Nincs semmi jele a Németországban halálos hasmenésjárványt okozó E.coli baktériumnak a spanyol uborkákon az elvégzett tesztek eredménye szerint - közölte José Luis Zapatero spanyol miniszterelnök csütörtökön.
Tizenöt hét telt el azóta, hogy utoljára volt telitalálat az ötös lottón, a főnyeremény pedig egyre csak gyűlik. A héten a megnyerhető összeg 1 milliárd 777 millió forint, minden idők 10. legnagyobb lottónyereménye. A csupa hetes a Szerencsejáték Zrt.-t is megihlette.
Szokatlan jelenséget figyeltek meg természetvédők Észak-Indiában: egy tigrishím a jelek szerint két, februárban árván maradt kölyökről gondoskodik a Rantambor Nemzeti Parkban. A T25 jelű tigris valószínűsíthetően a kölykök apja.
Több millió forintos értékű édességet adományozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális vám- és pénzügyőri főigazgatósága a Szegedi Vadasparknak: a határon lefoglalt kekszszállítmányokból főként az állatkertben élő majmok és disznófélék nassolhatnak majd.
Szászország iskoláiban a gyerekek unalmasnak és örömtelennek élik meg a tanítást - derítették ki az Ulmi Egyetem agykutatói. Pedig a jó tanuláshoz elengedhetetlenül fontos az önállóság, az öröm, a szociális kötődés és a testmozgás - közölte az eredményekről Manfred Spitzer, az egyetem kutatója.
Javult az elmúlt öt évben Magyarországon a koraszülöttek túlélési esélye - mondta az InfoRádiónak Szabó Miklós, a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának osztályvezetője a koraszülöttek intenzív ellátásáról vezetett adatbázis tanulságairól. Az egyedülálló, harmincezer koraszülött és beteg újszülött adatait tartalmazó adatbázis öt év alatt jött létre 23 neonatális intenzív…
Tűz ütött ki csütörtökön késő este a közép-oroszországi Izsevszk mellett egy hadianyagraktárban, ami miatt több mint 28 ezer embert kellett evakuálni a környékről - közölték a helyi hatóságok.
Csaknem 25 százalékkal esett vissza az új HIV-fertőzések száma az utóbbi egy évtizedben, csökkent az AIDS-nek áldozatul esők száma, és példátlan haladást sikerült elérni a megelőzésben, a kezelésben és az ápolásban - állapítja meg az ENSZ szakosított szervezete péntek hajnalban kiadott jelentésében.
Egy háziállat elvesztése súlyos traumát okozhat, hiszen sok otthonban családtagként szeretik és gondozzák őket. Ráadásul nemcsak lelki, hanem gyakorlati problémák is felmerülnek ilyenkor.
Gond nélkül be lehet szerezni szakképző iskolákban vagy szakközépiskolákban a dizájner drogokat, amelyeket már nemcsak partikon, hanem tanítási idő alatt is használnak a fiatalok - derül ki a Fact Intézet kutatásából. A szakemberek Dél-Magyarországon vizsgálták a drogtípus terjedését, a mélyinterjúkban nemcsak fogyasztókat, dílereket, hanem rendőröket is megkérdeztek.
A nap elleni védekezés minden korosztály számára kiemelten fontos, bőrtípustól függetlenül. Milyen faktorszámú készítménnyel védekezhetünk a káros sugarak ellen, és mit tegyünk, ha a választott termék mégsem megfelelő?
Egy brit férfit felmentettek hat hónapos kislánya megölésének vádja alól, miután arra hivatkozott, hogy szülés utáni depresszióban szenvedett. A BBC hírportálja szerint Mark Bruton-Young esete felhívta a figyelmet az apává válás nehézségeire.
A Pew Research Center friss felmérése szerint az amerikaiak többsége úgy véli, a társadalomnak inkább támogatnia kellene a melegeket, mint elutasítani. Bár az egynemű párok házasságának kérdése még mindig megosztó, egyre többen látják pozitívan, ha a meleg párok gyermeket nevelnek.
A lehető legkevesebb kalciumot fogyasztó, korosodó nők csontja törik a leggyakrabban, ám a kalciumadag emelése bizonyos szint fölé már nem csökkenti a kockázatot - mutatta ki svéd kutatók vizsgálata, amelynek eredményeit a British Medical Journal közölte.
Enyhítheti a gyerekek tejallergiájának tüneteit, ha valamely ételbe, például muffinba sütve veszik magukhoz a tejtermékeket - állapították meg amerikai kutatók.
