Áron hétéves múlt, ősszel megy iskolába, de a szülők gondban vannak: még gyakran előfordul, hogy a gyerek bepisil. És nemcsak éjjel, nappal is. Mi a teendő?
A nők többségének életében legalább egyszer eljön egy olyan pillanat, amikor annyira úrrá lesz rajtuk a tanácstalanság, hogy már csak egyvalami segíthet: a felsőbb erő.
Két és fél napos jógatábor ugyebár tömény jógázás, ott nemigen lehet mással foglalkozni, de hát éppen ez benne a pláne. Végtére a tavaly őszit is túléltem.
Még mindig széles körben tartja magát a tévhit, hogy aki pszichológushoz jár, annak valami baja van. Sorozatunkban azt mutatjuk meg, mi mindenre és ki mindenkinek lehet hasznos a pszichoterápia.
Vannak apák, akiknek az élete a felelősség terhétől gazdag, akik attól igazi férfiak, hogy az életük csak a gyerekükkel együtt, a gyerekük mellett teljes.
A fiatalok beszerzik, felhasogatják és behordják a házba a tüzelőt. A 93 éves Rozi néni minden mást maga csinál. A száznál is több tagot számláló családban az asztalosmesterség apáról fiúra "öröklődik".
„Nem lennék képes egy »olyan« gyerekről gondoskodni! Hogyan értenék vele szót? Hogyan tudnám szeretni? Nem, ez kizárt! De nem tudnék a babámtól megválni sem..." Egy Down-kóros kislány és a szülői szeretet története.
Keresztény családban nőttem fel. Most is hiszek Istenben. De a vallás számtalan konfliktusra adott ürügyet. És ami még szörnyűbb volt: rettenetesen féltem a pokoltól.
Nem a metrókocsik, hanem kizárólag az alkatrészek felújítására írt ki közbeszerzési eljárást a BKV. Ezt azután közölte a közlekedési társaság sajtóosztálya, hogy korábbi információk arról szóltak, a tender korszerűsítésre is vonatkozik.
A magasvérnyomás-betegséggel kezelt betegek fele teszi ki magát veszélynek azzal, hogy nem szedi be rendszeresen a gyógyszerét - állapította meg egy brit tanulmány. Az eredmény: emberek ezrei kapnak agyvérzést vagy szívrohamot, holott ezek jó része megelőzhető lenne az University of East Anglia kutatói által most kikísérletezett módszerrel.
Cybertámadás érte kínai komputerekről a kanadai kormány számítógépes rendszerét - jelentette a kanadai CBC csatorna. A pekingi kormány határozottan cáfolta a hírt.
Tamás Amaryllis kulturális újságíró, szerkesztő, fotós, színész hamvait február 24-én, csütörtökön 11 órakor helyezik örök nyugalomra Budapesten a Budafoki Temetőben - közölte a család.
Hivatalból országos vizsgálatot indít az oktatási jogok biztosa, miután egy cukorbeteg veszprémi kisfiú napközbeni vércukorszint mérését és inzulin adagolását az óvoda, ahová jár, nem vállalja.
A szobanövények idővel megunják a cserepüket. Egyrészt felemésztik a virágföld tápanyagait, másrészt kinövik a földlabdájukat. Ilyenkor át kell ültetni őket. Megmutatjuk, hogyan!
Néhány centiméteres friss hó hullott az elmúlt napokban a magyar hegyekben, és a hideg időben a hóágyúk is folyamatosan működtek, így több pályán ideális viszonyok várják a síelőket.
Február végéig biztosan marad a téli időjárás - mondta az InfoRádiónak Németh Lajos meteorológus. Hozzátette: a hideg nappalok és fagyos éjszakák mellett azonban számottevő csapadék nem lesz a hétvégén.
Mint ismeretes az IPM magazin munkatársai 2009. decemberében és 2010. márciusában az Auchan áruházakban vásárolt Auchan Super Aqua ásványvizekben a határértéket kétszeresen meghaladó mennyiségű, mérgező arzént, sőt az egyikben higanyt is találtak.
Több dal került fel a Billboard százas slágerlistájára a Glee - Sztárok leszünk! című amerikai televíziós musicalsorozat betétdalaiból, mint amennyivel eddig Elvis Presley tartotta a rekordot.
