Több mint egymillió forintra bírságolták a Pannon Honigot engedély nélküli kereskedelmi tevékenység folytatása és ismeretlen eredetű jelöletlen méz forgalmazása miatt. A cég telephelyén zárolt mintákban nem találtak antibiotikumot.
Az előzetes adatok szerint 2010-ben 90 350 gyermek született, 6,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 130 450 volt, ez lényegében megegyezett a 2009. évivel - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Meghalt egy 12-es villamosra felszállni készülő utas hétfő reggel a főváros XV. kerületében, a Sződliget utcai megállónál - mondta Freud András, a BKV fődiszpécsere.
Megszűnt az Ukrajnába tartó kamionok várakozása a záhony-csapi határátkelőhelyen hétfő reggelre - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal észak-alföldi regionális szervezetének sajtóreferense.
Európában Magyarország mellett még 4 országban magas az influenzaaktivitás. Ez derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ legfrissebb jelentéséből.
Minden tagja elpusztult annak a 107 gömbölyűfejű-delfinből álló rajnak, amely Új-Zéland egy félreeső partszakaszán sodródott szárazföldre a hét végén - közölte a kormány természetvédelmi hivatala.
A családi kötelezettségek azok, amelyek távol tartják a nőket karrierjük építésétől. Sokan úgy vélik, hogy a karrier és a családi harmónia együttesen nem érhető el - derül ki egy friss hongkongi felmérésből.
A szívrohamon átesett pácienseknek a józan ész szerint le kellene mondaniuk a gyorséttermek látogatásáról, ám egy amerikai vizsgálat szerint a betegek több mint a fele hat hónappal az infarktus után hetente legalább egyszer elcsábul az egészségtelen étkekre. A vizsgálat eredményeit az American Journal of Cardiology legújabb számában láttak napvilágot.
Amennyiben van hely egy előkert kialakításához, azt érdemes kihasználni. Rendszerint beérjük azzal, hogy metszett örökzöldek és muskátlik kerülnek az előkertekbe, azonban ennél sokkal többet is tehetünk!
Genetikailag is különböznek fajtársaiktól azok a házi méhek, amelyek képesek a kaptárokat megtisztítani a kártevő atkáktól. A takarító méhek felismerik a Varroa fertőzött méhlárvákat és bábokat, és kidobják azokat a kaptárból
Ez a lista bővebb, mint ami a nyomtatott márciusi Évában megjelent, viszont közel sem teljes. Megközelítőleg teljes adatbázis a keresőből érhető el. Adatbázisunk folyamatosan frissül.
Ez a lista bővebb, mint ami a nyomtatott márciusi Évában megjelent, viszont így sem teljes. Megközelítőleg teljes adatbázisunk az iskola - óvoda keresőben található.
Ez a lista bővebb, mint ami a nyomtatott márciusi Évában megjelent, viszont így sem teljes. Ha te is hozzá tudsz járulni ehhez, írj az evaonline@marquardmedia.hu címre.
A hazai háztartások egyik legnagyobb fogyasztási kiadása a különböző élelmiszerekre, valamint alkoholmentes italokra fordított költség. Az egy főre jutó összes éves élelmiszer-fogyasztás Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi élelmiszermérlege szerint 661 kg volt. Az egyre emelkedő élelmiszerárak miatt ma egyre nehezebb takarékoskodni, de sok kicsi sokra megy. A Pénzcentrum.hu…
Egy diktátor eltávolításáért hány ember életét éri meg feláldozni? A legtöbb viselkedéselméleti modell a választ egy a költséggel és a várható haszonnal kalkuláló racionális döntési folyamatban véli megtalálni. Egy friss felmérés eredménye azonban azt sugallja, béke és erőszak között nem a ráció dönt.
Manapság, az egyre gyorsuló városi élettempó mellett egy kert lassan felbecsülhetetlen érték. Egy kis telken kertet kialakítani azonban nem egyszerű feladat. Hisz "ahány ház, annyi kert". De vannak nagyon jó ötletek, amelyeket érdemes megfontolni a kertünk tervezésénél.
Esztétikus, klimatizáló és légtisztító hatású beltéri függőleges kertfal és a hagyományos kerthez készülő különleges megvilágítás-tervezés is megismerhető lesz Magyarország legnagyobb kerti életmód kiállításán március 18. és 20. között, az idén ötödszörre megrendezett Gardenexpón.
A pszichológiai szakmában sok rajongója van a vizsgálatnak, de akadnak szkeptikusok is, akik szerint a teszt megbízhatósága a tealevelekből való jóslással egyenlő. Szerinted?
Hallottál már róla? Most mindent megtudhatsz erről a gyökérzöldségről! Kiderül kik a rokonai, és ki a riválisa. Azt is eláruljuk, milyen betegség esetén ajálott a fogyasztása.
Országos népegészségügyi kampányt indít a kormány az egészségtudatos életmódról "Megnézheted Magad!" címmel. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkárának keddi budapesti sajtótájékoztatóján bemutatták a kampány kisfilmjét is.
Az előttünk álló hetekben még nagy valószínűséggel marad a késő téli időjárás, viszont nagy mennyiségű csapadékra már nem kell számítani - mondta az InfoRádiónak Németh Lajos meteorológus.
Egyik éjszaka felültem az ágyban, és rájöttem. Rájöttem, mi történt akkor este valójában a balatoni gyerektábor lányvécéjében, huszonöt évvel ezelőtt. Kivert a verejték.
A klímaváltozás azzal is együtt jár, hogy hosszabb az allergiát okozó parlagfű szezonja, és északabbra haladva egyre rosszabb a helyzet a 16 évvel korábbihoz képest - közölték amerikai kutatók.
Az emberek egyre gyakoribbá váló feledékenységét a zaklatott, modern életvitel és az információs túlterhelés okozhatja - idézte skót kutatók megállapítását a BBC hírportálja.
A hondurasi rendőrség látogatását vonhatja maga után egy otthon elszívott cigaretta, ha a családtagok, vagy akár egy vendég panaszt tesz a cigarettafüst, a passzív dohányzás miatt.
Az édenkert.hu egyik főkertésze, Bálint gazda elmagyarázza, miért káros a hirtelen felmelegedés, ha azt újabb hideg követi. Tanácsokat kapunk a tavaszi palántaválasztással kapcsolatban is.
Csendes forradalom van a veteményes kertben. A sárgarépa helyet készít az olyan különlegességeknek, mint a cukorgyökér, eperparéj vagy a pozdor. De ott van még a perui Oca és Yacon burgonya (inkaburgonya) is. Az egzotikus tökök, tomatillók és édesburgonyák is csatlakoznak a zöldség termesztő repertoárunkhoz.