A magas vérnyomásra hajlamos emberek vérnyomását egy jó erős kávé hirtelen megemeli, de ez a hatás nem tartós és nem növeli a szív-és érrendszeri kockázatot - derítették ki spanyol kutatók, akik az Amerikai Hipertónia Társaság kongresszusán ismertették eredményeiket.
Aki többet iszik, annak magas lesz a vérnyomása, akár nő, akár férfi, a mértékletes szeszfogyasztás azonban a nők vérnyomását inkább kissé csökkenti - ismertette Franz Messerli professzor az eddigi tanulmányok eredményeit az Amerikai Hipertónia Társaság kongresszusán.
Narancssárga riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) az ország középső és északi tájaira, ahol intenzív záporokra, zivatarokra kell számítani vasárnap délután és az esti órákban.
Az ötvenedik életév különösen fontos egy nő életében: ekkor valószínűleg már találkozik a klimax tüneteivel. Milyen betegségek kockázata nőhet meg ebben a korban - erről is beszél a szakértő.
A "Tégy a parlagfű ellen!" Közhasznú Alapítvány és az önkormányzatok összefogásának köszönhetően, az előző évben az allergiás betegek több megyében is kedvezményesen vehettek igénybe immunterápiás kezelést. A Szegedi Tudományegyetem Gyermekklinikáján végzett terápia során, a résztvevők már az első évben jelentős javulásról számoltak be.
A fájdalom rontja a közérzetet, az erőnlétet, gátolja az alvást, kedvetlenné tesz, beszűkíti a figyelmet, és elszigeteli a szenvedő embert. Ezek a tünetek szinte természetesen elvezetnek a mozgásszegény életmódhoz, ami azonban tovább fokozza a fájdalmat. Hogyan lehet megtörni ezt az ördögi kör?
Összeütközött két, menetrend szerint közlekedő autóbusz hétfő délután a 6-os főút adonyi külső bekötőútjánál; az elsődleges információk szerint a balesetnek egy súlyos és hét könnyű sérültje van - közölte a rendőrség.
Spanyolországba utazott Ebobo, a Fővárosi Állat- és Növénykertben született, tizenegy esztendős gorillahím. Az állatot Barcelonában tágas férőhely és két nőstény is várta.
Diós-mézes körtefagylalt és egy mogyorella elnevezésű kreáció nyerte az aranyérmet a XIV. Év Fagylaltja verseny szabadon választható kategóriáiban hétfőn Budapesten.
A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint kedden 9 órától 12 óráig a Miskolc-Tiszai pályaudvaron áramszünet miatt szünetel a belföldi vasúti jegykiadás és az internetes jegynyomtató automaták működése. A nemzetközi jegyváltás lehetősége az érintett három óra időtartam alatt korlátozottan biztosított.
A világörökség részét képező Malacca City lesz Malajzia első dohányzásmentes városa. A délkelet-ázsiai ország egészségügyi minisztere hétfőn jelentette be, hogy június 15-től tilos lesz rágyújtani Malacca állam félmillió lakosú fővárosában.
Korábbi kutatások megállapításaival ellentétben egy tanulmányban amerikai kutatók úgy találták, hogy a lenmag hatástalan a változókorban lévő nők hőhullámainak enyhítésében.
Orvosi képalkotó eljárással mutatták meg amerikai kutatók, hogy az anorexiások agyában a szorongással összefüggő központ aktiválódik az ételektől, nem a jutalomközpont, mint általában - idézte a Scientific American című tudományos ismeretterjesztő folyóirat online kiadása.
„Édesanyámtól örököltem a könyvek szeretetét, saját kis könyvtára volt. Őt láttam először úgy szagolgatni a könyveket, mintha mind friss gyümölcs volna – számára valóban azok is voltak.”
Várhatóan kedden kora délután kezdődnek majd a záporok - akár jégeső és erős szél is lehet - és éjfélig tarthatnak az ország egész területén - mondta Pátkai Zsolt, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
A csecsemőkori viselkedési zavarok célirányos terápiával gyorsan és eredményesen befolyásolhatók, ha azonban kezeletlenek maradnak, mentális betegségek alakulhatnak ki belőlük.
A közeledő nyári szabadságok, illetve a turistaforgalmi főszezon miatt egyre többen fognak útra kelni, hogy kiránduljanak, üdüljenek a világ számos pontján. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a nyári utazások megkönnyítése érdekében figyelmeztet arra, milyen árucikkből mennyit lehet átvinni a határon.