Miért kiváló páclé a joghurt? Hogyan lesz a bárányhúsból isteni sült? Miként varázsoljunk a halakból első osztályú lakomát? Mitől lesz a fűízű zöldségekből ízletes fogás? Hogyan tegyük a semleges ízű tofut ízes pecsenyévé?
A levendulaolaj nyugtató, görcsoldó és antimikrobiális tulajdonságairól volt ismert természetgyógyászati berkekben, most portugál kutatók újabb hatását mutatták ki: az illóolaj elpusztítja az élesztő- és a fonalas gombákat, amelyek az embernél bőr- és körömgombás megbetegedéseket okozhatnak.
A lombhullató örökzöldekből kialakított sövények télen is megfelelő takarást adnak, amellett, hogy színt visznek a szürkeségbe. A virágzó cserjékből válogatott növénysor színes és fantáziadús. A cserjékből álló sövények rövid idő alatt magasra nőnek, kevesebb ápolást igényelnek.
Egyre nagyobb hangsúlyt kap a zöldtrágyázás. Erre a feladatra a gyors növekedésű és nagy mennyiségű biomasszát adó mustár, mézontófű, olajretek valamint a takarmányrepce a legmegfelelőbb. Ezek a növények vethetők fő- és másodvetésben is.
Nemzetközi Cinkefőző Versenyt tartanak Szatmárcsekén. A cinke valójában krumplipuliszka, sokan hússal készítik, de madarat nem használnak hozzá, annál inkább kolbászt.
Állítólag kikerült a titkos recept - írja az Index. A lap forgatócsoportja elkészítette a maga "kóláját". Az eredmény: egy világos, erősen citromízű, gyakorlatilag ihatatlan folyadék. Nézze meg videón az amatőr kólások vidám vegykonyháját.
Rendkívül sikeres forgatást tudhatnak magukénak a rejtett kamerával dolgozó új-zélandi nők: kisfilmjüket néhány nap alatt több mint 3,5 millióan nézték meg az interneten.
A "Magyar Tudományos Akadémia Bora 2011" elismerő oklevelet 7 tétel érdemelte ki; az elismeréseket Pálinkás József, az MTA elnöke csütörtök este adta át a nyertes pincészetek képviselőinek.
A moszkvai szállodák hatodik éve őrzik első helyüket a világ legdrágább hoteljeiként - állapította meg az üzleti utazások szervezésével foglalkozó brit Hogg Robinson Group Plc.
A kínai legyezőpálma Dél-Kínából származik. Nagy, legyező alakú, hasított levelei vannak. Igen helyigényes növény, akár 180 cm-re is megnő, de csodálatosan mutatnak terebélyes levelei, ha hagyunk elég teret a számára.
Huszonöt-harminc percet késnek a vonatok a Budapest-Szolnok-Debrecen és a Budapest-Szolnok-Békéscsaba vasútvonalon, mert Abony és Szolnok között meghibásodott a felsővezeték.
Fél tíz után indulhatott újra a forgalom az 1-es főút baleset miatt korábban teljes szélességében lezárt szakaszán - közölte vasárnap reggel a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője
Kanadai kutatók megdöntötték a tejjel kapcsolatos egyik legnagyobb tévhitet. Tanulmányuk megállapította, hogy a sovány tej nem hizlal, sőt, rendszeres sportolás esetén segít a testsúly megtartásában és az izomnövelésben. Magyarországon a nők 37 százaléka értett egyet azzal az állítással, hogy a tej túl sok kalóriát tartalmaz, ezért többen megvonják maguktól ezt a jelentős kalciumforrást.
Grantham eddig arról volt híres, hogy ott született Nagy-Britannia egykori miniszterelnöke, Margaret Thatcher. A "tüzes" angliai várost mostantól egész más miatt fogják emlegetni.
A Németországban vizsgált tetováló tinták közül minden harmadik tartalmaz valamilyen tiltott anyagot, és háromból két minta autóipari, valamint a nyomatóknál használt festéket tartalmazott - derül ki a kormányzati tanulmányból.
Egyszerűen és olcsón lehet napraforgót termeszteni, és igen, bárki megteheti! Vége azoknak az időknek, amikor a napraforgó csak a veteményeskert része volt.
Indiában, Indonéziában és Sri Lankán őshonos gyümölcs, nagyon sok egészségügyi előnye ismert, de ezek mellett mellékhatásai is vannak. Az alábbi cikkben mindent megtudhatunk a csillaggyümölcsről.