az állatnak komoly feladatokat kell teljesítenie: a Downing Street 10-ben ólálkodó patkányokat kell elijesztenie.
Kedd este, nem sokkal 7 óra előtt elgázolta egy autó Bálint Györgyöt, az Ablak című tévés magazinból Bálint gazdaként ismertté vált 91 éves kertészmérnököt. A Blikk információi szerint a gázolás a XVI. kerületi Újszász utca és a Galgahévíz utca sarkánál történt, nem messze Bálint György lakóhelyétől.
Hamarosan újra itt a kikelet, a természet megújulásának ideje. Még mielőtt lombba és virágba borulnának a növények, néhány dolgot el kell végezni annak érdekében, hogy a nyár folyamán minél kevesebb permetezésre, növényvédőszer felhasználásra legyen szükség a kertünkben.
Csökkent a pénzügyi felügyelethez érkező fogyasztói beadványok száma a tavalyi negyedik negyedévben az előző három hónaphoz, valamint egy évvel korábbihoz képest is, miközben az ügyfélszolgálati megkereséseké emelkedett. Az összes szektorban javulás tapasztalható - derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) honlapján közzétett elemzésből.
A csimpánzok kétszázszor több spermiumot termelnek, mint a legnagyobb emberszabású majmok, a gorillák és tizennégyszer többet, mint az orángutánok - idézte japán kutatók megállapítását szerdán a BBC hírportálja.
Elsüllyedt egy külföldieket szállító turistahajó csütörtökön a vietnami Halong-öbölben, s tizenketten - egy vietnami, a többi külföldi - életüket vesztették.
Legkevesebb négy ember meghalt és csaknem félszáz megsebesült - közülük tizennégyen súlyosan -, amikor két vonat ütközött össze az argentínai San Miguel településnél, alig 30 kilométerre Buenos Airestől - közölték a helyi hatóságok.
A Regus globális felmérése feltárta azt a hét fő problémát, amely a legnagyobb stresszt okozza a munkába menet, nehezítve a hatékony munkavégzést. Kiderült, hogy a rosszul vagy veszélyesen vezető sofőrök jelentik a legnagyobb problémát, de jelentős stressz tényező még a többi utazó agresszív fellépése és a hangos mobiltelefonálás is.
Elza 34 éves. Kislányával ma már rendezett életet él, De hosszú, szenvedésekkel teli évek vannak mögötte. kálváriája nem mindennapi, és sokaknak sajnos ismerős.
Tünde elegáns megjelenésű, magabiztos fellépésű 34 éves nő. Kisfia, Marci magatartás-problémái miatt kért időpontot. A kisfiú négy és fél éves, egy éve jár óvodába.